Halász Bence 2026. augusztus 11-én este 84.25 méteres dobásával Európa-bajnok lett kalapácsvetésben és egyben beállította az új országos csúcsot is. A jeles alkalomból múzeumunk az augusztusi hónap műtárgyaként szeretné Önök elé tárni az új Európa-bajnok dedikált mezét.

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum büszke tulajdonosa egy Halász Bence relikviának. A szóban forgó relikvia az Európa-bajnok kalapácsvető egy kézzel dedikált, Adidas márkájú meze. Mérete 2XL, színe zöld, és az elején lévő fehér Magyarország felirat alatt található Halász Bence saját kezű aláírása egy dobókalapács rajzának társaságában. A múzeum munkatársai a 2024-es párizsi olimpiát követően keresték meg a Magyar Atlétikai Szövetséget azzal a kéréssel, hogyha lehetőségük van rá, akkor kiemelkedő sportolókhoz köthető tárgyakkal segítség a múzeum gyűjteményének gyarapítását. A MASZ készséggel állt rendelkezésünkre és felvették a kapcsolatot Halász Bencével, aki hamarosan elküldte nekünk a dedikált felsőt. A mez végül 2026 márciusában érkezett meg a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumhoz. Ezúton is még egyszer köszönjük a MASZ-nak a közbenjárást, Halász Bencének pedig az értékes felajánlást.

Halász Bence dedikált meze

Halász Bence győzelme előtt alig egy héttel augusztus 4-én ünnepelte 29-ik születésnapját. A Szombathelyi Dobó SE atlétája már hosszú évek óta küzdött az aranyérmért a különböző világversenyeken. A párizsi olimpiai ezüst és tokiói vb bronz után végül a birminghami Európa-bajnokságon sikerült megszereznie az aranyat, annak ellenére, hogy a versenyzési körülmények közel sem voltak ideálisnak mondhatóak. A csúszós dobókör azonban nem tudott kifogni Bencén, akit az elmúlt hónapok teljes körű felkészülése nyomán készen állt a legváratlanabb kihívásokra is. Saját elmondása szerint rengeteget köszönhet edzőinek; Németh Zsoltnak és Németh Lászlónak, valamint klubja egész szakmai stábjának, akik állhatatos munkájukkal segítették a felkészülését.

Bence kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az egész év során, egy kivétellel 80 méter felett dobott az összes versenyén. Birminghamben négy dobása is 80 méter fölött ért földet, az ötödik lett az országos rekord. Ezzel Annus Adrián 2003-as országos csúcsát (84,19) döntötte meg, méghozzá 6 centiméterrel. A győzelem után Bence mosolyogva nyilatkozta, hogy az elejétől a végéig élvezte a versenyt. Nagyon megdolgozott a győzelemért. Sikerét azzal indokolta, hogy kijött az elvégzett munka „mennyisége és minősége”. Az Európa-bajnoki arany Bence nyolcadik érme, amit világversenyen szerzett.

Halász Bence a birminghami Európa-bajnokság győztese

Bence az 2022-es eugene-i világbajnokságon lépte át először a 80 méteres álomhatárt, amikor 80,15-tel ötödik lett. Ő volt a kilencedik magyar kalapácsvető, aki elérte ez a sikert. Ugyanebben az évben, a müncheni Európa-bajnokságon 80,92 méteres egyéni csúccsal lett ezüstérmes. A 2023-as budapesti vb-n bronzérmet szerzett 80,82-es dobással. A 2024-es párizsi olimpián 79,97 méteres eredménnyel ezüstérmet szerzett, majd 80.49-es dobásával újra ezüstérmet szerzett a római vb-n. A 2025 augusztusában rendezett Gyulai István Memorialon 83,18 méteres egyéni csúccsal győzött. Egy hónappal később a tokiói vb-n 82,69-es dobásával bronzérmes lett úgy, hogy miden dobása 80 méter fölé szállt.

Bence Európa-bajnoki aranya volt a magyar atlétika 19. Eb-győzelme, egyúttal a magyar sport hatodik kalapácsvető aranya. Előtte Eb-aranyéremet Zsivotzky Gyula (1962), Gécsek Tibor (1998), Annus Adrián (2002) és Pars Krisztián (2012, 2014) nyertek. Sokan kíváncsiak rá, hogy meddig szárnyal majd Bence pályafutása a jövőben, hiszen a határ a csillagos ég. Természetesen mindenki szeme előtt ott lebeg a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpiai, ahol Dobó SE atlétájának esélye lesz rá, hogy csatlakozzon az olimpiai bajnok magyar kalapácsvetők illusztris társaságához. Olyan legendás sportolók várják érkezését, mint Németh Imre (1948), Csermák József (1952), Zsivótzky Gyula (1968), Kiss Balázs (1996) és Pars Krisztián (2012).

Csermák József (balra) és Zsivótzky Gyula (jobbra)

Látva, hogy Bencétől sem áll távol a csúcsdöntögetés, talán még Csermák József nyomdokaiba is léphet. A 20 éves Jóska három évvel az olimpia előtt még nem is tudta, hogy mi fán terem a kalapácsvetés, de tapolcai kőfejtőként bitang erős fizikummal rendelkezett. Helsinkiben már a délelőtti selejtezőben 57,20-as olimpiai csúccsal végzett az első helyen, métereket verve a mezőnyre. A döntőben önmagát felülmúlva javított 1,25 métert olimpiai csúcsán (58,45), majd a harmadik sorozatban 60 méter fölé hajított a kalapácsot, a világon elsőként, így végül 60,34-es új világcsúccsal lett olimpiai bajnok.

Csóti Gergely Ákos

A júliusi „A hónap műtárgya” rovatunk középpontjában ezúttal a magyar autósport története, valamint annak egyik különleges alakja, Klink János áll. A téma apropóját az idén 40 éves Hungaroring, valamint a 2026. július 24–26. között megrendezésre kerülő Forma–1-es Magyar Nagydíj adja.

Cugnot találmánya, az első gőzautó Párizs utcáin

Az önjáró jármű gondolata már az ókorban is foglalkoztatta a tudósokat és feltalálókat. Arisztotelész, Arkhimédész vagy később Leonardo da Vinci munkáiban egyaránt megjelent a gépi meghajtás lehetősége, a gyakorlati megvalósításra azonban évszázadokat kellett várni. A XVIII. század végén jelentek meg az első gőzhajtású közúti járművek, majd a XIX. század második felében a belső égésű motor forradalmasította a közlekedést. Az automobil megszületésével szinte egy időben kialakult a versengés igénye is: 1894-ben Franciaországban rendezték meg az első hivatalos automobilversenyt, amelyet egy évvel később már valódi sebességi futam követett.

Magyarországra az első gépkocsi 1895-ben érkezett, az első kereskedő Reiman Gyula volt. Ugyanezekben az években bontakozott ki Csonka János munkássága is, aki a porlasztó és a benzinmotor fejlesztésében, majd a hazai automobilgyártás korai időszakában szerzett maradandó érdemeket. Az automobil megjelenésével csaknem egy időben Magyarországon is megjelentek az első autóversenyek. Ezek még nem zárt versenypályákon zajlottak, hanem országutakon és hegyi szakaszokon. A századfordulón megalakult Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) megbízhatósági, távolsági és hegyi versenyeket szervezett, amelyek egyszerre szolgálták az új technika népszerűsítését és az automobilok megbízhatóságának bizonyítását. A korai versenyzők gyakran maguk voltak az autók tulajdonosai, szerelői vagy mérnökei.

