A májusi „A hónap műtárgya” rovatunkban ezúttal a margitszigeti úszóéletbe és a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda történetébe pillantunk bele. Ehhez pedig az uszoda tervezőjének és későbbi névadójának látványtervét hívjuk segítségül.

A Margitsziget és az úszás kapcsolatának egyik legrégebbi emléke az 1839. évi úszókirándulás, amit a Pesten tartózkodó Henrik bordeauxi herceg és Lewis herceg kezdeményezett. Csónakjaikkal alig érték el a sziget partjait, máris a Dunába vetették magukat és leúsztak rajta egészen a Pesti uszodáig. A következő évektől fogva Pest-Budán nagy divatja lett a kiúszásnak, ami a Margitszigettől a Csepel-szigetig való leúszást jelentette. Ennek volt a nehezített változata a Vác és a Margitsziget közötti táv megtétele, amelyre először 1881. június 10-én került sor. A győztes Emanuel Bachmeyer 6 óra 20 perc alatt ért célba. Ezek a távok a 19. század második felére némileg csökkentek, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Margitszigeti kis nyúlványától valamelyik Duna-uszodáig tartottak. Az ilyen és ehhez hasonló dunai úszások kezdetben az arisztokrácia elfoglaltsága volt, majd egyre fokozatosabban kapcsolódott be a polgári középosztály is.

A fiatal és az idős Hajós Alfréd – az 1896-os első olimpián két aranyérmet szerzett úszásban, köztük Magyarország első olimpiai aranyérmét is. Civilként építészként dolgozott. Pályakezdőként Alpár Ignác és Lechner Ödön tervezőirodájában vállalt munkát. Első önálló stadiontervét 1913-ban készítette el, 1924-ben pedig Lauber Dezsővel közösen alkotott uszodatervükkel a párizsi szellemi olimpia építészet kategóriájában ezüstérmet nyert.

A szervezett úszást a Magyar Atlétikai Club (MAC) hozta el a szigetre, akik már 1882-től kezdve rendszeresen rendeztek itt úszóversenyeket. Ezek során a Margitsziget hol a táv kezdő, hol a végpontjaként szerepelt. Azzal pedig, hogy 1894 szeptemberében a Magyar Úszó Egyesület (MUE) első komolyabb nyilvános bemutatkozása alkalmára rendezett nemzetközi versenyre is a Margitsziget partjai mentén került sor, a sziget lényegében a magyar úszósport egyik bölcsőjévé is vált. 1895 szeptemberében szintén itt, a Margitsziget baloldali ágában folyt le az első (nem hivatalos) magyar úszóbajnokság. A 2000m-es távot Deutsch Gyula teljesítette a leggyorsabban, de ezen a megmérettetésen indult a későbbi kétszeres olimpiai bajnok Hajós Alfréd is.

Az egyik Duna-uszoda, háttérben a Margitszigettel

A 19. század végére a 20. század elejére megjelenő és elszaporodó Duna-uszodák miatt a szabad vízi úszás szinte teljesen megszűnt. Ezt a folyamatot a társadalom és egyben a sport polgárosodása csak tovább indukálta. Ebben az időszakban a Margitszigethez legközelebb eső ilyen létesítmény a budai Margit uszoda volt, amely közvetlenül a Margit híd lábánál volt található. Azonban az uszodát nem sokkal később elköltöztették. 1912-ben pedig már a Lánchíd lábánál lebegett a Duna felszínén.

Az 1920-as évekre az úszás komoly magyar sikersportággá vált, és mellé a Komjádi Béla vezette vízilabda is felnőtt. A magyar vizes sportok további fejlődése szempontjából pedig az évtized végére létszükségletté vált egy téli edzésre alkalmas fedett sportuszoda megépítése. A közvélemény ezt a kezdeményezést olyannyira támogatta, hogy a kirobbanó gazdasági világválság ellenére a kormányzat kiemelt figyelmet fordított a projektre. 1929 legelején még arról szóltak a tervek, hogy az uszoda a Gellért fürdő mögött kaphat helyett, csakhogy se a telek fekvését, se a méretét nem tartották megfelelőnek és a jövőbeni fűtés kérdése is komoly problémának tűnt. Így az ötlet néhány hónap alatt lekerült a napirendről. Helyette következő helyszínekként a Lukács- és a Császár-fürdő környéke merült fel, mielőtt áprilisban végleges döntés nem született a Margitszigetről.

