Egyetemek a magyar sport szolgálatában

2017. 05. 03.  

Egyetemek a magyar sport szolgálatában
 
címmel sporttörténeti konferenciát tartottak a Magyar Sport Házában 2017.  április 26-án, a Magyar Sporttudományi Társaság és annak Sporttörténeti Szakbizottsága, valamint a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum szervezésében.
 
Dr. Szőts Gábor, az MSTT főtitkára köszöntője után az első előadó: Dr. Szikora Katalin, egyetemi docens a magyar egyetemi sport kezdeteiről, valamint a ma is ismert nagy egyesületek létrejöttéről, a sportéletben betöltött szerepéről beszélt.
 
Ezután a két legrégebbi egyetemi egyesület bemutatása következett: a Műegyetemi Atlétikai és Football Clubot (MAFC) Bartha Zsolt, az ELTE patinás egyesületét: a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubot (BEAC) pedig Simon Gábor ügyvezető mutatta be. Előadásukban  a klubtörténet mellett az egyetemi sport mindenkori szerepéről, jelentőségéről, valamint a jelenlegi klubéletről is átfogó képet nyújtottak.
 
Az első rész záró előadásában Iváncsó Ádám a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) kialakulásáról és történetéről beszélt. Az előadó remekül illusztrált összefoglalója jóvoltából számos új információval gazdagodtunk a “kálvinista Róma” katolikus hátterű egyetemi klubjáról, amelynek sajátos, mégis meghatározó szerepe volt Debrecen sportéletében.
 
/Ádám nemrég még kollégánk volt a Sportmúzeumban. Előadása hiánypótló, sporttörténeti szempontból rendkívül értékes volt./
 
A szünet után újabb színes beszámoló következett Kolozsvár egyetemi sportéletének kialakulásáról. Dr. Killyéni András megkülönböztetett figyelmet szentelt előadásában Vermes Lajos személyének, aki ott tartózkodása idején a legtöbbet tette Kolozsvár szervezett, egyetemi  sportéletének kiépítéséért. – Az előadó hosszú évek óta kutatja szülővárosa sportjának történetét, így a téma legjobb ismerőjének számít.
 
Nagy Máté az önálló felsőoktatási sport intézmény kötelékében létrejött TFSÉ-t, vagyis a Magyar Testnevelési Egyetem sportegyesületét mutatta be.
 
Földesiné Szabó Gyöngyi, Professzor Emerita a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és az International University Sports Federation (FISU) alakulásáról, szervezetéről, jelentőségéről, illetve működésük kölcsönhatásairól szólt.
 
A  sportélet beszámíthatóságának lehetőségei az egyetemi rangsorokba  címmel a MEFS főtitkára, dr. Székely Mózes tartott beszámolót, majd a szövetség elnöke, dr Kiss Ádám köszöntötte a megjelenteket.
 
Végül dr. Szabó Lajos, a Sportmúzeum  igazgatója az 1965-ben megrendezett budapesti Universiadé hátteréről és lebonyolításáról beszélt. Előadásában kiemelte, hogy a rendezvény a mai napig a legnagyobb szabású hazai rendezésű,  nemzetközi sporteseménynek számít.

Elhunyt Földi Imre

2017. 04. 24.  

Vasárnap reggel, 79. születésnapja előtt néhány nappal elhunyt Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelő, a Nemzet Sportolója.

Földi Imre 1938. május 8-án született Kecskeméten, de élete Tatabányához köti. A Tatabányai Bányász sportolója 1955 és 1978 között. Ez idő alatt öt olimpián vett részt, háromszor érmes helyezést szerzett, a másik két alkalommal pontszerző volt; 56 kilóban lett olimpiai érmes. Kiemelkedő tehetség volt, eredményei alapján hosszú időn keresztül a világ egyik legjobbjának tartották. Öt világbajnoki arany-, öt ezüst- és két bronzérem; tíz Európa-bajnoki győzelem, öt második és két harmadik helyezés; világcsúcsok, magyar rekordok fűződnek a nevéhez.
A müncheni olimpián arany-, Tokióban és Mexikóvárosban ezüstérmet nyert. Rómában hatodik, utolsó olimpiáján, Montreálban ötödik, pontszerző helyen végzett.
Sportolói pályafutását követően a tatabányai klub edzője lett. Eredményeit, munkásságát számos elimeréssel jutalmazták. MOB olimpiai aranygyűrűt 1995-ben, Olimpiai emlékérmet 2009-ben vehetett át. 2007-től a Nemzet Sportolója, tavaly Prima Primissima-díjas lett. A sportág halhatatlanja, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség 2005-ben az évszázad súlyemelőjének választotta.
 

Székely Éva 90 éves

2017. 04. 04.  

Székely Éva (Budapest, 1927. április 3.)


A Pillangókisasszony, aki soha nem adta fel.
 
