Olimpiai megnyitó ünnepségek

Olimpiai megnyitó ünnepségek

Július 23-án kerül sor a 2020-ban a pandémia miatt elhalasztott olimpiai játékok megnyitójára Tokióban. Az alkalomból vegyük sorra az olimpiai megnyitók jellegzetességeit és érdekességeit.

A hivatalos megnyitó bepillantást enged a rendező országba, felvonultatja a nemzet legfontosabb személyeit, valamint ízelítőt ad az adott kultúrából és hagyományokból. Mindeközben a megnyitón mindig hangsúlyozzák az olimpiai játékok közötti folytonosságot.

A megnyitók története egyidős az újkori olimpiák történetével, hiszen már az 1896-os athéni olimpiát is nyitó ünnepséggel avatták fel. A pontos szabályrendszer azonban csak a későbbiekben kristályosodott ki.

A megnyitó monumentális része a bevonulás, ahol az adott nemzetek olimpiai bizottságai vonulnak be a sportolókkal. 1908-ban ez még csak 22 küldöttséget jelentett, míg idén már 206-ot! Ebben az évben Magyarország is rekord számú résztvevővel képviselteti magát 23 sportágban. A küldöttségek mindig a rendező ország nyelvének ABC sorrendjében vonulnak be, kivéve Görögországot, aki az első helyen vonul, illetve a rendező országot, aki a sort zárja.

Az 1908-as londoni olimpia megnyitója

Az adott országok zászlaját eddig mindig kizárólag egy sportoló vihette. Idén azonban már minden ország egy női és egy férfi tagja együttesen viheti a lobogót.

Eddigi zászlóvivőink:

1908 London Mudin István (atlétika)
1912 Stockholm Rittich Jenő (torna)
1924 Párizs Toldi Sándor (atlétika)
1928 Amszterdam Egri Kálmán (atlétika)
1932 Los Angeles Bácsalmási Péter (atlétika)
1936 Berlin Bácsalmási Péter (atlétika)
1948 London Németh Imre (atlétika)
1952 Helsinki Németh Imre (atlétika)
1956 Melbourne Csermák József (atlétika)
1956 Stockholm (lovasversenyek) Erdélyi István (csapatvezető)
1960 Róma Simon János (kosárlabdázó)
1964 Tokió Kulcsár Gergely (atlétika)
1968 Mexikóváros Kulcsár Gergely (atlétika)
1972 München Kulcsár Gergely (atlétika)
1976 Montreal Kamuti Jenő (vívás)
1980 Moszkva ifj. Szívós István (vízilabda)
1988 Szöul Vaskuti István (kenu)
1992 Barcelona Komáromi Tibor (birkózás)
1996 Atlanta Szabó Bence (vívás)
2000 Sydney Kőbán Rita (kajak)
2004 Athén Kovács Antal (cselgáncs)
2008 Peking Kammerer Zoltán (kajak)
2012 London Biros Péter (vízilabda)
2016 Rio de Janeiro Szilágyi Áron (vívás)
2021 Tokió Mohamed Aida (vívás), Cseh László (úszás)

A megnyitón az 1960-as téli olimpián csendül fel először az olimpia himnusza, amelyet még 1896-ban komponált a görög Kostis Palamas és Spiros Samaras, de csak 1958-ban döntöttek az elfogadásáról.

1920 óta létezik a hivatalos, ötkarikás olimpiai zászló, melyet az újkori olimpiák szülőatyja, Pierre de Coubertin báró talált ki és 1914-ben a Párizsi Kongresszuson mutattak be.

Az olimpiát hivatalosan az adott ország államfője nyitja meg, így pl. 2012-ben Londonban II. Erzsébet királyné. A megnyitó beszédet 1936 előtt egy mondatra korlátozták, megakadályozva ezzel, hogy Adolf Hitler propaganda beszédet tarthasson.

A nyitó ünnepséghez köthető az egyik legmisztikusabb mozzanat, az olimpiai láng meggyújtása, mely az 1936-os berlini olimpia óta hagyomány. A bevezetését a német sportdiplomata, Carl Diem szorgalmazta. A lángot ma is hagyományosan az olümpiai Héra templomnál gyújtják meg tükör és a napfény segítségével, majd váltófutással viszik a helyszínre. Ezzel az ókori görög mitológiát elevenítik meg, mely szerint Prométheusz volt az, aki ellopta a tüzet Zeusztól és az embereknek adta. Először tavaly márciusban gyújtották meg a lángot, majd a futást egy évvel elhalasztották a pandémia miatt.

Idén március 25-én indult el a láng Fukushimából és azóta bejárta egész Japánt. Az olimpiai láng először a 2011-es földrengés és cunami által sújtott területeket járta be, ezzel is a reményt és az együttérzést szimbolizálva az ott élőkkel. Idén a világjárvány miatt a szigorú szabályok az olimpiai láng útjára is érvényesek voltak, a szurkolókat arra kérték, hogy a televíziós közvetítésen keresztül kövessék a láng útját. Máskor a láng útját ezrek kísérik.

Az 1964-es tokiói olimpia megnyitója

1964-ben is Tokió szervezte az olimpiát, így a váltófutást is. Ekkor Görögországból a Távol-Keleti országokon keresztül érkezett meg a láng, de több szakaszon „utazott” repülővel is. Az olimpiai kandellábert Yoshinori Sakai gyújtotta meg, aki „Hiroshima baby”-ként vonult be a köztudatba, ugyanis a város elpusztulásának napján született. Szerepeltetésével Japán a háború utáni újjászületését hangsúlyozta.

A tűz végső állomása a stadion, melyben először egy atléta körbefut a fáklyával, majd az kandellábernél meggyújtja az olimpiai lángot. Az olimpiák történetében először az 1928-as amszterdami játékokon gyújtottak lángot, a békét, egységet és harmóniát szimbolizálva.

Magára a lángot tartó kandelláberre is speciális szabályok vonatkoznak, például minden néző számára jól látható helyen kell lennie. Az kandelláber begyújtása után a lángok egészen a záró ünnepségig lobognak. Az utolsó futó általában híres nemzeti sportoló, akinek a kilétét az utolsó percekig titokként őrzik. A 2010-es vancouveri téli olimpián négy kanadai sportoló gyújthatta volna meg a nagy lángot, azonban a hokis legenda, Wayne Gretzkyhez tartozó kandelláber nem emelkedett ki, így ő nem tudta meggyújtani az kandellábert. Végül kisétált a stadionból és a belvárosban lobbantotta fel a lángot.

A rendező ország minden olimpiára saját fáklyát tervez. Az alkotásnak rendkívül ellenállónak kell lennie, hiszen a szél és az eső viszontagságait is bírnia kell, hogy a lángot épségben megőrizze. Ezen túl rendszeresen előfordultak olyan incidensek, amikor valaki megpróbálta kioltani a lángot. 2016-ban például egy fiatalember egy üveg vízzel próbálkozott, idén pedig egy japán nő vízi pisztollyal tiltakozott az olimpia ellen.

Az 1976-os montreali olimpia megnyitója

 

Az 2020/2021-es fáklyát, melyet a cseresznyevirágzás ihletett, a japán Tokujin Yoshioka tervezte. A cseresznyevirágzás motívuma ugyanolyan alumínium elemből készült, mint amelyet a híres japán gyorsvasutaknál is használnak. Ezzel kiemelték, hogy a hagyományok és a technológiai újdonságok harmonikusan megférnek egymással, hiszen egyazon alumínium darabból készülhet tradícionális művészeti alkotás, de a technika adta lehetőségek miatt más újdonság is. A fáklya a 2011-es Japánt sújtó földrengésre és cunamira is megemlékezik az abban felhasznált újrahasznosított anyagon keresztül.

A nyitó ünnepségek másik látványos mozzanata a galambok reptetése, mely a békét szimbolizálja. Egészén az 1988-as szöuli olimpiáig a lánggyújtás előtt engedték el a galambokat. Ebben az évben a madarak az kandelláber peremére repültek és elevenen elégtek, így a későbbiekben, 1992 után ezt elkerülendő betiltották az élő gerlék alkalmazását. Manapság csak jelképesen jelenik meg a galamb motívum, így például Atlantában papírgalambokat, Lilehammerben pedig lufikat röptettek.

Az olimpiai eskü megfogadása is fontos mozzanata a rendezvénynek. Az első „amatőr” olimpiai esküt a megnyitón részt vevő sportolók az 1920-ban Antwerpenben, az első világháború utáni első olimpián tették le. Erre a csonka versenyre a világháború vesztes országai (így Magyarország sem) kaptak meghívást a belga rendezőktől. Érdekesség, hogy eredetileg 1914-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai egy nem hivatalos szimpátiaszavazáson 21:7 arányban Budapestet tartották alkalmasabb helyszínnek. A világháború végül az olimpiák történetét is átírta.

A megnyitó hivatalos elemei után következik a művészeti program, egy hatalmas show műsor mely alkalmas az adott ország történelmének és kultúrájának bemutatására.

Hamarosan megtudjuk, hogy idén milyen látványos bemutatóban lesz részünk.