A korszak legnagyobb magyar sikere Szisz Ferenc nevéhez fűződik, aki 1906-ban Renault versenyautójával megnyerte az első Grand Prix de l’Automobile Club de France futamot. Győzelmét a nemzetközi autósport-történet az első valódi Grand Prix-sikerként tartja számon, amely Magyarország számára is kiemelkedő sporttörténeti jelentőséggel bír.

A Francia Autóklub Nagydíjának (Grand Prix de l’ACF) későbbi győztese Szisz Ferenc Renault AK típusú versenyautójával. (Fortepan / Francia Nemzeti Könyvtár)

Az első világháború megszakította az autósport fejlődését, ám az 1920-as és 1930-as években Európa-szerte új lendületet kapott a motorsport, amelyhez Magyarország is csatlakozott. Budapesten több alkalommal rendeztek rangos nemzetközi autóversenyeket, amelyeken olyan neves gyártók és versenyzők indultak, mint az Alfa Romeo, a Bugatti vagy a Mercedes-Benz képviselői. A korszak futamait többnyire közutakon vagy ideiglenesen lezárt utcai pályákon bonyolították le. Az 1920-as években a Sváb-hegy adott otthont a hazai autóversenyzés egyik legjelentősebb helyszínének, amelyet Európa egyik legszebb és egyben legtechnikásabb hegyi pályájaként tartottak számon. Az 1930-as évek elején a Hármashatár-hegyen is kialakítottak egy új versenypályát, amely tovább erősítette a magyar hegyi autóversenyzés hagyományait.

Jan Ripper Bugatti T37 versenyautóval a KMAC kilencedik hegyiversenyének résztvevője, az 1928-as svábhegyi verseny edzésén. (Fortepan / Szávoszt-Vass Dániel)

A második világháború ismét megtörte a fejlődést. Az államszocializmus első éveiben az autósport háttérbe szorult, mivel sem az autógyártás, sem a motorsport nem tartozott az állami prioritások közé. Fordulatot 1954 jelentett, amikor az Országos Testnevelési és Sportbizottság létrehozta az Autósport Bizottságot (ASB), amelynek élére Végh Károlyt nevezték ki. Az ASB – később Magyar Autó- és Motorsport Szövetség (MAMS), majd Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) néven – a következő évtizedekben meghatározó szerepet játszott a hazai autósport szervezésében és fejlődésében.

Az 1960-as és 1970-es évekre fokozatosan kialakultak a magyar autósport különböző szakágai: a hegyi versenyzés, a gyorsasági bajnokságok, az autókrossz, a gokart, valamint a rali. A magyar versenyzők egyre gyakrabban indultak nemzetközi futamokon, elsősorban a kelet-európai országok bajnokságaiban. A hazai gyorsasági autóversenyzés fejlődését azonban hosszú időn át akadályozta egy állandó versenypálya hiánya. Ez a körülmény ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy a rali Magyarország egyik legsikeresebb autósportágává váljon.

Az 1980-as évektől a Magyar Rali-bajnokság rendkívüli népszerűségre tett szert. A versenyekre tízezrek látogattak ki, a pilóták pedig országosan ismert sportolókká váltak. A korszak meghatározó magyar raliversenyzői közé tartozott Ferjáncz Attila, Turi Tamás, Benik Balázs és Herczig Norbert, akik közül többen a nemzetközi porondon, elsősorban az Európa-bajnokság futamain is figyelemre méltó eredményeket értek el.

Rali és gokart az 1960-as évek Magyarországán (Fortepan / Péterffy István és Fortepan / MHSZ)

A magyar autóversenyzés történetének legjelentősebb mérföldköve kétségkívül a Hungaroring megépítése volt. A mogyoródi versenypálya nemcsak a hazai motorsport fejlődésében hozott fordulatot, hanem a Forma–1 történetében is új fejezetet nyitott.

A történet azonban jóval a pálya megépítése előtt, a Formula One Constructors Association (FOCA) és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közötti hatalmi küzdelem idején kezdődött. A FOCA vezetője, Bernie Ecclestone a Forma–1 gazdasági és földrajzi terjeszkedésében látta a sportág jövőjét. Miután Észak-Amerikában csökkenni kezdett a Forma–1 népszerűsége, új piacokat keresett, és felmerült a gondolat, hogy a világbajnoki sorozat első ízben a keleti blokk egyik országába is ellátogasson.

Elsőként a Szovjetunió tűnt kézenfekvő választásnak, ám Leonyid Brezsnyev halála után a terv elveszítette legfontosabb politikai támogatóját. Ezt a helyzetet használta ki a brazil Formula–1-es futam szervezésében is közreműködő két magyar szakember, Terjék Mihály és Rohonyi Tamás, akik Budapestet ajánlották Bernie Ecclestone figyelmébe.

A magyar fővárosnak eredetileg egy utcai verseny megrendezését szánták. A tervek szerint a futamot a Városliget környékén rendezték volna meg, ám az elképzelés végül nem kapta meg a szükséges engedélyeket. A szervezést ráadásul az idő is sürgette, hiszen Prága és Szófia szintén pályázott a keleti blokk első Formula–1-es futamának rendezési jogára. Mivel a budapesti utcai pálya terve újra és újra elakadt a bürokratikus egyeztetéseken és a lakossági aggályokon, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy csak egy állandó versenypálya jelenthet megoldást. A legenda szerint Bernie Ecclestone egy Budapest fölötti repülőút során figyelt fel a mogyoródi dombvidékre, és ő maga javasolta a későbbi Hungaroring helyszínét a döntéshozóknak.

A Képes Sport karikatúrája Bernie Ecclestonról 1983-ban

A Hungaroring végül rekordidő alatt épült fel Mogyoród határában: az építkezés 1985-ben kezdődött, és alig nyolc hónap alatt be is fejeződött. Az első Formula–1-es Magyar Nagydíjat 1986. augusztus 10-én rendezték meg. A futam történelmi jelentőségét az adta, hogy ez volt az első Formula–1-es világbajnoki verseny a vasfüggöny mögött. A rendezvény óriási nemzetközi érdeklődést váltott ki, a hétvége során több százezer néző látogatott ki a pályára. A Magyar Nagydíj azóta is megszakítás nélkül szerepel a Forma–1 versenynaptárában, így a Hungaroring a világbajnokság egyik legrégebbi, folyamatosan használt helyszínévé vált. Technikás, kanyargós nyomvonala miatt a versenyzők gyakran „gokartpályaként” emlegetik, amely kiemelkedő koncentrációt és precíz vezetést igényel.