Az uszoda tervének nagy pártolója Klebelsberg Kuno, vallás és közoktatásügyi miniszter volt, így nem meglepő módon a projekt finanszírozását nagyobb részben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium és a Székesfőváros (1-1 millió pengővel) vállalta magára, míg kisebb részben a Szent Margit Gyógyfürdő Rt. A pályázati tervek elkészítésére és magára az építkezésre is rendkívül rövid határidő állt rendelkezésre, ráadásul az erre a célra fordítható keretösszeg is igen karcsú volt. A tervpályázatot végül Hajós Alfréd nyerte meg, amit 1929 szeptemberében jelentettek be. Az övé volt az egyetlen olyan pályázat, amely minden tekintetben megfelelt a támasztott elvárásoknak. A rövid határidő betartását csak segítette, hogy Hajós az 1924-es és az 1928-as szellemi olimpiákra készített uszodatervei miatt már korábban behatóbban foglalkozott a témával.

A Nemzeti Sportuszoda építése

Klebelsberg Kuno 1930. március 17-én tette meg az első ünnepélyes kapavágást. A kivitelezést a Stabil Részvénytársaság kapta meg, a munkálatokat Sorg Antal irányította, míg a statikus terveket Gergely Jenő készítette. Az építkezésen éjjel-nappal több száz munkás dolgozott, hogy a decemberi nyitásra minden elkészüljön. Átadásakor, mind befogadóképessége (kb. 3000 fő), mint alapterület (2200nm) szempontjából Európa akkori legnagyobb fedett uszodája lett, amelynek tribünös kialakítása is kuriózumnak számított. Formái és technológiai megoldásai később Európa számos újonnan épült uszodájához szolgált mintaként. Két medencéje és három ugrótornya a lehetséges árvízveszély miatt az első emeleten kapott helyet. Úszóvizét kezdetben a margitszigeti termálforrásból és a Duna hideg vizének keverékéből biztosították. Az azóta műemlékké vált épület váza klinkertéglával borított vasbeton, tetőszerkezetét öt darab, 31 méter fesztávú, ellipszis ívű szintén vasbeton gerenda tartja, külső modern megjelenését antik elemek színesítik. Az átadóünnepségen Klebelsberg mellett megjelent Sipőcz József, Budapest főpolgármestere és Horthy Miklós kormányzó is, aki Hajós Alfrédnak munkája elismeréséül kormányfőtanácsosi címet adományozott.

Az uszoda működése első években anyagilag is kifizetődő volt. 1933-as beszámoló szerint szűk két év alatt 115 versenyt rendeztek benne, és közben negyedmillió pengő tiszta jövedelmet termelt. Ez az anyagi biztonság is hozzájárult ahhoz, hogy az első bővítésére már 1937-ben sor kerülhetett. Ehhez a terveket Csonka Ferenc építész és Csonka Pál statikus biztosították. A kivitelezést ismét Sorg Antalra bízták, amely során az uszoda egy szabadtéri versenymedencével és egy műugrómedencével, illetve a hozzá tartozó műugrótoronnyal bővült. A külső terület új tribünjei egyszerre akár 5000 néző befogadására is alkalmasak voltak.

• Balra: Nemzeti Sportuszoda a megépülése után
• Jobbra: 1942-es magyar-olasz női úszóverseny az uszodában

A megnyitó utáni első nagy megmérettetést az 1932-es los angelesi olimpia jelentette. 1931. május 12-én a Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) már itt rendezte meg első olimpiai előkészítő versenyét. Az indulók közül Bárány István és Tóth Ilonka érte el a legfigyelemreméltóbb eredményeket. Előbbi száz méteren új magyar és Európa csúcsot úszott, míg utóbbi 300 méteren 7,8 másodperccel javította meg az országos rekordot. Rajtuk kívül az „A” vízilabda válogatott is veretlenül zárta a mini-tornát. Ugyan mikor a Sportuszoda építése napirendre került, még Bárány Ferenc volt az ország elsőszámú úszója, a létesítmény működésének első évtizedének legnagyobb sztárja mégis Csik Ferenc és az első aranykorát élő vízilabda válogatott lett. Csik egy 1933-as úszóversenyen tűnt fel a Margitszigeten. 100 méter gyorson alig lépte túl az egy perces időt. Két évvel később, a szigetre érkező amerikai világrekordert, Peter Ficket győzte le egy nemzetközi úszóverseny alkalmával. Sikerei már a berlini aranyat is előrevetítették. Az 1937-es évet követő esztendők a Sportuszoda és az úszás kapcsolatának egyik fénykorának tekinthető. Ekkoriban csaknem hét magyar úszóbajnokságot rendeztek, amelyeknek legnagyobb sztárjai Csik Ferenc, Gróf Ödön, Lengyel Árpád és Ács Ilona voltak.

