Magyarországon az 1940-es évek második felében megkezdődött a sportélet teljes körű átszervezése. A mintát a szovjet sportrendszer adta, ahol a szakszervezetek és egyes ágazatok saját, központosított klubhálózatot alakítottak ki, felszámolva vagy átnevezve a korábbi időszak egyesületeit. A folyamat eredményeként hamar kiépültek azok a sporthálózatok, amelyek nevei még ma is ismerősen csengenek a sportbarátok számára: Bányász, Dózsa, Építők, Honvéd, Kinizsi vagy Spartacus. A földművelési és erdőgazdálkodási szektort meglepően sokáig kihagyták mind a sportéleti, mind a szakszervezeti tagosítást érintő folyamatokból. Végül 1952 januárjában alakult meg a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete (MEDOSZ), majd április 20-án Mezőhegyesen jelentették be a Traktor Sportegyesület megalakulását.

A klub alapítói a vidéki, elsősorban a falusi lakosság sportéletének fellendítését tűzték ki célul. A hálózat keretében megalakuló egyesületek a mezőgazdasági és erdészeti üzemek dolgozóira építettek, de településenként változó volt, hogy a helyi infrastruktúra milyen szakosztályok felállítását tette lehetővé. Elsődlegesen a labdarúgás, a torna és az atlétika terjedt el, de jobban felszerelt sporttelepeken megjelent a kosárlabda, a röplabda, az asztalitenisz, vagy a lovassportok is. A Traktor SE Országos Szervező Irodája nagyratörő tervekkel rendelkezett. A tagegyesületekkel való kapcsolattartás miatt 1952 végére országszerte 140 szervezőirodát kívántak létrehozni, több mint 4400 dolgozót akartak bevonni a mozgalomba, s olyan sportágakat kívántak felkarolni, mint a birkózás, az ökölvívás, és a kézilabda. A cél eléréséhez számos területen sporttelepfejlesztéseket terveztek. A Munkára, harcra kész (MHK) tömegsportmozgalomhoz csatlakozva valóban sikeresen tudták mozgósítani a vidéki lakosságot, amit az is mutat, hogy 1952 novemberében a Traktor sportkörök részére kiírt alapfokú országos csapatbajnokságon több mint 60 tornászcsapat vett részt. A létszámnövekedés azonban nem jelentett egyet a minőségi sportolási lehetőségekkel. Még a korszak sajtóbeszámolóiban is előfordultak olyan önkritikus megjegyzések, amelyek a megfelelő termek és a képzett szakoktatók hiányáról szóltak. A Traktor sportkörök bővüléséhez emellett fontos hozzátenni, hogy a falvakban ekkor már több szakszervezet is aktívan tevékenykedett. A Bányász, a Kinizsi, a Spartacus, vagy az Építők hálózata is kiterjedt volt, és nem egy helyen előfordult, hogy néhány év leforgása alatt egyes települések sportkörei többször is szakszervezetet váltottak. A bővülés lendületét és számait ezért némi óvatossággal kell kezelni, mert nem minden esetben állt friss alapítás ezek mögött.

A Bács-Kiskun megyei Vaskút sporttelepe az 1950-es években

A Traktor Sportegyesületek a sporton túl a termelési propagandából is kivették a részüket. Megemlíthető a békési Traktor versenyzőinek felhívása az ország valamennyi sportköre felé, hogy sportbrigádok létesítésével gyorsítsák meg az aratási és cséplési munkák bevégzését. A garai Traktor sportolóipedig Kálóczi elvtárs sportköri elnök kezdeményezésére vállalták a fagyveszély idején, hogy éjjelente kimennek a gyapotföldekre és a táblák közt tüzelni, illetve füstölni fognak, hogy megóvják a gyapotot a fagykártól.

