2021. április 12.

Az előző év decemberében emlékeztünk meg a 125 évvel ezelőtt alakult Magyar Olimpiai Bizottságról, amely hazánknak az első modernkori olimpiai részvételét készítette elő. Mai cikkünkben beszámolunk Hajós Alfréd athéni győzelmeiről, amelyeket 1896. április 11-én ért el, s amely hazánk első győzelmeit jelentette a játékok történetében.

Hajós Alfréd egy budapesti zsidó család gyermekeként, Guttmann Arnold néven látta meg a napvilágot 1878-ban. Apja Guttmann Jakab, édesanyja Löwy Rozália volt. Keresztnevét még gyerekkorában Alfrédra változtatta, míg vezetéknevét csak 1906-ban magyarosította Hajósra, de a közérthetőség kedvéért a cikkben Hajósként fogjuk őt említeni. Mintegy 4 éves volt, amikor édesapja levitte az Országház mellett horgonyzó dunai uszodába, hogy megtanulja az úszás alapjait. Itt Ruzich János, egy olasz-szlovén származású úszómester kezdett el foglalkozni vele, és másfél hónappal később már szabadon tudott úszni a mobil létesítményben. Visszaemlékezései szerint apja mindig is óvatosságra intette, és csak az ő felügyelete mellett szálhatott vízbe. Ez a félelem sajnos vészjósló volt, mivel Alfréd 13 évesen félárva lett, amikor az apja belefulladt a Dunába.

A családi tragédia ellenére az úszás továbbra is meghatározó szerepet játszott az életében. A fővárosban horgonyzó matrózoktól tanulta meg a váltott karú úszást, amely a korszakban elterjedt mell- és oldalúszó-ütem helyett lényegesen hatékonyabb volt. Hajós 1894-ben belépett a Magyar Úszó Egyesületbe és elkezdte a versenyzői pályafutását. Ő és a többi magyar úszó a matrózok technikáját tovább tökéletesítették. Az evezőlapátéhoz hasonló mozgást végezve, a karjukat kiemelték s azután a tenyér és a kar felületével szelték a vizet. Ezt a karmozgást újszerű lábütemmel is kiegészítették, így radikálisan megújították az úszás addigi technikai színvonalát.

Hajós egyike volt a korszak legtehetségesebb magyar versenyzőinek, Lindner Ernővel, Deutsch Gyulával, és Gräfl Károllyal (későbbi nevén Balatoni Károly Ignác) együtt. Ez a közeg lehetővé tette számára a folyamatost fejlődést, így mindössze 17 évesen, 1895-ben megnyerte a nemhivatalos Európa-bajnokságot is. Ennek ellenére egy évvel később az Athénba utazók között először nem akartak számolni vele, s végül Iszer Károlynak, a Budapesti Torna Club ügyvezető elnökének közbenjárására merülhetett fel a neve. A kiutazás előtt azonban volt még egy komoly akadály, hogy a klubja nem tudta finanszírozni a versenyzője költségeit, ezért Iszer azt a megállapodást kötötte a Magyar Úszó Egyesülettel, hogy a BTC átvállalja az anyagi terheket, de cserébe Hajós az ő színeikben fog szerepelni a játékokon.

A magyar úszók a Rudas fürdő medencéjében edzettek Athénra, de ami végül fogadta őket, arra nem igazán lehetett felkészülni. A magyarok hozzászoktak a Rudas fürdő 28 fokos medencéjéhez, azonban a versenyszámokat a Zea-öbölben, a mintegy 11 fok körüli hullámzó tengervízben tarották. Szerencsére Hajóséknak volt pár napjuk alkalmazkodni a körülményekhez, így 1896. április 11-én úgy állhatott rajthoz a 100 méteres gyorsúszás számában, hogy fel volt készülve a rá váró nehézségekre. Visszaemlékezésében így írt a versenyről: „A parti öltözőkből kis gőzösök szállítottak bennünket a rajthelyhez, ahol – úgy emlékszem – tizenhatan helyezkedtünk el a kötélbe fogódzkodva, egymás mellé. Közvetlenül mellettem balról szállt a vízbe az amerikaiak jelöltje, Williams, jobbról a harmadik az osztrák Herschmann volt. Pisztolylövés jelezte az indulást, s vadul nekivágtam a tarajos, húsbavágó hideg víznek… Észre sem vettem, hogy a vízben kifeszített kötél horzsolja mellemet, csak úsztam, úsztam… Azt sem tudtam, hányadik helyen vagyok. Még fel sem eszméltem, amikor a mindinkább erősödő moraj és a tömeg zúgása jelezte, hogy a versenyzők célba értek. Egyszerre csak a kiáltásokból „Zito I Hungáriái”, „Éljen Magyarország!” hangjai váltak ki…” Az eredményhirdetésnél a szervezők nem álltak teljesen a helyzet magaslatán, mert az osztrák himnuszt, a Gotterhaltét kezdték el játszani, majd a magyar delegáció tagjai leintették őket, s maguk énekelték el a bajnok tiszteletére a Himnuszt.

Hajós (Guttmann) Alfréd, Magyarország első olimpiai bajnoka

Hajós számára a következő szám az 500 méter gyors lett volna, de ez szinte azonnal a 100 méter gyors befejezése után indult, így nem volt ideje kipihennie magát. Inkább tartalékolta az erejét az 1200 méteres gyorsúszásra, amely emberfeletti kihívás volt a jéghideg és hullámzó tengervízben. Hajós végül 18 perc 22,2 másodperces eredménnyel elsőként ért a célba. Hogy ez a siker mennyit kivett az erejéből, azt ismét egy visszaemlékezéssel lehet a legjobban bemutatni: „A 10 fokos vízben azonban tagjaim annyira megmerevedtek, hogy a magam erejéből képtelen voltam a vízből kiszállni. A görög matrózok gyengéden átnyalábolva emeltek ki a vízből a fedélzetre, ahol melegített frottírköpeny várt rám. Ismét Iszer Károly üdvözölt elsőnek és utána Szokolyi Alajos borult a nyakamba”.

Hajós (Guttmann) Alfréd athéni érme, amely anyagát tekintve nem arany, hanem ezüst

Hajós mindössze 18 éves volt ekkor, így további sikeresek várhattak volna rá az úszásban, ennek ellenére többet nem indult nemzetközi versenyen. A korszak szokásaihoz híven kipróbálta magát több sportágban is, így a BTC, majd a magyar válogatott színeiben labdarúgóként is bizonyított. Az érettségi után a Műegyetemen tanult építészetet, s ezen a területen is kiemelkedőt alkotott. Számos épület fűződik a nevéhez, ezért most csak a legismertebbeket soroljuk fel. Az ő tervei alapján épült 1915-ben az Arany Bika Szálló Debrecenben, az 1924-es párizsi olimpián építészet kategóriában ezüstérmes lett egy futball stadion tervével, 1927-28 folyamán Mattyók Aladárral közös tervei alapján építették át a Millenáris Sporttelepet, majd 1930-ban az ő munkája alapján építették meg a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát, amely ma az ő nevét viseli.

Hajós Alfréd egyik első nagy alkotása, az Arany Bika Szálló

A margitszigeti Nemzeti Sportuszoda

Személyét övező megbecsülés miatt a zsidótörvények alól sokáig mentességet élvezett, de az 1944 őszi nyilas hatalomátvétel után már neki is bujkálnia kellett. A háború után kiépülő kommunista rendszer ugyan megkímélte őt, de mivel nem volt hajlandó részt venni az állami propagandaakciókban, ezért komoly lehetőséget már nem kapott. Utolsó alkotása a Kelenföldi Hőerőmű művelődési otthona volt. 1953-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól megkapta az Olympic Diploma of Merit kitűntetést, majd két évvel később, 1955. november 12-én hunyt el.