Csik Ferenc, a Sportuszoda első nagy felfedezettje

A második világháború a margitszigeti úszóéletben is új fejezetet nyitott. A megrongálódott épület renoválása már 1945-re befejeződött. Az uszodát ekkor gróf Teleki Géza kultuszminiszter vette át, és úszóversenyekkel, illetve vízilabda mérkőzésekkel nyitották meg. A háborút követő korszak egyik jellemző vonása volt a női úszók előretörése. Az őrségváltásnak mintegy előszelének tekinthető az, hogy ezen az átadón Székely Éva 100m-es mellúszásban világrekordot ért el.  A csúcspontja pedig minden idők legsikeresebb magyar olimpiája, az 1952-es helsinki játékok voltak. Az úszás lett a legeredményesebb sportág 50 megszerzett ponttal, és ezek közül mindegyik női versenyszámban született. Aranyérmet nyert Gyenge Valéria, Székely Éva, Szőke Katalin és a 400×100-as női gyors váltó is, amit további két ezüst és egy bronz követett.

AZ 1958-as margitszigeti EB plakátja

A nagyobb világesemények megrendezése is az 1950-es évektől vette kezdetét. Először az öttusa VB-re került sor 1954-ben. Úszásban a legjobb eredményt Tasnády Károly érte el, aki harmadikként ért célba. Őt követte a hatodik helyen Szondy István és a tizenhetediken Benedek Gábor. A következő nagy versenyt az 1958-as úszó, műugró és vízilabda Európa bajnokság jelentette, aminek a Nemzeti sportuszoda adhatott otthont. Erre az EB-re a létesítményt Hajnádi György tervei szerint készítették fel, amely korszerűsítés magába foglalt egy új gyakorlómedencét is. 3 méteres férfi ugródeszkában Újvári László lett az aranyérmes, míg toronyugrásban Márton Jenő szerzett bronzérmet. Úszásban a világklasszis Ian Black és Katona József küzdelmét előzte meg a legnagyobb várakozás, végül 1500 méteres gyorsúszásban a brit győzedelmeskedett, míg Katona ezüstérmes lett. Rajtuk kívül jól szerepelt még Dobai Gyula, a 4x100m férfi vegyes váltó és a 4x200m-es férfi gyorsváltó. Az EB után tizenegy év szünet következett, majd ismét egy öttusa világbajnokság. Úszás számban Balczó András az ötödik, Bakó Pál a hatodik, Kelemen Péter pedig a hetedik lett.

Az 1950-es, ’60-as évek fellendülése után a Sportuszoda veszített a jelentőségéből, így közvetve a magyar úszósport súlypontja is máshová helyeződött át. Ezt részben létesítmény egyre kevésbé korszerű jellegének, míg másik részben az egyre szaporodó új modern, fedett uszodák számának növekedésével magyarázható. 1975-től keresztelték át tervezője után Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodának.

A Sportuszoda fedett csarnoka

A következő nagyobb felújításokra, modernizálásokra és bővítésekre a rendszerváltás után (2002, 2006, 2017) került sor. Ezek közül a legfontosabb a 2006-os átadást megelőző munkálatok voltak. A közelgő úszó EB megrendezése tűzte napirendre a sportuszoda újabb bővítését, amely ezúttal Keller Ferenc és Pálfy Sándor tervei szerint egy 50m-es versenymedencével, egy 25x25m-es, ugrótoronnyal ellátott medencével és további lelátókkal bővült. Ugyan az új részek nem különülnek el se fizikailag, se szervezetileg, de a 2004-ben elhunyt legendás magyar úszóedző emléke előtt tisztelegve az uszodának ezen részét Széchy Tamás után nevezték el. Az EB-n hazai oldalról a legeredményesebb férfi versenyző Cseh László lett, aki 200 és 400 m vegyes úszásban is első helyen végzett, míg 200 m háton a második helyen ért célba. A női mezőnyben Kovács Ágnes remekelt a mellúszó számokban elért három bronzérmével. Újabb vizes EB-re viszonylag hamar, már 2010-ben sor került. Ekkor a férfi mezőnyben ismét Cseh László diadalmaskodott két arannyal, de Gyurta Dániel is remekelt a 200m-es mellúszásban szerzett győzelmével. A nőknél a pályája elején tartó Hosszú Katinka tündökölt három megszerzett aranyéremmel. Jelenleg a margitszigeti úszó világesemények története a 2017-es FINA VB-vel zárult.

