Középpontban ezúttal a futball: a gyűjteményünkben fellelhető unikális tárggyal a holnap rajtoló labdarúgó-világbajnokságra hangolunk.

Az Aranycsapat és az 1938-as válogatott ezüstérmes szereplése mellett a magyar nemzeti 11 a világbajnokságok történetében sok emlékezetes pillanatot szerzett a szurkolóknak, ezek közül most az 1982-es Magyarország – El-Salvador mérkőzésen született rekordok történetét elevenítjük fel.

A FIFA Labdarúgó-világbajnokságok két trófeája, a Jules Rimet kupa és a mai napig használatos kupa

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) már 1904-es megalakulásakor kikötötte, hogy bármilyen labdarúgással kapcsolatos nemzetközi- vagy kontinentális esemény megrendezésének joga őt illeti. A régebbi hagyományokra visszatekintő olimpián azonban már rendeztek labdarúgó-tornát. Az ötkarikás játékokon a futball olyan népszerűségnek örvendett, hogy a FIFA 1930-ban saját világbajnokságot szervezett, amelyet azóta is folyamatosan megrendez. A résztvevő nemzetek és a lebonyolítás formája az idők során sokat módosult, de a négyévenkénti lebonyolítás változatlan maradt. Ezt egyedül csak a második világháború akasztotta meg.

Az első 1930-as világbajnokság plakátja

Bár nemzeti tizenegyünk 1986 óta nem szerepelt világbajnokságon, hazánk mégis hosszú és sikeres vb-múltra tekint vissza. Az Aranycsapat 1954-es menetelése és az NSZK elleni szerencsétlen körülmények között megvívott vesztes döntő mind a mai napig a hazai és a nemzetközi labdarúgás történetének meghatározó epizódja. A Svájcban megrendezett világbajnokságon túl azonban Magyarország eddig összesen kilenc megmérettetésen vett részt. Az első Mundialt Uruguayban tartották, ahol válogatottunk – más európai nemzetekhez hasonlóan – nem vállalta a költséges és időigényes tengerentúli utazást, illetve a válogatott elutazásához a hazai klubcsapatok se adták hozzájárulásukat. Nemzeti tizenegyünk négy évvel később Olaszországban a negyeddöntőig jutott, ott nagy csatában Ausztriával szemben maradt alul. Az 1938-as világbajnokságon azonban már megmutatkozott, hogy a dunai iskola fő képviselőjeként Magyarország a korszak egyik legerősebb válogatottja és a szűk elitbe tartozik, a vb során egészen a döntőig meneteltünk, de ott a címvédő olaszokkal szemben alul maradtunk.

A döntő előtt az olasz és a magyar válogatott kapitánya, Giuseppe Meazza és Sárosi György fog kezet. Középen a mérkőzés francia bírája, Georges Capdeville

A második világháború után az 1950-es megmérettetésen a válogatott nem vett részt, majd az 54-es döntő után zsinórban három vb-n vettünk részt. Ekkor még megszokott volt, hogy ha a magyar nemzeti 11 elindul a selejtezőkön, biztosan kijut a világbajnokságra. Az 1958-as szerencsétlen szereplés után, az 1962-es és 1968-as tornán a csoportköröket is mindig sikeresen vette a válogatott, és a világ legjobb 8 csapatához tartozott. Az 1970 és 1974-es Mundiálokra azonban először nem jutottunk ki, csak 1978-ban az argentin rendezésű VB-re tudtunk újra kvalifikálni. A 1978-as szereplés azonban kudarccal zárult, az 1982-es kvalifikáció viszont kötelezőnek számított.

Az 1982-es világbajnokságra Mészöly Kálmán vezetésével jutott ki nemzeti 11-ünk

Ha ma a magyar labdarúgó-válogatottat összesorsolnák az angol, román, svájci, norvég négyessel, csapatunknak az igazán optimisták sem adnának esélyt a csoportelsőségre, sőt arra sem sokan, hogy az első kettőben végez. A nyolcvanas évek elején még más idők jártak. A spanyolországi világbajnokság selejtezőjére, nagyjából minden kalapból a legerősebbet vagy az egyik legnehezebben megoldhatót kaptuk, igaz, futballunk akkori erejét azért jelzi, hogy Mészöly Kálmán együttese eleve a második szintről várta a szerencséjét. A csoportban mindenki mindenkit körbevert, az akkor is nagy nevekből álló angolok például minket kivéve mindenkivel megégtek. Ehhez képest a mieink úgy nyerték meg a csoportot, hogy a végén a Wembley-be biztos vb-résztvevőként utaztak, a kvótáért reszkető Anglia pedig 1–0-s sikerével csak az utolsó pillanatban jutott el Spanyolországba.