Iváncsó Ádám

A NOB által Hajós Alfrédnak adományozott Olympic Diploma of Merit

A közelmúltban számos tárggyal, dokumentummal és fotóval gyarapodott Kutasi-Kusinszky György leszármazottai révén a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteménye. Ekkor került be az 1936-os olimpián nyert aranyérme is a múzeum műtárgyállományába. György leánya, Lívia szorgalmasan kutatja édesapja történetét, s az általa írt életrajzot tesszük most közzé.

Kutasi-Kusinszky György gyermekei (Györgyi, László, Lívia) és Dr. Szabó Lajos múzeumigazgató. Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, 2018. szeptember

Kutasi György (Fiume, Magyarország, 1910. 09. 16 – Melbourne, Ausztrália, 1977. 06. 29.) Névváltozatok: Kusinszky Györgyként született, majd 1936-tól sportszereplésein Kutasi György; ismert névváltozat még Kutasy és Kutasi-Kusinszky György. Magánéletében a Kusinszkyt használta.

Személyes adatok

Kusinszky György a Somorján (ma Szlovákia) született Kusinszky István és Huber Paulina fia. A házaspár 1905-ben költözött Budapestre, ahol Kusinszky István a Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeumban állatpreparátorként kezdett dolgozni. Kusinszky György két nővére Budapesten született. 1909-ben a család Fiumébe költözött, ahol az apa az újonnan alapított Magyar Biológiai Intézetben kapott állást, mint állatpreparátor, de miután 1914-ben kitört az első világháború a Ganz Danubius hajógyárba került faraktárnoknak. Fiumében született György és húga. Az első világháború alatt a nélkülözések ellenére Györgynek sok szép emléke volt élete első 10 évéből. Itt tanult autodidakta módon meg úszni úgy, hogy száraz, üres, gombaformájú tököt kötött az oldalához, így tanította meg a húgát is az úszás tudományára.

A trianoni békeszerződés eredményeként a családnak el kellett hagynia az Olaszországhoz kerülő Fiumét, így 1920-ban visszatértek Budapestre, ahol nehéz évek következetek. György édesapja itt is a Ganz vállalatnál dolgozott, és mellette részidős állatpreparátori munkát is vállalt. A család egy darabig a gyár terültén élt egy kis lakásban. Nyaranta György rendszeresen a Duna partra járt úszni.

A Fasori Evangélikus Gimnáziumban tanult ösztöndíjjal, majd a Kölcsey Ferenc Reálgimnáziumban fejezte be tanulmányait 1929-ben. 1930-ban elvégzett egy könyvelői tanfolyamot, majd 1934-ben beiratkozott a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karára, de nem látogatta az előadásokat, mivel ebben az időszakban a vízilabda vált élete központi részévé.

Kutasi-Kusinszky György arcképe az indexében

1930-tól 1935-ig a Ganz és Társánál dolgozott könyvelőként, majd 1935 és 1947 között a Wolfner Gyula és Társa gumigyárban kapott munkát, ahol először különböző irodai pozíciókban dolgozott, majd a háború alatt hadiszolgálata során vezetői pozícióba emelkedett. A cég csapatánál a Wolfner Sport Egyesületnél 1934-ben a klub csapatkapitánya lett, 1937-ben a titkára, 1947-ben pedig az elnökhelyettese. A vállalat nagyvonalúan támogatta György vízilabda pályafutását az 1930-as években, időt adva az edzésekre, valamint az európai és észak-afrikai sporteseményeken való részvételre.

1939. november 6-án kötött házasságot Simon Erzsébettel Újpesten. Első két gyermekük Budapesten született, a harmadik az olaszországi Triesztben. 1948-ban Magyarországról Triesztbe költöztek, majd 1951-ben családjával Ausztráliába, Melbourne-be emigrált, ahol élete hátralévő részét töltötte.

Sportpályafutás

Kusinszky György úszó pályafutását a Kölcsey Ferenc Reálgimnáziumban kezdte, amelynek színeiben 18 évesen második helyezést ért el a Középfokú Iskolák Országos Központjának (KISOK) versenyén 100 méteres mellúszásban. Az eredmény hatására felfigyelt rá az Újpesti Torna Egylet (UTE), amelynek 1947-ig igazolt sportolója lett.

Az UTE csapatával Kassán: Kutasi-Kusinszky György az alsó sor közepén világos köpenyben

1929, 1930 és 1931-ben a korosztályos országos bajnokság legjobb úszói között volt a 100 és 200 méteres mellúszásban, valamint az UTE csapatversenyein. 1929-ben a 200 méteres mellúszásban, 1931-ben a 100 méteres mellúszásban szerzett országos bajnoki címet. 1931-ben kezdte el vízilabdázói pályafutását, s csatlakozott az UTE szakosztályához, amely akkor a világ és Európa legjobbjai között volt. A Prágai Magyar Hírlap az újpestiek 1931-es felvidéki szereplése után a következő szavakkal illette a csapatot: „Halasy, Kusinszky, Flór, Barna, Köves, Bozsi, Német, Vágó, valamennyi olyan név, amely előkelő helyet foglal el napjaink uszósportjában”. A sikerek ellenére nem került be az 1932-es olimpiai csapatba, pedig az otthon maradt játékosok közül őt tartotta az egyik legjobbnak a sajtó.

1934-ben Monte Carlo-ban: Kutasi-Kusinszky György balról a harmadik

1933 nyarán a Honvédtiszti Sportlövő Egyletnek a karpaszományos állomány részére rendezett kézigránát dobó versenyén első helyet szerzett, mint címzetes őrvezető, majd novemberben a Magyar Kupa előmérkőzésen legyőzték az örök rivális Ferencvárost. A következő éven kiemelkedő formában teljesített az UTE mérkőzésein, ennek köszönhetően bekerült a nemzeti válogatott keretébe, amellyel megnyerte a magdeburgi Európa-bajnokságot. Az EB győzelmet követően is tartotta jó formáját, így 1935-ben tagja lett a Budapesten rendezett főiskolai világbajnokságon induló csapatnak, amellyel megszerezték az aranyat.

A magdeburgi Európa-bajnokságra szóló igazolványa

Sikeres sportolóként számtalan nemzetközi versenyen vett részt. Az 1930-as években, például: 1931: Kassa; 1932: Felsőzúgó (Vyšné Ružbachy), Carthago, Tunisz, Como, Kassa; 1933: Párizs, Toulouse, Velence, Dubrovnik, Pula, Monte Carlo; 1934: Perpignan, Rotterdam, Antwerpen, Bruges, Monte Carlo, Marseille, Barcelona, Nizza, Zürich; 1936: Berlin, Casablanca, Como és Cambrai.

Az UTE megbízható kapusa 1932-tól 1947-ig kilenc bajnoki címhez segítette hozzá klubját,  az 1934-es magdeburgi Európa-bajnokság után ért fel pályája csúcsára, amikor 25 évesen bekerült az 1936-os berlini olimpiára utazó válogatott keretbe, s a magyar vízilabda csapat tagjaként megszerezte az olimpiai aranyérmet a házigazda németek előtt. Kusinszky György nem játszott a döntőben, de a Málta elleni mérkőzésen briliáns kapus teljesítményt nyújtott, a 12–0-ás eredménye után a magyar csapatot elnevezték „máltai lovagoknak”.