A mozgalom fejlődése az első évben rendkívül gyors volt. 1953 januárjában már 150 tagegyesülettel rendelkezett országszerte, amelyekben 12.000 sportolót tartottak nyilván. A szakosztályok közül elsősorban a lovassportok terén értek el kiemelkedő eredményeket. 24 egyesületben összesen 800 versenyzővel rendelkeztek ekkor és több országos bajnoki címet is begyűjtöttek. 1952-ben és 1953-ban az összetett fogatversenyt Sztanyi Sándor (Debreceni Traktor SK) nyerte, míg 1953-ban a síkversenyben Madácsi László (Óháti Traktor SK), a gátversenyben Diósi Sándor (Gyöngyösi Traktor SK), a 100 Km-es távlovaglásban Kedvessi János (Tiszaszentimrei Traktor SK) végzett az első helyen. A Traktor SE jelentős fejlődést ért el a birkózó-, és ökölvívó-szakosztályok kiépítésében is, amelyek már mintegy 1300 fiatallal ismertették meg a sportágat. Emellett terjedőben volt a súlyemelés is, amelyhez azonban számos helyen hiányoztak a megfelelő sportszerek, így a fiatalok jobb híján pörölyökkel, nehéz kalapácsokkal és kocsikerekekkel edzettek. A hálózat szervező-, és toborzó-munkájában szorosan együtt kellett működniük a DISZ megyei bizottságaival, amely azonban sok helyen nem ment gördülékenyen így növelte a feszültséget a sportegyesületek és az ifjúsági szervezet apparátusa között.

A Bólyi Traktor SE leány atlétika csapata

Visszás képet mutat a Traktor SE országos hálózatának korabeli működéséről, hogy miközben egyes falusi klubok alapvető felszereléshiánytól szenvedtek, addig a Bp. Traktor SE, amely főként a Földművelésügyi minisztérium apparátusából szerveződött, saját motorcsónak-szakosztályt hozott létre. A tagok ráadásul nemcsak rekreációs céllal űzték a sportágat, hanem versenyeztek is, aminek keretében az 1953-as és 1954-es országos bajnokság számos kategóriáját megnyerték.

1954-ben 174 sportkörrel rendelkezett a mozgalom, de az év végére a 300-as szám elérését irányozta elő számukra az Országos Testnevelési és Sportbizottság. Vélhetően a hálózat bővülését túl lassúnak értékelték, ezért az év folyamán új országos elnököt neveztek ki Kovács István személyében. Kovács egyik első nyilatkozatában kifejti, hogy a cél a széles sportválaszték kialakítása lenne. Bár korábban labdarúgó volt, azt kérte a hálózat területi elnökeitől, hogy: „Ne akarjanak tűzzel-vassal labdarúgó csapatot csinálni és ne abba öljenek minden pénzt, kedvet, fantáziát. hanem dolgozóink sportolási lehetőségeit biztosítsák, s a mennyiségi fejlődés amúgyis kitermeli a legjobbakat.” Nem is meglepő az irányvonalat látva, hogy a Traktor egyesületek az 1950-as évek futballbajnokságaiban sehol sem jutottak feljebb a megyei szintnél. Kovács követendő példaként inkább a Csongrád megyei Székkutast hozta fel, amelynek egyesülete atlétika, röplabda, asztalitenisz, sakk-, és kézilabda csapattal is rendelkezett ekkor. Ennek a tagegyesületnek volt a versenyzője Szenti Jusztina, aki 1955-ben az országos atlétikai bajnokság súlylökő számában második helyen végzett, és bekerült a magyar atlétikai-válogatottba is.

Szenti Jusztina (balra) a magyar atlétikai-válogatott tagjaként

Kovács István vezetésével a Traktor SE országos hálózata 1955-re már 245 tagegyesülettel és 40 ezer taggal bírt. Az állam támogatása révén 1955 áprilisában megkezdődött az egylet központi sporttelepének építése XIII. kerületi a Dagály utcában. A beruházás keretében egy 5 ezer férőhelyes lelátóval kiegészített labdarúgópályát, három teniszpályát, kézilabda- és röplabda-pályát, valamint zuhanyzókkal ellátott öltözőket építettek. A sporttelep már a nyár folyamán is alkalmas volt mérkőzések megtartására, de 1955 őszére a Bp. Traktor SE sportolói teljes mértékben birtokba vehették az új létesítményüket.