Manhercz Erika

Források:

Magyar Olimpiai Lexikon. 1896-2012. Szerk. Rózsaligeti László. Corvina, 2012.

https://www.etk.pte.hu/protected/OktatasiAnyagok/%21Palyazati/sport2/Sportprotokoll_1026_elektrK.pdf

https://hvg.hu/sport/20210704_tokioi_olimpia_megnyito_magyar_zaszlo_mohamed_aida_cseh_laszlo

https://www.jrailpass.com/blog/tokyo-2020-olympics/torch-relay

https://www.theguardian.com/sport/2021/jul/07/olympic-torch-protests

https://www.nemzetisport.hu/tokio-2020/tokio-2020-megerkezett-az-olimpiai-lang-a-japan-fovarosba-2837369

https://olympics.com/ioc/tokyo-2020-facts-and-figures

http://olimpia.hu/a-tokioi-magyar-olimpiai-csapatot-70-hazai-sportegyesulet-sportoloi-alkotjak

https://www.nemzetisport.hu/london_2012/szoul-kistigris-nagy-ugras-magyar-11-es-2143791

http://olimpia.hu/olumpiatol-tokioig-a-lang-tortenete

100 éve született Pecsovszky-Perényi József

100 éve született Pecsovszky-Perényi József

Július 2-án lenne száz éves Pecsovszky József, a romániai magyar labdarúgás meghatározó alakja, aki három alkalommal a magyar válogatott színeiben is pályára lépett. Technikai tudására és tehetségére utalva, a kortársai által szőke csodaként emlegetett játékos karrierjének vizsgálata sokoldalú esettanulmányt kínál. A dolgozat célja az életút főbb állomásainak bemutatása mellett, az abban rejlő elemzési lehetőségek felvázolása a jeles évforduló kapcsán.

A temesvári születésű Pecsovszky – sok kortársához hasonlóan – az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején, a városban tomboló „fociláz” hatására ismerkedett meg a játékkal. A közepes tanulmányi eredményekkel rendelkező diák, akit Csalának becéztek, először kifutófiú, majd inas lett egy fűszer- és csemegekereskedésben. Visszaemlékezések szerint mindig magánál tartotta teniszlabdáját, amelyet ha elküldték valahova, a házfalaknak rugdosott, az „átadás” szögét úgy kiszámítva, hogy a „visszapattanó labda mindig eléje kerüljön, pont lábra jöjjön”.[1] Ekkor szokta meg, hogy „érezze” a labdát, mivel a hátán lévő hatalmas kosár miatt csak nehezen tudott mozogni.[2] Későbbi, hobbi szintű asztalitenisz szenvedélyét is meghatározó, kiváló labdaérzékének köszönhetően a grundfocit idővel a szervezett keretek közötti labdarúgás váltotta fel, a Temesvári Kinizsi (Chinezul Timișoara) ifjúsági csapatában. 1937-ben mutatkozott be a klub felnőtt együttesében, egy Kinizsi – Ripensia városi rangadón. A mérkőzés során elért 1-1-es végeredmény megmentette a Kinizsit a bajnokságból való kieséstől. Az 1937-38-as szezonban Pecsovszky állandó kerettag lett a Kinizsiben, ahol „egyaránt jól állta meg a helyét összekötőben és a fedezetsorban is[3], így a csapat a 4. helyen végzett a román bajnokságban. A következő idényben azonban nem sikerült megtartani az eredményt, a másodosztályban kellett folytatniuk szereplésüket.

1941-ben Nagyváradra igazolt, ahol nevét – az elterjedt gyakorlat szerint[4] – Perényire magyarosították.[5] Az átigazolás okai között, a játékos személyes ambíciói mellett, magánéleti és köztörténeti vonásokat egyaránt találhatunk. 1940-ben kötött házasságot Koron Herminával, akitől később két fia született, József és László. A Kinizsi tartós másodosztálybeli szereplése sem a szakmai elvárásokat nem elégítette ki, sem a családalapításhoz szükséges anyagi körülményeket nem tudta megteremteni a fiatal pár számára. A költözést motiválhatta továbbá, hogy időközben, a II. bécsi döntés értelmében Nagyvárad ismét magyar fennhatóság alá került.[6] A NAC-ban fedezetként, és belső csatárként nyújtott nemzetközi szintű teljesítményét méltatták, 1942-43-ban három barátságos mérkőzés[7] alkalmával helyet kapott a magyar válogatottban. „Kitűnő labdakezelése kellő taktikai érettséggel, bátor harci szellemmel és nagy munkabírással párosult.”[8] Az 1943-44-es magyar labdarúgó-bajnokságot első vidéki csapatként megnyerő NAC keretében Perényi stabil taggá vált. Csala játékára a következő szezonban sem volt panasz, az 1944. szeptember 17-i Debrecen – NAC mérkőzésen szereplését majdnem tökéletesre osztályozta a korabeli sportsajtó.[9] A háború miatt a nagyváradi csapat szétszóródott, az immáron kétgyermekes család Budapestre költözött. Több, korábbi játékostársához[10] hasonlóan Perényi is a Nemzeti Vasas tagjaként csatlakozott a kényszerűen elindított hadibajnoksághoz.[11] Az angyalföldi csapat összetételét érzékletesen szemlélteti a korabeli „tréfa”, miszerint a csapat nevében szereplő N betű nem a nemzeti, hanem sokkal inkább a nagyváradi jelzőre utal.[12] Decemberre a játék ellehetetlenedett, Perényi, a családjától elszakadva, a lebombázott újpesti téglagyár kéményében vészelte át a főváros ostromát.[13]

A II. világháború után, a kezdetben főként a frontról szökött katonákból, diákokból, menekültekből és hazatértekből verbuválódott Kolozsvári Vasasban (KAC jogutódja) játszott, majd 1946-ban igazolt az akkor alakuló ITA (Întreprinderii Textile Arad) csapatához. Az együttest az aradi textilgyár akkori igazgató-tulajdonosa, Neumann Ferenc báró alapította, akinek célja egy Európa-hírű gárda létrehozása volt, ennek okán igyekezett olyan labdarúgókat szerződtetni, „akik a háború előtt a magyar NB I-ben bizonyítottak.”[14] Egy rövid bukaresti kitérőtől eltekintve, amikor a CCA katonacsapat (a 2017-től FCSB nevet viselő Steaua București jogelődje) keretét erősítette, pályafutása végéig a nevét először Vörös Lobogóra (Flamura Rosu), majd UTA-ra (Uzinele Textile Arad) módosító aradi klub meghatározó egyénisége volt. Több poszton egyaránt színvonalas játékát karrierje vége felé is általános elismerés övezte, korának egyik legtechnikásabb romániai labdarúgója volt, meghatározó egyéniségnek számított.[15] Ő volt az első futballista Romániában, akit „érdemes sportmesteri” címmel tüntettek ki, harminckétszeres román válogatottként, ötszörös román bajnokként és kétszeres kupagyőztesként. Aktív játékos pályafutása után – jóval kevesebb sikerrel – edzőként is kipróbálta magát, végül az UTA ifjúsági csapatának trénere lett. Idejekorán, mindössze 47 évesen hunyt el súlyos betegség következtében, 1968-ban. Az UTA akkori edzője, a korábbi csapattárs, Nicolae Dumitrescu a következő szavakkal emlékezett meg az egykori legendás játékosról: „Egyéniség, akire felnéztek, akinek puszta jelenléte varázserőként hatott a játékostársaira. Nála a tehetség szorgalommal párosult.”[16] Tiszteletére fair play díjat neveztek el[17], szobrot avattak az UTA stadion szomszédságában, valamint Aradon hagyománnyá vált a Pecsovszky-emléktorna megrendezése is.[18]

Pecsovszky József élettörténetét részletesen elemezve számos ponton vizsgálódhatunk. Az egyéni sportteljesítmény, az elért sportsikerek értékelése mellett a korabeli professzionális futball karrier társadalmi megítélése is fontos kérdés. Jóllehet, hogy a futball napjainkig a társadalmi felemelkedés potenciális terepe, „szociológiailag releváns[19] közege lehet, az elemzés során nem tekinthetünk el a mindenkori politikai-társadalmi kontextustól, hiszen az előrelépés mértékét még a kiemelkedően tehetséges sportolók esetében is meghatározza a környezet. Pecsovszky életútját feltérképezve számos olyan esetre lehetünk figyelmesek, amikor szakmai döntését egzisztenciális kérdésekre alapozva hozta meg, a pályán bemutatott teljesítményét erősen befolyásolta a honorárium ígérete, vagy éppen ellenkezőleg, a létbizonytalanságból fakadó elkeseredettség. Bár tehetsége okán figyelme nagyon korán a futballra terelődött, szülei (különösen édesanyja) kiemelkedően fontosnak tartották, hogy a fiú szakmát is tanuljon, ezért kisinas évei alatt először a kereskedelemi “tanulmányok”, később a műszerészi szakma felé terelték. Az így megszerzett ismereteknek élete végéig hasznát vette. Amikor Csala a Temesvári Kinizsihez került, a csapat éveken keresztül az első osztályból való kiesés ellen küzdött. Ennek egyik oka – a klub szűkös költségvetése mellett – az volt, hogy a játékosok nem kizárólag a futballból és a futballnak „éltek”, volt polgári foglalkozásuk is. Pecsovszky a Mechler cégnél dolgozott, mint műszerész.[20] Néhány évvel később lényegre törően foglalja össze a front elől a fővárosba igyekvő család helyzetét, amelyet a Nemzeti Vasashoz igazolása apropóján adott: „Nagyváradról Budapestre menekülésünk közben megfogadtam, hogy aki két gyermekemnek először ad fürdőt és meleg ételt, annak a városában vagy csapatában fogok játszani. Úgy fest a dolog, hogy vitéz Áronffy-Jánky miniszteri biztos úr[21] lesz az első ember, aki rendbe hozza családom lakásviszonyait.”[22]  A családfenntartóként rá nehezedő nyomás teljesítményére gyakorolt hatását mutatja egy későbbi eset, amikor közvetlenül a szűkölködéssel teli háborús hónapok után a Kolozsvári Vasas egyik mecénása, a sétatéri Kioszk kisvendéglő tulajdonosa, a Marosvásárhelyi Dermagant elleni mérkőzés előtt minden egyes gólért cserébe egy bécsi szeletet ígért, célprémiumként. A Vasas 8:1-re (Pecsovszky három góljával) megnyerte az összecsapást.[23] Miután 1948-ban az ITA másodszor végzett az élen a román labdarúgó-bajnokságban, a szakvezetés számára érthetetlennek bizonyult a csapat következő idénybeli visszaesése. Meg kell említenünk, hogy a játékosoknak, textilgyári alkalmazottként[24], napi nyolc órai gyári munkát is el kellett végezniük. A korabeli szóbeszéd szerint a játék színvonalának csökkenése mélyebb, anyagi okokban gyökerezett, amely konfrontációt szült a labdarúgók és a gyár vezetősége között. A probléma kapcsán Csala is határozott hangot adott véleményének, így került összetűzésbe főnökeivel, akik a következő szavakkal tekintették lezártnak a vitát: „a textilgyár alkalmazottainak nem feltétlenül muszáj futballozniuk, elvégre a foci- szórakozás…[25] A helyzet kis híján eltiltásig fajult, mivel a labdarúgót sportszerűtlen magatartással, a központi sportszervek félrevezetésével, a helyi szakvezetés tekintélyének aláásásával vádolták.[26] Minden bizonnyal az erőforrások hiánya, és a gyakran feszültségekkel teli légkör is hozzájárult a bukaresti átigazoláshoz, mint ahogyan néhány évvel később az UTA-hoz való visszatéréskor is motivációt jelenthetett az, hogy a csapatvezetés telket és házépítési lehetőséget ígért az évek óta lakás gondokkal küzdő labdarúgónak és családjának. Bár a lassacskán felépülő ház biztonságot nyújtott a következő évekre, Pecsovszky az aktív pályafutása befejezését követő edzői állása, valamint finommechanikai mestersége mellett autószerelői ismereteket is elsajátított a gyárban.[27]