Ahol a 3. csoportban nekünk rendelt, az ifjú Diego Maradonával és Ramón Díazzal felerősített címvédő argentinok és az 1980-as Eb-döntős belgák erősnek tűntek, de semmiképpen sem megoldhatatlannak. A csoport negyedik tagját Salvadort mindenki úgy kezelte, hogy edzünk egy jót, aztán nyerünk. „Gólokat akarunk rúgni, ha nem sikerül, nem sokat várok, cserélek, beküldöm a pályára Kisst vagy Szentest, vagy ha a szükség úgy hozza, éppen egy középpályást…” – nyilatkozta a Népsportnak a meccset megelőző napon a magabiztos Mészöly Kálmán szövetségi kapitány, de hogy ennyivel jobbak leszünk, azt senki sem gondolta volna. Mauricio Rodríguez együttese vajmi keveset tudott rólunk, és azt hitték, ami elég Közép-Amerikában, az majd elég lesz a vb-n is. Ám ahol Nyilasi Tibor, Fazekas László és Törőcsik András játszik, ott azért ez nem ilyen egyszerű, a szünetre úgy lett 3–0, hogy néha még a rezignált televíziós riporter, Vitray Tamás is megemelte a hangját.

Az el salvadoriak ellen a gólok sorát Nyilasi Tibort nyitotta meg

Mészöly Kálmán tanítványai a csapatkapitány Nyilasi Tibor fejes góljával már a negyedik percben megszerezték a vezetést, majd a szünet előtt Pölöskei Gábor és Fazekas László is betalált. A fordulást követően előbb Tóth József, majd ismét Fazekas volt eredményes, ezután a rivális Luis Ramírez révén szépített. A szépítő eufóriában ünnepelték a salvadoriak, de Mészöly nem sokkal később pályára küldte Kiss Lászlót, aki a világbajnokságok történetének leggyorsabb mesterhármasát jegyezte, ugyanis a 69., a 72. és a 76. percben is kapuba talált, ráadásul első és második találata között Szentes Lázár is gólt szerzett. A hajrában Nyilasi második góljával állította be a történelmi végeredményt, amely – holtversenyben – a vb-k történetének legnagyobb arányú győzelme. Korábban két csapatnak sikerült kilencgólos különbséggel diadalmaskodnia, 1954-ben az Aranycsapat a dél-koreaiakat, 1974-ben pedig a jugoszlávok a zairei csapatot győzték le 9–0-ra. A vb-k történetében azonban 10 gólt azonban egyetlen csapat sem volt képes szerezni azelőtt és azóta sem.

A Magyarország – El Salvador mérkőzés mind a mai napig több vb rekordot tart

„A magyar válogatott a vártnál sokkal magabiztosabban, fölényesebben vette első világbajnoki akadályát, dicséret illeti a játékosokat a szép gólokért, ugyanakkor elhallgathatatlan igazság az is, hogy ha a más kárából tanul az okos, akkor ugyanez az okos – ezt teszi saját a győzelménél is… Argentína következik!” – értékelt a 10:1 ellenére igencsak óvatosan a Népsport, amely a jók között nemcsak góllövőinket, de Mészáros Ferenc kapust is kiemelte, jelezve, hogy hátul még a vb-n korábban mindössze 1970-ben járó salvadoriak is okoztak néhány melegebb pillanatot. A világraszóló diadal másnapján íródott vezércikk pedig utalt arra, hogy a bab azért még nem hús, ugyanis fontosnak tartotta kiemelni: „A szövetségi kapitány viseli a felelősséget, úgy véljük, meg kell hagyni neki a döntés lehetőségét is… A most kialakult rendkívüli helyzetben (sic!) mégis el kellett neki mondanunk, hogy a jelek szerint Törőcsik nem találja helyét és még saját magát sem a csapatban…”