A Szeghalmi Traktor SE labdarúgócsapata

Bár a szakszervezeti sporthálózatok közül a Traktor a kevésbé eredményesek közé tartozott, néhány kiemelkedő versenyzőt nekik is köszönhet a magyar sportélet. Az 1952-ben olimpiai bajnoki címet szerző öttusázó, Szondy István díjugratóként a Bp. Traktor SE színeit képviselte. Szondy az 1956-os nyári játékokra kvalifikálta magát ebben a számban, de végül helyezetlenül zárt. Hasonlóképpen járt klubtársa, Somlay Lajos is. Az őket követő generációból Suti István nevét érdemes megemlíteni, aki a Felgyői Traktor SE-ben kezdte a pályafutását, majd tehetségét látva a Bp. Traktor SE igazolta le. Végül, mint a határőrség tagja, az Újpesti Dózsába került és 1960-ban részt vett római olimpián. Itt díjugratóként egyéniben 10., csapatban 16. helyen zárt.

Szondy István a Bp. Fáklya színeiben öttusázott, de a lovassportokat a Bp. Traktor versenyzőjeként űzte

A Traktor SE hálózata 1956-ban volt a csúcson. Országszerte 427 egyesülettel és 51 ezer taggal rendelkeztek. A forradalom, majd annak leverése után a szakszervezeti sporthálózatok közül több is átszervezés alá került, ami a MEDOSZ-t is érintette. A Traktor Sportegyesületeket hivatalosan feloszlatták és a MEDOSZ új elnevezést kívánt adni az átalakított kluboknak. Első ötlettől vezérelve a Hunyadit javasolták, de mivel a Hunyadi-család története nem igazán fért meg az osztályharcos politikai szemlélettel, ezt végül nem tették kötelezővé. Az egyesületek egy része a Hunyadit vette fel, más részük a MEDOSZ-t választotta, míg elenyésző számban néhány vidéki klub továbbra is ragaszkodott a Traktor elnevezéshez.

A Békés megyei Gyulán a MEDOSZ név mellett döntöttek

Iváncsó Ádám

A nemzetközi munkássport mozgalom 20. század eleji fellendülésével egyre nagyobb szükség mutatkozott a különböző országok munkásmozgalmi sportügyeinek közös koordinációjára. Tényleges intézkedésekre az I. világháború kitörése miatt azonban már nem kerülhetett sor. A Nemzetközi Munkáskultúra- és Sportszövetség zászlóbontása így végül 1920-ra tolódott, amely az alapító székhely után, Luzerni Sportinternacionáléként is ismeretes.

A hivatalos munkásolimpiák plakátjai

1921-ben a csehszlovák Munkás Testedző Egyesülettel (röviden DTJ) közreműködve, szervezésükben került sor az első nem hivatalos munkásolimpiára. A dátumválasztás nem volt véletlen, az egy évvel korábbi antwerpeni nyári olimpia játékokra érkezett válasz volt, amelyen a háború vesztes országai nem vehettek részt. Ezzel szemben a prágai Szokol Stadionban lebonyolított eseményen 13 ország képviseltethette magát, köztük az egykori központi hatalmak néhány olyan tagállamával, mint Németország, Ausztria vagy Bulgária. A magyarországi munkásság sportolói az újonnan megalakuló Csehszlovákiával való rossz viszony, illetve a romokban heverő hazai mozgalom miatt nem utaztak, nem utazhattak el.

Kerékpár és tornagyakorlat a Szokol stadionban. Prága, 1921

(Képek forrása: https://www.europeana.eu)

A munkásolimpiák alapvető elgondolása azon nyugodott, hogy a kapitalista, polgári és sokszor profi sporttal szemben alternatívát vázoljon fel a szocialista világnézeti elemekből levezethető, szerintük ideálisnak vélt sport képviseletével, és megerősítse annak támogatottságát. Mindez kifejeződött a szimbólum használati, gyakorlati és reprezentációs szokásaikban. Interpretációjukban az ókori görög szemléletmódot követték, vagyis a sportot és a művészetet két egymástól nem elkülöníthető fogalomnak tekintették.

