Schlosser Imre első válogatott meccse

Schlosser Imre első válogatott meccse

Schlosser Imre 115 évvel ezelőtt lépett először pályára a magyar nemzeti tizenegy tagjaként, és ezzel kezdetét vette első nemzetközi klasszisunk válogatott pályafutása.

Schlosser Imre, aki a magyar futballtörténelembe a Ferencváros legendájaként vonult be, a zöld–fehér klub megalapítása előtt 10 évvel, 1889. október 11-én, Budapesten született. Slózit – ahogy labdarúgó pályafutása során becézték – az FTC figyelmébe két bátyja ajánlotta, és az akkor 15 éves Imrét a zöld–fehérek Malkay Mihály közbenjárásával, 1905-ben szerződtették. A ballábas játékosnak egy meccs elég volt ahhoz, hogy Malaky a lefújás után hivatalosan is leigazolja. Schlosser pályafutása innentől töretlenül ívelt felfelé, és tehetségére egy év leforgása alatt a korabeli magyar válogatott is felfigyelt. 1906 őszén, a csehek ellen Prágában rendezett barátságos válogatott meccsen, már a nemzeti tizenegy tagja volt.

Az első világháború előtt Magyarország és Csehország is az Osztrák–Magyar Monarchia részét képezte, előbbi birodalmon belüli jogállása révén az 1867-es kiegyezés hatására belügyeiben, így sportéletében is sokkal nagyobb autonómiát tudhatott magáénak, mint utóbbi, amely továbbra is az összbirodalmi parlament (Reichstag) döntéseire volt utalva, és ott is csak területi alapon képviseltethette magát. Labdarúgó szövetségét az 1901-es esztendő során mindkét ország megszervezte. A magyar válogatott első hivatalos meccsét 1902. október 12-én Ausztriával játszotta, ami megalapozta az osztrák–magyar mérkőzések örökrangadóinak történelmi hátterét. Az első világháború kitörése előtt Csehország válogatottja hivatalosan nyolc mérkőzést játszott, hetet – köztük az elsőt – Magyarország, egyet pedig Anglia nemzeti tizenegye ellen. Az osztrák atlétikai körök azonban a tartományi szinten autonomikusan szerveződő sportéletet nem tartották kívánatosnak, és javaslatot fogalmaztak meg arra, hogy a nemzetközi versenyeken a birodalom különböző tartományi sportszervezetei közös színekben induljanak. A központosítási törekvések kisebb viszályt okoztak az osztrák és magyar sportszervezetek között, így a magyar és az osztrák labdarúgó szövetségek között kitört konfliktus az első világháború előtt a cseh–magyar sportbarátság felélénkülését eredményezte. E sportbarátságnak a magyar labdarúgásra is kedvező hatása volt, mivel a M. L. Sz. és a Cseh Labdarúgó Szövetség (C. S. F.) a cseh és magyar válogatott csapatok mérkőzéseinek állandósítására szerződést kötött.

Ennek keretében került sor 1906 tavaszán Budapesten, majd 1906 októberében Prágában a két nemzeti tizenegy barátságos mérkőzésére. Bár a korban a magyar válogatott is jelentős erőt képviselt, de hazánkban a fiatal sportág jelentős elmaradásban volt a cseh féllel szemben. Ezért nem meglepő, hogy a korabeli sajtó és „szakma” az összecsapások esélyesének „Bohémia” legjobbjait tartotta. Ehhez képest a csehek a tavaszi budapesti mérkőzésre csak tartalékcsapatot küldtek, és a meccs 1:1-es végeredménnyel zárult. Az őszi visszavágóra azonban mindkét fél a lehető legerősebb kezdőjét küldte gyepre, így Prágában a közönség igazi rangadót tekintethetett meg. Erről a korabeli a Sport-Világ így emlékezett: „a cseh csapat nem hiába viselte az oroszlános jelvényű inget, mert tényleg oly összeállításban állt ki, a mely a legkiválóbb angol csapatoknak is méltó ellenfele lett volna. A Slaviát 9 játékos képviselte és Sparta középfedezete Rezek, s a Meteor jobbfedezete, Kopecky, sem azért kerültek az összeállításba, hogy egyesületük is szerepeljen, hanem mert tényleg a maguk nemében Prága legjobb játékosai.”  A magyar csapat ezzel szemben így állt fel: Domonkos (MTK) – Manglitz (FTC), Molnár I. (UTE) – Szamos (BTC), Szednicsek (Törekvés), Biró (MTK) – Sebestyén (MTK), Károly (MTK), Horváth (BTC), Molnár II. (UTE), Schlosser (FTC).

A csapatok összeállításából is kitűnik, hogy a két válogatott gerincét azok a klubok adták, amelyek a magyar és cseh klubfutballnak napjainkban is meghatározó egyesületei. A csehek tizenegy játékosából tíz a Slavia és a Sparta Praha játékosa volt, míg a magyar fél kezdőjének nyolc játékosát az MTK, FTC, UTE trió adta, mellettük piros sapkában és „aranygombokban” a Budapesti Torna Club (BTC) kettő, a Törekvés egy játékosa lépett pályára. A magyarok kezdő tizenegyéből kitűnik, hogy 17-ik születésnapja előtt pár nappal az a Schlosser Imre is pályára lépett, aki később a honi labdarúgás legendája lett. A korabeli beszámolók alapján a mérkőzés nagy iramban folyt, és az esélyesebb cseh csapat szerezte meg a vezetést. A Nemzeti Sport ezt így foglalta össze: „A csehek biztos győzelem tudatában állanak ki. Csak mikor a mieink rendkivül szivós ellentállását a csatársor részéről mindgyakrabban megújuló támadásokat tapasztalják, kezdenek ők is teljes iramú játékba. Ezen időtől kezdve a mérkőzés befejeztéig a legváltozatosabb és élvezetes játék folyik. Egy összeütközésnél Macsun úgy megsérül, hogy kénytelen a pályát elhagyni, s igy a cseh csapat csak 10 emberrel játszik. Mindkét részről kornerek esnek, mig végre a 22-ik percben sikerül Stary-nak gólt lőni […]” A korabeli játékszabályok még nem tették lehetővé, hogy egy csapat cserélhessen, így a csehek szinte az egész mérkőzést emberhátrányban játszották le. Ennek ellenére megszerezték a vezetést, de a magyarok már a gól utáni váltani tudtak, és az egyénieskedő játék helyett a csapatmunkára helyezték a hangsúlyt, így még a félidőben egyenlítettek: „A magyar csatársor látja, hogy a kitűnő védelem ellen egyéni játékkal nem boldogul, […] teljesen szokatlan összjátékba kezd. A jobb oldal lerohanása meghozza a kiegyenlítést. Sebestyén által levitt labdát Károly a kornervonalról ügyesen adja hátra a centerben előrohanó Horváthnak, ki ezt kapásból lövi és lövését Jenik fogni nem tudja (33. perc) 1:1.”