A Sportuszoda szabadtéri medencéi

Mára a teljes létesítmény-együttes nagyjából 80 ezer négyzetméternyi felületen terül el, összesen nyolc fedett, valamint szabadtéri medencével és a modern szabályozásoknak megfelelő műugró emelvénnyel rendelkezik. Az uszoda megalakulása óta napjainkig a magyar vizes sportok egyik központja. A világesemények mellett számos úszó, vízilabdázó, szinkron- és búvárúszó, műugró, öttusázó és triatlonos itt készült, illetve készül fel a versenyeire. Maga az épület pedig a sportéletben betöltött szerepe mellett egyben a XX. századi magyar építészet egyik meghatározó alkotása is.

Május hónap műtárgya a Sportuszoda belső látványterve. A szignó alapján a képet maga Hajós Alfréd, az uszoda tervezője és későbbi névadója alkotta meg. A csaknem 1 méter hosszú és 65 centiméter széles kép vegyes technikával készült. A tollvonások mellett ceruzával és krétával színezték ki.

Kormány Ákos

Hónap műtárgya rovatunk áprilisi cikkében egy igazi ritkaságot mutatunk be, amely a hazai motorsport emlékét őrzi.

A 19. század második felében lezajló „második ipari forradalom” a gazdasági világ mellett a társadalmi életre is nagy hatást gyakorolt, így az emberek mindennapjaiban is radikális változásokat hozott. Az európai- és amerikai kontinensen a sportolás és a testmozgás „reneszánszát” élte, de az olyan klasszikus, már ókorban is ismert mozgásformák, mint a birkózás, futás és a csapatsportok elterjedése mellett olyan új sportágak is létrejöttek, amelyeket az akkori technikai vívmányok hívtak életre.

A 19-20. század fordulójának egyik legjelentősebb találmánya a belső égésű motorok megjelenése és elterjedése volt. Az automobilok, motorkerékpárok és repülők megjelenésével párhuzamosan a „motorsportok” is megjelentek. A motorsportokat azért írtuk idézőjellel, mert a kortárs nyelvezetben ez még gyűjtőfogalomnak számított és nemcsak a motorkerékpárok, hanem minden motorral működő szerkezet sportjait fedte. A szakágak a 20. század elején kezdtek szétválni és a motor(kerékpár)sport képviselői 1904-ben saját nemzetközi szervezetett alakítottak, Nemzetközi Motor Szövetség néven.

Az 1900-as párizsi olimpián már rendeztek autó- és motorversenyeket

Hazánkban már 1900-ban rendeztek olyan versenyt, ahol gépjárművek is feltűntek. Magyarországon ekkoriban a kerékpársport hatalmas népszerűségnek örvendett, a fővárosi millenáris Velodrom mellett közel húsz hasonló vidéki sportkomplexumot húztak fel. A velodromok látogatói körében a labdarúgás mellett a kerékpár versenyek számított a legnépszerűbbnek. Nem meglepő tehát, hogy a hazai motorsportok a kerékpározásból „nőtték ki” magukat. Három kerekű motorosok már a 19. század végén is indultak kerékpáros versenyeken, majd elkezdték megszervezni a saját szövetségeiket és versenyeiket. Az elsők az automobilosok voltak, hosszú szervezés után 1900. novemberében szövetséget alapítottak, egy évvel később június 16 és 23-a között egy kiállítással egybekötött versenyt is megtartottak. 1904-ben megtartották az első „léghajó üldözéses” versenyt is, ennek lényege az volt, hogy az autósoknak egy adott pontról felszálló léghajót kellett utolérni, és a leszállás helyére elsőként beérkezni.