Életre hívásában nagy szerepe volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetői által vallott elveknek. A munkáspártok és hozzájuk kötődő értelmiségi köröknek ugyanis nem nyerte el a tetszését a szervezet berkein belül felbukkanó rasszizmus, szexizmus és antiszemitizmus. Nem hittek abban, hogy az olimpiának jelenlegi formájában egyesítő ereje lenne. Egyrészt a felsőbb társadalmi osztályhoz tartozók lényeges felülreprezentáltsága miatt, másrészt úgy látták, a NOB alapítója, Pierre de Coubertin nem az antik világ, sport szépségéről vallott elveit ültette át a gyakorlatba, hanem a nemzetek közötti háborúzás egy szelídebb válfajaként működött.

Továbbá a munkássport-mozgalom eredendően az amatőrizmusra épült. Azokat a munkásokat, akik leginkább csak a szabadidejükben foglalkozhattak testedzéssel, amiért ráadásul külön díjazást sem kaptak, nem lehetett összevetni a profi sportolókkal. Éppen ezért volt problémájuk a versenyek attitűdjével is, ahol előtérbe helyezett kiváltságos sportágak mellett minden a rekordbeállításról és az éremszerzésről szólt. Eme elgondolás helyett a munkásolimpiák alkalmával inkább a testvériséget, a szolidaritást, a békét és a nemzetköziséget, mint értékeket akarták kidomborítani. Az évekig tartó edzés, felkészülés és kvalifikáció ösztönzése helyett, ezeken a játékokon bárki részt vehetett, különösebb (etnikai, vallási, nemi, életkori stb.) megkötések nélkül.

A legjobban teljesítők pedig a hagyományos arany, ezüst és bronz medál helyett oklevelet kaptak.

„A munkásolimpiász sportbeli része persze egyáltalában nem állott arányban az egész ünnepség dimenzióival. Ha a tornászok mutatványaitól és néhány atléta kielégítőnek nevezhető teljesítményétől eltekintünk, úgy az elért eredmények közül alig emelhetünk ki csak egyet is, mely nemzetközi sportmértékkel mérve megütné az első osztályú színvonalat.” (Sporthirlap, 1926. Július 17.)

Női tornászok vonulása a bécsi Praterstraße-én, 1931

(Kép forrása: https://jacobin.com/2021/07/photography-socialist-workers-sports-international-red-vienna-olympiad)

A hivatalos eseményeket a névváltoztatáson áteső luzerni sportinternacionálé utódja, a szociáldemokrata pártok és szakszervezetek támogatását is élvező Szocialista Munkássport Internacionálé szervezhette meg, mint a nyilvánosság előtt zajló kevés munkásversenyek egyikét. Az első nemzetközi munkásolimpiát 1925-re tűzték ki Németországba, ami végül a weimari köztársaság legnagyobb sporteseménye is lett egyben. A téli sportok házigazdája Schreiberhau volt (ma: Szklarska Poręba, Lengyelország), csak finn, osztrák, német, csehszlovák részvétellel és mindössze egy sportággal, a síeléssel. A nyári megmérettetéseknek a Frankfurtban található Waldstadion (ma Commerzbank-Arena) adott otthont, amin a magyar sportoló munkásság azért nem volt jelen, mert nem engedték indulni az országban működő, a polgári sportélettől teljességgel leválasztott, önálló munkás sportszövetség hiányában. A több napos esemény nézőszáma százezer fő körülire tehető, sportolói pedig meghaladták a háromezret.

Olavi Niemi, 179cm-es ugrással Frankfurtban győztes finn magasugró

A soron következő, 1931-es osztrák rendezésű munkásolimpia két etapja szinte minden tekintetben a versenysorozat csúcspontjának számítottak, csak a nyári részének összesített nézőszáma felülmúlta még az 1932-es Los Angeles-i „rendes” olimpia által produkáltakat is. Nemzetek közül Németország előzetesen 20000 résztvevőt jelentett be, míg mögöttük második helyen Csehszlovákia 8000-et. Érdekessége volt, hogy az olyan nagy múltra visszatekintő sportágak mellett, mint az atlétika, labdarúgás, úszás, súlyemelés, vízilabda stb. mellett, ezúttal kifejezetten munkássportnak tartott sakk és kézilabda is bekerült az induló sportágak közé.