A második félidőben a magyarok két góllal is elhúztak, de a csehek egyenlíteni tudtak. A mérkőzés vége előtt a vendégcsapat megint vezetést szerezett, ami az addig jó hangulatú hazai közönséget elkeserítette. A prágai szurkolók, akik az esélytelenebbnek tartott vendégek hősies játékának végig sportszerűen tapsoltak, ekkor kezdték felfogni, hogy csapatuk akár vereséget is szenvedhet. A csehek azonban gyors góllal tudtak válaszolni, így végül kialakult a 4:4-es végső eredmény. „Felállás után a magyarok ismét fölénybe kerülnek és gyakori támadásaik eredménynyel járnak. […] A 14-ik percben a szép összjáték eredményeképpen Károly lövi a vezető gólt. Felállás után pár percre egy az egész csatársoron keresztüljátszott labdát Molnár II. befejeli a csehek kapujába. Az eredmény ekkor 3:1 a mi javunkra. […] Domonkos a legveszélyesebb helyzetekben kitűnően véd. A cseheknek mégis sikerül Koschek és Stary védhetetlen lövései által kiegyenlíteni. Közben a kiegyenlítés után a magyar csatársor összeszedve a még meglévő erejét, újból rendiívül hevesen támad. A félidő 41-ik percében a vezetés ismét a miénk. Károlynak […] sikerül a csehek fedezeteit kijátszani és az egyik hátvédet is elkerülve, a labdát az őt nyomon követő Horváthnak leadni, ki a 16-os vonalról egy süvítő lövéssel védhetetlen gólt lő. – 4:3. – E negyedik gól volt különben a legszebb a nyolc közül. Azonban a csehek kitűnő játéka már két perc múlva újabb eredményt jelent […] 4:4. Az ezután következő pár perc alatt az iram nem lankad, de eredményt elérni már nem lehet.”

Az 1906. október 7-én játszott cseh–magyar rangadó szép játékot, fordulatos és nagy iramú mérkőzést, valamint nyolc gólt és a fiatal Schlosser Imre első válogatottságát hozta. Az összecsapáson Slózi nem szerzett gólt és nem adott gólpasszt, de a magyar csatársorba tökéletesen beilleszkedett, így támadósorunk olyan összeszokottság érzetét keltette, mintha már évek óta együtt játszanának. A Sport-Világ erről így elmélkedett: „Az öt csatárról nem tudunk elég hü képet adni. De annyit előrebocsáthatunk, hogy ennél jobb összeállítást s ennél jobb játékot el sem képzelhető.” A közel 17 éves Imrét négy rutinosabb csatártársa mellett külön dicsérettel is illették: „A korára fiatal Schlosser valósággal feltűnést keltett játékával. […] Schlosser és Sebestyén a bal- illetve jobb szélen óriási tempót diktáltak s gyakran ivezték egymásnak a labdát […]”

Schlosser Imre egy év leforgása alatt az FTC mellett a magyar válogatott ígéretes csatárává nőtte ki magát, és a hozzá fűzött reményeket be is váltotta. Minden helyzetből, közelről és távolról, lábbal és fejjel egyaránt nagy pontossággal vette célba a kaput. Sikereinek és népszerűségének csúcsán klubcsapatának és a válogatott tizenegynek is egyszerű, mindig becsületesen, odaadóan küzdő tagja maradt. Az élvonalban – 1905 és 1928 között – több mint két évtizeden át játszott, és a válogatottban is 21 évig szerepelt, 1906 és 1927 között. Nyolc szezonon át (1906–1915) az ő góljai kellettek a Ferencváros sikerkorszakához: hat bajnoki elsőség mellett zsinórban hatszor lett a bajnokság gólkirálya. Tizenhét alkalommal mesterhármast rúgott, kilencszer négy, kétszer öt, egyszer hat és egyszer, egyedüli Ferencváros játékosként, egy mérkőzésen nyolc gólt is lőtt.

1916-ban, a sportszakma nagy meglepetésére, az MTK-ba igazolt, ami előfutára volt a magyar klubfutball átalakulásának. Az első világháború utáni trianoni Magyarországon ugyanis a labdarúgás sportja az amatőrizmus felől a profizmus felé mozdult el. Klasszisát a kék–fehéreknél is megcsillogtatta Schlosser, és csapatával az aktuális bajnokság élén ugyancsak hatszor végzett. Egy éves bécsi kitérő után, 1927-ban újra zöld-fehér mezben lett bajnok, így abszolút csúcstartónak számít a maga 13 elsőségével, és a hét gólkirályi cím (hatszor a Ferencvárossal, egyszer az MTK-val) szintén a legjobb magyar mutató. A 38. életévében járt, amikor címeres mezben utoljára pályára lépett. Legnagyobb sikerét 1911. október 29-én, a Svájc elleni mérkőzésen (9:0) aratta. Ekkor a vendégek hálóját hat góllal „zörgette meg”. 1912-ben, a cári Oroszország csapata ellen (12:0) öt gólt ért el. Az ellenfelek kapuit további három mérkőzésen (1909. Ausztria 4:3, 1911. Franciaország 3:0 és 1912. Németország 3:1) három-három góllal vette be. Schlosser Imre kiugró klub- és válogatott karrierje nemcsak a magyar labdarúgás korai korszakában volt meghatározó, személyéről a kortárs nemzetközi szakma is elismerően nyilatkozott, így Slózi lett a honi futball első, Európa-szerte „jegyzett” klasszisa.

A labdarúgást az aktív játékosi karrierje után sem hagyta el, és edzői pályafutásba kezdett. Magyarországon és külföldön is dolgozott, de sikereket már nem ért el. Kis ideig bíráskodott is, így a sportágat játékosként és bíróként a pályán, edzőként pedig a gyep mellől is irányította. Még megérte a nagy vetélytárs Ausztria elleni 100. találkozót. Az 1955. október 16-ai mérkőzésen Kocsis és Puskás között állva, százezres tömeg elismerő ünneplése közben, „Slózi” végezte el a kezdőrúgást. Ez volt a búcsúfellépte. 1959. július 18-án, 69 éves korában hunyt el.

Nagy Gergely

95 éve alakult a Magyar Turista Egylet Lomnici Csoportja.