Az 1936-os berlini olimpián: Henszelmann Károly, Németh János, Kutasi-Kusinszky György

Az olimpiát követően Budapesten ő védte a válogatott kapuját az 1936. augusztusi japánok elleni mérkőzésen, ahol a válogatott 12:0-ra nyert. A második világháború során őt is bevonultatták. A háborút követően részt vett az 1947-es monte carlo-i Európa-bajnokságon, ahol a negyedik helyet szerezte meg a nemzeti csapat, ekkor szerepelt utoljára a magyar válogatottban.

Kutasi-Kusinszky György a kapuban

1948-ban elhagyta Magyarországot és felesége családjához költözött Triesztbe. 1948 és 1950 között az Olasz Úszó Szövetségnél (Federazione Italiana Nuoto) bejegyezték, mint úszó- és vízilabdaedzőt, szerződést kapott a trieszti Unione Sportiva úszó szakosztályától, a vízilabdacsapat edzőjeként dolgozott.

1949-ben az Unione Sportiva Triestina-tól átkerült a cataniai Giglio Bianco Sport Club csapatához, de az év végén visszatért Triesztbe. Mindkét klub edzőjeként számos sikeres bajnoki mérkőzés fűződik a nevéhez, s az Olasz Úszó Szövetség akkor elnökének, Giovanni Tappella-nak az 1950-es ajánlólevele szerint nagyra értékelték Kusinszkyt, mint „lelkes és rendkívül tehetséges szakembert, a bármilyen helyzetben példamutató viselkedésű mestert, a kiváló modorral rendelkező szigorú oktatót, aki erkölcsi útmutatást adott a rábízott csapatoknak és mindig képes volt briliáns teljesítményekre a bajnoki mérkőzések során a küzdőszellem és stílus terén”.

Az 1956-os melbourni olimpián: Kutasi-Kusinszky György a kép bal szélén, Zádor Ervin 6-os sapkával a kép jobbszélén

1951-ben költözött családjával Ausztráliába, Melbournbe. Itt is aktív sportéletet élt, részt vett és trófeákat nyert a negyven éven felülieknek rendezett versenyeken, Richmond és Footscray önkormányzati uszodáiban pedig vízilabda csapatokat edzett. Az 1956-os melbourne-i olimpia idején a magyar csapat tolmácsának jelölték ki, így részt vett a válogatott összes vízilabda mérkőzésén. Lelki támogatásban részesítette a nemzeti együttes tagjait a nehéz időszak alatt, s a csapat tagjai is meglátogatták őt otthonában. Az 1960-as évek közepéig folytatta edzői tevékenységét, de akkor egészségügyi problémák miatt kénytelen volt visszavonulni az aktív sporttól.

1977. június 29-én szívelégtelenség következtében hunyt el Melbournben.

Megjegyzés: Több forrás helytelenül állítja, hogy 1947-ben hagyta el Magyarországot s ment Ausztráliába, illetve hogy 1947-ben Fiumébe költözött és onnan távozott Ausztráliába.

Bibliográfia (időrendi sorrendben)

Sport Híradó. 1928 szeptember 1. „100 méteres mellúszás III. osztályú: l. Puri MTK 1:31.4 mp; 2. Kusinszky UTE 1:31.8 mp; 3. Altmann. FTC és Gárdos MTK holtv. 1:32 mp.”

Sport Híradó. 1929 április 26. „VI. ker Kölcsey Ferenc reálgimnázium Finály Gábor sportköre által január-június hónapokban rendezendő az 1928-29. iskolai tanév legjobb budapesti sportoló diákja. címért kiírt versenyek öt sportág versenyszámaiból összetett verseny úszóversenyszámát 100-meteres távon Győzött Kraut Pál/ VI. Kölcsey rg./ 1: l6.4 mp. alatt  2. Hoffmann László/ VIII. Zrínyi rg./ 1:17 6 mp. 3. Kusinszky György /VI, Kölcsey rg, 1:23 mp. … Indult 14 diák.”

Sport Híradó. 1929 augusztus 25. „A III. ker. Torna és Vívóegylet vasárnapi úszó versenyének eredményei a következők: … 200 m-es III.o, mellúszás: 1. Kusinszky György UTE 3:14.3 mp. 2, Mezey László FTC 3:19.”

Sport Híradó. 1929 szeptember 15. „A leventék országos úszóbajnokságain a következő eredmények voltak: 100 m-es mellúszó-bajnokság: 1. Kusinszky Gy. Pest. 1:27p. 2. Prinza J. Heves 1:28.2p. 3. Farkas, P.J. Jász-Nagykun-Szolnok 1:29p. 4. Lakner Sopron 1:29.2 p.”

Esztergom es Vidéke. 1930 szeptember 18. „200 m-es mellúszás pontverseny: 1. Lantos László FTC 3 p. 16 mp., 2. Kusinszky György FTC 3 p. 17 mp., 3. Tóth Zoltán UTE 3 p. 17.6 mp. …  18. 3 x 100 m-es vegyes staféta pontverseny: 1. UTE A) csapata (Tóth, Bozsi, Nagy) 4 p. 04.2 mp., 2. UTE B) csapata (Kusinszky, Jakab, Bródi) 4 p. 08.2 mp, 3. FTC A) csapata 4 p. 16 mp.”

Prágai Magyar Hírlap. 1931 augusztus 4. „Újpest úszóinak exhibiciós szereplése Kassán és Liptószentiványban … A versenyre ugyanis eljöttek az Újpesti Egylet úszói, akik ma Európa egyik legjobb gárdáját képezik és vízipóló-együttesük a világbajnokság nagyszerű címével dicsekedhetik. Az UTE gárdájából lejöttek a versenyre Halasy, Kusinszky, Flór, Barna, Köves, Bozsi, Német, Vágó, valamennyi olyan név, amely előkelő helyet foglal el napjaink úszósportjában. … 100 m. mell férfiak részére: Kusinszky (UTE) 1.29, 2. Jaschkó (KAC) 1.29.2, 3. Geffert (KAC) 1.30.8; … 4X25 m. staféta (mellúszás): UTE (Német, László, Barna, Kusinszky) 1:10, 2. KAC (Neményi dr., Lewith, Jaschkó, Bodon) 1:11 félméterrel nyerve.”

Prágai Magyar Hírlap. 1932 október 16. „Beszámoló Keletszlovenszkó 1932. évi úszósportjáról, Beszédes adatok — Fedett uszodát Kassának! … [Cím] ‘A magyarországi együttes az otthon maradt legkiválóbb játékosokból rekrutálódott. Név szerint: Kusinszky, Laky, Holba, Surányi, Haralyi, Tarródy, Vágó.”

MTI SportKiadás. 1933 június 2. „A napok óta tartó budapesti vegyes dandár sportversenyek során pénteken tartották a margitszigeti agyaggalamblövő-pályán a Budai Honvédtiszti Sportlövő Egylet versenye keretében a vegyes dandár agyaggalamblövő versenyét. … Kézigránát dobó verseny : karpaszományosok:: ……-1. Kusinszky György c. őrvezető 1 gy. e. 3. zlj. 17 pont”

MTI SportKiadás. 1933 november 29. „A reformbizottság jövő szerdán folytatja tanácskozásait. /E/E. — UTE-FTC 6:1  /3:1/, Magyar Kupa előmérkőzés. Nemzeti Sportuszoda, Biró: Simkó János. UTE: Kusinszky, Herendi dr., Szigeti, vitéz Halssy, Bozsi, Németh, Vágó. FTC: Forrai, Szecsei. Farkas, Molnár, Házi, Zentai, Székely.”