A bécsi munkásolimpia sakkversenyei, 1931

(Kép forrása: https://jacobin.com/2021/07/photography-socialist-workers-sports-international-red-vienna-olympiad)

A Mürzzuschlag-i téli játékokon vehetett először részt a magyar küldöttség, még ha számottevő sikert nem is sikerült elérniük. Helyezések tekintetében a legjobb eredményt Tichi Mária szállította, aki a 4km-es női sífutásban a 9. helyet szerezte meg.

„A jégpályát egy 400 méter kerületű, futópálya övezi, ahol a gyorskorcsolyázó-versenyek lesznek. Bár a hőmérséklet a városban elég enyhe (délben +3 C), a jégpálya mégis használható állapotban van. Nemcsak a gyorskorcsolyázó-versenyek, de a jéghoki-, műkorcsolyázás- és jégünnepély is itt kerül lebonyolításra. A sí- és rodliversenyek pályája is készen várja a résztvevőket. A hóviszonyok kitűnőek, a hegyeket pompás porhó borítja […]” (Népszava, 1931. február 3.)

A júliusban tartott bécsi nyári játékokat magyar részről igencsak felfokozott készülődés előzte meg, amely állapot nem függetleníthető a város közelségétől és a két ország munkásmozgalmának szoros kapcsolatától sem. Azonban nehezítő tényező volt, hogy sem az állam, sem a párt, sem az egyesületek nem tudták anyagilag támogatni a kiutazást, felszerelést és a felmerülő egyéb költségeket. Utóbbi kettő legfeljebb a szervezésben – hajó bérlés, szállás keresés stb. – nyújtott segítséget. Így szó sem lehetett arról, hogy a magyar delegáció, akár csak megközelítse a német vagy csehszlovák kontingens számait. Esetükben nagyságrendileg 500 főről beszélhetünk, kiknek többsége a Munkás Testedző Egyesület Gödi Fészek elnevezésű strandján készült fel a megmérettetésre.

Praterstadion. Bécs, 1931. Ma: Ernst-Happel Stadion

(Kép forrása: http://www.pratercottage.at/2013/03/11/praterstadion-1931/)

Kezdettől fogva osztrák nemzeti stadionnak álmodta meg tervezője Otto Ernst Schweizer, de valójában egy többfunkciós sportközpont készült úszómedencékkel és kerékpáros versenypályával. Megnyitójára a II. Munkásolimpián került sor, majd egy hét leforgása alatt 117 versenyt rendeztek benne. A labdarugó és kézilabda döntőket teltházas, 65ezres nézőközönség előtt játszották.

Az utolsó hivatalos munkásolimpiákra 1937-ben került sor, de a világban zajló sajnálatos események beárnyékolták a működését, és bizonyos értelemben előrevetítette a 1943-ra kitűzött finnországi program törlését. Az eredetileg Barcelonába tervezett olimpiát a megnyitója előtti napon kitörő spanyol polgárháború miatt kénytelenek voltak elnapolni. A versenyzőket ugyan hivatalosan hazaküldték, de ennek ellenére egy nagyjából kétszáz fős sportolókból, kíséretükből és nézőkből álló csoport döntött a maradás mellett és önkéntesként harcoltak a köztársaságiak oldalán. Később pedig a Nemzetközi Brigádokhoz csatlakoztak.

Közben a csehszlovákiai Janské Lázně-ban (német elnevezése: Johannisbad) megrendezett 1937–es téli játékokon – ahogyan a nyári olimpiát átvállaló Antwerpenben se – vehettek már részt a német és osztrák munkássportolók, mert a munkásmozgalmi sportszövetségeiket odahaza betiltották vagy felszámolták. A 21 fős magyar küldöttség közül Újvári Józsefné és Heit Tibor érték el a legszebb helyezéseket, 2km-es női illetve 4km-es férfi lesiklásban.