Az életút vizsgálata során nem tekinthetünk el az etnikai hovatartozás kérdésétől, amelynek csupán egyik jellemzője a névváltoztatás. Vegyes nemzetiségűként, magyar és román színekben egyaránt pályára lépni, sikereket elérni, adaptálódni a multikulturális közeghez, valamint a köztörténeti események által alakított helyzetekhez, szintén meghatározó a szakmai pályafutás kimenetele szempontjából. Érdekes megfigyelnünk, hogy Pecsovszky élsportolói karrierjének soron következő állomásait milyen arányban határozták meg személyes, egzisztenciális, professzionális vagy éppenséggel identitásbeli, esetleg politikatörténeti tényezők. A nemzetiség kérdése Csala gyermekkorától kezdve jelen volt. Annak ellenére, hogy édesapja Gölnicbányáról Temesvárra települt tót kovács, aki szlovák eredete ellenére németnek érezte és vallotta magát, édesanyja pedig sváb származású bánsági asszony volt, Pecsovszky élete végéig magyar identitásúnak tartotta magát.[28] A nagyváradi igazolás során egyértelműen két szempont együttes érvényesülését figyelhetjük meg: a család magyar területen élhetett, valamint Csalának lehetősége adódott ismét a labdarúgás élvonalához csatlakozni a magyar első osztályban. A Budapestre menekülést a háborús helyzet, és az ebből fakadó létbizonytalanság motiválta. A háborút követően a család először Nagyváradra tért haza, mivel azonban lakásukat teljesen kifosztva találták, kényszerűségből ismét Temesvár felé, a másik általuk ismert otthon felé vették az irányt. Fontos kiemelnünk, hogy Pecsovszky a rövid bukaresti állomástól eltekintve mindvégig vegyes (román-magyar-német) lakosságú területen élt és játszott. Aradra való visszatérésében nagy szerepet játszott, hogy a bukaresti átigazolás során családja nem követte a labdarúgót a román fővárosba, ezért a megszokott közeg hiánya erősebbnek bizonyult a szakmai sikereknél, annak ellenére, hogy 1952-ben román kupa győztes és bajnok lett, 1953-ban pedig ismét bajnoki címet nyert a CCA-val, és, hogy „ezekben az esztendőkben érte el játékoskarrierjének a csúcspontját. Erőnléte kifogástalan volt, technikája egy világklasszishoz méltó, taktikai repertoárja pedig rendkívül gazdag.” [29] Pecsovszky azon vegyes etnikumú játékosok közé tartozott, aki mind magyar, mind román színekben élen végzett a klubcsapatok versenyében, valamint pályára léphetett mindkét ország nemzeti tizenegyének tagjaként is.[30] Külön meg kell emlékeznünk harminckétszeres román válogatottságának azon öt alkalmáról[31], amikor a magyar válogatott ellen állt ki.[32] A román válogatottban éppen a magyarok ellen mutatkozott be, az egyik román gól szerzője volt.[33] 1948 júniusában, a Balkán-kupa sorozat keretében megrendezett találkozó alkalmával nem akarta elhinni, hogy csapata 9:0-ra kapott ki a magyar válogatottól, és arról győzködte környezetét, hogy valójában csak hét gólos vereséget szenvedtek.[34] Bár még abban az évben lehetőség adódott revansot venni, az októberi román-magyar összecsapás alkalmával ismét a román válogatott maradt alul, a meccs egyetlen román gólját Csala szerezte. Ki kell emelnünk még a két ország közötti emlékezetes, 1952-es olimpiai selejtező mérkőzést, amikor Pecsovszky csapatkapitányként vezényelte a román együttest. Az egész tornán „talán a románok elleni nyitómérkőzés volt az egyetlen, amelyen a magyar csapat játéka nem elégítette ki a szakembereket[35], végül mégis a román válogatottnak kellett hazautaznia.

Pecsovszky életpályáját vizsgálva érdekes kérdésként vetődik fel, hogy a román labdarúgás miként integrálta rendszerébe a kisebbségi labdarúgókat, a mindenkori politikai berendezkedés hatására hogyan formálódott, változott a soknemzetiségű sportolók megítélése. Vitathatatlan, hogy Románia sportéletében az I. világháborút követő időszaktól kezdődően jelentős szerepet töltöttek be a magyar nemzetiségű sportolók. A 30-as években előfordult, hogy a román labdarúgó-válogatott gerincét erdélyi és bánsági sportolók adták. A román labdarúgó bajnoki tabellát 1921-1927 között a vegyes összeállítású Temesvári Kinizsi vezette, amelynek, gerincét magyar származású játékosok alkották. Szintén sokatmondó információ, hogy még a II. világháború után, az 1946/47-es ITA soraiban is szép számban szerepeltek magyar nemzetiségű labdarúgók, köztük Csala is.[36]  Annak ellenére, hogy a kisebbségi sportolók az ország sportsikereihez sokat hozzátettek, idővel „az ország más területein fokozatosan alkalmazott, majd a diktatúra éveiben hatványozottan felgyorsított, erőszakoltan végrehajtott románosítás a sportra is kiterjedt.”[37] A románosítás gyakran járt együtt névváltoztatással, visszatérő eleme volt a „központba hozás”, a bukaresti klubokhoz igazolás. A sportolókat nemzeti kitüntetetésekkel dotálták, különböző kedvezményekkel, tanulási lehetőséggel, az aktív pályafutást követő biztos egzisztencia ígéretével igyekeztek a fővárosba csábítani, a román „identitás dopping” felfogásnak megfelelően.[38] Bár Pecsovszky professzionális futballkarrierje még a Ceaușescu-diktatúra előtti időszakban befejeződött, az imázs kozmetikázás jelenségének bizonyos szegmenseit esetében is felfedezhetjük. Az államhatalmi homogenizációs törekvés elemeként tekinthetünk a bukaresti CCA-nál Iosif Petschovschi-ként töltött évekre, vagy az „érdemes sportmesteri” cím adományozására. Jól jellemzi a politikai változásokat, hogy a fokozatosan erősödő nacionalizmus hatására a későbbi évtizedekben neve „nem csengett elfogadhatóan” [39], így bár a személyét bemutató életrajzi könyv halálának tizedik évfordulója alkalmából íródott, csak 2000-ben kerülhetett egészben kiadásra.[40] Noha Pecsovszkyt ma a romániai labdarúgás történetének egyik legkiemelkedőbb alakjaként tartják számon, az a tény, hogy élete végéig magyarnak vallotta magát, elfogadhatatlannak minősült a diktatúra évtizedeiben.

 

Csapó-Baranyi Réka

 

[1] Oroszhegyi, 2000. 24-25

[2] Oroszhegyi, 2000. 25.

[3] Oroszhegyi, 2000. 38.

[4] A népszerű szokásnak megfelelően lett Spielmannból Sárvári, Lipovicsból Lóránt, Demetrovitsból Deményi, Simatocból Szegedi, Stiebingerből Barna.

[5] Buchwald, 2012.66.

[6] Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett II. bécsi döntés alapján mintegy 43 000 km2-nyi területet csatoltak vissza Magyarországhoz, beleértve a Székelyföldet és Észak-Erdélyt, hozzávetőlegesen 2,5 millió lakossal.

[7]  1942. november 1. (Budapest): Magyarország-Svájc 3:0; 1943. május 16. (Genf): Svájc-Magyarország 1:3; 1943. június 6. (Szófia): Bulgária-Magyarország 2:4.

[8]Antal-Hoffer, 1969. 125.

[9] Csillag, 2013. 8.

[10] Szintén a NAC-ból érkezett a Nemzeti Vasasba: Szegedi-Simatoc Mikós, Mészáros Ferenc, Lóránt Gyula, Sárvári Ferenc, Bodola Gyula és Tóth III. Mátyás.