MTI SportKiadás. 1934 március 28. „Az utánpótlás vízipóló csapata belga, holland és francia túrára megy. A túrán résztvevő kilenc vízipóló-játékos a következő: Bozsi, Brandy, Kánássy, Kusinszky, Laky, Mezey, Molnár, Tarits és Tolnai. A vízipólózókkal utazik két úszó, egy gyors és egy hátúszó. Az úszók kijelölése céljából március 30.-án, pénteken, a nemzeti sportuszodában próbaversenyt tartanak.”

MTI SportKiadás. 1934 július 9. „A Magdeburgban lebonyolításra kerülő Európa bajnoki versenyre való előkészületképpen figyelembe vehető játékosok már hosszabb idő óta külön keretben hetenként kétszer együttes edzést tartanak. A legutolsó mérkőzéseken mutatott formák alapján a keretet a vízipóló kapitány a következőképpen állította össze: kapusok; Bródi, Kusinszky, Mezei, hátvédek: dr. Ivády, Sárkány, Homonnai, fedezetek: Halassy, Molnár, Hazai, Somóczi, csatárok: Vértessi, Németh, Bozsi, Koserű II., s Kislégi. /E/E.”

Prágai Magyar Hírlap. 1934 szeptember 4. „A magyar vízipólócsapat 5:2 (3:0) arányban győzött Párisban [Cím] … A Burgszínház újdonságai… 100 m. mell, szenior: Kusinszky UTE Budapest 1.28.6 mp … Vizipóló mérkőzés:  Budapest kombinált—Szlovenszkói kombinált 16:1 (9:0). Bíró: Márkus. Összeállítások: Budapest: Kusinszky UTE, — Molnár FTC, Szigeti UTE — Kánássy MAC — Brandy MTK, Kislégi III. kerület, Vágó UTE. Szlovenszkói kombinált: Jaschkó KAC — Földi AC, Gupcso ETVE Eperjes, Bellus (KAC) — Klobuczky PTE Pozsony, Bogáty KAC, Schmuck PTE Pozsony, Messinger Spárta—KAC. … Budapest B. együttese fölényes tudásával egyre- másra éri el góljait. A szlovenszkói kombinált csak ritkán tudott veszélyes lenni Kusinszky kapujára. — A gólokat a következők dobták: Kánássy 5, Vágó 4. Brandy 3, Kislégi 3, Molnár 1-et. A kombinált egyetlen gólját Földi szerezte. — Budapest csapatában különösen Kusinszky kapus, Kánássy, Vágó, Brandy vált ki, a kombináltban Földi, Klobuczky, Schmuck, Bogáty dolgozott agilisán.”

MTI SportKiadás. 1935 december 14. „A Budapesten rendezett VI. főiskolai játékokon világbajnokságot nyert … Kusinszky György, Szerdahelyi (Schaller) István, Kánássy Gyula, Tolnai József, Hazai (Hentzelmann) Kálmán, Laky (/Lackenbacher), a vízipóló csapat tagjai.”

MTI SportKiadás. 1936 augusztus 23. ‘A japán-magyar úszómérkőzésről szóló tudósítás folytatása. [Cím] … Magyarország-Japán 12:0 /5:0/. Bíró: Hoffmann, Németország, Magyarország : Kutasi, Homonnai, Sárkány, vitéz Halasy, Németh, Molnár, Tarics. Japán: Furuso, Mayeda, Katshuhisa, Sakagami, Takahashi, Wada, Kataoka.”

Magyar Olimpiai Bizottság. ‘Kutasi György (Kusinszki György)’. Az aranyérem története, vízilabda csapat, Amler Zoltán írása, 1936. http://olimpia.hu/champdata/details/id/23788/ 2020.05.21 -en.

Kusinszky György. Emlékirat, c.1942.

Olasz Úszó Szövetség [Federazione Italiana Nuoto]. Tappella Giovanni, Elnök. ‘G. Kusinszky, referencia levél’, Milano, 1950.11.11.

Az 1956-os Melbourne-i XVI. Olimpia szervezőbizottsága [The Organising Committee for the XVIth Olympiad Melbourne 1956]. ‘G. Kusinszky, tolmács kinevezése’, 1956.11.15.

AAP. Fénykép, ‘Zádor Ervint Elvezetik.’ Kusinszky György, második balról, 1956.12.6.

Kusinszky György. Fénykép. Ausztrál trófea, Footscray úszó klub, 40 éven felülieknek, 55 yard. Első, [c. 1957].

Az életrajzot összeállította Kusinszky-Iacovino Lívia.

Melbourne, 2020. július

Angolból fordította: Nagy Ildikó

2021. január 27.

A magyar evezősport egyik legeredményesebb egyesületének kezdetei 1894-ig nyúlnak vissza, amikor Grumm Iván, a Magyar Athletikai Club tagja nekilátott egy evezőscsoport megszervezésének. A MAC-ban megvolt a vágy, hogy az angol és amerikai clubok mintájára egy allround sportegyesületté fejlődjön, s ennek eléréséhez az evezés felvállalása nélkülözhetetlen volt. A 2 éves szervezőmunka eredményeként 1896 tavaszán 26 taggal létrejött a MAC csónakdája, amelynek első elnöke az ötletgazda, Grumm Iván lett. A csónakda kifejezést, amely alapvetően a hajók tárolására alkalmas úszóházat takart, az evezőscsoport tagjai további jelentéssel is felruházták, s ezzel azt kívánták hangsúlyozni, hogy a club struktúráján belül egyelőre a szakosztályok szintje alatt helyezkednek el.

A kezdeti infrastrukturális lehetőségeik szerények voltak. Mindössze 10 hajóval, és egy csónakdával rendelkeztek, amelyet Weimess Marián műépítész, a MAC tagja tervezett. Ezt a csónakdát először a Ferenc József-híd (mai Szabadság-híd) pesti oldalán, a vámházzal szemben kötötték ki, de még 1896 során engedélyt kaptak arra, hogy áthelyezzék a Margit-szigetre. Első háziversenyüket még az év októberében megtartották, amelyen két egypárevezős, azaz korabeli szóhasználattal skiffista, valamint két négyevezős hajó vett részt. A sport mellett a tagok aktív közösségi életet is éltek. A csónakdában hetente tartottak összejöveteleket, és havonta egyszer tánccal egybekötött vacsorákat szerveztek, s emellett 1896 telén, a Vigadóban rendezett bálon már mintegy 300 fő vett részt. Az egyre népszerűbbé váló csoportnak 1897 elejére már 51 tagja és 12 hajója volt.

A versenyevezősök 1897 februárjától kezdték meg a felkészülést a szezonra Szendey Béla vezetésével. A munkájuk eredményeként a Magyar Evezős Egyletek Országos Szövetsége által rendezett nemzetközi regattán a kormányos négypárevezősök versenyében győzelmet aratott a Schmidt Richárd, Dobák Emil, Hérics–Tóth Jenő, Jankó Béla összetételű csapat Károly Henrik kormányossal, amely a csónakda első, nyilvános versenyen elért győzelme volt. A versenyzés mellett a tagok egy jelentős része a túraevezésnek is hódolt, s pontos statisztikákat vezettek az éves szinten megtett távokról és útvonalakról.