A Forma–1 sokáig elérhetetlen célnak tűnt a magyar versenyzők számára. Az első, aki közel került hozzá, Kesjár Csaba volt: 1987-ben Formula–1-es autót tesztelhetett, ígéretes pályafutását azonban tragikus balesete félbeszakította. Az első magyar Formula–1-es futamra végül Baumgartner Zsolt révén került sor, aki 2003-ban mutatkozott be a Jordan csapatnál, majd 2004-ben a Minardi versenyzőjeként teljes idényt futott. Legnagyobb sikerét az Egyesült Államok Nagydíján aratta, ahol nyolcadik helyével megszerezte Magyarország első világbajnoki pontját. 

A Hungaroring jelentősége azonban messze túlmutat a Formula–1-en. Az elmúlt évtizedekben a pálya számos nemzetközi túraautó-, GT-, kamion- és motorversenynek adott otthont, miközben fontos szerepet játszott a hazai utánpótlás-nevelésben és a versenyautók fejlesztésében is. A 2010-es évekre a magyar autósport egyik legsikeresebb szakágává a túraautózás vált. Michelisz Norbert a WTCC, majd a WTCR mezőnyében a világ élvonalába emelkedett, 2019-ben pedig világbajnoki címet szerzett, amellyel újabb mérföldkövet jelentett a magyar autósport történetében.

Felvétel a Formula-1 első magyar nagydíjáról. (Fortepan / Glósz András)

Mindezek a sikerek azonban egy jóval korábbi korszak eredményeire épültek. Az 1960-as és 1970-es évek versenyzői – köztük Klink János – olyan időszakban érték el eredményeiket, amikor Magyarországon még nem létezett állandó versenypálya, a korszerű technika beszerzése pedig komoly nehézségekbe ütközött. Éppen ezért különös jelentőséggel bír a hónap műtárgyául választott bukósisak is: nem csupán egy kiváló versenyző személyes tárgya, hanem egy olyan korszak emléke, amelynek úttörői megteremtették a magyar autósport későbbi sikereinek alapjait – egészen a Hungaroring megszületéséig és a nemzetközi eredményekig.

A hónap műtárgya: Klink János bukósisakja és egy verseny, amin viselte

A magyar autósport történetében számos olyan versenyzőt találunk, akik kivételes vezetői tudásukkal vagy műszaki érzékükkel írták be nevüket a sportág történetébe. Klink János azonban közülük is különleges helyet foglal el. Pályafutása ugyanis egy egészen más sportágban, a jégkorongban indult, ahol válogatott játékosként szerzett elismerést, mielőtt a hazai autóversenyzés egyik meghatározó alakjává vált.

Klink János

Klink János 1941-ben született. Sportolói pályafutását az Újpesti Dózsa jégkorongcsapatában kezdte. A magyar válogatottban is rendszeresen szerepelt, játékát a keménység, a fegyelmezettség és a kiváló helyzetfelismerés jellemezte. Számára azonban a jégkorong mellett egy másik szenvedély is egyre fontosabbá vált: az autók és a versenyzés világa.

A hatvanas évek végén kapcsolódott be a magyar autósportba, amely akkoriban egészen más kihívásokat jelentett, mint napjaink professzionális versenyzése. A szocialista Magyarországon egy nyugati versenyautó vagy akár egyetlen speciális alkatrész beszerzése is komoly feladatnak számított. A versenyzők többsége saját maga javította autóját, sokszor maga készített vagy alakított át az alkatrészeket, és a szerelő, a fejlesztő, valamint a pilóta szerepét egyszerre kellett betöltenie. Klink János ebben a világban érezte igazán otthon magát. Nem csupán gyors volt a pályán, hanem kiváló műszaki érzékkel is rendelkezett, amelynek köszönhetően autói mindig a lehető legjobb állapotban kerültek rajthoz.

Klink János még jégkorongozóként éppen lő

Első komoly versenyautója egy Mini Cooper volt, amely később legendává vált a hazai Mini-történelemben. Klink hamar kiismerte a típus minden sajátosságát, és folyamatos fejlesztéseivel a Mini teljesítményét is jelentősen javította. Évtizedekkel később ezt az autót restaurálták, és ma is a magyar autósport egyik emblematikus versenygépeként tartják számon.

A korabeli versenyzés azonban nemcsak a pályán jelentett kihívást. A megfelelő gumiabroncsok beszerzése például szinte lehetetlen feladat volt. A Mini tízcolos kerekeihez Magyarországon nem lehetett versenygumit vásárolni, ezért a versenyzőknek kreatív megoldásokhoz kellett folyamodniuk. Klink János testvére később felidézte, hogy bátyja egyszer megtudta: egy Magyarországra érkező hajó leselejtezett gumiabroncsokat szállít. Kiment a kikötőbe, felkéredzkedett a hajóra, és a kidobásra ítélt gumik közül válogatta össze azokat, amelyek még alkalmasak lehettek versenyzésre. Más alkalmakkor külföldi útjairól rejtve hozott haza alkatrészeket, mert ezekhez Magyarországon egyszerűen nem lehetett hozzájutni. Ezek a történetek jól mutatják, milyen leleményességre volt szükség ahhoz, hogy valaki a vasfüggöny mögött is nemzetközi színvonalon versenyezhessen.

A dobogó tetején és versenyzői overálja a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum kölcsöntárgyaként a ljubljanai Liszt Intézet Hungaroring 40 című kiállításán.

Klink János elsősorban a hegyi felfutó versenyeken, ügyességi futamokon és raliversenyeken ért el kiemelkedő sikereket. Olyan versenyzőkkel együtt alapozta meg a magyar autósport hetvenes évekbeli sikereit, mint Zima János vagy Kondorosi Tihamér. Pályafutása során hatszor nyerte el a magyar bajnoki címet, emellett Európa-bajnoki győzelmet is szerzett, ami abban az időszakban rendkívül jelentős nemzetközi eredménynek számított egy magyar versenyző számára.

Kortársai nemcsak kiváló versenyzőként, hanem rendkívül precíz konstruktőrként is emlékeztek rá. Folyamatosan kísérletezett a futóművel, a motorral és a beállításokkal, mert pontosan tudta, hogy a másodpercek töredékei gyakran nem a vezetői tudáson, hanem a technika apró részletein múlnak. Ez a szemlélet tette őt a magyar autósport egyik legelismertebb műszaki szakemberévé is.

2011. március 30-án, 69 éves korában hunyt el. Halálával a magyar sportélet egyszerre veszített el egy válogatott jégkorongozót és egy kiváló autóversenyzőt. Emlékét nemcsak versenyeredményei őrzik, hanem az a szemlélet is, amelyet képviselt: a sport iránti alázat, a műszaki kíváncsiság és a kitartás. Életútja ezért nem csupán egy kiváló sportoló története, hanem egy egész korszaké is.

Kormány Ákos

Középpontban ezúttal a futball: a gyűjteményünkben fellelhető unikális tárggyal a holnap rajtoló labdarúgó-világbajnokságra hangolunk.

Az Aranycsapat és az 1938-as válogatott ezüstérmes szereplése mellett a magyar nemzeti 11 a világbajnokságok történetében sok emlékezetes pillanatot szerzett a szurkolóknak, ezek közül most az 1982-es Magyarország – El-Salvador mérkőzésen született rekordok történetét elevenítjük fel.