Dedics Ferenc (a kép jobb szélén) és barátai motoros kiránduláson, 1907.

A sorból a motorkerékpárosok rajongói sem maradhattak ki. 1906-ban Král Sándor, Beszédes Jenő, Ruttner Kálmán, Légárdy Ottó és Hódossy Jenő megalapították a Magyar Motorkerékpározók Egyesületét, első versenyüket a 102 kilométeres Budapest–Dunakeszi–Vác–Acsa–Aszód–Gödöllő–Cinkota–Budapest útvonalon tartották meg. Az első világháborúig számos versenyt szerveztek, köztük egy 1907-ben a János-hegyre tervezett hegyi futamot, de erre végül csak az 1920-as évtizedben került sor. A hazai motorsportok iránti növekvő népszerűséget az első világháború sem tudta megakasztani. Hazánkban nem volt jelen motorgyártás, de az Egyesült Államokból és Franciaországból behozott járművekre a magyar kormányzat kereskedelmi szerződésekkel teremtett kedvező feltételeket. A két világháború közti időszakban „gomba szám szaporodtak” a fővárosi és vidéki versenyek, külön-külön, együttesen vagy más korabeli népszerű sportokkal együtt. A fővárosban a „legkedveltebb” verseny helyszín a Svábhegy volt – amely az 1930-as EB egyik helyszíne is volt – de angol mintára megrendezték az első hosszútáv versenyeket is.

A Magyar Tourist Trophy startja 1925-ben

A második világháború után hatalomra kerülő kommunista kormányzat a hazai sportéletet teljesen átalakította. A munkás-kommunista ideológiát valló hatalom a tömegsportra a társadalmi élet- és gondolkodás fontos alakítójaként tekintett, éppen ezért számos egyesület vagy sportág esett áldozatul a felülről irányított átalakításoknak. A háborús károk és a hiánygazdaság ellenére a hatalom döntése alapján a motorsportot tömegsporttá kívánták alakítani, míg az autósportokat „parkoló pályára” helyezték. Az egyesületek motor szakosztályaiknak igazolt versenyző száma, valamint a motorkerékpárok száma is folyamatosan növekedett. Hazai és nemzetközi versenyeket is folyamatosan tartottak, ezek egyikéről mutatunk be egy korabeli plakettet.

(Az FTC 1949-ben rendezett motoros versenyének tiszteletdíja

A plakett a Ferencvárosi Torna Club 1949-es motorversenyének tiszteletdíja.  A IX. kerületi klub autó- és motoros szakosztálya az 1930-as harmincas években szerveződött meg. Bár a szakosztály az 1940-es évtizedben anyagi gondokkal küszködött, a háború után az FTC motorosai három magyar bajnoki címet szereztek. Az elsőt még 1946-ban Horváth I Károly, aki a kerékpárosok szentélyében, a Millenárison nyerte meg a kismotorosok országos bajnokságát, aztán 1948-ban Gutschy Károly a salakmotorosok 500 ccm-es géposztályában, végül pedig 1949-ben Gody László a túrabajnokság oldalkocsis motorkerékpáros számában lett első, ahol az utasa Gabrosek Lajos volt.

Az FTC 1949-ben a városligeti kiskörben több mint harmincötezer néző előtt rendezte meg nemzetközi motorversenyét is. Plakettünk, amelyet múzeumunk éremtári gyűjteménye őriz, a Ferencvárosi Torna Klub a versenynek a tiszteletdíja. Téglalap alakú márvány plakett, amelyen egy motorozó alakot ábrázoló kis szobor látható. Felül fémből zöld-fehér zászló és „FTC” felirat, valamint vaskerék. Alul fémtáblán felirat: „F.T.C. TISZTELETDÍJA 1949.” A plakett alapját márványból a szobrot alumíniumból öntötték, magassága 15 cm, hossza 13 cm.

Az FTC 1949-ben rendezett motoros versenyének tiszteletdíja

Nagy Gergely

Rovatunk márciusi cikkének tárgya egy igazi ritkasága. A szóban forgó műtárgy a Magyar Olimpiai Bizottság működése során 1914 és 1927 között tartott havi alakuló ülések és a fontosabb ügyekben tartott egyes hó közi ülések jegyzőkönyveinek egy könyv formátumba kötött gyűjteménye.