95 éve alakult a Magyar Turista Egylet Lomnici Csoportja

1926 szeptemberében, a Kékestetőn alakult meg a Magyar Turista Egylet Lomnici Csoportja 16 taggal, Déry József vezetésével. A tagok az MTE 1918-ban alakult Tátra Asztal Csoportjából váltak ki. A Csoport titkárává Halasy Jenőt, pénztárosának pedig Cséfalvay Tituszt választották meg.
„Egy pár egymást megértő, egy célért lelkesedő turista harmonikus kapcsolatot keresett és talált, társadalmi állásra való tekintet nélkül, a hazaszeretet, egymás szeretete és a hegyek szeretete jeligéje alatt.”
A Lomnici Csoport évkönyvét, mely a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteményét gazdagítja, Dr. Peitler Gyula vezette 1930-tól kezdődően. A fiatal orvos egy évvel korábban csatlakozott be a Turisták Lapja szerkesztésébe Déry József mellett. Déryvel még 1924-ben ismerkedett meg az MTE keretein belül. Az ambíciózus fiatalt felkarolta Déry és hamarosan, az 1929-i MTE évi közgyűlésen dr. Peitler Gyulát főtitkárrá választották.
1930-ra már 23-ra nőtt a tagok száma. A csoport jó barátságot ápolt az MTE többi vidéki szakosztályával, így legfőképp a Mátra Osztállyal, hiszen a Kékestetőt tekintették a csoport bölcsőjének, de az esztergomi Fecskékkel is szoros kapcsolatot tartottak fenn. Számos asztalközi vacsorát és egyéb csoportközi összejövetelt rendeztek. ez alapján is látható, hogy a korabeli turista csoportok élénk társasági összejöveteleket szerveztek. Csoporton belül például maga Déry József javasolta, hogy az alapító tagok és a csoport egyéb „kíválóságai” részére rendszeresen ünnepi vacsorákat rendezzenek. 1927. decemberében Halasy Jenő javaslatára Téry emlékserleget alapítottak gyűjtés útján. Az Egyesület minden évben megtartotta Dr. Téry Ödön emlékünnepét Dobogókőn. A serleget a budapesti emlékünnepségeken is használták, az emlékbeszéd során az aktuális felszólaló tarthatta a kezében.
A Lomniciak rengeteg egynapos kirándulást szerveztek a budai hegyekbe, a Pilisbe és a Börzsönybe, de számos többnapos túrát is levezényeltek a Mátra, Vértes, Mecsek és Bakony hegyei között. Ezen túl külföldi túrákat is szerveztek az osztrák hegyekbe, az Alpokba. Az Egyesület tagjai külföldi kirándulásaikról gyakran élménybeszámolókat tartottak a csoport többi tagjának. A csoportnak gondja volt a turista útvonalak karbantartására és az útjelzések felfestésére is.
Az évkönyvben dr. Peitler Gyula nem csak a Csoport legfontosabb kirándulásait, eseményeit, halálhíreit dokumentálta, hanem tollrajzokkal, beragasztott belépőjegyekkel, fotókkal is illusztrálta az eseményeket. Ennek a gazdag, sokrétű naplónak köszönhetően részletes betekintést kapunk a századeleji turisták életébe. A naplót Halasy Jenő is megemlíti a Turisták Lapjában:
„Terjedelmes könyv- és térképtárunkon kívül főként azokra az egyedülállóan érdekes és művészi fényképekkel, valamint rajzokkal és aquarellekkel bőségesen díszített albumainkra vagyunk büszkék, amelyekben – Peitler Gyula „önkéntes jegyzőnk”- nemcsak Csoportunk élettörténetét, hanem egyúttal a hazai turistaság életének keresztmetszetét is írásban és képekben felvázolta.”
A csoport alapítója, Déry József 1937 október 13-án hunyt el. A bejegyzések 1938-től kezdődően egyre ritkultak, majd 1940-el ért véget a Lomniciak krónikája.
1943-ban Peitler Gyulát tartalékos orvoshadnagyként a keleti frontra vezényelték, nem sokkal előtte mondott le főtitkári tisztségéről a Magyar Turista Egyletben. Másfél évtizedes munkáját az egylet egy Izsák Elek iparművész által tervezett és Berán Nándor iparművész által kivitelezett domborművel hálálta meg. 1945 után valamennyi hazai turista egyesületet, így a Magyar Turista Egyesületet is feloszlatták.

 

Forrás:
Turisták Lapja.
M.T.E. LOMNICI-CSOPORT.
Magyar Hegyisport és Turista Enciklopédia. Kornétás Kiadó. Budapest, 2005. 285. o.
Szerk. Déry József: Négy évtized a magyar hegyek között – A Magyar Turista Egyesület negyvenéves múltja 1888-1928 (Budapest, 1929)
Lomnici Csoport. In: Turisták Lapja. 50. évfolyam, 798-799. o.

Az olimpiai falu fejlődése: 1960-tól 1988-ig

Az olimpiai falu fejlődése: 1960-tól 1988-ig

Ma már természetesnek vesszük az olimpiai falu létét, de az első olimpiákon még nem törekedtek egy minden igénynek megfelelő, kikapcsolódási lehetőségekkel ellátott komplexum megalkotására. Három részes cikksorozatunkban tekintsük át röviden a nyári olimpiák falvainak történetét és érdekességeit a kezdetektől napjainkig. A második részben a Rómától Szöulig tartó időszakot vesszük górcső alá.

1960-ban Rómában 7000 ember fogadására képes olimpiai falut építettek többemeletes házakkal.[1] A forgalmas út mentén épülő falu egyik oldalán a férfiak, az út túloldalán a nők kaptak helyet. A hatalmas építkezés ellenére mégsem lett hely mindenkinek, így 1959-ben úgy kalkuláltak, hogy legfőképpen az atlétákat tudják majd elszállásolni az új épületekben.[2]

Négy évvel később Tokió rendezte az olimpiát. A magyar csapat egy háromemeletes épületben kapott szállást, kivéve a kerékpárosokat, akik a 44 kilométerrel arrébb lévő kerékpáros faluban kaptak helyet. Az első napokban az érkezők életét megnehezítette a tájfun az állandó esővel. A sportolók esernyővel egyensúlyozva kölcsönbiciklikkel próbáltak megoldani a közlekedést a szeszélyes időjárásban, amíg meg nem indultak a hivatalos buszjáratok.[3]

Az olimpiai faluban lakó labdarúgóink arra panaszkodtak, hogy helyben nincs edzési lehetőségük. Van ugyan atlétikai pálya, de azt nem használhatják, így minden nap órákat kell utazniuk, hogy készülhessenek. A rendezés tehát most sem volt hibátlan, ráadásul Tokióban, a tízmilliós nagyvárosban többen el is tévedtek edzésről hazafelé tartva. Rideg János, a birkózózok gyúrója az olimpiai klubtól hazafelé tartva rossz felé kanyarodott. Hosszasan kereste a megfelelő utat, de végül feladta és egy önkéntes rendőrhöz fordult, aki készségesen visszaszállította autóval az olimpiai faluba. „A magyarok körében rögtön él is terjedt a leleményes mondás: „Fáradt vagy? Mondd, hogy eltévedtél, s kocsin érkezhetsz haza.”[4]

Az olimpiai falu Tokióban (1964)

1968 minden tekintetben szokatlan olimpiát hozott. A helyszín Mexikó, magashegyi viszonyokkal. Ezúttal minden eddiginél jobban ügyeltek az akklimatizáció fontosságára. Több, mint 100 résztvevő országot vártak a rendezők a faluba. A Népsport csak nyúlfarknyi hírekben jellemezte a szálláson tapasztalható problémákat:

Hiánycikk lett Mexikóban a tükör. Az olimpiai falu hölgy tagjai sok időt töltenek azzal, hogy szobájuk egyetlen tükre előtt sorukra várnak, így hát megrohamozták az üzleteket.