A FIFA Labdarúgó-világbajnokságok két trófeája, a Jules Rimet kupa és a mai napig használatos kupa

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) már 1904-es megalakulásakor kikötötte, hogy bármilyen labdarúgással kapcsolatos nemzetközi- vagy kontinentális esemény megrendezésének joga őt illeti. A régebbi hagyományokra visszatekintő olimpián azonban már rendeztek labdarúgó-tornát. Az ötkarikás játékokon a futball olyan népszerűségnek örvendett, hogy a FIFA 1930-ban saját világbajnokságot szervezett, amelyet azóta is folyamatosan megrendez. A résztvevő nemzetek és a lebonyolítás formája az idők során sokat módosult, de a négyévenkénti lebonyolítás változatlan maradt. Ezt egyedül csak a második világháború akasztotta meg.

Az első 1930-as világbajnokság plakátja

Bár nemzeti tizenegyünk 1986 óta nem szerepelt világbajnokságon, hazánk mégis hosszú és sikeres vb-múltra tekint vissza. Az Aranycsapat 1954-es menetelése és az NSZK elleni szerencsétlen körülmények között megvívott vesztes döntő mind a mai napig a hazai és a nemzetközi labdarúgás történetének meghatározó epizódja. A Svájcban megrendezett világbajnokságon túl azonban Magyarország eddig összesen kilenc megmérettetésen vett részt. Az első Mundialt Uruguayban tartották, ahol válogatottunk – más európai nemzetekhez hasonlóan – nem vállalta a költséges és időigényes tengerentúli utazást, illetve a válogatott elutazásához a hazai klubcsapatok se adták hozzájárulásukat. Nemzeti tizenegyünk négy évvel később Olaszországban a negyeddöntőig jutott, ott nagy csatában Ausztriával szemben maradt alul. Az 1938-as világbajnokságon azonban már megmutatkozott, hogy a dunai iskola fő képviselőjeként Magyarország a korszak egyik legerősebb válogatottja és a szűk elitbe tartozik, a vb során egészen a döntőig meneteltünk, de ott a címvédő olaszokkal szemben alul maradtunk.

A döntő előtt az olasz és a magyar válogatott kapitánya, Giuseppe Meazza és Sárosi György fog kezet. Középen a mérkőzés francia bírája, Georges Capdeville

A második világháború után az 1950-es megmérettetésen a válogatott nem vett részt, majd az 54-es döntő után zsinórban három vb-n vettünk részt. Ekkor még megszokott volt, hogy ha a magyar nemzeti 11 elindul a selejtezőkön, biztosan kijut a világbajnokságra. Az 1958-as szerencsétlen szereplés után, az 1962-es és 1968-as tornán a csoportköröket is mindig sikeresen vette a válogatott, és a világ legjobb 8 csapatához tartozott. Az 1970 és 1974-es Mundiálokra azonban először nem jutottunk ki, csak 1978-ban az argentin rendezésű VB-re tudtunk újra kvalifikálni. A 1978-as szereplés azonban kudarccal zárult, az 1982-es kvalifikáció viszont kötelezőnek számított.

Az 1982-es világbajnokságra Mészöly Kálmán vezetésével jutott ki nemzeti 11-ünk

Ha ma a magyar labdarúgó-válogatottat összesorsolnák az angol, román, svájci, norvég négyessel, csapatunknak az igazán optimisták sem adnának esélyt a csoportelsőségre, sőt arra sem sokan, hogy az első kettőben végez. A nyolcvanas évek elején még más idők jártak. A spanyolországi világbajnokság selejtezőjére, nagyjából minden kalapból a legerősebbet vagy az egyik legnehezebben megoldhatót kaptuk, igaz, futballunk akkori erejét azért jelzi, hogy Mészöly Kálmán együttese eleve a második szintről várta a szerencséjét. A csoportban mindenki mindenkit körbevert, az akkor is nagy nevekből álló angolok például minket kivéve mindenkivel megégtek. Ehhez képest a mieink úgy nyerték meg a csoportot, hogy a végén a Wembley-be biztos vb-résztvevőként utaztak, a kvótáért reszkető Anglia pedig 1–0-s sikerével csak az utolsó pillanatban jutott el Spanyolországba.

Ahol a 3. csoportban nekünk rendelt, az ifjú Diego Maradonával és Ramón Díazzal felerősített címvédő argentinok és az 1980-as Eb-döntős belgák erősnek tűntek, de semmiképpen sem megoldhatatlannak. A csoport negyedik tagját Salvadort mindenki úgy kezelte, hogy edzünk egy jót, aztán nyerünk. „Gólokat akarunk rúgni, ha nem sikerül, nem sokat várok, cserélek, beküldöm a pályára Kisst vagy Szentest, vagy ha a szükség úgy hozza, éppen egy középpályást…” – nyilatkozta a Népsportnak a meccset megelőző napon a magabiztos Mészöly Kálmán szövetségi kapitány, de hogy ennyivel jobbak leszünk, azt senki sem gondolta volna. Mauricio Rodríguez együttese vajmi keveset tudott rólunk, és azt hitték, ami elég Közép-Amerikában, az majd elég lesz a vb-n is. Ám ahol Nyilasi Tibor, Fazekas László és Törőcsik András játszik, ott azért ez nem ilyen egyszerű, a szünetre úgy lett 3–0, hogy néha még a rezignált televíziós riporter, Vitray Tamás is megemelte a hangját.

Az el salvadoriak ellen a gólok sorát Nyilasi Tibort nyitotta meg

Mészöly Kálmán tanítványai a csapatkapitány Nyilasi Tibor fejes góljával már a negyedik percben megszerezték a vezetést, majd a szünet előtt Pölöskei Gábor és Fazekas László is betalált. A fordulást követően előbb Tóth József, majd ismét Fazekas volt eredményes, ezután a rivális Luis Ramírez révén szépített. A szépítő eufóriában ünnepelték a salvadoriak, de Mészöly nem sokkal később pályára küldte Kiss Lászlót, aki a világbajnokságok történetének leggyorsabb mesterhármasát jegyezte, ugyanis a 69., a 72. és a 76. percben is kapuba talált, ráadásul első és második találata között Szentes Lázár is gólt szerzett. A hajrában Nyilasi második góljával állította be a történelmi végeredményt, amely – holtversenyben – a vb-k történetének legnagyobb arányú győzelme. Korábban két csapatnak sikerült kilencgólos különbséggel diadalmaskodnia, 1954-ben az Aranycsapat a dél-koreaiakat, 1974-ben pedig a jugoszlávok a zairei csapatot győzték le 9–0-ra. A vb-k történetében azonban 10 gólt azonban egyetlen csapat sem volt képes szerezni azelőtt és azóta sem.