A probléma azonban inkább az volt, hogy két nappal a 10:1 előtt, minden idők egyik legszínvonalasabb világbajnokságának nyitó mérkőzésén a magabiztos argentinokat Erwin Vandenbergh találatával 1–0-ra meglepték a belgák, márpedig az első ízben 24 csapatosra duzzasztott vb-t olyan lebonyolítás mellett rendezték meg, amelyet azóta sem látott a világ: csak az első kettő jutott tovább a 12 közé. A csoprtharmadikok rendszere a 24-es és 48-as tornákon még nem létezett, hanem a csoportok első két helyezettjeit két 3 fős csoportra osztották, ahol a két győztes játszotta egymással a világbajnoki döntőt. A 10:1-es világcsúcsra 1:4-es negatív magyar vb-rekorddal (Irapuatóban a 0:6-tal sikerült „megdönteni”) feleltünk az argentinok ellen, és bár Varga József bombája után közel álltunk a belgák elleni győzelemhez, Alexandre Czerniatynski fájdalmas góljával végül búcsúztunk Spanyolországtól.

Válogatottunk a történelmi rekord ellenére sajnos nem tudta kivívni az argentinokkal és belgákkal szemben a továbbjutást

A történelmi győzelem és rekord nem ért továbbjutást, de a világ figyelmét felhívta a magyar labdarúgás és a dunai iskola csodájára. A salvadoriak nem váltak pofozógéppé, a belgák és az argentinok ellen már betonvédekezést választott a kegyetlen valósággal szembesülő salvadori tizenegy, amely meg is úszta egy, illetve két kapott góllal. A France Football a szokásos éves Aranylabda szavazása mellett, az 1982-es világbajnokságra az Adidas-szal bevezette a vb tornák legjobb játékosának és góllövőjének járó Aranylabdát (Golden Ball) és Aranycipőt (Golden Shoe, 2006 óta Golden Boot). Az aranylabdát és aranycipőt egyaránt a torna gólkirálya Paolo Rossi kapta meg, viszont az Adidas külön díjban megemlékezett a magyar válogatott vb történelmi rekordjáról is és nemzeti 11-ünket szintén aranycipős különdíjjal ismerte el.

Az Adidas aranycipőt ábrázoló különdíja

Ez az Adidas Aranycipős különdíjat múzeumunk tárgyi gyűjteménye őrzi. Aranyozott sárgaréz kocka alapon (felül lekerekített sarkokkal) egy földgömböt ábrázoló rácsos tartószerkezet látható. Ezen egy szabálytalan formájú, vöröses színű műanyag lap. A műanyag lapon aranyozott fémből egy Adidas labdarúgó cipő domborműve, háttérben egy korong, ami a napot ábrázolja. A talpon felirat: „ADIDAS GOLDEN SHOE XII. COPA MUNDIAL DE LA FIFA 1982”. A szobor anyaga aranyozott réz és műanyag, magassága 39 cm, hossza 35 cm.

A díjat a magyar válogatott a 10:1-es történelmi rekordért kapta

Nagy Gergely

100 évvel ezelőtt, 1926. május 8-án nyitotta meg a Magyar Nemzeti Múzeum kupolaterében tartott beszédével Horthy Miklós kormányzó a magyar muzeológia történetének első igazán nagyszabású és tudományos igénnyel létrehozott sporttörténelmi kiállítását. A májusi hónap műtárgya a kiállítás plakátja, melynek alkotója Manno Miltiades, a korszak híres magyar sportembere, aki egyben rendkívül tehetséges grafikus, festő és szobrászművész is volt.