A legfőbb gond a mosás az olimpiai falu több mint 7000 lakója számára. Alán Jay, az angolok kitűnő vívója így panaszkodott, amikor szennyes ruhával a hóna alatt a mosodát kereste: „Nem várhatom, hogy minden holmimat a lányok mossák ki! A mosoda pedig túlterhelt, így hát kénytelen vagyok megbarátkozni ezzel a munkával…”[5]

A tudósításokból azt is megtudjuk, hogy a falun belül most is külön kaptak helyet a női sportolók. A hölgyek rendszeresen megünnepelték egymás születésnapját a táboron belül, így jó hangulatban egymást érték a születésnapi uzsonnák.[6]

1972-ben München már 9000 versenyző és 3000 kísérő fogadására készült. Az olimpiai falu ezúttal az események, stadionok közelében kapott helyet, a régi repülőtéren Oberwiesenfeldben, hogy ne kelljen az olimpikonoknak sokat utazniuk, így ráaggatták a „rövid utak olimpiája” kifejezést. Ezúttal is külön helyezték el a férfiakat és a nőket. 1971-ben 1600 női atléta részvételével számoltak. Egy részüket egy 18 emeletes toronyházban, másik részüket pedig kétszintes épületekben tervezték elszállásolni. A „nők faluja” épületeiből diáknegyedet terveztek kialakítani az olimpia után, míg a „férfiak falujának” lakásai drágább lakónegyedet képeznek majd a tehetősebb münchenieknek. [7] A falut érintő korábbi hagyomány is kezdett megingani Münchenben:

„Az eddigi szigorú olimpiai hagyománytól, amely szerint kerítéssel választották el a nők faluját a férfiakétól, ezúttal valószínűleg eltérnek. Még nem végleges a döntés, de a csapatok közös megbeszéléseit és a férfiak falujában lévő létesítmények használatát igen körülményessé tenné, s nem utolsósorban szükségtelennek is tartják ezt a nem éppen haladó szellemű olimpiai hagyományt.”[8]

Már a korábbi olimpiákon is megfigyelhető volt, hogy az olimpiai falu építésénél ügyeltek arra, hogy a későbbiekben is el tudják adni a lakásokat, vagy más módon, például diákszállásként, kollégiumként üzemeltessék a sporteseményre felépített szállásokat. Egyes olimpiák falvai szociális intézmények lettek, így történt a következő városokban: Helsinki, Melbourne, Róma, Mexikóváros és Moszkva. Tokió falvát ezzel ellentétben lebontották. Amerika mindig más irányvonalat képviselt, ugyanis Los Angelesben és Atlantában sem épült külön olimpiai falu, 1984-ben három egyetem, 1996-ban pedig a helyi műegyetem adta a szállást a sportolóknak.[9]

Sajnálatos módon Münchenben történt az első halálos incidens az olimpiai faluban. Szeptember 5-én hajnalban a „Fekete Szeptember” nevű terrorszervezet tagjai behatoltak az olimpiai faluba és rátámadtak az izraeli küldöttségre. A palesztin támadók kétszáz bebörtönzött társuk kiszabadítását követelték, de Izrael nem kötött alkut. Csak tűzharc árán sikerült megállítani az elkövetőket. Az túszdrámában 11 sportoló és 5 terrorista vesztette életét. Az olimpia folytatódott, de a sajnálatos esemény kapcsán a biztonság kérdése egyre inkább felértékelődött.[10] Ezt érzékelteti az alábbi tudósítás:

„Az olimpiai falu hangulatát jól érzékelteti az angol atlétikai szövetség elnökének az a mondata, hogy az olimpián valami jóvátehetetlenül tönkrement”. A feszültséget, ami a fürstenfeldbrucki dráma nyomán betelepedett a falu szinte valamennyi szegletébe csak növelik az egymást követő telefonfenyegetések, amelyek pokolgépes merényleteket ígérnek különféle létesítményekben, szálláshelyeken.”[11]

A müncheni olimpiai falu (1972)

1976-ban Montrealban már szigorított intézkedések várták az érkezőket, a bepillantáshoz is külön engedélyt kellett kérni. A faluban egyszerre csak háromszáz külsős tartózkodhatott, és ahhoz is előző nap engedélyt kellett kérni, a látogatni kívánt csapat vezetőjétől is. Fehérdy Iván tudósítónak ugyan készségesen bemutatták a falut, de a biztonsági intézkedésekről már nem adtak bővebb tájékoztatást. Ezúttal 800 méterre az olimpiai parktól építettek két 19 emeletes fél piramis alakú építményt 980 lakással, melyben 11 ezer embert tudnak elszállásolni. A lakásokat nem lehetett zárni, kizárólag az éjjeliszekrényeket lehetett kulcsra zárni. Érdekesség, hogy a piramisok lakásainak vízellátását a későbbi használatra kalkulálták be, így a lakásokban található fürdőszobákon kívül a versenyhelyszíneken is biztosítottak a szervezők fürdési lehetőséget a fürdőszobai sorban állások elkerülésének érdekében. A női- és a férfiszállás már egy helyen volt, de továbbra is elkülönítették őket egymástól:

„A férfiak egyébként három, a nők pedig egy fél piramist foglalnak majd el a játékok alatt. Egymás szálláshelyeinek látogatása a NOB szabályainak megfelelően most is szigorúan tilos, ami különösen a nők szálláshelyének férfi látogatóira vonatkozik. Találkozásra egyébként is az úgynevezett nemzetközi központban nyílik lehetőség.”[12]

Az olimpiai falu Montrealban (1976)

1980-ban Moszkvában az Amerikaiak bojkottja miatt csak 80 ország vett részt az olimpián. Az olimpiai falu ezúttal ugyan messzebb volt a versenyek helyszínétől, de kitűnően megoldották a logisztikát. A faluban tizenhat emeletes panelházakban kaptak helyet a résztvevők.[13]

A moszkvai olimpiai falu (1980)

Négy évvel később Moszkva bojkottálta a los angelesi olimpiát, így ezúttal a magyarok is kimaradtak a szereplésből, de így is 140 országot kellett elszállásolniuk a szervezőknek.[14]

1988-ban Szöul rendezte az olimpiát. A biztonság kérdése ezúttal az egészségügyi kockázatokban is megmutatkozott. Az AIDS-től való félelem miatt az olimpiai faluba óvszer automatákat helyeztek ki és figyelmeztették a sportolókat az egészségügyi kockázatokra.[15]

Manhercz Erika

Az olimpiai falu Szöulban (1988)

 

[1] Pajtás. 13. évfolyam, 24-25. szám.

[2] Esti Hírlap. 4. évfolyam, 47. szám. 1959.02.25.

[3] Népsport. 20. évfolyam, 191. szám. 1964.09.27. 1. o.

[4] Népsport. 20. évfolyam, 194. szám. 1964.10.01. 1. o.

[5] Népsport. 24. évfolyam, 200. szám. 1968.10.09. 2. o.

[6] Ugyanott.

[7] Ország-Világ. 15. évfolyam, 37. szám. 1971.09.15.  18. o.

[8] Ország-Világ. 15. évfolyam, 37. szám. 1971.09.15.  19. o.

[9] Képes Sport. 2. évfolyam, 34. szám. 2004.08.24.

[10] Magyarok az Olimpiai Játékokon. 1896-2016. 204-205. o.