Az evezősök folyamatos fejlődése és létszámbővülése egyre inkább szükségessé tette egy megfelelő clubház felépítését. Az ekkor már Gerenday Béla vezette csoport 1899. októberében nyitotta meg a saját kőházát az Újlaki rakparton, a Császárfürdővel szemben, azonban a beruházás és annak üzemeltetése túlzottan nagy anyagi terhet rótt a csónakdára, ezért az anyaklub segítségét kérték. Az első megbeszélések nem vezettek eredményre, sőt, a MAC elnökségének elzárkózása miatt felmerült a teljes csoport kiválása. A helyzetet végül. dr. Széki Attila, az evezősök tagja mentette meg egy kompromisszumos javaslattal. Ennek főbb pontjai alapján a csónakda átadta vagyonát a MAC-nak, cserébe a club viszont átvállalta az evezősök terheit. A MAC vezetése nem szólt bele a csónakda szakmai ügyeibe, amelynek a pénzkezelése azonban az anyaegyesület kezébe került. Eszközölni kellett egy névváltozást is, amely szerint a Magyar Athletikai Club csónakdájáról, a Magyar Athletikai Club evezős szakosztályára keresztelték át a csoportot, s ennek eredményeként Gerenday Béla bekerült a MAC elnökségébe.

Az egyesület egykori clubháza és csónakdája az Újlaki rakparton

Végül ez a megoldás sem bizonyult tartósnak, mert 1900 őszén a többi szakosztály vezetése indítványozta, hogy szabadon használhassák az evezősök felszereléseit, anélkül, hogy belépnének az ő szakosztályukba. Krasznay Ferenc az anyaegyesület akkori alelnöke hiába próbált közbenjárni az evezősök érdekében, ez már nem vezetett eredményre. A szakosztály úgy döntött, hogy kiválik a MAC-ból, és ezt az anyaklub elnöksége is megerősítette 1901. január 15-én. A függetlenné váló egyesület 1901. január 26-án, a belvárosi Saskör nagytermében tartotta az alakuló közgyűlését, amelyen a jelenlévő 70 fős tagság kikiáltotta a Pannónia Evezős Club megalakulását, és megválasztotta az egylet elnökségét, amely a következőképpen állt fel: elnök gróf Károlyi Mihály; igazgató: Gerenday Béla; igazgató-helyettes: Martin István; titkár: dr. Záborszky István; jegyzők: Falkh József és Ottlik Tihamér. Bár a club ekkor vált függetlenné, azonban a tagság alapítási évként továbbra is az 1896-ot tartotta mérvadónak.

gróf Károlyi Mihály, a Pannónia első elnöke

A MAC-tól történt különválás komoly anyagi teherrel járt. A Pannónia visszakapta ugyan a MAC számára átadott ingóságait, de az azzal járó adósságokat is, valamint az új egylet adósságnak ismerte el mindazon összegeket, amelyeket a MAC az egykori szakosztályának fenntartására fordított. Az új egyesület vezetősége vállalta, hogy ez utóbbi tételt 3 éven belül 5%-os kamattal együtt visszafizeti. Hogy az egykori Pannónia tagok nem égettek fel minden hidat maguk mögött az is jelzi, hogy a MAC az újonnan létrejött Pannóniába 1000 koronával belépett, mint alapító tag.

A Pannónia versenyzői, és középen trénerük: H. G. Follet

Az evezős szövetség minden probléma nélkül felvette tagjai közé az új egyesületet, amely a szakmai fejlődés érdekében szükségesnek látta, hogy Raics Lajos és Kortsák Ferenc művezetők mellé egy külföldi trénert igazoljon, így került hazánkba a hamburgi Allemannia Rowing Club korábbi szakembere, H. G. Follet, aki meghonosította az ortodox angol evezőstílust a Pannóniában. Az új szemléletnek, edzésmódszereknek, és a téli időszakban az Erzsébet körúti fürdőben tartott evezőgyakorlatoknak köszönhetően a Pannónia a legeredményesebb hazai evezősegyletté vált, amely nemcsak a magyarországi, bécsi és prágai regattákon aratott diadalokat, hanem német és angol versenyeken is sikeresen szerepelt. Addigi egyik legjelentősebb eredményüket az 1910-es, Oostendében tartott Európa-bajnoki regattán érték el, ahol a nyolcevezős csapatuk a magyar színeket képviselve harmadik helyen végzett. A club elnöke, gróf Károlyi Mihály maga is alapított egy vándordíjat, amellyel hozzájárult a hazai versenynaptár bővüléséhez. A versenyzők között számos meghatározó nevet említhetnénk a korszakból, de a legismertebbek Gillemot Ferenc és Manno Miltiades, allround sportemberek voltak. Utóbbival kapcsolatos, azaz eset, amely 1903-ban a Henley-regattán történt, ahol Manno az egypárevezősök mezőnyében indulva kis híján megnyerte a versenyt, azonban 50 méterrel a cél előtt a csónakokban elhelyezett nézők egyike beevezett a versenypályára, és beleütközött a magyar hajójába. A versenyt emiatt az eset miatt az angol Guy Rixon nyerte meg.

Manno Miltiades a Pannónia evezőseként

Mivel a század elején a magyar versenyhajó-építés még kezdetleges szinten állt, így a Pannónia külföldről volt kénytelen beszerezni a megfelelő eszközöket, elsősorban olyan gyártóktól, mint az angol Sims, az osztrák Langsteiner & Coeln, a német Pirsch, vagy a francia Leux, és Dossunet mester. Ennek a helyzetnek a megváltozásáért a club tajgai is tenni kívántak, ezért felkarolták azokat a kezdeményezéseket, amelyek a hazai hajógyártás megindítását célozták, s több alkalommal is rendeltek evezősöket és felszereléseket a Nautica Motorhajógyár Rt-től, valamint Kampe Ferenc hajóépítő mestertől.

Az egylet a versenyzés és a túrázás mellett aktív társasági életet is élt. A csónakházuk mellett két teniszpályát is létesítettek, amelyek nemcsak rendszeres használatban voltak, hanem házibajnokságokat is kiírtak. Emellett nyaranta tartottak vízilabda mérkőzéseket, télen vívógyakorlatokat, valamint 1909-től lovastársaságot alapítottak. A clubházuk is rendszeres összejövetelek helyszíneként szolgált, ahol nem voltak ritkák a 80 fővel tartott vacsorák.

Bár az egylet már 1908-ban is részvett az olimpián egy nyolcevezős csapattal, amely akkor az 5. helyen végzett, de az 1912-es stockholmi játékokra minden korábbinál nagyobb elszántsággal akarták felkészíteni a versenyzőket. A Pannónia vezetősége a részvételre esélyes evezősök számára előre meghatározott, szigorú edzéstervet akart előírni, ami végül komoly felzúdulást váltott ki a sportolók egy részénél. A nyolcevezős csapat magját alkotó Szebeny-fivérek (Antal, György, István és Miklós) kiléptek a Pannóniából és megalapították a Hungária Evezős Egyesületet, amely a club legkomolyabb riválisa lett a későbbiekben. Érzékeny veszteség volt Manno Miltiades elvesztése is, aki szintén a Hungáriába távozott. A Szebeny-fivérek végül az új egyesület versenyzőiként képviselték a magyar színeket az 1912-es játékokon, de helyezetlenül zártak.