Manno Miltiades

A generációk óta Magyarországon élő görög családból származó Manno Miltiades az első világháború előtt főként sportpályafutásáról volt híres. Számos sportágban kiemelkedő eredményeket ért el, így például a kerékpározásban, evezésben, gyorskorcsolyázásban és a labdarúgásban. Budapesti Torna Club labdarúgócsapatának középcsatáraként az első két magyar bajnokság gólkirálya volt, 13 mérkőzésen összesen 27 lőtt góllal. 1903 és 1909 között négyszer volt gyorskorcsolyázó magyar bajnok, valamint Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmet is nyert. Evezésben is jeleskedett. 1902 és 1911 között a Pannonia Evezős Egyletben evezett, mely a Magyar Athletikai Club evezősszakosztályából vált ki. Egypárevezős hajóban 1906-ig 11 magyar bajnokságot nyert. Szintén 1906-ban megnyerte az angol Molesey-regattát, ahol két hajóhosszal megverte az Európa legjobbjának tartott Fitzgeraldot. Részt vett az 1912-ben a stockholmi olimpiai játékokon is a magyar evezős-nyolcas tagjaként.

Az első világháborúban többször megsebesült Manno Miltiades huszárszázadosként szerelt le. A háború után felhagyott a versenyzéssel, a civil életben festőművészként, grafikusként, szobrászként tevékenykedett. Volt hozzá előképzettsége, hiszen 1905-től a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult. Több sportegyesület címerét és zászlaját ő tervezte meg, így például a Pannonia Evezős Egyletét, vagy a Ferencvárosi Torna Club ikonikus sasmadaras címerét 1928-ból. Leghíresebb műalkotása a „Birkózók” című bronz szobor, mellyel ezüstérmet nyert az 1932-es nyári olimpiai játékok művészeti versenyének szobrászati kategóriájában. Számos sport tematikájú plakátja is született az évek során. Egyik legszebb plakátja az 1930-ban a Margitszigeten megnyílt Nemzeti Sportuszoda megnyitójára készült. Az épületet jó barátja Hajós Alfréd, az 1896-os olimpia kétszeres úszóbajnoka tervezte. Ezt megelőzően alkotta meg az 1926-os országos sporttörténelmi kiállítás gyönyörű plakátját, mely kiválóan jellemzi a Horthy-korszak keresztény-nemzeti művelődéspolitikáját. A plakát 90 cm-es szélességével és 120 cm-es magasságával impozáns méretű. Az előtérben egy diszkoszvető látható fekete-fehér mezben, amint éppen dobásra készül, a háttérben pedig a fényárban úszó kettős kereszt a hármas halommal motívum szerepel.

Az 1926-os sporttörténeti kiállítás plakátja

Az 1926-os országos sporttörténelmi kiállításnak természetesen voltak szerves előzményei. 1885. május 2. és november 4. között Budapesten rendezték meg a magyar országos ipari-mezőgazdasági kiállítást, melyen személyesen megjelent I. Ferenc József és Rudolf trónörökös is. A kiállítás helyszíne a Városliget volt, és pavilonjai mintegy 270 ezer négyzetméternyi területet foglaltak el. Közülük kettőnek volt sporttörténeti vonatkozása: az egyik a Kárpát Múzeum turisztikai kiállításának pavilonja, a másik pedig a hangzatos Testgyakorlás Csarnoka névre keresztelt épület volt, ahol főként külföldi gyártók termékeit mutatták be. 1891-ben az Országos Középiskolai Tanáregyesület működésének negyedszázados évfordulója alkalmából tanszerkiállítást rendeztek Budapesten, mely a „Középiskolai Tanárok Országos Tárlata” nevet kapta. A tárlat testgyakorlásra vonatkozó részét Bokelberg Ernő, a Nemzeti Torna Egylet művezetője és tanára állította össze.