[11] Csillag, 2013. 8.

[12] Dénes-Hegyi-Lakat, 2013.61.

[13] Oroszhegyi, 2000. 25.

[14] Oroszhegyi, 1993. 15.

[15] Móra, 2016. 194.

[16]  Dumitrescu, 1968. 2.

[17] Móra, 2016. 193.

[18] Gál, 2015. 48.

[19] Borsi, 2016. 79.

[20] Oroszhegyi, 2000. 25.

[21] Vitéz Áronffy-Jánky Béla százados, a levente-labdarúgás országos kapitánya miniszteri biztosként került a Nemzeti Vasas élére (Dénes-Hegyi-Lakat, 2013.61.)

[22] Dénes-Hegyi-Lakat, 2013.61.

[23] Oroszhegyi, 2000. 53-54.

[24] Pecsovszky az UTA mechanikai műhelyében teljesített műszakot.

[25] Oroszhegyi, 2000. 88.

[26] Oroszhegyi, 2000. 92.

[27] Oroszhegyi, 2000. 140.

[28] Borsi, 2016. 79.

[29] Oroszhegyi, 2000. 97.

[30] Magyar bajnok egy alkalommal: 1944 (NAC), Román bajnok öt alkalommal: 1947 (ITA), 1948 (ITA), 1950 (UTA), 1952 (CCA), 1953 (CCA), Román kupa győztes két alkalommal: 1948 (ITA), 1952 (CCA). (Magyar válogatottbeli szerepléseit ld. A 7. lábjegyzetben)

[31] 1945. szeptember 30. (Budapest): Magyarország-Románia 7:2; 1947. október 12.(Bukarest): Románia-Magyarország 0:3; 1948. június 6. (Budapest): Magyarország-Románia 9:0; 1948. október 24. (Bukarest): Románia-Magyarország 1:5; 1952. július 15. (Turku): Románia-Magyarország 1:2

[32] Áros, 2001. 8.

[33] Gál, 2015. 48.

[34] Andreides, 2013.22.

[35] Andreides, 2013.24.

[36] László, 1992. 50-51.

[37] László, 1992. 51.

[38] Constantin, 2013. 5-13.

[39] Népújság, 2000. 3.

[40] Oroszhegyi, 2000. 164.

 

Felhasznált irodalom:
Andreides
2013 Andreides Gábor: A magyar-román válogatott labdarúgó mérkőzések története. In: Pro Minoritate. Sportolói identitás, sporteredmények etnikai, kisebbségi kontextusban, 22. (2013) 4. sz. 15-41.
Antal-Hoffer
1969 Antal Zoltán – Hoffer József: Alberttől Zsákig. Válogatott labdarúgók könyve. Budapest, Sport, 1969.
Áros
2001 Áros Károly: Egy meccs, mint a többi. In: Háromszék, 13. (2001) 3273. sz. 8.
Borsi
2016 Borsi Kálmán Béla: Kis futballtörténeti családnév-etimológia. In: Napút. A gombfocitól az Everestig, 18. (2016) 7. sz. 78-80.
Buchwald
2012 Buchwald Péter: Greco milyen csapatban játszott? Egy erdélyi amatőr gondolatai. In: Korunk. Sportnemzet – Sportvallás, 23. (2012) 6. sz. 61-70.

Constantin
2013 Constantin, Pompiliu Nicolae: A nemzeti kisebbségekhez tartozó sportolók imázsának kozmetikázása a kommunista Romániában. In: Pro Minoritate. Sportolói identitás, sporteredmények etnikai, kisebbségi kontextusban, 22. (2013) 4. sz. 3-14.
Csillag
2012 Csillag Péter: A gyárkémény foglya. In: Nemzeti Sport, 111. (2013) 305. sz. 8.

Dénes-Hegyi-Lakat
2013 Dénes Tamás – Hegyi Iván – Lakat T. Károly: A zöld otthon zöld füvén. Magyar bajnoki és kupameccsek könyve. Budapest, Sprint, 2013.
Dumitrescu
1968 Dumitrescu, Nicolae: Búcsú Csalától. In: Romániai Magyar Szó – Előre, 22. (1968) 6511. sz. 2.
Gál
2012 Gál László: Az aranycsapat elfeledett legendái. Tóth II. József és Várhidi Pál élete. Budapest, Halmay, 2015.
László
1992 László Ferenc: Adattár egy jövendő kisebbségi sporttörténethez. In: Korunk. Sportvilág és versenyhelyzet, 3. (1992) 5. sz. 50-57.
Móra
2012 Móra László: Kovács István, a futballpápa. Jenei Imre: úriember a pályán. Nagyvárad, Holnap Kulturális Egyesület, 2016.
Oroszhegyi
1992 Oroszhegyi Károly: Aradi sor(s)ok. Újra élvonalban a “magyar csapat”. In: Nemzeti Sport, 4. (1993) 238. sz. 15.
2000 Oroszhegyi Károly: Csala, a “szőke csoda”. Pecsovszky József élettörténete. Arad, Jelen, 2000.

Pecsovszky József

a NAC keretében (Perényi a hátsó álló sor bal szélén)

 

Az olimpia világnapja

Az olimpia világnapja

A Nemzeti Olimpiai Bizottság 1894. június 23-i megalakulására emlékezve, ezen a napon ünnepeljük az olimpia világnapját. Az esemény célja, hogy mindenki részesévé válhasson az olimpiai értékeknek.[1]

Pierre de Coubertin kezdeményezéséhez köthető az ókori olimpiák felújításának gondolata, mely az 1894-es párizsi sportkongresszuson teljesedett ki. A 16 alapító tag között találjuk a magyar Kemény Ferencet is, aki később a Magyar Olimpiai Bizottság alapító titkára lett. A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteményét gazdagítja Kemény Ferenc 1894-es párizsi diplomája, melyen már megjelenik az olimpiai eszme hármas jelszava: „Citius. Fortius. Altius.” (Gyorsabban. Erősebben. Magasabbra).

 

 

Pierre De Coubertin

Nem csak a Nemzeti Olimpiai Bizottságot hozták létre ezen a napon, hanem felélesztetve az antik eszméket, elhatározták, hogy immár modern formában, de a régi hagyományokhoz híven négyévente rendezik meg az olimpiai játékokat. Ki is tűzték 1896-ra az első dátumot, melyet az ókori olimpiák szülőhazájában, Athénban rendeztek meg.[2] A következő olimpia helyszínéül Coubertin tiszteletére Párizst választották.

Coubertin az olimpiai eszme pedagógiai és művészeti vonatkozásait is hangsúlyozta, konferenciák és kiadványok megjelenését támogatta, valamint elérte, hogy 1912-től az olimpiák művészeti versenyeit is megrendezzék. Ebben az évben Stockholmban festészetben, irodalomban, szobrászatban, építészetben és zenében is indulhattak a versenyzők. „Óda a sporthoz” című versével maga Coubertin is aranyérmet nyert. A szerző kiléte azonban egészen az 1930-as évekig ismeretlen volt. Coubertin ugyanis német-francia Georges Hohrod-Martin Eschbach álnéven nyújtotta be pályázatát, ezzel is a két ország baráti közeledését jelképezve. A valódi szerző kilétét Carl Diem sporttörténész fedte fel. Neki árulta el Coubertin azt is, hogy az eredetileg német nyelven beadott pályázatának fordításában elzász-lotaringiai származású felesége, Maria Rothan segédkezett. A mű magyar nyelvű fordításával Devecser Gábort bízták meg.[3]

A művészeti versenyeket csak 1948-ig rendezték meg, de addig is számos magyar nyert díjat: 1924-ben Hajós Alfréd Lauber Dezsővel készített stadionterve nyert ezüstérmet, 1928-ban dr. Mező Ferenc irodalom kategóriában aranyérmet, 1932-ben Manno Miltiades szobrászatban ezüstérmet, végül 1948-ban Földes Éva irodalom kategóriában szerzett bronzérmet.

 

Az olimpiai világnap létrehozásának gondolata 1947-ben vetődött fel először a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 41. ülésén, Stockholmban. Végül egy évvel később, 1948. januárjában választották ki a június 23-i dátumot, az újkori olimpiák felélesztésének tiszteletére. Így az első olimpiai világnapot 1948. óta ünnepeljük világszerte. Olimpiai napot azonban csak 1978-ban tartottak először, az olimpia mozgalom népszerűsítésére.  1987 óta olimpia napi futásokat is rendeznek, mely a tömegsport felerősödését és népszerűségét is jelzi. Manapság a jeles nap megünneplése már túlmutat a korábbi törekvéseken, a kezdeményezés három alappillére a „mozgás”, „tanulás” és „felfedezés”. Sportolni kortól függetlenül, szinte bárhol lehet. A Pierre de Coubertin által népszerűsített eszme végérvényesen összefonódott a kultúrával, az iskolai neveléssel és egyéb mozgalmakkal, áthatja életünk megannyi szegletét. A technika fejlődésével már bárki, bárhol részese lehet az ünnepnapnak.

2020-ban a pandémia ellenére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egy egész napos olimpiai edzést közvetített olimpikonokkal, hogy a sport a nehéz helyzetben is elérhető legyen mindenki számára.[4][5]

 

Pierre de Coubertin: Óda a sporthoz

I.
Istenek ajándéka, sport! Élet éltető vize!
A nehéz munka idejében kiszórod boldog fényedet,
követe vagy te a régen letűnt napoknak,
mikor ifjú örömben mosolygott még az ember
s felfelé hágott a napisten, s kigyúltak a hegyormok,
s távoztakor fénybe merültek a magasságos erdők.