Az 1914-ben kirobbanó világháború jelentősen visszavetette a club fejlődését. A tagok javát besorozták, a regatták jelentős része pedig indulók híján vagy elmaradt, vagy az utánpótlásból felhozott versenyzőkkel futott le. A háborús emberveszteség nem kímélte az országot, és a Pannóniát sem. A club tagjai közül szolgálatteljesítés közben elhunyt Fehérváry József, id. Éder Róbert, Gillemot Ferenc, Kardos Géza, dr. Jordán Oszkár, Morócz Károly, Petőcz Károly, dr. Virava József, és Wohlrab Ödön.

A club egyik hősi halottja: Gillemot Ferenc

A háborút követően a valódi versenysport 1920-ban indulhatott újra. A Pannónia szakmai munkájáért ekkor Koch Károly és dr. Csik László volt felelős, akik megfelelően felkészítették a nyolcevezősöket az 1921-es amsterdami Európa-bajnokságra. A probléma azonban az volt, hogy a vesztes országokat érintő bojkott miatt a magyarok nem vehettek volna részt az eseményen. A kiutazó csapat indulásáért végül a holland szakszövetség főtitkára, A. Th. G. Coblijn járt közben, aki végül meggyőzte a Nemzetközi Evezősszövetség vezetését, hogy a magyarokat visszavegyék a tagok közé. A Pannónia nyolcevezősei végül a svájciak mögött a 2. helyet szerezte meg, ami méltó megünneplése volt a club 25 éves fennállásának.

Az 1920-as évek során kisebb hullámvölgyektől eltekintve a Pannónia megőrizte vezető szerepét a hazai evezősportban, és sikeresen meghonosította Magyarországon a forgóvillás hajókat. Bár a club rendszeresen szállította az eredményeket a külföldi regattákról is, azonban az Európa-bajnoki arany egészen 1932-ig nem akart összejönni. Végül Belgrádban tört meg a jég, ahol a Török Zoltán, dr. Szabó László, Gyurkóczy Károly és Bartók László alkotta négyes nemcsak bajnok lett, hanem megszerezte a Glandaz-serleget is, amely az Európa-bajnoksági pontversenyben legjobban teljesítő nemzetek örökös vándordíja. A club versenyzőinek szakmai felkészítéséért ekkor már Walter Imre, Bányay Béla és Rakitay Tivadar volt felelős, így az ő munkájukat is dicséri az, hogy az 1933-as budapesti Európa-bajnokságon a kormányos négyes 2. helyen végzett, a Hungáriával közösen kiállított kormányos nélküli négyes szintén 2. lett, míg Hungária 2 tagjával kiegészített nyolcevezős csapat megszerezte a bajnoki címet, s emellett Magyarország ismét megtarthatta a Glandaz-serleget.

Az 1932-es Európa-bajnok csapat: Bartók László, Gyurkóczy Károly, Szabó László, dr. Török Zoltán

1934-ben a club sportigazgatói posztjáról leköszönt a Pannónia kiváló evezőse, Hautzinger Sándor, s helyét Bányay Béla váltotta, aki elhatározta, hogy megreformálja a csapat evezési stílusát. Mivel a Pannónia versenyzői kisebb módosításokkal, de még mindig az H. G. Follet-től elsajátított ortodox angol stílust űzték, így Bányay szerette volna, ha inkább áttérnek a modernebb Fairbairn-féle evezésre. Ezt Steve Fairbairn, a Cambridge egyetem evezőscsapatának edzője dolgozta ki, aki szerint a lábmunka és a kar húzóerejének kihasználása érdekében fel kell áldozni az ortodox stílus eleganciáját. Újítása nyomán a Cambridge sikeresen előzte meg a hagyományos stílust alkalmazó Oxfordiakat.

A club szakmai munkájának felelősei: Walter Imre, Bányay Béla, Rakitay Tivadar

A club a folyamatos tagbővülés miatt szükségesnek látta egy új, a korábbinál nagyobb clubház létesítését, amelyet végül a Margit-szigeten, a Neptun Evezős Egylet sporttelepétől északra építettek fel. A Hübner Tibor műépítész által tervezett épület 1936 őszére készült el. Ez az év azonban nem csupán emiatt fontos. Egyrészt a berlini olimpián a nyolcevezős csapat az 5. helyen végzett, másrészt ekkor indult el a club keretén belül a versenykajakozás, amelynek az országos bajnokságon történt első kiírását a Pannónia versenyzője, Hábl Károly nyert meg. A kajak hazánkban mindaddig elsősorban a túrasport eszközeként volt kezelve, azonban az 1936-os nyári játékokon felvételt nyert a programba, így jelentősége is megnövekedett.

A következő években a sportág fejlődését a nemzetközi politika feszült légköre egyre jobban hátráltatta. 1938-ban a bécsi döntések előtti időszak jelentősen felkavarta a magyar evezősport állóvizét, mivel Magyarország hadkészültségbe állt, s a Pannónia át kellett, hogy adja a Honvédség részére azt a kikötőpontot, ahova az úszóházát telepítette. Ezzel a club megőrzés céljából átadta a hajóit más egyesületeknek. Bár a határváltozások révén a helyzet rendeződött, s újraindulhatott a normális evezősélet, ez már nem tartott sokáig.
Az újabb világégés során ismét besorozták a tagság javát, s bár 1940-ben még megnyerték a Berlin–Bécs–Budapest városok közti nyolcevezős versenyét, azonban a továbbiakban a versenysport egyre inkább az utánpótlásra korlátozódott, majd idővel már arra sem. Budapest ostroma alatt a club infrastruktúrája lényegében megsemmisült, majd 1945 után megkezdődött a polgári hátterű egyesületek fokozatos felszámolása. A Pannóniát 1946-ban a 434.845/1946. IV/3. számú belügyminiszteri rendelettel feloszlatták. A tagság megpróbálta megmenteni a clubot, ezért megkérte gróf Károlyi Mihályt, az egykori alapító elnököt, hogy járjon közbe Rajk László belügyminiszternél az egylet engedélyezése érdekében. Károlyi levélben kérte is Rajkot, hogy pártfogolja az egylet törekvéseit, azonban ez már nem változatott a helyzeten. A Pannónia Evezős Club megszűntetése véglegessé vált.

Iváncsó Ádám

2021. január 19.

A 19. század utolsó évtizedében a futball hihetetlen gyorsasággal kezdett elterjedni hazánkban, s szorította ki az addig legnépszerűbb csapatsportnak számító füleslabdát a pályákról. A játék hazai megjelenésének története a múltba vész. Egyes vélemények szerint ez két budapesti tornatanárnak, Ottó Józsefnek és Collaud Ferencnek köszönhető, míg más források szerint a millenniumi kiállításon dolgozó magyar származású angol munkások, név szerint Lövenroschen Charley, Money és Melpess hozták az első labdákat, akik a Tottenham Hotspur játékosai voltak. A sportág valódi népszerűsítését azonban biztos, hogy a Budapesti Torna Club három tagja: Stobbe Ferenc, Ray Ferenc és Iszer Károly vállalta fel. A labdarúgásnak köszönhetően az egyébként is dinamikusan fejlődő magyar sportélet még nagyobb lendületet kapott, s számos egyesület alakult ekkoriban, amely már kifejezetten a futballt tekintettő fősportágának.

