Magyarország területéről a 19. század utolsó harmadában és a 20. század első két évtizedében tömeges kivándorlás indult meg az Egyesült Államokba. Az útra keltek között nemcsak magyarok, hanem jelentős részben kisebbségi állampolgárok, főként szlovákok és ruszinok voltak. Az „új világ” elsősorban nehézipari munkát kínált számukra, így a többség Ohio, New York, és Pennsylvania államok valamelyikébe költözhetett. Számos városban alakultak ki nagy létszámú magyar közösségek, amelyek közül kiemelkedett a clevelandi diaszpóra, amely koncentráltságával és aktivitásával egy „kis Magyarországot” hozott létre Ohio állam fővárosában. Honfitársaink főként a Buckeye út környékére telepedtek le, ahol jelenlétük olyannyira meghatározó volt, hogy az 1930-as években a nagyjából 40 ezres lakosú környéken 35 ezer magyart tartottak nyilván. Ennek a közösségnek egy kis létszámú, de rendkívül tevékeny csoportját alkották a görögkatolikusok, akiknek a testmozgással kapcsolatos aktivitását az alábbi cikkünkben röviden összegezzük.

A clevelandi „magyar görögkatolikus hitközség” a felekezet történeti háttere miatt valójában több nemzetiségű közösségnek számított, ahol a hívek többsége ugyan magyar volt, de több ruszin és szlovák család is csatlakozott hozzájuk. A szervezőmunka 1891-ben kezdődött, amikor 18 família összefogásával megalakult a Szent Mihály Betegsegélyező Egylet (St. Michael’s Sick Benefit Society), amely állami társadalombiztosítás híján egy alapvetően non-profit és etikus módon működő biztosító volt. Ennek az egyletnek a tagsága 1892 augusztusában Cleveland keleti részén megalapította a saját hitközségét. Firczák Gyula ungvári püspöktől kértek papot, aki Csergovics Jánost küldte ki számukra. A saját templom felépüléséig a Lohmann-csarnokban tartották a miséket. A közösség első, egyszerű kivitelű temploma 1893-ban készült el a Rawlings Avenue 8021. szám alatt, amelyet a századfordulót követően eladtak a helyi magyar evangélikus gyülekezetnek. Az új templomot 1908-ban avatták fel a Buckeye út és az Ambler utca sarkán.

Cleveland magyar közössége által építtetett egyházi épületek.
(Felső sor: B’nai Jeshurum magyar ortodox zsinagóga, Az első magyar evangélikus templom, West Side magyar református templom, West Side magyar evangélikus templom
Alsó sor: Az első magyar presbiteriánus templom, Szent Erzsébet római katolikus templom, Szent János görögkatolikus templom, Az első magyar református templom)

A gyülekezet tagjai egyre aktívabb, és színesebb közösségi életet alakítottak ki. 1911-ben létrehozták a Szent János Színjátszó Klubot (St. John’s Dramatic Club), amely amatőr színi-, és ismeretterjesztő előadásokat tartott, valamint futball-, és baseballcsapatot szervezett. A bevételeik egy részét jótékonysági célokra ajánlották fel, a másik részéből 1926-ban egy saját klubházat vásároltak a Buckeye úton, nagyjából 1 km-re a templomtól. A gyülekezet fejlődése az 1930-as években sem állt meg. Ekkor már mintegy 250 család alkotta a közösséget, akik esti iskolát szerveztek a gyerekek számára, ahol a magyar nyelv helyes elsajátításán volt a hangsúly. 1939-ben a templomot egy új épületrésszel, a Szent János-teremmel (St. John’s Hall) egészítették ki, amely a közösség szervezeteinek és esti iskolájának új otthona lett.