II.
A szépség vagy te, Sport!
a testeket te formálod nemessé,
előzöl romboló vad szenvedélyeket,
acéllá edzel lankadatlanul.
Lábak, karok, törzsek összhangja és
tetszetős ütem tőled való.
Bájt és erőt te főzöl együvé,
szilárddá és rugalmassá te téssz.

III.
S igazságos vagy, Sport, igen!
Megértésért és igazságért be sokszor
hiába küzd az ember, hogyha te
Nem vagy vele – de nálad fölleli.
Hiába adna kincseket az ugró új rekordért,
s élete minden percét is hiába:
mert csak erő és akarat jelölhet
pályája csúcsán új határt.

IV.
Bátorság vagy te, Sport!
Izom s erő reménye egy lehet csak,
s azt úgy hívják: merészség!
A bátorság nem vakmerő bolondság,
de bátor hit a megszerzett erőben:
nyeglék, s hazárdok véletlenre lesnek,
a te merszed, hogy ismered erődet.

V.
Tisztesség vagy te, Sport!
Ha tőled jő, igaz kincs a dicséret,
mert csak derék munkával nyerheti!
A versengésnek görbe útjai
a hitvány fogások sorsa büntetés.
És megvetéssel sújtanák, aki
a pálmát álnok csellel küzdené ki.

VI.
Az öröm vagy te, Sport!
Szavadra testünk örömtől remeg,
ragyog szemünk, erünkben vér viharzik,
és tiszta szárnyra kel a gondolat:
nyomasztó súlytól szabadul a lelkünk
s boldog létét ujjongva hirdeti.

VII.
A termékenység vagy te, Sport!
Megnemesíted az emberi fajt, célratörő úton.
Beteg csírákat elfojtasz, eltüntetsz foltokat,
a tisztaság bősz mérgétől óvod.
Erőtőll duzzadó az atléta és
fiakra vágyik, akik a babért,
dicsőséggel aratják úgy, miként ő.

VIII.
A haladás vagy te, Sport!
Szolgálatodra ki méltó kíván lenni, az vigyázzon,
hogy teste-lelke egyre jobb legyen,
kerüljön mindent, mi mértéktelen,
tökéletességre törjön ernyedetlen,
s óvja egészségét, legfőbb javát,
mint ki a régi mondásból tanul:
Ép testet választ, az ép lélek otthonul.

IX.
A béke vagy te, Sport!
a népeket egymáshoz főzi szép szalag:
és testvérré lesznek mind általad,
önuralomban, rendben és erőben.
Mert önbecsülést tanulnak az ifjak tőled,
s má népek jellemét is éppúgy megértik,
és nagyra tartják, hogy te tanítod őket
túlszárnyalni egymást:
mert versenyed a béke versenye.

 

Manhercz Erika

 

[1] Nemzeti Sport. 2020.06.24. 20. o.

[2] Veszprémi Napló. 50. évfolyam, 145. szám. 1994. június 23. 14. o.

[3] Dr. Keresztényi József: „Óda a sporthoz” In: Új Tükör. 19. évfolyam, 30. szám. 34. o.

[4] URL: https://olympics.com/ioc/olympic-day

 

[5] URL: http://olimpia.hu/a-vilag-legnagyobb-online-olimpiai-edzeset-unnepeljuk-az-olimpiai-vilagnapon

A Magyar Sport Napja

A Magyar Sport Napja

2001-től ünnepeljük hivatalosan május 6-án a magyar sport napját. Korábban ez a dátum a Magyar Athletikai Clubhoz volt köthető, melyet gróf Esterházy Miksa alapított. A kezdetekről így ír a korabeli sajtó:.
„Még egy éve nincs, hogy Viator (gróf Esterházy Miksa) az athletika eszméjét megpendítette, s a közönség rögtön oly helyesléssel fogadta, hogy ; egy ideiglenes választmány alakíttatott, mely kieszközölte, hogy a nemzeti lovarda helyiségét az egylet elnöksége csekély díjért az athletikai klubnak átengedte, ugy hogy márczius 15-ike óta a gyakorlatok itt már tényleg is folynak. Az egyletnek eddig nyolcz alapitó tagja van 2400 forint tőkével. Van továbbá 12 pártoló tagja és az eddig beérkezett adatok szerint több mint havmadfélszáz rendes tagja. Az egyletnek már most is vannak teljesen kiképzett athleta tagjai, ugy hogy május hónapban már nyilvános verseny lesz rendezhető és e versenyen már a bajnoki czimért is fognak küzdeni. E versenyre eddig gróf Esterházy Miksa két dijat adományozott.”[1]

gróf Esterházy Miksa (1837 – 1883)

 

A klub 1875. május 6-án tartotta első nyilvános atlétikai sportviadalát.[2] A nagyszabású versenyt a lipótvárosi Újépület kaszárnya udvarán rendezték meg. Az épület a mai Szabadság-tér területén állt egészen 1898-ig.

Az atlétikai klub első nyilvános fellépésére sokan voltak kíváncsiak, számos előkelőség megjelent, hiszen a Magyar Athletikai Club tagjai között leginkább a társadalom felsőbb rétegei, a mágnások, a nemesség és a felsőbb polgárság képviseltette magát.[3] A lelátók mégsem teltek meg teljesen. Emiatt akár a szokatlanul meleg, verőfényes napsütést is okolhatjuk, mely az ülőhelyek árnyékolásának hiányában okozott kellemetlenséget. A hölgyek ernyőik árnyékában figyelték az eseményeket.
A sorok között olyan magas rangú vendégek foglaltak helyet, mint Coburg Fülöp herceg és felesége Lujza, a belga királyi hercegnő, valamint báró Edelsheim-Gyulay Lipót főparancsnok. Gróf Esterházy Miksa amerikai felesége is a díszpáholyban kapott helyet. A közönség legnagyobb részét az új látnivaló után érdeklődő mágnásság, valamint a katonák tették ki.[4]

A verseny helyszíne

A kor élclapja, a Borsszem Jankó is erre kihegyezve jelenítette meg a versenyt, angol-magyar mulatságnak titulálva: „Mokány Berczi a dombszögi kaszinóban. Az athletikusok versenyéről.: Püf neki! Mán a dulakodás is nóbilis dolog. A verekedésnek is kijadták mán az ármálist. Lovaggá döngetjük mán egymást.[5] A Bolond Miska című gúnylapban is megjelent a verseny, mint a kölcsönös nyaklevesosztó mágnásgimnásium leáldozócsütörtöki viadala, olyan versenyszámokkal, mint az orr-fricska verseny, sántikálás fél lábon, ujj húzás, labdázás hárommázsás súlyokkal és a farkasszem nézés.[6]

A valódi versenyszámok a következők voltak: sík-és gátfutás, súlylökés, távolugrás és magasugrás, valamint ökölvívás. Az utóbbi versenyszámot két fordulóban rendezték meg. Az első párbaj győztesei: Balázsy Miklós és Fittler Kamill voltak. A végső párharcban a fiatalabb Fittler Kamill diadalmaskodott. Az első helyezett jutalma tiszteletdíj és ezüstérem volt, míg a második helyezett egy bronzéremmel gazdagodott.[7] Érdekesség, hogy Fittler Kamill (1853-1910) a továbbiakban nem alkotott maradandót az ökölvívásban, a képzőművészetben képezte tovább magát. 1893-ban az Iparművészeti Múzeum őrének nevezték ki, később pedig az 1896-ban megalakult Iparművészeti Főiskola első igazgatója lett, továbbá a Magyar Iparművész című folyóirat főszerkesztője. 1900-ban részt vett a párizsi világkiállítás magyar részének szervezésében.[8] Életében csak rövid kitérő volt az ökölvívás. Alpár Ignác írta róla, hogy „Nem küzdött sem díjért, sem elismerésért, sem babérért és mégis mindig ott volt a küzdőtéren.” Ezen a májusi versenyen mégis megküzdött az elsőbbségért.[9]

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteményét gazdagítja a Viator díj, melyet az ökölvívás győztesének ajánlott fel gróf Esterházy Miksa. A gróf két tiszteletdíjat ajánlott fel a versenyre: az ökölvívás és gyaloglás győzteseinek. Kezdeményezésével reményét fejezte ki arra, hogy mások is kedvet kapnak az adakozásra.[10]

A Viator-díj

A Viator írói álnév magát Esterházy grófot jelöli.[11] A névjegytartó tál egy oroszlánnal küzdő férfialakot, feltehetően Héraklészt (magyarosan Herkulest) ábrázolja a nemeai oroszlánnal.[12] A küzdő alakok alatt látható Héraklész híres olajfa buzogánya, mely ketté tőrt, amikor végezni akart az oroszlánnal.[13] A tárgy készítője és származása ismeretlen.

Múzeumunk gyűjteményében szerepel egy 1875 II. feliratú MAC bronzérem, mely feltehetően szintén a kontinens első atlétikai versenyéhez köthető. A második helyezettek közül a síkfutásban Hoffmann Ferencz, az ökölvívásban Balázsy Miklós, a gátfutásban pedig Vaisz Géza nyertek bronzérmet.[14] Az érem előlapi ábrázolásán egy futó atléta látható, így dr. Szabó Lajos múzeumigazgató valószínűsíti, hogy a síkfutás 2. helyezettje, Hoffmann Ferencz bronzérme lehet. Az érem származása ismeretlen, feltehetően gróf Esterházy Miksa Angliából hozatta.[15]

Manhercz Erika

Atlétika érem (1875)

 

Felhasznált irodalom

[1] Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 15. szám. 1875 április 14. 108. o.