[11] Esti Hírlap. 17. évfolyam, 211. szám. 1972.09.07.  1. o.

[12] Népsport. 32. évfolyam, 145. szám. 1976.06.19. 8. o.

[13] Magyar Hírlap. 11. évfolyam, 19. szám. 1978.01.22. 16. o.; Magyarok az Olimpiai Játékokon. 1896-2016. 234-235. o.

[14] Magyarok az Olimpiai Játékokon. 1896-2016. 252-253. o.

[15] Magyar Szó. 45. évfolyam, 266. szám. 1988.09.26. 1. o.

Az olimpiai falu fejlődése: a kezdetektől 1956-ig

Az olimpiai falu fejlődése: a kezdetektől 1956-ig

Ezzel szemben 8 évvel később Los Angelesben a szállás, takarítás és egész napi élelem személyenként csak két dollárba, átszámítva 11 pengőbe került.[3]

Így tudósít az újdonságról a korabeli Magyar Hírlap:

„Egyik legérdekesebb alkalmi intézménye lesz a losangelesi olimpiának az Olimpiai falu. Itt akarják elhelyezni az összes olimpiai versenyzőket és sportbeli hozzátartozóikat. Az eszme nem uj, már a párizsi olimpia alkalmával megpróbálkoztak vele, de akkor megbukott az egész, mert a magánvállalkozó szállodások és a Párizs-környéki villatulajdonosok annyival olcsóbbak voltak, mint a hivatalos jellegű olimpiai falu, hogy végeredményben maga a rendező olimpiai bizottság fújta le az egész olimpiai falu tervezetet. Amerikában persze más а helyzet, mint Párizsban volt. Los-Angelesben már csak azért is lesz elegendő lakója az olimpiai falunak, mert az élet benn a városban, európai viszonyokat tekintve, rendkívül drága, úgy hogy előreláthatólag egyetlen európai nemzet sem fogja elkövetni azt a luxust, hogy másutt béreljen szállást, mint az olimpiai faluban. De az amerikaiak olimpiai faluja lényegesen más is lesz, mint a tervezett és nyomban meg is bukott francia falu volt. Los-Angelesben elsősorban a sportszempontokat tartják szem előtt.

A terv szerint az olimpiai falu a várostól mintegy 15—20 percnyire, erdősdomboldalon épül, ugyancsak lő percnyire lesz a stadiontól, valamint a Csendes Óceántól is. Egy négyzetkilométer területen épül, s ezt a területet kis, 7 és fél méter hosszú, 3 és fél méter széles házacskák népesítik be. Minden ilyen házacskában négy versenyzőt szállásolnak el, egy szóbában legfeljebb kettőt. A közös előszobából folyosó nyílik, ebből pedig jobbra-balra egy-egy hálószoba. Mind a két hálószobából egy-egy külön mosdó­és zuhanyfülke nyílik. Hogy teljes legyen a versenyzők nyugalma és kényelme, a házak és a szobák falait hangtompító anyagból építették.

(…)

A faluban senki más nem lakhatik, mint a férfiversenyzők és a legszorosabb sportkiséretük, vagyis a trénerek, maszszőrök, utimarsallok, attasék és csoport-vezetők. Lesz még ebben a faluban külön épület a szórakozásra, iró- és olvasó-,telefon-, rádió-szobákkal, lesz bank, utazási iroda, külön orvosi rendelő, posta-táviró, egyszóval minden, amire csak szükség lehet egy 2500—3000 lakosú,modern igényű kis városban.

Miután a falu meglehetős messze van a városban lévő olimpiai parktól, állandó autóbuszjárat lesz a falu és az olimpiai park között éjjel és nappal és ezek az autók viszik a versenyzőket a verseny-helyeikre is.”[4]

Olimpiai falu Los Angelesben (1932)

 

A fenti idézetből kitűnik, hogy kizárólag a férfi versenyzőket helyezték el az olimpiai faluban, holott ezen az olimpián már a hölgyek is szép számmal képviseltették magukat: az 1332 sportoló közül 126 női olimpikon vett részt a versenyeken.[5] A magyarok közül bronzérmet szerzett Bogen-Bogáthy Erna – akinek férje Gerevich Aladár többszörös olimpiai bajnok vívó -, egyéni tőrvívásban, valamint Dany Margit, aki 11. lett egyéni tőrvívásban.[6] A női olimpikonokat teljesen külön, az olimpiai parktól öt percnyire lévő Kalifornia Egyetem épületében „diáklakásokban” szállásolták el. Mivel az olimpiai faluba való belépést a külsősöknek és a női versenyzőknek is megtiltották, a férfiaknak pedig megtiltották a falu elhagyását, ezáltal teljesen elkülönítették a nemeket.[7]

A sajtó először 1930-ban adott hírt arról, hogy a rendező ország egy olimpiai falu építését tervezi. Ekkor beszéltek először arról, hogy a versenyzők számára fontosnak tartják a megfelelő, nyugodt környezet kialakítását, valamint a saját konyhát, mely biztosítja majd a résztvevők számára az otthoni megszokott diétás étrendet.[8] A korábbiakban egyik rendező országnál sem láttunk hasonló törekvést még. A terveknek megfelelően meg is valósult az elképzelés, amelynek a sportolók nagyon örültek. Piller-Jekelfalussy György szavait idézve: „Az olimpiai falu valamennyiünk részére olyan élményt jelentett, mely örök életünkre szólt. Keveredhettünk és barátkozhattunk itt mindenféle néppel, fajra, vallásra és bőrszínre való tekintet nélkül. Barátságok ezrei szövődtek! Úgy hiszem, az olimpia fennállása óta az olimpiai falu szolgálta a legjobban azt az eszmét, amelyért a modern olimpiákat életre keltették.”[9]

Négy évvel később Berlin is 5000 férőhelyes olimpiai falut biztosított a férfi olimpikonoknak és kísérőiknek, de a nőket továbbra sem engedték be a faluba. Ezúttal külön szállodákban kaptak helyet.[10]

Az 1936-os berlini olimpiai falu

 

A háború után az olimpiák is újraindultak, 1948-ban London adott otthont a világeseménynek. Eredetileg olyan tervek kaptak szárnyra, miszerint egy Londonhoz közeli reptérre építenek majd egy nagy olimpiai falut.[11] Végül azonban a résztvevőket 32 helyszínen szállásolták el, „olimpiai falvakban”. Az egyik ilyen helyszín volt a Richmond park, ahol a második világháború idején katonai barakktábor állt. Ezt a létesítményt alakították át az olimpikonok részére, így 1400 fő befogadására volt alkalmas. Minden faluban két konyhaépület is helyet kapott, ahol a csapatok szakácsai főzhettek. A részvevők ugyanis nem rajongtak az angol konyháért és a többség jelezte, hogy a saját szakácson túl az élelmiszert is „otthonról” hozzák. Azok az országok persze, akik nem kívántak élni ezzel a lehetőséggel, azokat a közös konyha látta el étellel.[12]

Az 1948-as játékokra érkező versenyzők egyik szálláshelye 

 

