2001-től ünnepeljük hivatalosan május 6-án a magyar sport napját. Korábban ez a dátum a Magyar Athletikai Clubhoz volt köthető, melyet gróf Esterházy Miksa alapított. A kezdetekről így ír a korabeli sajtó:.
„Még egy éve nincs, hogy Viator (gróf Esterházy Miksa) az athletika eszméjét megpendítette, s a közönség rögtön oly helyesléssel fogadta, hogy ; egy ideiglenes választmány alakíttatott, mely kieszközölte, hogy a nemzeti lovarda helyiségét az egylet elnöksége csekély díjért az athletikai klubnak átengedte, ugy hogy márczius 15-ike óta a gyakorlatok itt már tényleg is folynak. Az egyletnek eddig nyolcz alapitó tagja van 2400 forint tőkével. Van továbbá 12 pártoló tagja és az eddig beérkezett adatok szerint több mint havmadfélszáz rendes tagja. Az egyletnek már most is vannak teljesen kiképzett athleta tagjai, ugy hogy május hónapban már nyilvános verseny lesz rendezhető és e versenyen már a bajnoki czimért is fognak küzdeni. E versenyre eddig gróf Esterházy Miksa két dijat adományozott.”[1]

Gróf Esterházy Miksa (1837 – 1883)

A klub 1875. május 6-án tartotta első nyilvános atlétikai sportviadalát.[2] A nagyszabású versenyt a lipótvárosi Újépület kaszárnya udvarán rendezték meg. Az épület a mai Szabadság-tér területén állt egészen 1898-ig.

Az atlétikai klub első nyilvános fellépésére sokan voltak kíváncsiak, számos előkelőség megjelent, hiszen a Magyar Athletikai Club tagjai között leginkább a társadalom felsőbb rétegei, a mágnások, a nemesség és a felsőbb polgárság képviseltette magát.[3] A lelátók mégsem teltek meg teljesen. Emiatt akár a szokatlanul meleg, verőfényes napsütést is okolhatjuk, mely az ülőhelyek árnyékolásának hiányában okozott kellemetlenséget. A hölgyek ernyőik árnyékában figyelték az eseményeket.
A sorok között olyan magas rangú vendégek foglaltak helyet, mint Coburg Fülöp herceg és felesége Lujza, a belga királyi hercegnő, valamint báró Edelsheim-Gyulay Lipót főparancsnok. Gróf Esterházy Miksa amerikai felesége is a díszpáholyban kapott helyet. A közönség legnagyobb részét az új látnivaló után érdeklődő mágnásság, valamint a katonák tették ki.[4]

A verseny helyszíne

A kor élclapja, a Borsszem Jankó is erre kihegyezve jelenítette meg a versenyt, angol-magyar mulatságnak titulálva: „Mokány Berczi a dombszögi kaszinóban. Az athletikusok versenyéről.: Püf neki! Mán a dulakodás is nóbilis dolog. A verekedésnek is kijadták mán az ármálist. Lovaggá döngetjük mán egymást.”[5] A Bolond Miska című gúnylapban is megjelent a verseny, mint a kölcsönös nyaklevesosztó mágnásgimnásium leáldozócsütörtöki viadala, olyan versenyszámokkal, mint az orr-fricska verseny, sántikálás fél lábon, ujj húzás, labdázás hárommázsás súlyokkal és a farkasszem nézés.[6]

A valódi versenyszámok a következők voltak: sík-és gátfutás, súlylökés, távolugrás és magasugrás, valamint ökölvívás. Az utóbbi versenyszámot két fordulóban rendezték meg. Az első párbaj győztesei: Balázsy Miklós és Fittler Kamill voltak. A végső párharcban a fiatalabb Fittler Kamill diadalmaskodott. Az első helyezett jutalma tiszteletdíj és ezüstérem volt, míg a második helyezett egy bronzéremmel gazdagodott.[7] Érdekesség, hogy Fittler Kamill (1853-1910) a továbbiakban nem alkotott maradandót az ökölvívásban, a képzőművészetben képezte tovább magát. 1893-ban az Iparművészeti Múzeum őrének nevezték ki, később pedig az 1896-ban megalakult Iparművészeti Főiskola első igazgatója lett, továbbá a Magyar Iparművész című folyóirat főszerkesztője. 1900-ban részt vett a párizsi világkiállítás magyar részének szervezésében.[8] Életében csak rövid kitérő volt az ökölvívás. Alpár Ignác írta róla, hogy „Nem küzdött sem díjért, sem elismerésért, sem babérért és mégis mindig ott volt a küzdőtéren.” Ezen a májusi versenyen mégis megküzdött az elsőbbségért.[9]