Magyarország fennállásának ezredik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretében 1896. május 2-án a Városligetben megnyílt a Millenniumi Kiállítás. Bár a magyar szakmuzeológia szempontjából a kiállítás rendkívül jelentős volt, a sportmuzeológia területén nem alkotott maradandót. A Tornacsarnok fából készült épületében főként az iskolai testnevelésre vonatkozó anyagok kerültek bemutatásra. A kiállítás érdekességei közé tartozott Rohonczy Gida korcsolyagyűjteménye, és az a hajdan Széchenyi István tulajdonát képző fa velocipéd, melyet a Magyar Athletikai Club állított ki. Igazán jelentős volt azonban a Budapesti Torna Club által rendezett önálló sportkiállítás, melyre 1903. május 31-e és június 14-e között került sor, helyszíne pedig a Budapesti Korcsolyázó Egylet városligeti korcsolyacsarnoka volt. Az ünnepélyes megnyitóbeszédet Dr. Berzeviczy Albert, a Tornaszövetség elnöke tartotta. Az egyesületek sportági anyagai mellett (labdarúgás, kerékpározás, evezés, torna, korcsolyázás) sok híres versenyző (Hajós Alfréd, Coray Arthúr, Kakas Gyula, Lucius Károly, Kellner Gyula) egyéni bemutató vitrint is kapott. Kiállításra került a Budapesti (Budai) Torna Egylet frissen alapított vándordíja is, melyet Fadrusz János alkotott és a farkasokkal viaskodó Toldit ábrázolja, és jelenleg a Nemzeti Galéria tulajdona.

Az 1926-os sporttörténelmi kiállítás közvetlen előzménye volt a Magyar Nemzeti Múzeum felhívása 1923-ban, melyben azzal a kéréssel fordultak a magyar sporttársadalomhoz és egyesületekhez, hogy érmeiket, trófeáikat és versenydíjaikat adományozzák a múzeum Érem- és Régiségtárának, vagy helyezzék ott letétbe. A sikeres gyűjtés nyomán mintegy ezer tárggyal gyarapodtak a múzeum gyűjteményei. 1925-ben Karafiáth Jenő, az Országos Testnevelés Tanács elnöke, azt a javasolta Hóman Bálintnak, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának, hogy gyűjtsék össze a magyar sportra vonatkozó egyéb tárgyakat és dokumentumokat is, és az egész anyagot tárják a nagyközönség elé egy reprezentatív kiállítás keretében. A múzeum tíz termét megtöltő kiállítást Horthy Miklós kormányzó 1926. május 8-án nyitotta meg ünnepélyes keretek között. A megnyitóról és a kiállítás elkészítésének körülményeiről részletes beszámolót készített a kiállítás adminisztrálásával és az átvett tárgyak leltárának elkészítésével megbízott dr. Balogh László, az 1913-ban alapított Országos Testnevelési Tanács tagja. A tárlaton kiállított tárgyakról részletes katalógus is készült.

A magyar sporttörténet mindmáig legnagyobb léptékű kiállítása a sportegyesületek aktív közreműködésével jöhetett létre, és talán pont emiatt az összegyűlt anyag leginkább a 19. század második felére és az azt követő korszakra vonatkozóan tartalmazott értékes tárgyakat és dokumentumokat. A kiállítás képes volt magát kinőni egy országos kulturális eseménnyé, mivel az állami sportvezetés aktívan támogatta létrehozását, és helyszíne is nagy presztízzsel bírt. Igaz ugyan, hogy csak egy hónapig tartott nyitva, de a hatása kiemelkedő jelentőségű volt, hiszen ekkor merült fel először komolyabban egy állandó magyar sporttörténeti múzeum létrehozásának igénye.

A Margitszigeti Ezüstlabda

Az 1926-os országos sporttörténelmi kiállítás egyik legmutatósabb és kiemelkedő fontosságú sportrelikviája a Polónyi Géza vándordíj volt. A Margitszigeti Ezüstlabda néven elhíresült trófea a magyar labdarúgás első kupasorozatának díja volt. A kupasorozatot 1903 és 1909 között rendezték meg, helyszíne pedig a Margitsziget volt. A vándordíj létrehozására Polónyi Géza országgyűlési képviselő ajánlott fel a szükséges összeget. 1909-ben a Ferencvárosi Torna club ötödik győzelmével véglegesen elnyerte a kupát, a rendkívül látványos ezüst serleg pedig ma is a klub tulajdonában van.

A Margitszigeti Ezüstlabda június közepéig megtekinthető a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum Margitsziget – Sportsziget című sporttörténeti kiállításán a Holdudvarban. A kiállítás részleteiről az alábbi linken tájékozódhatnak: https://sportmuzeum.hu/2026/04/30/majus-1-jen-nyit-sportmuzeum-a-margitszigeten/ 

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Csóti Gergely Ákos