1952-ben Helsinkibe sereglettek az olimpikonok. Ezúttal két olimpiai falu épült a fővárostól nem messze Käpyläban, és Otanimeiben.[13]

A magyar küldöttség néhány tagja Otaniemiben

 

1956-ban Melbourne-ben a nők még mindig teljesen el voltak különítve, már az olimpiai falun belül, szó szerint hét lakat alatt őrizték őket. Bepillantást ad a helyzetbe a korabeli sajtó:

„Az olimpiai faluban a nők egy drótkerítéssel elkülönített részen laknak. A női tábort éjjel-nappal szigorúan őrzi juhászkutyákkal a tábori őrség. Bejutni bizony nem könnyű dolog. Még a férjek sem látogathatják meg feleségeiket írásbeli engedély nélkül. Ahhoz pedig, aki ilyen engedélyt kap, a belépés után azonnal női kísérő szegődik és elkíséri a társalgó helyiségbe, ahol azután a keresett személlyel beszélhet. A szigorú kísérőnő azonban még a társalgóban sem téveszti szem elől a látogatót és amint befejeződik a látogatás, azonnal kíséri vissza is a kapuhoz. A női tábor szigorú fegyelmét az újságírók is kénytelenek tiszteletben tartani.”[14]

A kajakosok, kenusok és evezősök nem a heidelbergi faluban voltak elszállásolva, hanem Ballaratban, ahol a versenyeiket rendezik. Így helyben tudtak készülni a megmérettetésekre.[15]

Manhercz Erika

[1] Magyarok az Olimpiai Játékokon. 1896-2016.

[2] Magyarok az Olimpiai Játékokon. 1896-2016.

[3] Reggeli Hírlap. 40. évfolyam, 5. szám. 1931.01.08. 9. o.; Az Est. 22. évfolyam, 67. szám. 1931.03.22. 14. o.

[4] Dr. Szerelemhegyi Ervin: A  tizedik Olimpia. In: A Pesti Hírlap Naptára. 42. évfolyam, 1932. 291. o.

[5] http://olimpia.hu/nyari-olimpiai-jatekok/1932-los-angeles

[6] Magyarok az Olimpiai Játékokon. 1896-2016

[7] Kis Ujság. 44. évfolyam, 118. szám. 1931.05.27. 8. o.

[8] Olimpiai falu Los Angeles-ben. In: Szent György. 6. évfolyam, 23. szám. 1930.12.10. 541. o.

[9] Magyarok az Olimpiai Játékokon. 1896-2016. 98. o.

[10] Magyarok az Olimpiai Játékokon. 1896-2016.

[11] Népsport. 2. évfolyam, 99. szám. 1946.07.07. 4. o.

[12] Londonban megnyílt az első olimpiai falu. In: Kis Ujság. 2. évfolyam, 153. szám. 1948.07.07. 2. o.

[13] Szabad Ifjúság. 2. évfolyam ,158. szám. 1951.12.31. 6. o.

[14] Nemzeti Sport. 1. évfolyam, 6. szám. 1956.12.01. 3. o.

[15] Néplap. 13. évfolyam, 164. szám. 1956.07.13. 4. o.

Ma már természetesnek vesszük az olimpiai falu létét, de az első olimpiákon még nem törekedtek egy minden igénynek megfelelő, kikapcsolódási lehetőségekkel ellátott komplexum megalkotására. Három részes cikksorozatunkban tekintsük át röviden a nyári olimpiák falvainak történetét és érdekességeit a kezdetektől napjainkig. Az első részben a falu kialakulásától az 1956-os melbourne-i olimpiáig terjedő időszakot vesszük górcső alá.

1904-ben az amerikai Saint Louis-ban tartották az olimpiát, ahol a német futóbajnok, Johannes Runge elkeserítően nyilatkozott szállásukról: „Az, hogy ez hotel, az enyhén túlzás, helyette inkább istállót kellene mondani. Ebben a szörnyű rönkhodályban 500 egyágyas és 250 kétágyas, hátborzongató szoba van.” A szálláson túl az étkezésre, az „ehetetlen bölényhúsra” is panaszkodtak a résztvevők. A hiányos étkezés és a kialvatlanság persze rontotta a sportolók teljesítményét, akik sorra alul maradtak otthoni csúcsformájuktól. Gönczy Lajos például gyomorrontással küzdött, így csak 4. lett magasugrásban, helyből magasugrásban pedig ötödik.[1]

1908-ban Londonban a magyar küldöttség a British Museum mellett szállt meg. A stadion 25 kilométerre volt a szálláshelytől, így minden alkalommal földalattival utaztak a helyszínre.[2] Ez ma már persze elképzelhetetlen lenne, de akkor még közel nem volt annyi résztvevő és szurkoló az olimpián, mint manapság, az olimpiák szervezése is kezdetleges volt.

Az 1924-es párizsi olimpián már voltak kísérletek egy olimpiai falu létrehozására, de az akkor felkínált szállás költségeit sokallották a résztevők.

Az olimpiai falu ötletének debütálása az 1924-es párizsi olimpián

Az olimpiák első magyar bajnokai: 1992–2021

Az olimpiák első magyar bajnokai: 1992–2021

Magyarország az újkori olimpiák története során eddig összesen 179 aranyérmet tudhat magáénak. Vegyük is sorba az egyes olimpiák első magyar győzteseit. Sorozatunk harmadik, záró részében 1992-től 2021-ig.

1992 – Barcelona

Szintén arattak úszóink. 400 méter vegyesen ezúttal Egerszegi Krisztina „Egérke” szerzett aranyérmet, majd ismét Darnyi Tamás. Egerszegi 100 és 200 méter háton is olimpiai bajnok lett.

Egérke négy évvel korábban, 14 évesen szerepelt először olimpián Szöulban, ahol a 100 méteres hátúszásban ezüstérmet szerzett. Ki ne emlékezne Vitray Tamás legendás közvetítésére: „Gyere kicsi lány! Gyere Egérkém![1]

Ezúttal is egy egész ország szurkolt a fiatal versenyzőnek, aki megérdemelten zsebelt be három aranyérmet. Barcelonában nagyon erős volt a 400 vegyes mezőnye, a kínai Lin Li, a világbajnoki címvédő, az ausztrál Haley Lewis a 200 méteres gyors világbajnoka is Egerszegi ellenfelének ígérkezett. A verseny nagyon szoros volt, a fináléban pillangón Sanders vezetett, háton már Egerszegi, mellen egyre jobban felzárkózott a kínai Lin, gyorson szinte fej-fej mellett küzdöttek, míg az amerikai lemaradt és Egérke vette át a vezetést. Nem nyugodhatott azonban, mert Lin folyamatosan próbálta behozni hátrányát. Végül nem sikerült neki, Egerszegi 20 centiméteres előnnyel érte el a falat.[2]

Egerszegi Krisztina

 

1996 – Atlanta

Atlantában 6 napot váratott magára az első olimpiai aranyérem, melyet ismét úszónk szereztek meg, ezúttal Rózsa Norbert a 200 méteres mellúszásban. A versenyen a két Széchy Tamás tanítvány, Rózsa Norbert és Güttler Károly egymással versenyezve értek célba és szerezték meg a dobogó első két fokát.