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteményét gazdagítja a Viator díj, melyet az ökölvívás győztesének ajánlott fel gróf Esterházy Miksa. A gróf két tiszteletdíjat ajánlott fel a versenyre: az ökölvívás és gyaloglás győzteseinek. Kezdeményezésével reményét fejezte ki arra, hogy mások is kedvet kapnak az adakozásra.[10]

A Viator-díj

A Viator írói álnév magát Esterházy grófot jelöli.[11] A névjegytartó tál egy oroszlánnal küzdő férfialakot, feltehetően Héraklészt (magyarosan Herkulest) ábrázolja a nemeai oroszlánnal.[12] A küzdő alakok alatt látható Héraklész híres olajfa buzogánya, mely ketté tőrt, amikor végezni akart az oroszlánnal.[13] A tárgy készítője és származása ismeretlen.

Múzeumunk gyűjteményében szerepel egy 1875 II. feliratú MAC bronzérem, mely feltehetően szintén a kontinens első atlétikai versenyéhez köthető. A második helyezettek közül a síkfutásban Hoffmann Ferencz, az ökölvívásban Balázsy Miklós, a gátfutásban pedig Vaisz Géza nyertek bronzérmet.[14] Az érem előlapi ábrázolásán egy futó atléta látható, így dr. Szabó Lajos múzeumigazgató valószínűsíti, hogy a síkfutás 2. helyezettje, Hoffmann Ferencz bronzérme lehet. Az érem származása ismeretlen, feltehetően gróf Esterházy Miksa Angliából hozatta.[15]

Manhercz Erika

Atlétika érem (1875)

Felhasznált irodalom

[1] Vadász- és Versenylap 19. évfolyam, 15. szám. 1875 április 14. 108. o.

[2] Nemzeti Sport. 2001, 12. évfolyam, 120. szám. 23. oldal, Magyar Közlöny. 2000.05.01

[3] Zeidler Miklós: A modern sport kezdetei Magyarországon. In: Századvég, Új folyam, 42. szám (2006). 95. o.

[4] Az athletikai klub ünnepélye. In: Fővárosi Lapok. 1875.05.08. 466-467. o.

[5] Borsszem Jankó. 8. évfolyam, 384. szám. 1875. május 9. 5. o.

[6] Bolond Miska. 1875. 16. évfolyam, 16. szám. 103. o.

[7] Vadász-és Versenylap. 19. évfolyam, 1875. május 12. 137-138. o.

[8] Ketten az elsők közül. In: Sport kalendárium. Szekr.: Z. Vincze György  (Budapest, 1985). 131-132. o.

[9] Félisten az ezüst névjegytartón. In: Népsport. 31. évfolyam, 172. szám. 1975. július 23. 7. o.

[10] Vadász-és Versenylap. 19. évfolyam, 1875. március 10. 75. o.

[11] Nefelejts. 1875. 17. évfolyam, 7. szám. 54. o.

[12] Fővárosi Lapok. 1875. 104. szám. 467. o.

[13] Németh György: Héraklész tizenkét munkája. In: Rubicon, 2017. 11. URL: http://www.rubicon.hu/ma_files/2017_11_014.pdf

[14] Vadász-és Versenylap. 19. évfolyam, 1875. május 12. 137-138. o.

[15] A kontinens első atlétikai versenyének érme. In: Olympiafila. I. évfolyam, 1. szám. 1998.03.07. 21. o.