A végül elmaradt barcelonai játékokat hirdető plakát

Az 1920-as olimpia után Antwerpen egy újabb nagy esemény megrendezésén munkálkodhatott. Eredetileg erre a polgári olimpiára épített létesítmények a felújítási munkálatok elvégzése után tökéletesen alkalmasnak bizonyultak eme versenyek megtartására is. Viszont a lebonyolítás menetébe nagy változást hozott, hogy a Szovjetunió által támogatott Vörös Sport Internacionálé, az egységfront nevében, első ízben csatlakozott a munkásolimpiához, amely megnyitotta az utat a szovjet sportolók részvétele előtt. Ezt a cselekedetet az Európában és azon kívül fokozódó militarizmus és egyes országok agresszív fellépése tette szükségszerűvé. Nem véletlen, hogy maga az olimpia is egyre erősebb kontúrral zajlott a háborúellenesség jegyében. A magyar munkássportolók azonban ide ismét csak nem tudtak kiutazni, mert nemzetközi nyomásra, ezt a hazai szövetségek különböző indokokra (kevés anyagi forrásra, az olimpia politikai jellege stb.) hivatkozva megakadályozták.

5000m-es férfi futás Antwerpenben. A győztes 223-as számú Seraphim Znamensky, szovjet versenyző lett

Az Antwerpeni olimpia nyomtatásban megjelent hivatalos programja

Fontos viszont leszögezni, hogy a történeti hagyomány a Szocialista Munkássport Internacionálé égisze alatt megrendezett versenyeket tartja nyilván, mint hivatalos nemzetközi munkásolimpiák, de a valóságban a két világháború között számos olyan nagyobb, baloldalhoz köthető sportesemény is megrendezésre került, amit a kortársak szintúgy az olimpia elnevezéssel illettek. Minden azon múlott, hogy az általuk képviselt szellemiség visszaköszönt-e a gyakorlatban. Az 1921-es után, a két legnagyobb nem hivatalos munkásolimpiára szintúgy Prágában, a DTJ szervezésében került sor 1927 és 1934-ben, melyeken a magyarországi munkásság is részt vett.

A munkásolimpiák világához szervesen hozzátartozott, hogy a polgári rokonrendezvénnyel ellentétben sokkal kevésbé szóltak a sportokról vagy az egyéni sportolókról. A fókuszt minden esetben egy világnézet társadalmi megjelenítése kapta. Ebből kifolyólag az ilyen olimpiákat a versenyek mellett egy komplett programsorozat tette teljessé. A kötelező bevonulás, megnyitó- és záróünnepségek adta keretek mellett az olimpia ideje alatt voltak például fáklyás felvonulások, kiállítások, demokrácia melletti demonstrációk, gyermek előadások/műsorok, dal- illetve hangversenyek stb. A második prágai munkásolimpián például a délelőtti versenyeket délutáni fesztivál követte. Sátrakat állítottak fel a város különböző pontjain, ahol limonádé és fagylalt mellett a pilseni és prágai sörgyártás remekeit szolgálták fel.

„Július 25-én, vasárnap az ünnepélyes felvonulásokkal kezdődik a harmadik antwerpeni munkásolimpiász. Ez a nap tulajdonképpen a gyermekek napja és a stadionban a gyermekek mutatják be a tornagyakorlataikat. 26-án és 27-én csak a kirándulások és gyermekünnepségek folytatódnak. 28-án kezdődnek a versenyek. Délelőtt a nemzetközi munkássakktorna, délután a nemzetközi motorkerékpáros csillagtúra beérkezése szerepel a programon, 29-én már valamennyi sportág munkába kezd. […]Az olimpiásszal kapcsolatosan július 24-étől augusztus 2-ig négy kiállítás lesz nyitva, bélyegkiállítás, egy háborúellenes múzeum, a kerékpárépítés történetének kiállítása és a spanyol forradalmat bemutató kiállítás.” (Népszava, 1937. július 18.)

Az 1931-es bécsi munkásolimpiát kísérő fesztivál bejárata, rajta a „Barátság” felirattal

A résztvevő gyermekeket gyakran más munkáscsaládoknál szállásolták el

Esszenciális ismertetőjegy volt még az aktív testmozgás széleskörű támogatása. A bejegyzett versenyeken túlmenően szerveztek túrákat, tömegtornákat és barátságos meccseket is. Szemléltetésül, Bécsben, 20 versenynaptárban szereplő játszmára 150 barátságos mérkőzés jutott.

Napjainkban a munkásolimpiák örökösének a Confédération Sportive Internationale Travailliste et Amateur (CSIT) által szervezett World Sports Games elnevezésű, általában két évente megrendezésre kerülő események tekinthetőek.

Kormány Ákos