A Buckeye út és az egykori cserkészbolt

A gyülekezet vezetése fontosnak tekintette azt is, hogy az ifjúságot a testmozgás és a szabadidősport szeretetére nevelje, így 1938-ban egy saját cserkészcsoportot alapítottak, amely a 278-as csapat (Troop 278) nevet kapta. A csoportot megalapító és finanszírozó bizottság elnöke Tabakovich Ödön tiszteletes lett, további tagjai pedig Kozora Mihály, Tabakovich József, és ifj. Tóth József lettek. Cserkészvezetőnek Pekarik Elemért, segítőjének Orosz Gyulát kérték fel. Pekarik remekül végezte a munkáját, mert a 278-as csapat hamarosan már a clevelandi cserkésztanács elismerését vehette át a kiemelkedően lebonyolított szabadidős programokért. Ebben a munkában nagy segítségére volt Charles B. Voss, aki Orosz Gyulát váltotta a segítői poszton. A csapat fejlődése 1940-ig töretlen volt, de ekkor Pekarik Elemér a munkája miatt kénytelen volt lemondani a csapatvezetői tisztségről. Helyét Charles B. Voss vette át, aki a lassanként súlyosbodó világháborús helyzet ellenére nemcsak igyekezett biztosítani a csapat működését, de a továbbfejlesztéssel kapcsolatban is voltak sikeres ötletei.

A Szent János hitközség cserkészcsapata, a 278-asok

Kezdeményezésére két aktív taggal bővült a 278-as csapatot fenntartó bizottság. Hrdlica Alfréd és Obrzut Leó adománygyűjtési akciót szerveztek, amelynek köszönhetően annyi pénzt gyűjtöttek össze, hogy a 278-asok rövidesen a kerület egyik legjobban felszerelt cserkészcsapatává váltak. A mozgalom olyan népszerű lett, hogy egy szenior csoportot is létrehoztak, amely a tizenöt év felettiek számára volt nyitva. Ez a csoport nagyobb kirándulások mellett kipróbálta magát a légi cserkészetben is, amely akkor egy új, de gyorsan nagy népszerűségre szert tevő program volt az amerikai cserkészmozgalomban. A csoportot először Szabó Zoltán, később az egyik cserkészfiú apja, Lázok Vilmos vezette.

A cserkészcsapat támogatói

A szenior csoport fejlődését azonban megtörte az 1941-es amerikai hadba lépés. A helyi magyar közösség sajátos helyzetbe került, hiszen Magyarország ismét az ellentétes oldalon állt. Azonban amíg az első világháborúban a clevelandi magyarság még túlnyomórészt bevándorlókból állt, addig a második világháború alatt a közösség fiatalfelnőtt korosztálya már többségében második generációs magyarnak számított, aki legalább annyira amerikainak is vallotta magát. A 278-as csapatból harmincegy fő csatlakozott az amerikai fegyveres erőkhöz, többek között olyan tagok is, akik már a cserkészvezetői posztot is betölthették volna, mint Ficere Jakab, vagy Karovics Elemér. Ez a jelenség természetesen nem jelentette azt, hogy a közösség ne lett volna szolidáris az anyaországgal. A harcok elülte után a magyarországi szenvedések enyhítésére, valamint az európai táborokban élő magyarok megsegítésére a clevelandi diaszpóra ruhákat, gyógyszereket, élelmiszert és pénzt küldött.

A 278-asok fronton járt tagjai, és a cserkészcsapat névsora 1948-ból

A háború végén a 278-asok hazatérő tagjai ismét csatlakoztak csapathoz. Karovics Elemér és Ficere Jakab elvégezte a cserkészvezetői tanfolyamot, és egyre jobban kivette a részét a szervezőmunkából. A csapat tevékenysége egyre aktívabbá vált, amely nem kerülte el a clevelandi katolikus egyházmegye figyelmét sem. 1947-ben a 278-asok két ifjúsági vezetője is Ad Altare Dei kitűntetésben részesült, amely az egyház által adható legmagasabb cserkészérdemrendnek számított. Az egyikük Dorony Elemér volt, aki a kanadai vadonba vezetett kenutúrákat, a másik díjazott Tamás Ede lett, aki részt vett az 1947-es nemzetközi cserkész dzsemborin a franciaországi Moisson-ban. Ott aktívan és sikeresen népszerűsítette mind a 278-as csapatot, mind az amerikai cserkészmozgalmat.