2021. április 12.

Az előző év decemberében emlékeztünk meg a 125 évvel ezelőtt alakult Magyar Olimpiai Bizottságról, amely hazánknak az első modernkori olimpiai részvételét készítette elő. Mai cikkünkben beszámolunk Hajós Alfréd athéni győzelmeiről, amelyeket 1896. április 11-én ért el, s amely hazánk első győzelmeit jelentette a játékok történetében.

Hajós Alfréd egy budapesti zsidó család gyermekeként, Guttmann Arnold néven látta meg a napvilágot 1878-ban. Apja Guttmann Jakab, édesanyja Löwy Rozália volt. Keresztnevét még gyerekkorában Alfrédra változtatta, míg vezetéknevét csak 1906-ban magyarosította Hajósra, de a közérthetőség kedvéért a cikkben Hajósként fogjuk őt említeni. Mintegy 4 éves volt, amikor édesapja levitte az Országház mellett horgonyzó dunai uszodába, hogy megtanulja az úszás alapjait. Itt Ruzich János, egy olasz-szlovén származású úszómester kezdett el foglalkozni vele, és másfél hónappal később már szabadon tudott úszni a mobil létesítményben. Visszaemlékezései szerint apja mindig is óvatosságra intette, és csak az ő felügyelete mellett szálhatott vízbe. Ez a félelem sajnos vészjósló volt, mivel Alfréd 13 évesen félárva lett, amikor az apja belefulladt a Dunába.

A családi tragédia ellenére az úszás továbbra is meghatározó szerepet játszott az életében. A fővárosban horgonyzó matrózoktól tanulta meg a váltott karú úszást, amely a korszakban elterjedt mell- és oldalúszó-ütem helyett lényegesen hatékonyabb volt. Hajós 1894-ben belépett a Magyar Úszó Egyesületbe és elkezdte a versenyzői pályafutását. Ő és a többi magyar úszó a matrózok technikáját tovább tökéletesítették. Az evezőlapátéhoz hasonló mozgást végezve, a karjukat kiemelték s azután a tenyér és a kar felületével szelték a vizet. Ezt a karmozgást újszerű lábütemmel is kiegészítették, így radikálisan megújították az úszás addigi technikai színvonalát.

Hajós egyike volt a korszak legtehetségesebb magyar versenyzőinek, Lindner Ernővel, Deutsch Gyulával, és Gräfl Károllyal (későbbi nevén Balatoni Károly Ignác) együtt. Ez a közeg lehetővé tette számára a folyamatost fejlődést, így mindössze 17 évesen, 1895-ben megnyerte a nemhivatalos Európa-bajnokságot is. Ennek ellenére egy évvel később az Athénba utazók között először nem akartak számolni vele, s végül Iszer Károlynak, a Budapesti Torna Club ügyvezető elnökének közbenjárására merülhetett fel a neve. A kiutazás előtt azonban volt még egy komoly akadály, hogy a klubja nem tudta finanszírozni a versenyzője költségeit, ezért Iszer azt a megállapodást kötötte a Magyar Úszó Egyesülettel, hogy a BTC átvállalja az anyagi terheket, de cserébe Hajós az ő színeikben fog szerepelni a játékokon.