[2] Nemzeti Sport. 2001, 12. évfolyam, 120. szám. 23. oldal, Magyar Közlöny. 2000.05.01

[3] Zeidler Miklós: A modern sport kezdetei Magyarországon. In: Századvég, Új folyam, 42. szám (2006). 95. o.

[4] Az athletikai klub ünnepélye. In: Fővárosi Lapok. 1875.05.08. 466-467. o.

[5] Borsszem Jankó. 8. évfolyam, 384. szám. 1875. május 9. 5. o.

[6] Bolond Miska. 1875. 16. évfolyam, 16. szám. 103. o.

[7] Vadász-és Versenylap. 19. évfolyam, 1875. május 12. 137-138. o.

[8] Ketten az elsők közül. In: Sport kalendárium. Szekr.: Z. Vincze György  (Budapest, 1985). 131-132. o.

[9] Félisten az ezüst névjegytartón. In: Népsport. 31. évfolyam, 172. szám. 1975. július 23. 7. o.

[10] Vadász-és Versenylap. 19. évfolyam, 1875. március 10. 75. o.

[11] Nefelejts. 1875. 17. évfolyam, 7. szám. 54. o.

[12] Fővárosi Lapok. 1875. 104. szám. 467. o.

[13] Németh György: Héraklész tizenkét munkája. In: Rubicon, 2017. 11. URL: http://www.rubicon.hu/ma_files/2017_11_014.pdf

[14] Vadász-és Versenylap. 19. évfolyam, 1875. május 12. 137-138. o.

[15] A kontinens első atlétikai versenyének érme. In: Olympiafila. I. évfolyam, 1. szám. 1998.03.07. 21. o.

125 évvel ezelőtt lett olimpiai bajnok Hajós Alfréd

125 évvel ezelőtt lett olimpiai bajnok Hajós Alfréd

2021. április 12.

Az előző év decemberében emlékeztünk meg a 125 évvel ezelőtt alakult Magyar Olimpiai Bizottságról, amely hazánknak az első modernkori olimpiai részvételét készítette elő. Mai cikkünkben beszámolunk Hajós Alfréd athéni győzelmeiről, amelyeket 1896. április 11-én ért el, s amely hazánk első győzelmeit jelentette a játékok történetében.

Hajós Alfréd egy budapesti zsidó család gyermekeként, Guttmann Arnold néven látta meg a napvilágot 1878-ban. Apja Guttmann Jakab, édesanyja Löwy Rozália volt. Keresztnevét még gyerekkorában Alfrédra változtatta, míg vezetéknevét csak 1906-ban magyarosította Hajósra, de a közérthetőség kedvéért a cikkben Hajósként fogjuk őt említeni. Mintegy 4 éves volt, amikor édesapja levitte az Országház mellett horgonyzó dunai uszodába, hogy megtanulja az úszás alapjait. Itt Ruzich János, egy olasz-szlovén származású úszómester kezdett el foglalkozni vele, és másfél hónappal később már szabadon tudott úszni a mobil létesítményben. Visszaemlékezései szerint apja mindig is óvatosságra intette, és csak az ő felügyelete mellett szálhatott vízbe. Ez a félelem sajnos vészjósló volt, mivel Alfréd 13 évesen félárva lett, amikor az apja belefulladt a Dunába.

A családi tragédia ellenére az úszás továbbra is meghatározó szerepet játszott az életében. A fővárosban horgonyzó matrózoktól tanulta meg a váltott karú úszást, amely a korszakban elterjedt mell- és oldalúszó-ütem helyett lényegesen hatékonyabb volt. Hajós 1894-ben belépett a Magyar Úszó Egyesületbe és elkezdte a versenyzői pályafutását. Ő és a többi magyar úszó a matrózok technikáját tovább tökéletesítették. Az evezőlapátéhoz hasonló mozgást végezve, a karjukat kiemelték s azután a tenyér és a kar felületével szelték a vizet. Ezt a karmozgást újszerű lábütemmel is kiegészítették, így radikálisan megújították az úszás addigi technikai színvonalát.

Hajós egyike volt a korszak legtehetségesebb magyar versenyzőinek, Lindner Ernővel, Deutsch Gyulával, és Gräfl Károllyal (későbbi nevén Balatoni Károly Ignác) együtt. Ez a közeg lehetővé tette számára a folyamatost fejlődést, így mindössze 17 évesen, 1895-ben megnyerte a nemhivatalos Európa-bajnokságot is. Ennek ellenére egy évvel később az Athénba utazók között először nem akartak számolni vele, s végül Iszer Károlynak, a Budapesti Torna Club ügyvezető elnökének közbenjárására merülhetett fel a neve. A kiutazás előtt azonban volt még egy komoly akadály, hogy a klubja nem tudta finanszírozni a versenyzője költségeit, ezért Iszer azt a megállapodást kötötte a Magyar Úszó Egyesülettel, hogy a BTC átvállalja az anyagi terheket, de cserébe Hajós az ő színeikben fog szerepelni a játékokon.

A magyar úszók a Rudas fürdő medencéjében edzettek Athénra, de ami végül fogadta őket, arra nem igazán lehetett felkészülni. A magyarok hozzászoktak a Rudas fürdő 28 fokos medencéjéhez, azonban a versenyszámokat a Zea-öbölben, a mintegy 11 fok körüli hullámzó tengervízben tarották. Szerencsére Hajóséknak volt pár napjuk alkalmazkodni a körülményekhez, így 1896. április 11-én úgy állhatott rajthoz a 100 méteres gyorsúszás számában, hogy fel volt készülve a rá váró nehézségekre. Visszaemlékezésében így írt a versenyről: „A parti öltözőkből kis gőzösök szállítottak bennünket a rajthelyhez, ahol – úgy emlékszem – tizenhatan helyezkedtünk el a kötélbe fogódzkodva, egymás mellé. Közvetlenül mellettem balról szállt a vízbe az amerikaiak jelöltje, Williams, jobbról a harmadik az osztrák Herschmann volt. Pisztolylövés jelezte az indulást, s vadul nekivágtam a tarajos, húsbavágó hideg víznek… Észre sem vettem, hogy a vízben kifeszített kötél horzsolja mellemet, csak úsztam, úsztam… Azt sem tudtam, hányadik helyen vagyok. Még fel sem eszméltem, amikor a mindinkább erősödő moraj és a tömeg zúgása jelezte, hogy a versenyzők célba értek. Egyszerre csak a kiáltásokból „Zito I Hungáriái”, „Éljen Magyarország!” hangjai váltak ki…” Az eredményhirdetésnél a szervezők nem álltak teljesen a helyzet magaslatán, mert az osztrák himnuszt, a Gotterhaltét kezdték el játszani, majd a magyar delegáció tagjai leintették őket, s maguk énekelték el a bajnok tiszteletére a Himnuszt.

Hajós (Guttmann) Alfréd, Magyarország első olimpiai bajnoka

Hajós számára a következő szám az 500 méter gyors lett volna, de ez szinte azonnal a 100 méter gyors befejezése után indult, így nem volt ideje kipihennie magát. Inkább tartalékolta az erejét az 1200 méteres gyorsúszásra, amely emberfeletti kihívás volt a jéghideg és hullámzó tengervízben. Hajós végül 18 perc 22,2 másodperces eredménnyel elsőként ért a célba. Hogy ez a siker mennyit kivett az erejéből, azt ismét egy visszaemlékezéssel lehet a legjobban bemutatni: „A 10 fokos vízben azonban tagjaim annyira megmerevedtek, hogy a magam erejéből képtelen voltam a vízből kiszállni. A görög matrózok gyengéden átnyalábolva emeltek ki a vízből a fedélzetre, ahol melegített frottírköpeny várt rám. Ismét Iszer Károly üdvözölt elsőnek és utána Szokolyi Alajos borult a nyakamba”.

Hajós (Guttmann) Alfréd athéni érme, amely anyagát tekintve nem arany, hanem ezüst

Hajós mindössze 18 éves volt ekkor, így további sikeresek várhattak volna rá az úszásban, ennek ellenére többet nem indult nemzetközi versenyen. A korszak szokásaihoz híven kipróbálta magát több sportágban is, így a BTC, majd a magyar válogatott színeiben labdarúgóként is bizonyított. Az érettségi után a Műegyetemen tanult építészetet, s ezen a területen is kiemelkedőt alkotott. Számos épület fűződik a nevéhez, ezért most csak a legismertebbeket soroljuk fel. Az ő tervei alapján épült 1915-ben az Arany Bika Szálló Debrecenben, az 1924-es párizsi olimpián építészet kategóriában ezüstérmes lett egy futball stadion tervével, 1927-28 folyamán Mattyók Aladárral közös tervei alapján építették át a Millenáris Sporttelepet, majd 1930-ban az ő munkája alapján építették meg a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát, amely ma az ő nevét viseli.

Hajós Alfréd egyik első nagy alkotása, az Arany Bika Szálló

A margitszigeti Nemzeti Sportuszoda

Személyét övező megbecsülés miatt a zsidótörvények alól sokáig mentességet élvezett, de az 1944 őszi nyilas hatalomátvétel után már neki is bujkálnia kellett. A háború után kiépülő kommunista rendszer ugyan megkímélte őt, de mivel nem volt hajlandó részt venni az állami propagandaakciókban, ezért komoly lehetőséget már nem kapott. Utolsó alkotása a Kelenföldi Hőerőmű művelődési otthona volt. 1953-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól megkapta az Olympic Diploma of Merit kitűntetést, majd két évvel később, 1955. november 12-én hunyt el.