A Magyarország – El Salvador mérkőzés mind a mai napig több vb rekordot tart

„A magyar válogatott a vártnál sokkal magabiztosabban, fölényesebben vette első világbajnoki akadályát, dicséret illeti a játékosokat a szép gólokért, ugyanakkor elhallgathatatlan igazság az is, hogy ha a más kárából tanul az okos, akkor ugyanez az okos – ezt teszi saját a győzelménél is… Argentína következik!” – értékelt a 10:1 ellenére igencsak óvatosan a Népsport, amely a jók között nemcsak góllövőinket, de Mészáros Ferenc kapust is kiemelte, jelezve, hogy hátul még a vb-n korábban mindössze 1970-ben járó salvadoriak is okoztak néhány melegebb pillanatot. A világraszóló diadal másnapján íródott vezércikk pedig utalt arra, hogy a bab azért még nem hús, ugyanis fontosnak tartotta kiemelni: „A szövetségi kapitány viseli a felelősséget, úgy véljük, meg kell hagyni neki a döntés lehetőségét is… A most kialakult rendkívüli helyzetben (sic!) mégis el kellett neki mondanunk, hogy a jelek szerint Törőcsik nem találja helyét és még saját magát sem a csapatban…”

A probléma azonban inkább az volt, hogy két nappal a 10:1 előtt, minden idők egyik legszínvonalasabb világbajnokságának nyitó mérkőzésén a magabiztos argentinokat Erwin Vandenbergh találatával 1–0-ra meglepték a belgák, márpedig az első ízben 24 csapatosra duzzasztott vb-t olyan lebonyolítás mellett rendezték meg, amelyet azóta sem látott a világ: csak az első kettő jutott tovább a 12 közé. A csoprtharmadikok rendszere a 24-es és 48-as tornákon még nem létezett, hanem a csoportok első két helyezettjeit két 3 fős csoportra osztották, ahol a két győztes játszotta egymással a világbajnoki döntőt. A 10:1-es világcsúcsra 1:4-es negatív magyar vb-rekorddal (Irapuatóban a 0:6-tal sikerült „megdönteni”) feleltünk az argentinok ellen, és bár Varga József bombája után közel álltunk a belgák elleni győzelemhez, Alexandre Czerniatynski fájdalmas góljával végül búcsúztunk Spanyolországtól.

Válogatottunk a történelmi rekord ellenére sajnos nem tudta kivívni az argentinokkal és belgákkal szemben a továbbjutást

A történelmi győzelem és rekord nem ért továbbjutást, de a világ figyelmét felhívta a magyar labdarúgás és a dunai iskola csodájára. A salvadoriak nem váltak pofozógéppé, a belgák és az argentinok ellen már betonvédekezést választott a kegyetlen valósággal szembesülő salvadori tizenegy, amely meg is úszta egy, illetve két kapott góllal. A France Football a szokásos éves Aranylabda szavazása mellett, az 1982-es világbajnokságra az Adidas-szal bevezette a vb tornák legjobb játékosának és góllövőjének járó Aranylabdát (Golden Ball) és Aranycipőt (Golden Shoe, 2006 óta Golden Boot). Az aranylabdát és aranycipőt egyaránt a torna gólkirálya Paolo Rossi kapta meg, viszont az Adidas külön díjban megemlékezett a magyar válogatott vb történelmi rekordjáról is és nemzeti 11-ünket szintén aranycipős különdíjjal ismerte el.

Az Adidas aranycipőt ábrázoló különdíja

Ez az Adidas Aranycipős különdíjat múzeumunk tárgyi gyűjteménye őrzi. Aranyozott sárgaréz kocka alapon (felül lekerekített sarkokkal) egy földgömböt ábrázoló rácsos tartószerkezet látható. Ezen egy szabálytalan formájú, vöröses színű műanyag lap. A műanyag lapon aranyozott fémből egy Adidas labdarúgó cipő domborműve, háttérben egy korong, ami a napot ábrázolja. A talpon felirat: „ADIDAS GOLDEN SHOE XII. COPA MUNDIAL DE LA FIFA 1982”. A szobor anyaga aranyozott réz és műanyag, magassága 39 cm, hossza 35 cm.

A díjat a magyar válogatott a 10:1-es történelmi rekordért kapta

Nagy Gergely

100 évvel ezelőtt, 1926. május 8-án nyitotta meg a Magyar Nemzeti Múzeum kupolaterében tartott beszédével Horthy Miklós kormányzó a magyar muzeológia történetének első igazán nagyszabású és tudományos igénnyel létrehozott sporttörténelmi kiállítását. A májusi hónap műtárgya a kiállítás plakátja, melynek alkotója Manno Miltiades, a korszak híres magyar sportembere, aki egyben rendkívül tehetséges grafikus, festő és szobrászművész is volt.

Manno Miltiades

A generációk óta Magyarországon élő görög családból származó Manno Miltiades az első világháború előtt főként sportpályafutásáról volt híres. Számos sportágban kiemelkedő eredményeket ért el, így például a kerékpározásban, evezésben, gyorskorcsolyázásban és a labdarúgásban. Budapesti Torna Club labdarúgócsapatának középcsatáraként az első két magyar bajnokság gólkirálya volt, 13 mérkőzésen összesen 27 lőtt góllal. 1903 és 1909 között négyszer volt gyorskorcsolyázó magyar bajnok, valamint Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmet is nyert. Evezésben is jeleskedett. 1902 és 1911 között a Pannonia Evezős Egyletben evezett, mely a Magyar Athletikai Club evezősszakosztályából vált ki. Egypárevezős hajóban 1906-ig 11 magyar bajnokságot nyert. Szintén 1906-ban megnyerte az angol Molesey-regattát, ahol két hajóhosszal megverte az Európa legjobbjának tartott Fitzgeraldot. Részt vett az 1912-ben a stockholmi olimpiai játékokon is a magyar evezős-nyolcas tagjaként.

Az első világháborúban többször megsebesült Manno Miltiades huszárszázadosként szerelt le. A háború után felhagyott a versenyzéssel, a civil életben festőművészként, grafikusként, szobrászként tevékenykedett. Volt hozzá előképzettsége, hiszen 1905-től a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult. Több sportegyesület címerét és zászlaját ő tervezte meg, így például a Pannonia Evezős Egyletét, vagy a Ferencvárosi Torna Club ikonikus sasmadaras címerét 1928-ból. Leghíresebb műalkotása a „Birkózók” című bronz szobor, mellyel ezüstérmet nyert az 1932-es nyári olimpiai játékok művészeti versenyének szobrászati kategóriájában. Számos sport tematikájú plakátja is született az évek során. Egyik legszebb plakátja az 1930-ban a Margitszigeten megnyílt Nemzeti Sportuszoda megnyitójára készült. Az épületet jó barátja Hajós Alfréd, az 1896-os olimpia kétszeres úszóbajnoka tervezte. Ezt megelőzően alkotta meg az 1926-os országos sporttörténelmi kiállítás gyönyörű plakátját, mely kiválóan jellemzi a Horthy-korszak keresztény-nemzeti művelődéspolitikáját. A plakát 90 cm-es szélességével és 120 cm-es magasságával impozáns méretű. Az előtérben egy diszkoszvető látható fekete-fehér mezben, amint éppen dobásra készül, a háttérben pedig a fényárban úszó kettős kereszt a hármas halommal motívum szerepel.