A jegyzőkönyvek csíkozott jegyzetpapírokra készültek kézi folyóírással. Maga a kötet a „Magyar Olimpiai Bizottság Naplója” nevet viseli. Az első bejegyzett jegyzőkönyv felvételének pontos dátuma 1914. május 19-e, az utolsóé pedig 1927. december 21-e. A kötés Kóródi Mihály könyv- és papírkereskedéséből származik, mely a Budapest IX. Mester-utca 25. száma alatt volt található. A belső címlap és az azt követő borítólap díszes kivitelűek. A borítón az 1924-es párizsi, illetve az 1928-as amszterdami Olimpiai Játékokhoz kapcsolódó bélyegek és matricák találhatóak beragasztva.

A borító jobb felső sarkában tálható bélyegző alapján a jegyzőkönyv-gyűjtemény eredetileg az Országos Testnevelési Tanács Könyvtárában volt nyilvántartásba véve. Az 1913-ban alapított OTT volt Magyarország első állami sportirányítási szervezete. 1928-ban ez olvasztotta magába az addig független társadalmi testületként működő Magyar Olimpiai Bizottságot. Elnöke 1913 és 1923 között ugyanaz a Berzeviczy Albert volt, aki 1895 és 1904 között a MOB elnöki, 1903 és 1905 között pedig Tisza István kormányának kultuszminiszteri pozícióját töltötte be.

Magyar Olimpia Bizottság naplójának lapjai

1894. június 23-án a Párizsban rendezett nemzetközi atlétikai kongresszuson kimondták az olimpia játékok modern formában történő újjáélesztését és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalakulását. A bizottság elnöke Pierre de Coubertin lett, magyar tagjává pedig a sportszervező-humanista pedagógust, Kemény Ferencet választották. Kemény Ferencet szoros barátság fűzte Coubertinhez, akivel Párizsban ismerkedett meg 1884-1885-ös Sorbonne-i tanulmányai során. A Bois de Boulogne platánjai alatt együtt álmodoztak a testnevelés pedagógia alapú megreformálásáról, illetve a sportnak a nemzetek közötti béke megvalósításában betöltendő vezető szerepéről.

Az 1896-ban Athénban tartandó olimpiai játékok magyar szereplésének megszervezése hamarosan nagyon sürgőssé vált. Eötvös Lóránd kultuszminiszter az olimpiai játékok ügyét a Nemzeti Torna Egylet gondjaira bízta, továbbá felkérte meghívott szakértőnek Kemény Ferencet is. Hosszasan elhúzódó szervezkedést követően végül 1895. december 19-én megalakult a Magyar Olimpiai Bizottság, hivatalos nevén az Olimpiai Játékokat Előkészítő Magyar Bizottság, melynek tagjai az NTE, a MAC, a Nemzeti Hajós Egylet, a „Neptun” Evezős Egylet, és a III. kerületi Torna- és Vívóegylet soraiból kerültek megválasztásra. Az elnöke Berzeviczy Albert, másodelnöke Gerenday György, a titkára pedig Kemény Ferenc lett. A bizottság legégetőbb feladata a magyar sportolók kiutazására és szereplésére szánt anyagi források előteremtése, illetve a próbaversenyek lebonyolítása volt. A törvényhozás a korábban ígért 3000 forint helyett csak 1000 forint támogatást fogadott el, a költségek fennmaradó részét az egyesületeknek kellett megfinanszírozniuk. Végül összesen 1400 forint állami segélyből és 1100 forint egyesületi hozzájárulásból valósult meg Magyarország első olimpiai szereplése.  (Az adatok Keresztényi József: A MOB Története (TTT, Budapest, 1970, 28. o) című munkájából származnak, melyben folyamatosan forintban közli a költségeket. 1892-ben az Osztrák-Magyar Monarchia területén bevezették hivatalos pénznemként az aranyfedezetű koronát, habár a korábbi forint bankjegyek és ezüstérmék egy ideig még forgalomban maradtak.) A Magyar Úszó Egylet pénztelensége folytán nem tudta előteremteni a szükséges hozzájárulást, így kénytelen volt beleegyezni abba, hogy a későbbi kétszeres olimpiai bajnok Hajós Alfréd a költségeket átvállaló BTC színeiben álljon rajthoz.