A cserkészcsapat évkönyve 1948-ból

A Szent János hitközség sportélete a háború végével tovább bővült. 1945-ben megalapították a Szent János Sport Klubot (St. John’s Sport Club), amely a fiatalok körében népszerűsítette a labdarúgást, a kosárlabdát, és a baseballt, míg a felnőttek elsősorban rekreációs jelleggel kártyáztak és bowlingoztak. A klub vezetését Tóth Lajos, Karnya Károly, és Povec József látták el, akik szoros kapcsolatot alakítottak ki az országos hálózattal bíró amerikai-magyar szervezettel, a Verhovayak Segélyegyletével. Ez a társaság nemcsak az amerikai magyarság legfontosabb biztosítójának számított, hanem a közösségi élet terén is meghatározó szerepet töltött be. A fontosabb fiókjai saját sportegyesületeket alapítottak, így a clevelandi is, amely rendszeresen szervezett közös programokat a Szent János Sport Klubbal.

A Szent János iskola diákjai az 1950-es években

A közösség fejlődése az 1950-es években is dinamikus maradt. Ebben nagy szerepet játszott az új pap, Bobák Sándor agilitása. Az ő kezdeményezésére és a hívek adományai révén az ’50-es évek elején jelentősen átépítették a Szent János templomot, valamint kibővítették annak közösségi tereit. A beruházásnak köszönhetően 1953 szeptemberében saját óvodát és általános iskolát nyitottak, ahol a Szent Bazil rend nővérei tartották az oktatást. Az intézmény nagy segítséget nyújtott az ifjúság közösségi életének összefogásában és fejlesztésében.

Az új Szent János templom Solonban, és a hitközség alapításának 100. évfordulójára állított emléktábla

A Buckeye úti magyarság, és azon belül a görögkatolikus hitközség fejlődése nagyjából 1960-ig tartott. Ezt követően megindult a fiatalabb korosztály fokozatos elvándorlása Cleveland külvárosi kerületeibe, így az egykori magyar negyed etnikai képe lassan átalakult. A Szent János templom általános iskolája 1972-ben végleg bezárt, a hitközség egyesületei idővel a taglétszámok csökkenése miatt megszűntek, majd 1982-ben a plébánia engedélyt kért Mihalik Emil püspöktől, hogy a gyülekezet központját áthelyezzék Solonba, Cleveland egyik külvárosába. Az új templom 1983. december 24-én nyitotta meg kapuit az Aurora út mentén. Az apró hitközség azóta is igyekszik újjáépíteni magát, és a korábbi közösségi életét, amelynek részeként 1998-ben újraalapították a 278-as cserkészcsapatot is.

A Szent János templom napjainkban, és a Buckeye út ma is látható magyar nyomai a Szent Erzsébet templomnál

Iváncsó Ádám

Az európai sportélet egyik sajátos jelensége volt a vállalati sport, amely hazánkban a 20. század elején jelent meg, majd az 1920-as években kezdett kiteljesedni, amikor a testnevelési törvény előírta, hogy minden ezer főnél több embert foglalkoztató üzemnek sporttelepet kell létesítenie a dolgozók számára. Ennek köszönhetően számos, a korszak szintjén kiemelkedőnek számító létesítmény épült fel, amely a hazai sport felvirágzásában meghatározó szerepet játszott. Ezen beruházásokból a magyar gazdaság élet számos szektora kivette a részét, így pl. az iparvállalatok (Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt., Weiss Manfréd Acél- és Fémművek), a pénzintézetek (Magyar Nemzeti Bank, Pesti Magyar Kereskedelmi Bank), vagy a szolgáltatói szektor cégei (BSZKRT, Magyar Királyi Államvasutak, Magyar Királyi Posta). Ehhez a mozgalomhoz több éves késéssel, de csatlakoztak az állami médiavállalatok is, amikor 1932-ben a Magyar Távirati Iroda elnök-vezérigazgatója, Kozma Miklós és munkatársi köre egy lövészegylet létrehozását kezdeményezte. Az egyesület az évek folyamán fokozatosan fejlődött, és paradox módon akkor élte fénykorát, amikor az ország története egyik legválságosabb időszakában volt, a második világháború évei alatt.