Iváncsó Ádám

A NOB által Hajós Alfrédnak adományozott Olympic Diploma of Merit

Kutasi-Kusinszky György élete

Kutasi-Kusinszky György élete

A közelmúltban számos tárggyal, dokumentummal és fotóval gyarapodott Kutasi-Kusinszky György leszármazottai révén a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteménye. Ekkor került be az 1936-os olimpián nyert aranyérme is a múzeum műtárgyállományába. György leánya, Lívia szorgalmasan kutatja édesapja történetét, s az általa írt életrajzot tesszük most közzé.

Kutasi-Kusinszky György gyermekei (Györgyi, László, Lívia) és Dr. Szabó Lajos múzeumigazgató. Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, 2018. szeptember

Kutasi György (Fiume, Magyarország, 1910. 09. 16 – Melbourne, Ausztrália, 1977. 06. 29.) Névváltozatok: Kusinszky Györgyként született, majd 1936-tól sportszereplésein Kutasi György; ismert névváltozat még Kutasy és Kutasi-Kusinszky György. Magánéletében a Kusinszkyt használta.

Személyes adatok

Kusinszky György a Somorján (ma Szlovákia) született Kusinszky István és Huber Paulina fia. A házaspár 1905-ben költözött Budapestre, ahol Kusinszky István a Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeumban állatpreparátorként kezdett dolgozni. Kusinszky György két nővére Budapesten született. 1909-ben a család Fiumébe költözött, ahol az apa az újonnan alapított Magyar Biológiai Intézetben kapott állást, mint állatpreparátor, de miután 1914-ben kitört az első világháború a Ganz Danubius hajógyárba került faraktárnoknak. Fiumében született György és húga. Az első világháború alatt a nélkülözések ellenére Györgynek sok szép emléke volt élete első 10 évéből. Itt tanult autodidakta módon meg úszni úgy, hogy száraz, üres, gombaformájú tököt kötött az oldalához, így tanította meg a húgát is az úszás tudományára.

A trianoni békeszerződés eredményeként a családnak el kellett hagynia az Olaszországhoz kerülő Fiumét, így 1920-ban visszatértek Budapestre, ahol nehéz évek következetek. György édesapja itt is a Ganz vállalatnál dolgozott, és mellette részidős állatpreparátori munkát is vállalt. A család egy darabig a gyár terültén élt egy kis lakásban. Nyaranta György rendszeresen a Duna partra járt úszni.

A Fasori Evangélikus Gimnáziumban tanult ösztöndíjjal, majd a Kölcsey Ferenc Reálgimnáziumban fejezte be tanulmányait 1929-ben. 1930-ban elvégzett egy könyvelői tanfolyamot, majd 1934-ben beiratkozott a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karára, de nem látogatta az előadásokat, mivel ebben az időszakban a vízilabda vált élete központi részévé.

Kutasi-Kusinszky György arcképe az indexében

1930-tól 1935-ig a Ganz és Társánál dolgozott könyvelőként, majd 1935 és 1947 között a Wolfner Gyula és Társa gumigyárban kapott munkát, ahol először különböző irodai pozíciókban dolgozott, majd a háború alatt hadiszolgálata során vezetői pozícióba emelkedett. A cég csapatánál a Wolfner Sport Egyesületnél 1934-ben a klub csapatkapitánya lett, 1937-ben a titkára, 1947-ben pedig az elnökhelyettese. A vállalat nagyvonalúan támogatta György vízilabda pályafutását az 1930-as években, időt adva az edzésekre, valamint az európai és észak-afrikai sporteseményeken való részvételre.

  1. november 6-án kötött házasságot Simon Erzsébettel Újpesten. Első két gyermekük Budapesten született, a harmadik az olaszországi Triesztben. 1948-ban Magyarországról Triesztbe költöztek, majd 1951-ben családjával Ausztráliába, Melbourne-be emigrált, ahol élete hátralévő részét töltötte.

Sportpályafutás

Kusinszky György úszó pályafutását a Kölcsey Ferenc Reálgimnáziumban kezdte, amelynek színeiben 18 évesen második helyezést ért el a Középfokú Iskolák Országos Központjának (KISOK) versenyén 100 méteres mellúszásban. Az eredmény hatására felfigyelt rá az Újpesti Torna Egylet (UTE), amelynek 1947-ig igazolt sportolója lett.

Az UTE csapatával Kassán: Kutasi-Kusinszky György az alsó sor közepén világos köpenyben

1929, 1930 és 1931-ben a korosztályos országos bajnokság legjobb úszói között volt a 100 és 200 méteres mellúszásban, valamint az UTE csapatversenyein. 1929-ben a 200 méteres mellúszásban, 1931-ben a 100 méteres mellúszásban szerzett országos bajnoki címet. 1931-ben kezdte el vízilabdázói pályafutását, s csatlakozott az UTE szakosztályához, amely akkor a világ és Európa legjobbjai között volt. A Prágai Magyar Hírlap az újpestiek 1931-es felvidéki szereplése után a következő szavakkal illette a csapatot: „Halasy, Kusinszky, Flór, Barna, Köves, Bozsi, Német, Vágó, valamennyi olyan név, amely előkelő helyet foglal el napjaink uszósportjában”. A sikerek ellenére nem került be az 1932-es olimpiai csapatba, pedig az otthon maradt játékosok közül őt tartotta az egyik legjobbnak a sajtó.

1934-ben Monte Carlo-ban: Kutasi-Kusinszky György balról a harmadik

1933 nyarán a Honvédtiszti Sportlövő Egyletnek a karpaszományos állomány részére rendezett kézigránát dobó versenyén első helyet szerzett, mint címzetes őrvezető, majd novemberben a Magyar Kupa előmérkőzésen legyőzték az örök rivális Ferencvárost. A következő éven kiemelkedő formában teljesített az UTE mérkőzésein, ennek köszönhetően bekerült a nemzeti válogatott keretébe, amellyel megnyerte a magdeburgi Európa-bajnokságot. Az EB győzelmet követően is tartotta jó formáját, így 1935-ben tagja lett a Budapesten rendezett főiskolai világbajnokságon induló csapatnak, amellyel megszerezték az aranyat.

A magdeburgi Európa-bajnokságra szóló igazolványa

Sikeres sportolóként számtalan nemzetközi versenyen vett részt. Az 1930-as években, például: 1931: Kassa; 1932: Felsőzúgó (Vyšné Ružbachy), Carthago, Tunisz, Como, Kassa; 1933: Párizs, Toulouse, Velence, Dubrovnik, Pula, Monte Carlo; 1934: Perpignan, Rotterdam, Antwerpen, Bruges, Monte Carlo, Marseille, Barcelona, Nizza, Zürich; 1936: Berlin, Casablanca, Como és Cambrai.

Az UTE megbízható kapusa 1932-tól 1947-ig kilenc bajnoki címhez segítette hozzá klubját,  az 1934-es magdeburgi Európa-bajnokság után ért fel pályája csúcsára, amikor 25 évesen bekerült az 1936-os berlini olimpiára utazó válogatott keretbe, s a magyar vízilabda csapat tagjaként megszerezte az olimpiai aranyérmet a házigazda németek előtt. Kusinszky György nem játszott a döntőben, de a Málta elleni mérkőzésen briliáns kapus teljesítményt nyújtott, a 12–0-ás eredménye után a magyar csapatot elnevezték „máltai lovagoknak”.

Az 1936-os berlini olimpián: Henszelmann Károly, Németh János, Kutasi-Kusinszky György

Az olimpiát követően Budapesten ő védte a válogatott kapuját az 1936. augusztusi japánok elleni mérkőzésen, ahol a válogatott 12:0-ra nyert. A második világháború során őt is bevonultatták. A háborút követően részt vett az 1947-es monte carlo-i Európa-bajnokságon, ahol a negyedik helyet szerezte meg a nemzeti csapat, ekkor szerepelt utoljára a magyar válogatottban.

Kutasi-Kusinszky György a kapuban

1948-ban elhagyta Magyarországot és felesége családjához költözött Triesztbe. 1948 és 1950 között az Olasz Úszó Szövetségnél (Federazione Italiana Nuoto) bejegyezték, mint úszó- és vízilabdaedzőt, szerződést kapott a trieszti Unione Sportiva úszó szakosztályától, a vízilabdacsapat edzőjeként dolgozott.

1949-ben az Unione Sportiva Triestina-tól átkerült a cataniai Giglio Bianco Sport Club csapatához, de az év végén visszatért Triesztbe. Mindkét klub edzőjeként számos sikeres bajnoki mérkőzés fűződik a nevéhez, s az Olasz Úszó Szövetség akkor elnökének, Giovanni Tappella-nak az 1950-es ajánlólevele szerint nagyra értékelték Kusinszkyt, mint „lelkes és rendkívül tehetséges szakembert, a bármilyen helyzetben példamutató viselkedésű mestert, a kiváló modorral rendelkező szigorú oktatót, aki erkölcsi útmutatást adott a rábízott csapatoknak és mindig képes volt briliáns teljesítményekre a bajnoki mérkőzések során a küzdőszellem és stílus terén”.

Az 1956-os melbourni olimpián: Kutasi-Kusinszky György a kép bal szélén, Zádor Ervin 6-os sapkával a kép jobbszélén

1951-ben költözött családjával Ausztráliába, Melbournbe. Itt is aktív sportéletet élt, részt vett és trófeákat nyert a negyven éven felülieknek rendezett versenyeken, Richmond és Footscray önkormányzati uszodáiban pedig vízilabda csapatokat edzett. Az 1956-os melbourne-i olimpia idején a magyar csapat tolmácsának jelölték ki, így részt vett a válogatott összes vízilabda mérkőzésén. Lelki támogatásban részesítette a nemzeti együttes tagjait a nehéz időszak alatt, s a csapat tagjai is meglátogatták őt otthonában. Az 1960-as évek közepéig folytatta edzői tevékenységét, de akkor egészségügyi problémák miatt kénytelen volt visszavonulni az aktív sporttól.