A magyar úszók a Rudas fürdő medencéjében edzettek Athénra, de ami végül fogadta őket, arra nem igazán lehetett felkészülni. A magyarok hozzászoktak a Rudas fürdő 28 fokos medencéjéhez, azonban a versenyszámokat a Zea-öbölben, a mintegy 11 fok körüli hullámzó tengervízben tarották. Szerencsére Hajóséknak volt pár napjuk alkalmazkodni a körülményekhez, így 1896. április 11-én úgy állhatott rajthoz a 100 méteres gyorsúszás számában, hogy fel volt készülve a rá váró nehézségekre. Visszaemlékezésében így írt a versenyről: „A parti öltözőkből kis gőzösök szállítottak bennünket a rajthelyhez, ahol – úgy emlékszem – tizenhatan helyezkedtünk el a kötélbe fogódzkodva, egymás mellé. Közvetlenül mellettem balról szállt a vízbe az amerikaiak jelöltje, Williams, jobbról a harmadik az osztrák Herschmann volt. Pisztolylövés jelezte az indulást, s vadul nekivágtam a tarajos, húsbavágó hideg víznek… Észre sem vettem, hogy a vízben kifeszített kötél horzsolja mellemet, csak úsztam, úsztam… Azt sem tudtam, hányadik helyen vagyok. Még fel sem eszméltem, amikor a mindinkább erősödő moraj és a tömeg zúgása jelezte, hogy a versenyzők célba értek. Egyszerre csak a kiáltásokból „Zito I Hungáriái”, „Éljen Magyarország!” hangjai váltak ki…” Az eredményhirdetésnél a szervezők nem álltak teljesen a helyzet magaslatán, mert az osztrák himnuszt, a Gotterhaltét kezdték el játszani, majd a magyar delegáció tagjai leintették őket, s maguk énekelték el a bajnok tiszteletére a Himnuszt.

Hajós (Guttmann) Alfréd, Magyarország első olimpiai bajnoka

Hajós számára a következő szám az 500 méter gyors lett volna, de ez szinte azonnal a 100 méter gyors befejezése után indult, így nem volt ideje kipihennie magát. Inkább tartalékolta az erejét az 1200 méteres gyorsúszásra, amely emberfeletti kihívás volt a jéghideg és hullámzó tengervízben. Hajós végül 18 perc 22,2 másodperces eredménnyel elsőként ért a célba. Hogy ez a siker mennyit kivett az erejéből, azt ismét egy visszaemlékezéssel lehet a legjobban bemutatni: „A 10 fokos vízben azonban tagjaim annyira megmerevedtek, hogy a magam erejéből képtelen voltam a vízből kiszállni. A görög matrózok gyengéden átnyalábolva emeltek ki a vízből a fedélzetre, ahol melegített frottírköpeny várt rám. Ismét Iszer Károly üdvözölt elsőnek és utána Szokolyi Alajos borult a nyakamba”.

Hajós (Guttmann) Alfréd athéni érme, amely anyagát tekintve nem arany, hanem ezüst

Hajós mindössze 18 éves volt ekkor, így további sikeresek várhattak volna rá az úszásban, ennek ellenére többet nem indult nemzetközi versenyen. A korszak szokásaihoz híven kipróbálta magát több sportágban is, így a BTC, majd a magyar válogatott színeiben labdarúgóként is bizonyított. Az érettségi után a Műegyetemen tanult építészetet, s ezen a területen is kiemelkedőt alkotott. Számos épület fűződik a nevéhez, ezért most csak a legismertebbeket soroljuk fel. Az ő tervei alapján épült 1915-ben az Arany Bika Szálló Debrecenben, az 1924-es párizsi olimpián építészet kategóriában ezüstérmes lett egy futball stadion tervével, 1927-28 folyamán Mattyók Aladárral közös tervei alapján építették át a Millenáris Sporttelepet, majd 1930-ban az ő munkája alapján építették meg a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát, amely ma az ő nevét viseli.

Hajós Alfréd egyik első nagy alkotása, az Arany Bika Szálló

A margitszigeti Nemzeti Sportuszoda

Személyét övező megbecsülés miatt a zsidótörvények alól sokáig mentességet élvezett, de az 1944 őszi nyilas hatalomátvétel után már neki is bujkálnia kellett. A háború után kiépülő kommunista rendszer ugyan megkímélte őt, de mivel nem volt hajlandó részt venni az állami propagandaakciókban, ezért komoly lehetőséget már nem kapott. Utolsó alkotása a Kelenföldi Hőerőmű művelődési otthona volt. 1953-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól megkapta az Olympic Diploma of Merit kitűntetést, majd két évvel később, 1955. november 12-én hunyt el.

Iváncsó Ádám

A NOB által Hajós Alfrédnak adományozott Olympic Diploma of Merit