Az alapítást és a sportágválasztást hazafias célok indokolták, s a mintát a svájci lövészegyletek szolgáltatták számukra. Kozma Miklósék nemcsak a Magyar Távirati Irodát vonták be az alapításba, hanem a céggel szoros kapcsolatban álló társvállalatokat is mint a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt., a Magyar Film Iroda Rt., a Magyar Országos Tudósító Rt., a Magyar Hirdető Iroda Rt., a Magyar Nemzeti Gazdasági Bank Rt., a Magyar Nemzeti Apolló Mozgófénykép Rt., a Star Filmgyár és Filmkereskedelmi Rt., valamint a „Mone” orvosi műszerüzem és kórházberendező Rt. Ezen cégek 41 képviselője közösen alapította meg 1932 augusztusában az MTI és Vállalatai Lövész- és Sportegyesületét. Saját létesítmény híján az NTE Szentkirályi utcai lőterét használták gyakorlásra, és elsősorban háziversenyeken mérték össze a tudásukat. Bár a klub alapszabálya csak az alapítóvállalatok tisztviselőinek engedélyezte a csatlakozását, a taglétszám így is fokozatosan emelkedett.

Az évtized végéig a lövészet volt az egyetlen sportág, amellyel az egyesületben foglalkoztak, de 1939-ben a tagság elérkezettnek látta az időt újabb szakosztályok létrehozására. Még abban az évben Dunay Pál Európa-bajnok párbajtőröző és Szentpétery János kezdeményezésére 74 taggal tenisz-szakosztályt, valamint Holbach János és dr. Obermayer Lajos vezetésével teke-szakosztályt alapítottak. Az egyesület tervei egyre ambiciózusabbak lettek. A két évvel későbbi közgyűlésen megfogalmazták a hosszabbtávú célokat, amelyben úszó-, evező-, vívó-, torna-, asztalitenisz-, bridge-, és kosárlabdaszakosztályok alapítása, valamint egy saját sporttelep létrehozását vázolták fel. A háborús helyzetben a tervek túlzottan is nagyszabásúnak tűntek, de mint később kiderült, nem volt alaptalan az optimizmusuk.

Hűvösvölgyben, a Vadaskerti utca egyik telke a Magyar Hirdető Iroda Rt. tulajdonában volt, amelyet a cég ingyen átengedett a sporttelep létesítésének céljára. Amíg a saját létesítményük elkészült, addig a tenisz-szakosztály a BEAC sporttelepén edzett Héber Mihály vezetésével. Héber remek szakembernek számított, aki a sportág későbbi klasszisának, Körmöczy Zsuzsának volt az edzője. A szakosztály rövid idő alatt elképesztő népszerűségre tett szert, amelynek a korszak kedvelt rádiósai is tagjai lettek mint Gecső Sándorné, vagy Pluhár István. Az első évükben már 84 fő részvételével tartottak házibajnokságot. Az egyesület a háborús viszonyok ellenére kifejezetten magas költségvetéssel működött, amelyet nemcsak a sportberuházás, vagy olyan edzők alkalmazása mutatott, mint Héber Mihály, hanem 1941 februárjában a Fővárosi Kaszinó Madách téri épületében műsoros estet tartottak, amelyen olyan művészek léptek fel, mint Muráti Lili, Szörényi Éva, Ania Suli, Somogyi Erzsi, Pethes Sándor, valamint a Latabár-fivérek.