A csapatok kezdetben barátságos meccseken és néhány klub részvételével tartott kisebb tornákon mérték össze tudásukat, azonban a század végére egyre nagyobb igény mutatkozott egy szervezett bajnokság kiírására. A futball feletti irányítás megszerzésére a hazai sportélet két korabeli csúcsszervezete is aspirált: a Magyar Athletikai Szövetség (MASZ), valamint a Magyarországi Tornaegyesületek Szövetsége (MOTESZ). Az érdekelt klubok végül a Ferencvárosi Torna Club két prominensének, Kárpáti Bélának, és Horváth Ferencnek a kezdeményezésére 1900. december 22-én egy értekezletet tartottak, amelyen megvitatták a sportág centralizálásának a módját. Az Iszer Károly (BTC) elnökletével tartott megbeszélésen elhatározták, hogy nem kívánnak élni más szövetségek ajánlatával, s inkább egy saját szervezetet fognak alapítani, amely a következő év (1901) tavaszán kiírja a sportág első bajnokságát. A labdarúgó szövetség alapszabálytervezetének kidolgozására kijelöltek egy 16 fős bizottságot, amelynek tagjai: Iszer Károly (BTC), Horváth Ferenc (FTC), Auer Róbert (TSE), Bartos Árpád (BAK), Békés Róbert (Ganz WTL), Boros Ignác (BSC), Füzesséry Árpád (MUE), Gillemot Ferenc (Műegyetem), Hajós Alfréd (BTC), Hochstein Rezső (33 FC), Kárpáti Béla (FTC), Khayll Elemér (Pénzintézeti LT), Lauber Dezső (MAC), Lindner Ernő (Magyar FC), Steiner Hugó (Versenypálya Szövetség), és Várnai Dezső (UFC) voltak.

A találkozót követően az események rendkívül felgyorsultak, s ennek köszönhetően 1901. január 19-én meg is tartották a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alakuló ülését, amelynek helyszíne az István főherceg szálló különterme volt. (Sajnos emléktábla egyelőre még nem tanúskodik erről az épület falán.) Az előző gyűléshez hasonlóan ekkor is Iszer Károly elnökölt, aki bejelentette, hogy a Nemzeti TE nem kíván belépni a szövetségbe, míg a Pozsonyi TE csak akkor lesz erre hajlandó, ha biztosítva látja, hogy az MLSZ a vidéki klubok érdekeit is megfelelően képviseli majd. A közgyűlés jelezte, hogy ezt a kérdést a megalakítandó tanács elé fogja terjeszteni. A titkos szavazással megtartott választás eredményeként az MLSZ első elnöksége a következő személyekből állt:
Elnök: Jász Géza (Magyar FC); alelnökök: Gillemot Ferenc (Műegyetem), Füzesséry Árpád (MUE); főtitkár: Horváth Ferenc (FTC); pénztáros: Gabona Károly (BTC); ellenőr: Boros Ignác (BSC); számvizsgáló: Békés Róbert (Ganz WTL), Telekes András, Eisner Ferenc; tiszteletbeli tag: Iszer Károly

Az MLSZ első elnöke: Jász Géza (1863-1937)

Az elnökség 1901. február 4-én tartotta első ülését, amelyen határozatot hoztak a mérkőzések szabályrendszerének, valamint a bajnokságok összetételének tárgyában. Horváth Ferenc javaslatára, kisebb módosításokkal az angol ligabajnokság szabálykönyvét fogadták el, míg a bajnoki rendszer tekintetében I. és II. osztályt alakítottak ki, amelynek csapatai évente kétszer, tavasszal és ősszel mérkőztek egymással. A győztes 2, a vesztes 0 pontot kapott, míg döntetlen esetén 1-1 jutott a csapatoknak. Pontegyenlőség esetén a gólarány döntött a helyezés kérdéséről. A szezon végén az I. osztály utolsója és utolsóelőttije osztályozómérkőzést vívott a II. osztály bajnoka és másodikja ellen. A versenyszabály érdekessége, hogy döntetlen esetén még nem létezett hosszabbítás, vagy büntetőpárbaj, így ha ez előfordult, akkor mindkét csapat maradt abban az osztályban, ahol az előző szezonban játszott.

A játékvezetőket és a partjelzőket az MLSZ jelölte ki, akiknek írásban kellett vállalniuk, hogy nem tagjai az adott mérkőzésen érdekelt kluboknak. Érdekesség, hogy a szövetség által bevezetett játékvezetői vizsgákat csak a tavaszi szezon befejezése után tartották meg. Az első bírók, akik valóban megfeleltek minden tekintetben a szabályoknak Herczok Ede, Pozsonyi Imre, Jónás Alfréd, Schuberth Ernő és Protsckó Mihály voltak.

A csapatok a meccsek költségeit közösen állták, és a nyereséget egyenlő arányban osztották meg. A tiszta jövedelem 10%-a az MLSZ-t illette. A játékosait minden csapatnak meghatározott időre neveznie kellett a szövetségnél. A futballisták egyszerre természetesen csak egy csapatnak lehettek a tagjai, de az átigazolásra már ekkoriban is volt lehetőség. Fontos megjegyezni, hogy az első szezon tavaszi idényében még engedélyezett volt, hogy egy játékos két egyesület színeiben is szerepeljen, ha azok nem azonos osztályban játszottak.

A sportág hőskorában az I. és II. osztály még csupán budapesti, illetve a főváros környéki egyesületekből állt. A vidéki csapatoknak 1904-től kezdve külön kerületi bajnokságokat szerveztek, így ez a megoldás megnyugtatta a Pozsonyi TE vezetőit, akik csatlakoztak az MLSZ-hez.

Az I. osztály résztvevői az első szezonban a Budapesti Torna Club, a Műegyetemi Football Club, a Magyar Úszó Egyesület, a Ferencvárosi Torna Club és a Budapesti Sport Club volt.

A II. osztályban a 33 FC, a Magyar Athletikai Club, a Budapesti Egyetemi Athletikai Club, Budapesti Athletikai Club, a Rákosszentmihályi Sporttelep, a Magyar Football Club, az Újpesti Football Club, és Ganz Wagongyári Tisztviselők Labdarúgó Tanácsa versenyzett egymással.

Iváncsó Ádám

2021. január 15.

Az első világháborút követően a megszállt, majd elcsatolt területekről egy menekült áradat indult meg az ország belső területei felé, amely az adatok szerint 1920-ban tetőzött, de egészen 1924-ig eltartott. Főként középosztálybeli állami alkalmazottak: vasúti és postai dolgozók, csendőrök, hivatalnokok alkották a tömeg javát, amelynek összlétszáma az Ablonczy Balázs vezette Trianon100 kutatócsoport vizsgálatai alapján 400-500 ezer fő között lehetett. A köztudat vagonlakókként emlékszik rájuk, valójában ez csak egy részükre, nagyjából 50 ezer emberre volt igaz. Az ország számára a kialakult helyzet komoly lakhatási és munkaerő-piaci problémákat gerjesztett, amely a társadalom részéről is bizonyos fokú ellenérzést váltott ki a menekültekkel szemben.

Az Auguszta-telep az 1920-as évek elején, ma a BKV járműgarázsa található a helyén

A fővárosba érkezők számára megpróbáltak a háború idején felhúzott barakk-kórházakat átmeneti szükséglakótelepekké kialakítani, így alakult ki a Zita-, a Mária Valéria-, valamint a történetünk szempontjából fontos kőbányai Auguszta-telep is. A szigetelés nélküli dupla deszkafalból álló barakkházak nem voltak megfelelően közművesítve. A szennyvízhálózatot eleve nem építették ki, míg a vízvezetékek a karbantartás hiánya miatt néhány évnyi használat után már nem adtak emberi fogyasztásra alkalmas ivóvizet. Ami azért is probléma, mert az Auguszta-telepen a „fénykorában” közel 7 ezer ember lakott.