Az 1926-os sporttörténeti kiállítás plakátja

Az 1926-os országos sporttörténelmi kiállításnak természetesen voltak szerves előzményei. 1885. május 2. és november 4. között Budapesten rendezték meg a magyar országos ipari-mezőgazdasági kiállítást, melyen személyesen megjelent I. Ferenc József és Rudolf trónörökös is. A kiállítás helyszíne a Városliget volt, és pavilonjai mintegy 270 ezer négyzetméternyi területet foglaltak el. Közülük kettőnek volt sporttörténeti vonatkozása: az egyik a Kárpát Múzeum turisztikai kiállításának pavilonja, a másik pedig a hangzatos Testgyakorlás Csarnoka névre keresztelt épület volt, ahol főként külföldi gyártók termékeit mutatták be. 1891-ben az Országos Középiskolai Tanáregyesület működésének negyedszázados évfordulója alkalmából tanszerkiállítást rendeztek Budapesten, mely a „Középiskolai Tanárok Országos Tárlata” nevet kapta. A tárlat testgyakorlásra vonatkozó részét Bokelberg Ernő, a Nemzeti Torna Egylet művezetője és tanára állította össze.

Magyarország fennállásának ezredik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretében 1896. május 2-án a Városligetben megnyílt a Millenniumi Kiállítás. Bár a magyar szakmuzeológia szempontjából a kiállítás rendkívül jelentős volt, a sportmuzeológia területén nem alkotott maradandót. A Tornacsarnok fából készült épületében főként az iskolai testnevelésre vonatkozó anyagok kerültek bemutatásra. A kiállítás érdekességei közé tartozott Rohonczy Gida korcsolyagyűjteménye, és az a hajdan Széchenyi István tulajdonát képző fa velocipéd, melyet a Magyar Athletikai Club állított ki. Igazán jelentős volt azonban a Budapesti Torna Club által rendezett önálló sportkiállítás, melyre 1903. május 31-e és június 14-e között került sor, helyszíne pedig a Budapesti Korcsolyázó Egylet városligeti korcsolyacsarnoka volt. Az ünnepélyes megnyitóbeszédet Dr. Berzeviczy Albert, a Tornaszövetség elnöke tartotta. Az egyesületek sportági anyagai mellett (labdarúgás, kerékpározás, evezés, torna, korcsolyázás) sok híres versenyző (Hajós Alfréd, Coray Arthúr, Kakas Gyula, Lucius Károly, Kellner Gyula) egyéni bemutató vitrint is kapott. Kiállításra került a Budapesti (Budai) Torna Egylet frissen alapított vándordíja is, melyet Fadrusz János alkotott és a farkasokkal viaskodó Toldit ábrázolja, és jelenleg a Nemzeti Galéria tulajdona.

Az 1926-os sporttörténelmi kiállítás közvetlen előzménye volt a Magyar Nemzeti Múzeum felhívása 1923-ban, melyben azzal a kéréssel fordultak a magyar sporttársadalomhoz és egyesületekhez, hogy érmeiket, trófeáikat és versenydíjaikat adományozzák a múzeum Érem- és Régiségtárának, vagy helyezzék ott letétbe. A sikeres gyűjtés nyomán mintegy ezer tárggyal gyarapodtak a múzeum gyűjteményei. 1925-ben Karafiáth Jenő, az Országos Testnevelés Tanács elnöke, azt a javasolta Hóman Bálintnak, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának, hogy gyűjtsék össze a magyar sportra vonatkozó egyéb tárgyakat és dokumentumokat is, és az egész anyagot tárják a nagyközönség elé egy reprezentatív kiállítás keretében. A múzeum tíz termét megtöltő kiállítást Horthy Miklós kormányzó 1926. május 8-án nyitotta meg ünnepélyes keretek között. A megnyitóról és a kiállítás elkészítésének körülményeiről részletes beszámolót készített a kiállítás adminisztrálásával és az átvett tárgyak leltárának elkészítésével megbízott dr. Balogh László, az 1913-ban alapított Országos Testnevelési Tanács tagja. A tárlaton kiállított tárgyakról részletes katalógus is készült.

A magyar sporttörténet mindmáig legnagyobb léptékű kiállítása a sportegyesületek aktív közreműködésével jöhetett létre, és talán pont emiatt az összegyűlt anyag leginkább a 19. század második felére és az azt követő korszakra vonatkozóan tartalmazott értékes tárgyakat és dokumentumokat. A kiállítás képes volt magát kinőni egy országos kulturális eseménnyé, mivel az állami sportvezetés aktívan támogatta létrehozását, és helyszíne is nagy presztízzsel bírt. Igaz ugyan, hogy csak egy hónapig tartott nyitva, de a hatása kiemelkedő jelentőségű volt, hiszen ekkor merült fel először komolyabban egy állandó magyar sporttörténeti múzeum létrehozásának igénye.

A Margitszigeti Ezüstlabda

Az 1926-os országos sporttörténelmi kiállítás egyik legmutatósabb és kiemelkedő fontosságú sportrelikviája a Polónyi Géza vándordíj volt. A Margitszigeti Ezüstlabda néven elhíresült trófea a magyar labdarúgás első kupasorozatának díja volt. A kupasorozatot 1903 és 1909 között rendezték meg, helyszíne pedig a Margitsziget volt. A vándordíj létrehozására Polónyi Géza országgyűlési képviselő ajánlott fel a szükséges összeget. 1909-ben a Ferencvárosi Torna club ötödik győzelmével véglegesen elnyerte a kupát, a rendkívül látványos ezüst serleg pedig ma is a klub tulajdonában van.

A Margitszigeti Ezüstlabda június közepéig megtekinthető a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum Margitsziget – Sportsziget című sporttörténeti kiállításán a Holdudvarban. A kiállítás részleteiről az alábbi linken tájékozódhatnak: https://sportmuzeum.hu/2026/04/30/majus-1-jen-nyit-sportmuzeum-a-margitszigeten/ 

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Csóti Gergely Ákos

Az áprilisi „A hónap műtárgya” rovat középpontjába ezúttal Székelykeresztúri Horváth Árpád, Ambrus Pál birkózóról készült gipsz szobra kerül. Az alkotás különleges jelentőséggel bír, hiszen ez szolgált mintául annak a köztéri bronzszobornak, amelyet 2026. március 13-án avattak fel Szentegyházán.

Ambrus Pál birkózó

A magyar birkózósport két világháború közötti időszaka számos kiváló versenyzőt adott a nemzetközi mezőnynek. Közéjük tartozott dr. Ambrus Pál is, akinek neve ma már kevésbé ismert, pályafutása és életútja azonban jól példázza a korszak sportolóinak sokszor összetett, nem ritkán sorsfordító történetét.

Ambrus Pál 1901-ben született a székelyföldi Szentegyházasfaluban. Édesapja kántor-tanító volt, így a családi háttér a tanulás és a közösségi szerepvállalás irányába terelte. Tanulmányait a székelyudvarhelyi római katolikus főgimnáziumban végezte, ahol olyan későbbi ismert személyiségekkel került kapcsolatba, mint Tamási Áron író. Az érettségi megszerzése után Budapestre költözött, ahol jogi egyetemet végzett, és később ügyvédként dolgozott.