https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5033
Filmhíradó a Kozma Miklós Otthonról

Az egyesület saját sporttelepe Kozma Miklós Otthon néven végül 1943. május 22-én került felavatásra. A klub nemcsak a névválasztással emlékezett meg az MTI egykori elnök-vezérigazgatójáról, hanem Kisfaludi Strobl Zsigmond révén egy mellszobrot is készíttettek, amelyet a telep kertjében helyeztek el. A létesítmény négy teniszpályával, egy tekepályával, és egy kosárlabdapályával rendelkezett. Ezen túlmenően a klubházon belül kialakítottak egy kisebb volumenű előadásokra alkalmas nagytermet színpaddal, egy biliárddal felszerelt kistermet, egy étkezőt, valamint egy könyvtárat. Utóbbi a megnyitáskor 596 kötettel és 81 füzettel rendelkezett, de a tagok és tagszervezetek felajánlásai révén folyamatosan bővült a gyűjtemény.

Az egyesület saját sporttelepe Kozma Miklós Otthon néven végül 1943. május 22-én került felavatásra. A klub nemcsak a névválasztással emlékezett meg az MTI egykori elnök-vezérigazgatójáról, hanem Kisfaludi Strobl Zsigmond révén egy mellszobrot is készíttettek, amelyet a telep kertjében helyeztek el. A létesítmény négy teniszpályával, egy tekepályával, és egy kosárlabdapályával rendelkezett. Ezen túlmenően a klubházon belül kialakítottak egy kisebb volumenű előadásokra alkalmas nagytermet színpaddal, egy biliárddal felszerelt kistermet, egy étkezőt, valamint egy könyvtárat. Utóbbi a megnyitáskor 596 kötettel és 81 füzettel rendelkezett, de a tagok és tagszervezetek felajánlásai révén folyamatosan bővült a gyűjtemény.

A Kozma Miklós Otthon megnyitásával egy időben az egyesület több tekintetben is megújult. Az év folyamán alapszabály-módosítást hajtottak végre, így attól kezdve már nemcsak a tagvállalatok tisztviselői, hanem a segédtisztviselők, és nem tisztviselők előtt is jogilag megnyitották a lehetőséget a csatlakozáshoz, remélve, hogy a már egyébként is 309 fős taglétszámban ez további növekedést hoz majd. Emiatt külön társadalmi-, és sporttagok-szakosztályt alapítottak, amely az egyesület közösségi életének és a tagság adminisztratív ügyeinek a kezelésével foglalkozott. Szintén újdonságot jelentett, hogy Nedeczky Ferenc, dr. Németh Gyula és dr. Bajári Géza révén kosárlabda-szakosztály alakult az egyesület keretein belül. A népszerűbb versenysportok térnyerése miatt a lövészet jelentősége egyre inkább háttérbe szorult, és a szakosztály végül nem is kapott helyet az új sporttelepen. A lövészek ráadásul az NTE telep átépítése miatt 1943-tól a Kőbányai úti Hollós Mátyás leventelőtérre kényszerültek, így a szakosztály népszerűsége tovább zuhant. A klubvezetés emiatt időszerűnek látta a névváltoztatást is, amely MTI és Társvállalatainak Sportegyesületére módosult.

A háború végéig a tenisz-szakosztály számított a legaktívabbnak, amely a Magyar Tenisz Szövetség felkérésére 1943-ban kizárásos rendszerű országos bajnokságot is tartott, amelyre mintegy 428 fő adta le a nevezését. Ezen túl két vándordíjjal is rendelkeztek már, amelyért a házibajnokságokon komoly küzdelmet folytattak a tagok. A Zimmer Ferenc örökös vándordíjat a férfi teniszcsapatok számára írtak ki. Győztese 1940-ben és 1942-ben a Magyar Film Iroda, 1941-ben és 1943-ben a Rádió csapata volt. dr. Frigyesi János vándordíját a férfi egyes bajnoka kapta. Győztese 1940-ben dr. Haraszthy Elemér (Magyar Távirati Iroda), 1941-ben dr. Szentpéteri János (Magyar Hirdető Iroda), 1942-ben Pálfalvi István (Magyar Film Iroda), 1943-ban dr. Haraszthy Elemér (Rádió) volt.