  1. június 29-én szívelégtelenség következtében hunyt el Melbournben.

Megjegyzés: Több forrás helytelenül állítja, hogy 1947-ben hagyta el Magyarországot s ment Ausztráliába, illetve hogy 1947-ben Fiumébe költözött és onnan távozott Ausztráliába.

Bibliográfia (időrendi sorrendben)

Sport Híradó. 1928 szeptember 1. „100 méteres mellúszás III. osztályú: l. Puri MTK 1:31.4 mp; 2. Kusinszky UTE 1:31.8 mp; 3. Altmann. FTC és Gárdos MTK holtv. 1:32 mp.”

Sport Híradó. 1929 április 26. „VI. ker Kölcsey Ferenc reálgimnázium Finály Gábor sportköre által január-június hónapokban rendezendő az 1928-29. iskolai tanév legjobb budapesti sportoló diákja. címért kiírt versenyek öt sportág versenyszámaiból összetett verseny úszóversenyszámát 100-meteres távon Győzött Kraut Pál/ VI. Kölcsey rg./ 1: l6.4 mp. alatt  2. Hoffmann László/ VIII. Zrínyi rg./ 1:17 6 mp. 3. Kusinszky György /VI, Kölcsey rg, 1:23 mp. … Indult 14 diák.”

Sport Híradó. 1929 augusztus 25. „A III. ker. Torna és Vívóegylet vasárnapi úszó versenyének eredményei a következők: … 200 m-es III.o, mellúszás: 1. Kusinszky György UTE 3:14.3 mp. 2, Mezey László FTC 3:19.”

Sport Híradó. 1929 szeptember 15. „A leventék országos úszóbajnokságain a következő eredmények voltak: 100 m-es mellúszó-bajnokság: 1. Kusinszky Gy. Pest. 1:27p. 2. Prinza J. Heves 1:28.2p. 3. Farkas, P.J. Jász-Nagykun-Szolnok 1:29p. 4. Lakner Sopron 1:29.2 p.”

Esztergom es Vidéke. 1930 szeptember 18. „200 m-es mellúszás pontverseny: 1. Lantos László FTC 3 p. 16 mp., 2. Kusinszky György FTC 3 p. 17 mp., 3. Tóth Zoltán UTE 3 p. 17.6 mp. …  18. 3 x 100 m-es vegyes staféta pontverseny: 1. UTE A) csapata (Tóth, Bozsi, Nagy) 4 p. 04.2 mp., 2. UTE B) csapata (Kusinszky, Jakab, Bródi) 4 p. 08.2 mp, 3. FTC A) csapata 4 p. 16 mp.”

Prágai Magyar Hírlap. 1931 augusztus 4. „Újpest úszóinak exhibiciós szereplése Kassán és Liptószentiványban … A versenyre ugyanis eljöttek az Újpesti Egylet úszói, akik ma Európa egyik legjobb gárdáját képezik és vízipóló-együttesük a világbajnokság nagyszerű címével dicsekedhetik. Az UTE gárdájából lejöttek a versenyre Halasy, Kusinszky, Flór, Barna, Köves, Bozsi, Német, Vágó, valamennyi olyan név, amely előkelő helyet foglal el napjaink úszósportjában. … 100 m. mell férfiak részére: Kusinszky (UTE) 1.29, 2. Jaschkó (KAC) 1.29.2, 3. Geffert (KAC) 1.30.8; … 4X25 m. staféta (mellúszás): UTE (Német, László, Barna, Kusinszky) 1:10, 2. KAC (Neményi dr., Lewith, Jaschkó, Bodon) 1:11 félméterrel nyerve.”

Prágai Magyar Hírlap. 1932 október 16. „Beszámoló Keletszlovenszkó 1932. évi úszósportjáról, Beszédes adatok — Fedett uszodát Kassának! … [Cím] ‘A magyarországi együttes az otthon maradt legkiválóbb játékosokból rekrutálódott. Név szerint: Kusinszky, Laky, Holba, Surányi, Haralyi, Tarródy, Vágó.”

MTI SportKiadás. 1933 június 2. „A napok óta tartó budapesti vegyes dandár sportversenyek során pénteken tartották a margitszigeti agyaggalamblövő-pályán a Budai Honvédtiszti Sportlövő Egylet versenye keretében a vegyes dandár agyaggalamblövő versenyét. … Kézigránát dobó verseny : karpaszományosok:: ……-1. Kusinszky György c. őrvezető 1 gy. e. 3. zlj. 17 pont”

MTI SportKiadás. 1933 november 29. „A reformbizottság jövő szerdán folytatja tanácskozásait. /E/E. — UTE-FTC 6:1  /3:1/, Magyar Kupa előmérkőzés. Nemzeti Sportuszoda, Biró: Simkó János. UTE: Kusinszky, Herendi dr., Szigeti, vitéz Halssy, Bozsi, Németh, Vágó. FTC: Forrai, Szecsei. Farkas, Molnár, Házi, Zentai, Székely.”

MTI SportKiadás. 1934 március 28. „Az utánpótlás vízipóló csapata belga, holland és francia túrára megy. A túrán résztvevő kilenc vízipóló-játékos a következő: Bozsi, Brandy, Kánássy, Kusinszky, Laky, Mezey, Molnár, Tarits és Tolnai. A vízipólózókkal utazik két úszó, egy gyors és egy hátúszó. Az úszók kijelölése céljából március 30.-án, pénteken, a nemzeti sportuszodában próbaversenyt tartanak.”

MTI SportKiadás. 1934 július 9. „A Magdeburgban lebonyolításra kerülő Európa bajnoki versenyre való előkészületképpen figyelembe vehető játékosok már hosszabb idő óta külön keretben hetenként kétszer együttes edzést tartanak. A legutolsó mérkőzéseken mutatott formák alapján a keretet a vízipóló kapitány a következőképpen állította össze: kapusok; Bródi, Kusinszky, Mezei, hátvédek: dr. Ivády, Sárkány, Homonnai, fedezetek: Halassy, Molnár, Hazai, Somóczi, csatárok: Vértessi, Németh, Bozsi, Koserű II., s Kislégi. /E/E.”

Prágai Magyar Hírlap. 1934 szeptember 4. „A magyar vízipólócsapat 5:2 (3:0) arányban győzött Párisban [Cím] … A Burgszínház újdonságai… 100 m. mell, szenior: Kusinszky UTE Budapest 1.28.6 mp … Vizipóló mérkőzés:  Budapest kombinált—Szlovenszkói kombinált 16:1 (9:0). Bíró: Márkus. Összeállítások: Budapest: Kusinszky UTE, — Molnár FTC, Szigeti UTE — Kánássy MAC — Brandy MTK, Kislégi III. kerület, Vágó UTE. Szlovenszkói kombinált: Jaschkó KAC — Földi AC, Gupcso ETVE Eperjes, Bellus (KAC) — Klobuczky PTE Pozsony, Bogáty KAC, Schmuck PTE Pozsony, Messinger Spárta—KAC. … Budapest B. együttese fölényes tudásával egyre- másra éri el góljait. A szlovenszkói kombinált csak ritkán tudott veszélyes lenni Kusinszky kapujára. — A gólokat a következők dobták: Kánássy 5, Vágó 4. Brandy 3, Kislégi 3, Molnár 1-et. A kombinált egyetlen gólját Földi szerezte. — Budapest csapatában különösen Kusinszky kapus, Kánássy, Vágó, Brandy vált ki, a kombináltban Földi, Klobuczky, Schmuck, Bogáty dolgozott agilisán.”

MTI SportKiadás. 1935 december 14. „A Budapesten rendezett VI. főiskolai játékokon világbajnokságot nyert … Kusinszky György, Szerdahelyi (Schaller) István, Kánássy Gyula, Tolnai József, Hazai (Hentzelmann) Kálmán, Laky (/Lackenbacher), a vízipóló csapat tagjai.”

MTI SportKiadás. 1936 augusztus 23. ‘A japán-magyar úszómérkőzésről szóló tudósítás folytatása. [Cím] … Magyarország-Japán 12:0 /5:0/. Bíró: Hoffmann, Németország, Magyarország : Kutasi, Homonnai, Sárkány, vitéz Halasy, Németh, Molnár, Tarics. Japán: Furuso, Mayeda, Katshuhisa, Sakagami, Takahashi, Wada, Kataoka.”

Magyar Olimpiai Bizottság. ‘Kutasi György (Kusinszki György)’. Az aranyérem története, vízilabda csapat, Amler Zoltán írása, 1936. http://olimpia.hu/champdata/details/id/23788/ 2020.05.21 -en.

Kusinszky György. Emlékirat, c.1942.

Olasz Úszó Szövetség [Federazione Italiana Nuoto]. Tappella Giovanni, Elnök. ‘G. Kusinszky, referencia levél’, Milano, 1950.11.11.

Az 1956-os Melbourne-i XVI. Olimpia szervezőbizottsága [The Organising Committee for the XVIth Olympiad Melbourne 1956]. ‘G. Kusinszky, tolmács kinevezése’, 1956.11.15.

AAP. Fénykép, ‘Zádor Ervint Elvezetik.’ Kusinszky György, második balról, 1956.12.6.

Kusinszky György. Fénykép. Ausztrál trófea, Footscray úszó klub, 40 éven felülieknek, 55 yard. Első, [c. 1957].

Az életrajzot összeállította Kusinszky-Iacovino Lívia.

Melbourne, 2020. július

Angolból fordította: Nagy Ildikó