Sportpályafutása a Magyar Atlétikai Club színeiben bontakozott ki. Kötöttfogású birkózóként, pehelysúlyban versenyzett, és a korszak egyik ismert székely származású sportolójaként tartották számon. Neve gyakran együtt szerepelt a kor neves birkózóival, akik meghatározó alakjai voltak a magyar birkózás nemzetközi sikereinek.

Eredményei közül kiemelkedik az 1926-os rigai Európa-bajnokságon elért negyedik helyezése, amely nemzetközi szinten is figyelemre méltó teljesítménynek számított. Hazai versenyeken is sikeresen szerepelt: magyar bajnoki címet szerzett pehelysúlyban, emellett több jelentős tornát megnyert, köztük egy nemzetközi MAC-versenyt és az 1927-es kaposvári bajnokságot. Klubjával csapatbajnoki sikereket is elért, 1929-ben és 1931-ben kötöttfogású csapatbajnoki címet ünnepelhettek.

Sportkarrierje viszonylag rövid ideig tartott, mivel jogi pályájára koncentrálva visszavonult az aktív versenyzéstől. Ugyanakkor továbbra is kapcsolatban maradt a birkózással: az 1936-os berlini olimpián a magyar csapat kísérőjeként vett részt, és a visszaemlékezések szerint támogatta a későbbi olimpiai bajnokok felkészülését.

A második világháború és az azt követő politikai változások jelentős törést hoztak életében. Ügyvédi hivatását nem gyakorolhatta tovább, így fizikai munkát vállalt: részt vett a háború utáni romeltakarításban Budapesten, majd később főgépészként dolgozott. Életének ez a szakasza jól tükrözi azt a sorsfordulót, amely sok, korábban megbecsült értelmiségit és sportolót érintett.

A bécsi döntést követően visszatért szülőföldjére, ahol aktívan részt vett a helyi közösségi életben. Nevéhez fűződik a szentegyházi művelődési központ létrehozásának támogatása is, amelynek megvalósításához saját anyagi forrásaival is hozzájárult.

Magánéletében feleségével, Albert Erzsébettel élt, házasságukból nem született gyermek. Élete utolsó éveiben is megőrizte kapcsolatait, és bár pályafutása már háttérbe szorult a köztudatban, személyes története továbbra is tiszteletet ébresztett ismerősei körében.

1979-ben hunyt el, egy külföldi látogatás során bekövetkezett szívroham következtében. Temetésére Budapesten került sor.

Ambrus Pál alakja ma már kevésbé ismert a szélesebb közönség számára, azonban a fennmaradt adatok alapján egyértelműen a két világháború közötti magyar birkózósport jelentős, nemzetközi szinten is jegyzett képviselője volt. Rövid, de eredményes sportpályafutása, valamint későbbi életének fordulatai egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy személyét a korszak „elfelejtett bajnokai” között tartsuk számon.

Székelykeresztúri Horváth Árpád Pillangó utcai szobra (Háború után valószínűleg eltávolították.)

A szobor alkotója, Székelykeresztúri Horváth Árpád 1898-ban született Székelykeresztúron, amely későbbi művésznevét is ihlette. Tanulmányait a székelyudvarhelyi kő- és agyagipari iskolában kezdte, majd kőfaragó segédként dolgozott. Később az Iparművészeti Főiskolán folytatta képzését, ahol Orbán Antal és Stróbl Alajos tanítványaként sajátította el a szobrászat mesterségét.

Diplomája megszerzése után négy évet töltött Olaszországban, ahol több városban is élt és alkotott. Művészi ismertségét a carrarai kiállításra készített Játszadozó gyermekek című kompozíciója hozta meg. Hazatérését követően a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon rendszeres kiállítója lett.

Alkotásai elsősorban székelyföldi kötődésűek, és gyakran reflektálnak a trianoni trauma, valamint a történelmi és kulturális emlékezet kérdéseire. Szobraira jellemző az allegorikus kifejezésmód és az erőteljes érzelmi töltet. Legismertebb művei közé tartozik az 1937-ben felavatott, hét méter magas, Pillangó utcai Trianon-emlékmű.

A restaurált gipsz szobor

A 86 centiméter magas, impozáns gipszszobor keletkezésének körülményei máig nem teljesen tisztázottak. Egyes források szerint Székelykeresztúri Horváth Árpád 1927-ben, Ambrus Pál bajnoki győzelmének emlékére készítette az alkotást. Ezzel szemben a talapzaton olvasható dátum – 1926. április 2., Nagypéntek – korábbi keletkezést jelez, ami ellentmondásra ad okot. Az sem egyértelmű, hogy a művész eredetileg bronzba kívánta-e önteni a szobrot, vagy eleve gipszalkotásként tekintett rá.

Az Új Nemzedék 1928. december 25-i számának beszámolója szerint a szobor Ambrus Pál tulajdonába került, és otthonában kapott helyet. A cikk külön érdekessége, hogy említést tesz a bajnoki érem ábrázolásáról is, amely inkább az 1927-es keletkezést valószínűsíti. Az eltérő adatok ugyanakkor nem feltétlenül zárják ki egymást: elképzelhető, hogy a művész a bajnoki győzelem után módosította vagy kiegészítette a már elkészült szobrot – bár ez egyelőre csak feltételezés.

Az alkotó szignója és a talapzat

Az viszont bizonyos, hogy az alkotás 1993-ban került a múzeum gyűjteményébe, amikor Ambrus Pálné adományozta azt. A szobor újabb fejezete 2026-ban kezdődött: Laczik Csaba szobrászművész restaurálta a gipszváltozatot, és ennek alapján elkészítette a mű bronzba öntött változatát is.

A szobor különböző perspektívából.

A szentegyházai szoboravatásról itt olvashat bővebben: https://sportmuzeum.hu/2026/03/17/ambrus-pal-szoboravatasa/ 

A szentegyházai bronz szobor

Kormány Ákos

Idén ünnepli fennállásának 115 éves évfordulóját a Vasas SC. A jeles évforduló alkalmából fogadják rövid összefoglalónkat az egyesületről, néhány jeles Vasas relikvia társaságában. Az elmúlt több mint 100 év során a klub számos hagyományos és kuriózumnak számító sportágnak adott otthont. Volt és jelen szakosztályai között megtalálható a labdarúgás, atlétika, birkózás, kézilabda, vízilabda, ökölvívás, röplabda, vívás, sakk, tenisz, sí, műkorcsolya, de olyan különlegességek is, mint például a gyeplabda, motorcsónak, motorkerékpár-autósport vagy a természetjárás.

Az 1900-as évek elején a sportmozgalom Magyarországon, és egyben világszerte is, kirobbanóan gyors fejlődésnek indult. Ennek fő okát természetesen a társadalmi változásokban kell keresnünk. A korszakot a nagypolgárság gazdasági is politikai befolyásának megerősödése, valamint a városokban élő ipari munkásság létszámának kiugró növekedése jellemezte. A sportmozgalmon belül fokozatosan előtérbe kerültek a tömeg- és csapatsportok, elsősorban a különféle labdajátékok. A labdarúgás hamarosan fiatalok tömegeit hódította meg, nem törődve a társadalmi hovatartozásukkal, és elindult világhódító körútjára.