Az Auguszta-telep szükséglakásai

A menekültek természetesen szerettek volna minél hamarabb tisztességes körülmények közé kerülni, és szabadultak volna ennek a megnevezésnek mindenfajta ódiumától, másrészt az átélt események és élethelyzetek, ha néhány évre is, de egy közös identitást teremtett számukra. Ennek az összetartozásnak egy érdekes képződménye lett az Auguszta-telep lakosai által 1926-ban megalapított Menekültek Kultúregyesülete (MKE), amelynek első elnöke Hubay Győző nyugalmazott csendőrszázados, a telep gondnoka volt. Már az elnevezés elárulja, hogy a szervezet elsődlegesen egy amatőr művészetkedvelő társulatként funkcionált, s célja a telep lakosságának szórakoztatása volt, azonban a fiatalabb generációk részéről felmerült az igény az aktív sportéletre is, ezért Simon László vezetésével külön sportosztályt alakítottak az MKE-n belül.

A labdarúgás lett a legelső játék, amelyet versenyszerűen kezdtek űzni. A Budapesti Labdarúgó Szövetség (BLASz) III. osztályához az 1926/1927-es szezonban csatlakoztak. Saját pálya híján olyan kisebb, mára javarészt eltűnt sporttelepeken játszották a „hazai” meccseiket, ahova olcsón bebocsájtást kaptak, így az évek során megfordultak a Gyömrői, a Szőnyi és a Fehér úton, valamint a Rendessy- és Szemere-telepen. A csapat főként a BLASz III. és IV. osztálya között ingázott, egyedül az 1931/1932-es szezonban sikerült feljutniuk a II. osztályba, ahonnan a szezon végén kiestek. A labdarúgó szakosztály az 1936/1937-as szezon végéig létezett, amikor a 12 csapatos IV. osztályt a 10. helyen fejezték be, majd a nyár folyamán beszüntették a működést. Legnagyobb sikerüket a tehetséges kapusuk, Szuhanek Ferenc kinevelésével érték el, aki 1932-ben próbajátékon vett részt a Ferencvárosnál, amikor a Háda Józseffel folytatott bérvita miatt a Fradi Amsel Ignác mellé keresett egy másik hálóőrt. Erre a transzferre ugyan nem került sor, azonban az MTK szerződést ajánlott neki, ahol főként a tartalékok között számítottak rá.

Az évek folyamán igény támadt további szakosztályok indítására, s ennek eredményeként 1928-ban megalapították az MKE női kézilabdacsapatát. Ez játék, amelynek ekkoriban még csak a nagypályás változata létezett, az 1920-as évek első felében szinte teljesen ismeretlen volt hazánkban. A Csehszlovákiában már nagy népszerűségnek örvendő sportág vélhetően a felvidéki magyaroknak köszönhetően honosodott meg, amelyet az is sejtet, hogy a hazai sajtó is eleinte a játék cseh nevén, a hazenán (csehül házená) emlegette. Mivel a kézilabda saját szövetsége csak 5 évvel később, 1933-ban alakult meg, így addig a BLASz írta ki és koordinálta a bajnokság küzdelmeit. Az MKE az 1928/1929-es szezonban csatlakozott a 10 csapatból álló mezőnyhöz. A futballcsapathoz hasonlóan saját pálya híján ők is a már említett sporttelepeket használták, s első idényükben egy bíztató eredményt elérve az 5. helyen végeztek. A második szezonra már némileg tapasztaltabban vágtak neki, s végül meg is nyerték a magyar bajnokságot. A győztes csapat tagjai: Ráday Olga, Flóri Margit, Bravják Margit, Töpfner Teréz, Töpfner Mária, Kempf Piroska, Molnár Ilona, Ráday Irma, Simó Irén, Mándoky Margit, Bazsó Margit, Mészáros Ilona, és Serb Erzsébet voltak, míg a csapatot Schäffer Gusztáv edzette.

Magyarország első női kézilabda válogatottja, két MKE játékossal a keretben

Állnak: dr. Juhász Attila, Cser Ilonka, Fazekas Irén, Solymossy Mária, Mándoky Margit, Ráday Irma, Csunády Manyi, Karsay József szövetségi kapitány

Térdelnek: Temesi Mária, Bedő Annuska, Fái Mária

Ülnek: Zsolnay Éva, Molnár Mária, Balogh Zsófia, Révész Lászlóné

1929 során első alkalommal hívták össze magyar női válogatottat, amelybe bekerült a csapat 2 játékosa: Mándoky Margit és Rádai Irma. Az MKE a következő két idényben is meghatározó szereplője maradt a bajnokságnak. Az 1930/1931-es szezonban 2., az 1931/1932-es idényben a 3. helyen végeztek. Ezt követően a szakosztály megszűnt, s bár csak rövid ideig létezett a csapat, így is meghatározó szereplőjévé vált a kézilabda magyarországi hőskorának. A csapat utóélete szempontjából fontos megjegyezni, hogy az 1949-ben Budapesten rendezett első női kézilabda világbajnokságot a Schäffer Gusztáv vezette magyar válogatott Bártfainé Mándoky Margittal a soraiban megnyerte. Mándoky Margitnak a sportág iránti szeretetét mutatja, hogy túl az 50. életévén, az 1960-as évek közepén fejezte be az aktív pályafutását. Fia, Bártfai Róbert is sportoló lett, aki labdarúgóként megfordult az MTK, a Bp. Spartacus, a Csepel és az Elektromos színeiben, majd visszavonulása után játékvezetőként tevékenykedett.

Bártfainé Mándoky Margit, és fia, Bárfai Róbert

Megfelelő infrastruktúra híján további csapatsportokat már nem kívánt felvállalni az MKE. Inkább olyan sportágakat választottak, amelyek kis létszámmal, helyben is űzhetőek, így jött létre 1933-ban az egyesület asztalitenisz szakosztálya, amely az Auguszta-telepi kultúrházban játszotta a mérkőzéseit. Bár ezt a sportágat csupán 2 évig űzték az MKE keretein belül, így is rendszeresen megmérkőztek olyan meghatározó egyesületekkel, mint az MTK, az UTE, a BSE, a DSC, a VAC, valamint a FTC újonnan alapított asztalitenisz csapata.

Hasonlóan rövid ideig működött a sakk szakosztály is, amely Székely Dezső vezetésével 1936-ban indult el a budapesti csapatbajnokság IV. osztályában, majd 1937-ben még befejezték a szezont, de az 1938-as idénytől már visszaléptek.

A Menekültek Kultúregyesülete az 1920-as évek végén még több mint 2 ezer taggal rendelkezett, majd az évek folyamán rohamosan zuhant tagság létszáma, olyannyira, hogy 1937-ben papíron már csak 60, a valóban fizetőké kevesebb, mint 30 fő volt. A drasztikus csökkenés mögött nyilvánvalóan az állt, hogy idővel a menekültek egyre nagyobb hányada költözött el az Auguszta-telepről, talált megfelelő állást és lakhatást, majd hagyta végleg maga mögött a bizonytalan és nyomorúságos éveket. A taglétszám hanyatlása ezért lényegében megállíthatatlan volt, ami elvezetett oda 1938-ban meg is szűntették a Menekültek Kultúregyesületét, amely ezzel beteljesítette a küldetését, hogy segítse az elveszett területekről idevándorolt emberek beilleszkedését.

Iváncsó Ádám