Balra: Kemény Ferenc

Jobbra: Dr. Berzeviczy Albert

Az első olimpia lebonyolítása után megkezdődött a MOB szervezetének kiépítése. 1899 őszén döntés született egy országos bizottság megszervezéséről. Az 1899. november 10-én tartott alakuló ülésen a MOB „Országos Olimpiai Nagybizottság” néven alakult újjá, habár egyetlen vidéki képviselő sem volt a tagok között. Az állandó bizottsággá történő alakítás fontos mérföldköve volt, hogy 1904. május 4-én Berzeviczy Albert kultuszminiszter kiadta a MOB szervezeti szabályzatát. Közben a torna és az atlétika párharca folytán fokozatosan kiéleződött az ellentét az NTE és a MAC között. Az 1906-os időközi olimpia játékok szervezése kapcsán a MAC befolyása tovább erősödött a magyar olimpiai mozgalmon belül. Széchenyi Imre elnök 1905-ben bekövetkezett halálát követően a pozíció betöltésére Andrássy Gézát kérték fel, Stankovits Szilárd titkár helyére pedig Lauber Dezső került. Athénban a MOB-ot Muzsa Gyula és Lauber Dezső képviselték. Kemény Ferenc, akit az 1900-as és az 1904-es olimpiák után a kultuszminiszter elismerésben részesített, el sem utazott a görög fővárosba, majd 1907-ben bejelentette lemondását. A NOB május 24-i hágai ülésén már Muzsa Gyula volt jelen a MOB képviseletében, bár ekkor még nem lett a nemzetközi szervezet tagja. Andrássy Gézát nem sokkal a hágai ülés után választották be a delegátusok közé, majd ezt követően 1909-ben Muzsa Gyula személyében egy második delegátusra is szert tett Magyarország. 1908-ban a kultuszminiszter mindkettőjüket a MOB állandó elnökévé, valamint társelnökévé nevezte ki.

A NOB 1911. évi ülését május 23-án nyitották meg Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Budapest neve – mint rendező város – már korábban is felvetődött, először pont 1896-ban, amikor az államkincstár üressége folytán a görög kormány nem tűnt teljesen elszántnak az olimpia rendezése mellett. 1911-ben Kemény Ferenc levelet írt Coubertin-nek, melyben felvetette, hogy az 1916-os játékok színhelye a magyar főváros legyen. Az első világháború kitörése következtében a végül Berlinnek ítélt játékok nem kerültek megrendezése. Ugyanígy elúszott az 1920-as budapesti rendezés ügye is, sőt, az antwerpeni játékokon részt sem vehetett Magyarország. Szintén függőben volt a nemzeti stadion építésének ügye. 1913-ban Andrássy Géza és Muzsa Gyula Bécsbe utaztak, melynek célja az volt, hogy a Vérmezőt elkérjék őfelségétől a stadion részére, azonban a helyszínre a katonaság is igényt tartott, így ez a terv kudarcba fulladt. Ettől függetlenül az beszámolók alapján Ferenc József híve volt a magyar olimpia ügyének.

Lauber Dezső – Muzsa Gyula – gróf Andrássy Géza

A háború alatt összesen két alkalommal ülésezett a MOB: 1916. január 26-án és 1918. január 22-én. Az 1918-as ülésen mindössze tizenketten jelentek meg, számos tag a harcok során vesztette el életét. Az 1919. április 15-én felállított Testnevelési Ügyek Direktóriumával a MOB megpróbált együttműködni, és tovább vitték a nemzeti stadion ügyét. Elkészült Hajós Alfréd százezer nézőt befogadó stadion terve. 1921. január 29-én tisztújító ülésre került sor, melyen a vezető pozíciókat a sportszövetségek képviselői közül választották meg. Kivételt képezett az elnöki és a társelnöki tiszt, melyre Andrássy Gézát és Muzsa Gyulát a kultuszminiszter nevezte ki. 1922 és 1927 között a MOB minden januárban megtartotta éves alakuló ülését, de szükség esetén évközben is ülésezett. 1927-ben Andrássyt és Muzsát beválasztották a felsőház tagjai közé. A közjogi méltóságok adományozásával a sport ügye új szintre emelkedett. 1928. január 1-től az addig önálló társadalmi testületként működő MOB az állami hivatali apparátus részévé vált. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a szervezetet az Országos Testnevelési Tanács IV. számú szakbizottságává alakította át.

Csóti Gergely Ákos