Rózsa négy évvel korábban már két ezüstérmet szerzett az olimpián. Atlantában a döntőben az utolsó 25 méteren szerezte meg a vezetést. Ugyan 1,3 másodperccel rosszabbat úszott, mint négy éve, amikor ezüstérmet szerzett, de ezúttal teljesítménye a dobogó legfelső fokára juttatta. Güttler Károly csak tizedmásodpercekkel maradt le mögötte. A kettős magyar sikernek Széchy Tamás is örülhetett, akinek Rózsa a nyakába akasztotta érmét.[3]

Rózsa Norbert

 

2000 – Sydney

Az olimpia második napján Nagy Tímea megnyerte a párbajtőr bajnokságát. Higgadt vívásával döntőbe jutott, ahol először a francia Flessel ellen diadalmaskodott 15:14-re, majd a svájci Bürkit győzte le. Nagy úgy nyilatkozott, hogy mindent a csapatgyőzelemnek rendeltek alá, ezért nem is remélte, hogy egyéniben ekkora sikert fog elérni. Ekkor már ráadásul édesanyaként versenyzett, nem sokkal korábban született meg első kislánya.[4]

Nagy Tímea

 

2004 – Athén

Az olimpia második napján, az ezúttal már kétgyermekes édesanya, Nagy Tímea megvédte olimpiai bajnoki címét, amely ráadásul a magyar sport százötvenedik aranyérmét jelentette. A döntőben az 1996-os , francia olimpiai bajnok Flesselt győzte le. Párbajtőrére felírta lányai, Csenge és Luca neveit, mely ezúttal is meghozta számára a sikert.  2010-ben hagyott fel a profi sporttal, jelenleg a Hajós Alfréd Uszoda létesítményigazgatója.[5]

Nagy Tímea

 

2008 – Peking

Az első magyar aranyéremet hosszas hajrá előzte meg, három nappal az olimpia zárása előtt került csak rá sor. A Kemény Dénes vezette férfi vízilabda csapat megszerezte harmadik olimpiai bajnoki címét! A döntőig nehezen jutotta kel a fiúk, de az amerikaiakkal vívott küzdelemben remekeltek. 5 dobásos fölénnyel nyertek 14:10-re. A csapat tagjai: Benedek Tibor, Biros Péter, Gergely István, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán, Varga Dénes, Varga Dániel és Varga Tamás. A csapatból öten lettek háromszoros olimpiai bajnokok: Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán.[6]

A férfi vízilabda válogatott

 

2012 – London

Szilágyi Áron a második napon olimpiai bajnok lett egyéni kardvívásban. Az aranyéremig 5 győzelmet aratott, a német Hartung elleni negyeddöntőn kívül mind hatalmas előnnyel verte ellenfeleit. A döntőben az olasz Diego Occhiuzzi ellen küzdött, aki ugyan stílust váltott a meccs közepén, de ezzel sem tudta menteni helyzetét, Szilágyi 15:8-ra nyert. Ezzel a világ második legfiatalabb aranyérmes kardvívója lett.[7]

Szilágyi Áron

 

2016 – Rio de Janeiro

Szász Emese a párbajtőrvívás egyéni bajnoka lett, ezzel megszerezve a 169. magyar olimpiai aranyérmet. Utolsó ellenfele a szintén balkezes Rosella Fiamingo volt, akivel nagyon kiélezett küzdelmet vívtak. 11-12-nél Szász térbeli pozíciót váltott, amely sokkolta az ellenfelet és így sikerült 15:13-ra legyőznie a kétszeres világbajnok olasz lányt.[8]

Szász Emese

 

2018 – Phjongcshang

A téli olimpiákon sokáig váratott magára az első magyar aranyérem, de végül 2018-ban „tört meg a jég”, amikor a Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor összetételű férfi rövidpályás gyorskorcsolya csapat az 5000 m-es távon nemcsak, hogy eljutott a döntőig, hanem ott maga mögé utasította Kína, Kanada és Dél-Korea váltóját.[9]

Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor

2021 – Tokió

Az olimpia első napján Szilágyi Áron elegáns küzdelemmel megszerezte sorozatban harmadik egyéni aranyérmét kardvívásban, ezzel elsőként írta be magát a vívósport történetébe, ugyanis korábban sosem volt olyan győztes, aki egyéniben háromszor is győzött volna kardvívásban. A döntőben az olasz Luigi Samelét győzte le 15:7-re.

Az olimpiák eddigi történetében két olyan magyar sportolót tudunk felsorolni, aki háromszor is diadalmaskodott az olimpiákon: Egerszegi Krisztina 200 méteres hátúszásban (Szöul, Barcelona és Atlanta) és Papp László ökölvívó (London, Helsinki és Melbourne).[10]

Manhercz Erika

Szilágyi Áron

 

[1] Napló. 8. évfolyam, 350. szám. 1997.01.22. 18-19. o.

[2] https://index.hu/sport/alapvonal/2020/05/31/egerszegi_krisztina_1992_400_vegyes_aranyerem/

[3] https://index.hu/sport/alapvonal/2020/06/11/rozsa_norbert_1996_atlanta_aranyerem_melluszas/; Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel. Budapest, 2017.

[4] Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel. Budapest, 2017.; Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.; https://index.hu/sport/alapvonal/2020/06/26/nagy_timea_2004_athen_aranyerem_cimvedes/

[5] Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.; https://index.hu/sport/alapvonal/2020/06/26/nagy_timea_2004_athen_aranyerem_cimvedes/

[6] Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.; https://index.hu/sport/alapvonal/2020/07/06/vizilabda_peking_olimpia_tripla/

[7] Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.

[8] Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel. Budapest, 2017.; Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.

[9] Téli olimpia: így lett aranyérmes a magyar váltó. Budapest, 2018.; https://www.nemzetisport.hu/teli_sportok/teli-olimpia-igy-lett-olimpiai-bajnok-a-magyar-valto-video-2620755

[10] https://www.nemzetisport.hu/tokio-2020/tokio-2020-szilagyi-aron-sorozatban-harmadszor-olimpiai-bajnok-2840033

https://index.hu/sport/2021/tokio/2021/07/24/mar-az-elso-nap-megszerezhetjuk-az-elso-ermunket/

Az olimpiák első magyar bajnokai: 1956–1988

Az olimpiák első magyar bajnokai: 1956–1988

Magyarország az újkori olimpiák története során eddig összesen 179 aranyérmet tudhat magáénak. Vegyük is sorba az egyes olimpiák első magyar győzteseit. Sorozatunk második részében 1956-tól 1988-ig.