Vasas SC sportérem 1949-ből

A Vasas első szakosztálya is a labdarúgás volt. Az egyesület 1911. március 16-án alakult meg a Thököly úti Vasas székházban. Hivatalosan a Vas- és Fémmunkások Sport Clubja nevet viselte. A sportklub megalakítására már 1908-ban felmerült az igény, azonban sok szakszervezeti vezető sporttal szembeni maradi felfogásának, illetve a szükséges anyagi alap előteremtése körüli nehézségeknek köszönhetően a folyamat elhúzódott. Ha hinni lehet a korabeli sajtónak és statisztikai adatoknak, akkor a Vasas SC volt Magyarország 168-ik sportklubja. Az egyesület első elnöke Rohonczy Gusztáv volt, jegyzője Csapó Sámuel, pénztárosa Boócz Kálmán, intézője pedig Braun István. Néhány név az alapító tagok közül: Adler Dezső, Drohovszky Antal, Éder Sándor, Grünfeld Ignác, Goldberger Jakab, Kruppa Károly, Lőwh Sándor, Reiner Sándor, Schwarcz Dezső, Tilli János, Wágner Imre, Disandi Géza, Deutsch Ferenc, Novák Béla, Novák Frigyes, Novák Gyula, Pongrácz Viktor és még sokan mások.

Vasas sportzászló

Kezdetben a csapat a BEAC pályáján játszott. Innen költözött az egyesület Angyalföldre, ahol valamikor az 1920-as évek előtt kibéreltek egy üres telket a mai Thököly út és Nagy Lajos király útja sarkán. Ez a pálya volt a Vasas első otthona. Az 1930-as években a Forgách utcában volt a csapat pályája. Az 1940-es években a Magyar Kommunista Párt a sportot is fel kívánta használni hatalmának kiépítésére és konszolidálásra. Ezen tervük része volt egy munkásklub kiemelt támogatása. Választásuk a Vasasra esett, és ennek köszönhetően 1946-ban az egyesülethez került a Pasaréti úti hatalmas kiterjedésű sporttelep. 1961-ben pedig a Fáy utcában kapott újabb telket a Vasas, ahol felépíthették stadionjukat, mely 2002 óta Illovszky Rudolf nevét viselte. 2016. október 29-én játszották az utolsó mérkőzést a régi stadionban (Vasas-Videoton 1:1). 2017 és 2019 között teljesen új stadion épült a területen, melyet 2019. július 5-én avattak fel egy barátságos mérkőzéssel (Vasas-Dunaszerdahelyi AC 2:0).

Csapatfotó 1917-ből

Az 1915. év őszi, II. osztályú hadi bajnokságot a Vasas labdarúgó csapata 100%-os eredménnyel nyerte meg, így esélyt kapott az I. osztályba kerülésre. Az 1916. július 27-én játszott osztályozó mérkőzésen az I. osztályú bajnokság utolsó helyezettje, a KAOE volt a Vasas ellenfele. A mérkőzésre a világhírű angol edző, Jimmy Hogan készítette fel a csapatot. A mérkőzés a Vasas 5:0 arányú győzelmével zárult. A góllövők Plesch Gyula, Jelinek Tivadar és Katzer Károly voltak, Jelinek ráadásul mesterhármast ért el. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1925 őszén bevezette a profizmust Magyarországon, mely az élvonalba került Vasas csapatát is érintette. A klub több tagja azon a véleményen volt, hogy a magát a munkásosztály csapatának valló Vasashoz nem illik a játékosok adás-vétele. Sok szenvedélyes vitát követően végül 1926. július 3-án az a döntés született, hogy a Vasas csapata vegyen részt a profi bajnokságban, de működtesse tovább amatőr csapatát is. A profi csapat neve Vasas FC lett.

A Vasas labdarúgás aranykorának az 1950-es és 1960-as éveket tekinthetjük. Míg az 1940-es évek időszaka Gallowich Tibor vezetőedző és szövetségi kapitány nevéhez köthető, addig az aranykor sikerei nagyrészt Baróti Lajos és Illovszky Rudolf mesteredzői és vezetői tevékenységének eredménye volt. A klub 1955-ben megnyerte a magyar labdarúgókupát, így a címvédő Vörös Lobogó mellett a Vasas csapata képviselhette Magyarországot 1956-ban a Közép-európai Kupán. Az 1956-os sorozatban olasz klubcsapatok nem indultak, így a magyarok, osztrákok, a csehszlovákok és a jugoszlávok két-két klubot indítottak. A döntőben a Vasas ellenfele a Vörös Lobogót búcsúztató a Rapid Wien lett. A mindent eldöntő végső mérkőzésre 1956. augusztus 4-én került sor a Népstadionban, közel 100.000-es nézősereg előtt. A Vasas fölényes, 9:2 arányú győzelmet aratott. Szilágyi Gyula négy, Csordás Lajos és Raduly József kettő, Teleki Gyula pedig egy gólt szerzett.

Szintén fényes siker volt a Vasas szereplése az 1957-es Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK). Az angyalföldi fiúk a legjobb négy közé jutottak. Diadalmenetük során olyan világhírű csapatokat vertek meg, mint az AFC Ajax vagy a spanyol bajnok Real Madrid.

A Vasas SC Közép-európai Kupa győztes csapata 1957-ből

Az Olimpiai Játékokon Vasas sportoló először 1924-ben szerepelt, Szelky Ottó kötöttfogású birkózó személyében. Az egyesület rengeteg eredményes olimpikont adott a világnak. A Vasas sortolója volt többek között az olimpia bajnok birkózó Keresztes Lajos, valamint tanítványa, a kétszeres olimpia bajnok birkózó Kozma István, aki súlyos autóbaleset következtében tragikusan fiatalon hunyt el. Az ökölvívók közül a háromszoros olimpiai bajnok Papp László, valamint az olimpia bajnok Gedó György és Kovács „Kokó” István. A vívók közül a hatszoros olimpiai bajnok Kárpáti Rudolf és a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron. Szintén a Vasas atlétája volt a Németh család két tagja: az olimpiai bajnok kalapácsvető Németh Imre, és fia, az olimpia bajnok gerelyhajító és feltaláló Németh Miklós.

Az olimpiákon túl a Vasas SC számos más sportágban is kinevelt világszintű sportolókat. Kiemelt helyen említendő a tenisz, ahol olyan hírességek gazdagítják a Vasas hírnevét, mint például az örökös bajnok Asbóth József, aki 16 alkalommal szerepelt a Davis Kupában és 1947-ben megnyerte a Roland Garros férfi egyesének döntőjét, vagy Körmöczy Zsuzsanna, aki minden idők legsikeresebb magyar női teniszezője volt, 1958-ban megszerezte a Roland Garros Grand Slam trófeáját és elődöntős volt Wimbledonban, 1947-ben pedig Asbóth Józseffel párosban harmadik lett a Roland Garroson. Szintén Vasas növendék volt Taróczy Balázs, aki összesen 26 ATP tornát nyert és négyszer bejutott a Roland Garros negyeddöntőjébe.

Díszoklevél Keresztes Lajos olimpiai bajnok 60. születésnapja alkalmából

Csóti Gergely Ákos