Mindezmellett a lövészek rendelkeztek a vitéz Náray Antal-vándordíjjal, amelyet a csapatverseny győztesei kaptak, valamint az egyesület vezetése létrehozta a Kozma Miklós emlékérmet, amelyet a közösségért végzett munka, és a kimagasló sportteljesítmények díjazására alapítottak. Ennek három fokozatát hozták létre, a bronz nagyérmet, az ezüst kisérmet, valamint a bronz kisérmet. Az érem tervezésével és kivitelezésével boldogfai Farkas Sándor szobrászművészt bízták meg.

A háborút követően az új politikai rendszer és az állami médiumokat érintő átalakítás jelentősen érintette az egyesületet is. Magyar Központi Híradó Sportegyesületre változtatták a nevét, de a Vadaskerti utcai sporttelep továbbra is a kezelésében maradhatott, ahol a tenisz-, és teke-szakosztály tovább működhetett. 1950-ben Barcs Sándort nevezték ki az egyesület élére, akinek a vezetése alatt egy rövid fellendülő szakasz következett be. A klub neve ismét változott, ezúttal Antennára. Labdarúgó-szakosztályt alapítottak, amely a Pasaréti úti Pénzügyőr-pályán játszotta a meccseit. Legjobb időszakuk az 1952, 1953, 1954-es szezonok voltak, amikor a BLASZ első osztályában szerepeltek. A csapatban Barcs Sándor mellett olyan ismert személyiségek játszottak, mint Hoffer József későbbi szövetségi kapitány, Szepesi György rádióriporter, vagy Boskovics Jenő sportújságíró.

Ezen kívül asztalitenisz-, röplabda-, evezős-, turista-, torna-, és sakk-szakosztályt is alapítottak az Antenna keretein belül. Az 1950-es évek elején a női asztaliteniszezőik a magyar élvonalban szerepeltek. A szakosztály a Pedagógus Szakszervezet és a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének új sportegyesületével, a Fáklyával indított közös csapatot Antenna Fáklya SE néven. Legtehetségesebb versenyzőjük Mezei Erzsébet volt, aki 1949-ben női párosban és csapatban is válogatott, valamint világbajnoki bronzérmes lett. Rajta kívül megemlíthető még Sólyom Ilona, aki 1951-ben Csender Jenővel (Bp. Petőfi), és Sági Edit, aki 1953-ban Gyetvai Elemérrel (Munkaerőtartalékok SE) vegyespárosban bronzérmesek lett az országos bajnokságon.

A tekézők 1949-ben Rádió néven folytatták a versenyzést a Vadaskerti utcában, majd a Fáklya SE-vel való együttműködés őket is elérte, így 1950-től Fáklya Antenna SE néven szerepeltek a bajnokságban. Legjobb eredményeiket 1951-ben érték el. Ekkor a férfi csapat a Fáklya Sportegyesületek országos szakmai bajnokságát megnyerte, míg a magyar tekebajnokság női mezőnyében Ballagó Gézáné szerezte meg a bajnoki címet, aki az azt követő két szezonban harmadikként zárt.

A sikerek ellenére az egyesület egyre kevesebb támogatást kapott, így 1955-ben, egyesülve a Pénzügyminisztérium sportegyesületével, PM Antenna néven folytatták a versenyzést 1957-ig. Az év júliusában a PM Antennát megszűntették. A labdarúgó-szakosztály tagjait a Bp. Petőfi SC vette át.

Iváncsó Ádám