1956 – Melbourne

A novemberi kajak kettes versenyen a Fábián László és Urányi János kettes diadalmaskodott, ezzel megszerezve a magyar kajak-kenu sport első olimpiai aranyérmét. A versenyt a Melbourne-től 160 kilométerre lévő Ballaratban rendezték meg. A 10 ezer méteres távon szinte végig a magyar kettes vezette a mezőnyt, míg végül egy teljes hajóhossznyi előnnyel értek célba a nyugatnémet versenyzőkkel szemben.[1]Urányi korábban is mindent megtett, hogy olimpiai bajnok lehessen, de ez végül csak pályafutása alkonyán, 32 évesen érte el a nála 12 évvel fiatalabb Fábiánnal.[2]

Urányi János és Fábián László

 

1960 – Róma

Rómában ismét a kajak-kenu gazdagodott elsőként aranyéremmel. Ezúttal Parti János állhatott fel a dobogó első fokára kenu egyesben, az 1000 méteres távon. A versenyt a Rómától nem messze fekvő Albano-tavon rendezték meg. A verseny közvetítésekor a magyar riporter nem látta közvetlenül a képernyőt, kérte a nézőket, hogy a fehér sapkás versenyzőt figyeljék, neki kell szurkolni. Csakhogy Parti közvetlen a rajt előtt levette fehér sapkáját. A mezőnyben a szovjet Szilajev szintén fehér sapkás volt, így a riporter végig az ő szurkolására bíztatta a nézőket, akik igencsak meglepődtek, amikor a verseny végén egy másik hajó előretörve megelőzte a fehér sapkást. Mégsem szomorkodtak sokáig a nézők, hiszen kiderült, hogy Parti János előzte még végül a szovjet versenyzőt.[3] Érdekesség, hogy Parti saját maga tervezte hajóját, a „Kenusaurust”.[4]

Parti János

 

1964 – Tokió

Dr. Török Ferenc öttusában olimpiai bajnok lett egyéniben. Csapatban ezúttal nélkülöznünk kellett Balczó Andrást és Móna Istvánt, így a csapat (Nagy Imre, dr. Török Ferenc és dr. Török Ottó) bronzérmesek lettek. Ezzel szemben egyéniben Török hatalmas küzdéssel, szinte ájultig futva magát a sáros pályán legyőzte ellenfelét, Igor Novikot. A célhoz közel érve olyan közel kellett elfutniuk a versenyzőknek az olimpiai láng mellett, hogy szinte érezték a perzselő tüzet. A győzelem után a dobogón állva pedig azon lepődhetett meg győztesünk, hogy a japán zenekar csárdás ritmusban játszotta el a magyar himnuszt.

A legeredményesebb versenyzőinknek a vívók bizonyultak, akik összesen négy aranyérmet szereztek Tokióban.[5]

dr. Török Ferenc

 

1968 – Mexikóváros

Ismét a déli féltekén rendeztek olimpiát, így október 14- én született meg az első aranyérem atlétikában, Németh Angéla gerelyhajítónk 60,36 méteres dobásával. Senki sem várt tőle ekkora sikert, ugyanis frissen diplomázott a Testnevelési Főiskolán tanárként, ráadásul nem sokkal az indulás előtt átpártolt a kosárlabdához. Mégis nem sokkal az olimpia előtt megdöntötte az országos csúcsot gerelyhajításban.. Az olimpián remekelt, 44 centiméterrel nagyobbat dobott, mint a második helyezett román atléta, Mihaela Penes.[6]

Németh Angéla

 

1972 – München

Földi Imre súlyemelésben diadalmaskodott, légsúlyban. Ekkor még utoljára, három fogásnemben mérkőztek meg egymással a súlyemelők. Nyomásban 127,5 kg-ot emelt fel, a legnagyobb taktikai tudást igénylő szakításban, ahol egyből kell a súlyt a fej fölé emelni, 107,5 kg-ot emelt fel vetélytársával, a szovjet Csetyinnel együtt. Az utolsó nem a lökés volt, ahol 142,5 kg-al diadalmaskodott. Így az összetett versenyt 377,5 kilogrammos világcsúccsal nyerte meg.

München volt a negyedik olimpiája, 34 évesen, sokan várták már, hogy a dobogó legtetejére léphessen. Érmével a súlyemelés számára is megszerezte az első olimpiai bajnoki címet.[7]

Földi Imre

 

1976 – Montreal

A tornászok közül Magyar Zoltán hatalmas sikert aratott lólengésben. Az orsóforgással megtoldott vándorkörzése meghozta számára a sikert. A bonyolult mozdulatsort évekig gyakorolta, hogy tökéletes legyen. Négy évvel korábban az olimpián mutatta be a vándor elemet, bár ekkor ez még nem hozott számára sikert. Montrealban a döntőben 9,9 pontot kapott bravúros gyakorlatára. A következő olimpián Moszkvában megvédte olimpiai bajnoki címét, majd visszavonult az aktív sportolástól.[8]

Magyar Zoltán

 

1980 – Moszkva

Varga Károly sportlövészetben a kisöbű sportpuska 60 lövésese fekvő testhelyzetű versenyében lett elsőként olimpiai bajnok Moszkvában, 599 körrel olimpiai és világcsúcsot állítva. Azt hitte veszített, de kaliberezés után egy lövése után plusz pontot kapott, így megnyerve a versenyt. A nagyközönség számára teljesen ismeretlen versenyzőként állt rajthoz. Hét évvel korábban tűnt fel egy iskolai lövészversenyen. Kortársai szerint remek szeme, biztos keze és rendkívül nyugodt versenyző volt, ami a sportlövészetben nyerő párosítás. Az olimpián sérülten versenyzett. Moszkvában az öttusázók ellen játszott futballmeccsen egy becsúszó szerelésnél ráesett a kezére, eltört a csuklója, ezt azonban eltitkolta a csapatorvos elől.[9]

Varga Károly

 

1984 –Los Angeles

Politikai okokból nem vettünk részt a los angeles-i olimpián.

1988 – Szöul

Darnyi Tamás a 400 méteres vegyes úszásban olimpiai bajnok lett 4:14.75-ös világcsúccsal. Az elején a pillangónál még csak harmadikként fordult, de féltávnál, a hátúszás után már teljes testhosszal vezetett.

„A célba csap, hátrafordul, az arca még hosszú másodpercekig halálosan komoly. Még kavarog benne a világ, a küzdelem, a csata, az évtizedes szívszaggató munka, kavarognak a másodpercek és az esztendők. Csatából jött. Győztesen. Aztán végre felnevet, a kötélre támaszkodik és nagyot csap a vízre.”[10]

Pár nappal később a 200 méteres vegyes úszásban is elsőként végzett.

Manhercz Erika

Darnyi Tamás

 

 

[1] Gyárfás Tamás (szerk.): Az olimpiák árnyai. Tanulmányok, visszaemlékezések, riportok (Budapest, 1984)

[2] Marosvölgyi György (szerk.): Bajnokról bajnokok. A Magyar Olimpiai Bizottság centenáriuma tiszteletére 1995 Budapest, 1995.

[3] Lukács László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980).

[4] Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012.  Szer. Rózsaligeti László. Corvina. 2012.

[5] László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980).; Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel. Budapest, 2017.; Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.

[6] Sportélet. 1986.12.01. 12. szám. 25-26. o.; László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980).; Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.

[7] László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980).; Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.

[8] László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980).; Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.

[9] László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980).; Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.; Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel. Budapest, 2017.

[10] Képes Sport. 35. évfolyam, 39. szám. 1988.09.27. 7. o.