Székely Éva Budapesten született. Már 1940-ben, 13 évesen tagja volt a folyamúszó- bajnokságot nyert ferencvárosi váltónak. 1941-től azonban zsidó származása miatt évekig nem indulhatott versenyeken, sőt még az uszodába se engedték be. Naponta kilométereket kellett gyalogolnia belvárosi lakásától, hogy úszni tudjon. Miután edzőjét, Sárosi Imrét munkaszolgálatra hurcolták, két éven keresztül egyedül készült azok alapján az edzéstervek alapján, amelyeket sikerült valahogy hazaküldeni a táborból. Székely Éva a szerencsének, akaraterejének és kitartásának köszönhette, hogy túlélte a második világháborút, és 1945 után bekerült a magyar válogatottba. Neve 1947-ben vált országosan és világszerte ismertté, amikor ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon, és három aranyérmet nyert a főiskolai világbajnokságon.

1948-ban jó esélyekkel indult volna a londoni olimpián, csakhogy a téli felkészülés idején nyitott teherautón vitték az egyik vidéki versenyre. Szövődményes mellhártyagyulladást kapott, és hat hétig edzeni sem tudott. Londonban csak negyedik lett a döntőben. Székely Éva azonban még ekkor sem adta fel. Sárosi Imrével tovább növelték a már addig is könyörtelen edzésadagot, és napi három-négy tréninggel készültek az 1952-es olimpiára. Helsinkiben aztán valóra vált Székely Éva álma, megnyerte a 200 méteres mellúszás döntőjét. 1956-ban ezüstérmes lett ugyanabban a számban, igaz akkor már valóban mellúszással kellett teljesítenie a távot, hiszen a pillangót addigra versenyszámmá nyilvánították.

Pályafutása során számtalan világ-, Európa- és magyar csúcsot úszott. Később mint edző, illetve mesteredző tevékenykedett, legismertebb és legkedvesebb tanítványa saját lánya, az olimpiai érmes Gyarmati Andrea volt, akinek édesapja Gyarmati Dezső, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

Legnagyobb sikere az 1952-es helsinki olimpián szerzett aranyérme, 200 m mellúszásban. A BVSC-ben, majd az FTC-ben edző, 1969-től mesteredző volt. 1974-től az FTC örökös tagja, 1985 és 1989 között a Start SE társelnöke.

Sportpályafutását követően gyógyszerésznek tanult, majd a MÁV-kórházban dolgozott. Később a Testnevelési Főiskola Tudományos Kutatóintézetének munkatársa lett. Több szakcikke és kiadványa jelent meg. Legismertebb műve a Sírni csak a győztesnek szabad (Magvető, 1981.), melyért Ezüstgerely-díjjal jutalmazták.

1976-től az Úszósport Hírességeinek Csarnoka (International Swimming Hall of Fame) tagja. 1981-től a Zsidó Sporthírességek Csarnoka (International Jewish Sports Hall of Fame) tagja. 1994-től a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület alapító tagja. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. 2004-től a Nemzet Sportolója. 2005-ben Nemzetközi Fair Play életműdíjat vehetett át. 2007-ben a példaértékű sportolói és edzői életpálya elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést. 2011-ben Prima-díjat kapott. 2014-ben beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába.
 
Pillangókisasszony
Ő volt a pillangóúszás meghonosítója és első magyar bajnoka, az első nő a világon, aki képes volt 200 métert pillangózni, megállás nélkül. 1952-ben úgy nyert mellúszásban olimpiát, hogy pillangózva tette meg a 200 méteres távot. Az akkori szabályok szerint a pillangó nem volt önálló úszásnem. Általában az első hosszokon előnyt szereztek azok a versenyzők, akik pillangóztak, de a fáradság miatt a mellúszók sokszor lehajrázták őket a táv végén. Székely Éva azonban apja tanácsára más taktikát választott. Édesapja nem értett az úszáshoz, viszont sokat járt lóversenyre. Ott azt látta, hogy a zsokék a táv háromnegyedénél visszafogják a lovakat, hogy aztán a hajrára maradjon energiájuk. Ezzel a taktikával nyerte sorra a versenyeket Székely Éva is.
 
Borzalmak a II. világháború idején
1941 júniusában Székely Éva és Vámos Adél felállt egy margitszigeti versenyen a rajtkőre. Az indítás előtti pillanatban a szövetség egyik funkcionáriusa odarohant hozzájuk és lerángatta őket a kövekről. Azt mondta, nem indulhatnak, nincs helyük a „megtisztított” magyar sportban. A mindössze 14 éves lányt hosszú évekre száműzték az úszósportból. Nemhogy versenyeken nem indulhatott, de az uszodába sem tehette be a lábát. A Sportuszoda helyett Újpestre járt úszni. Órákat villamosozott vagy gyalogolt naponta, hogy teljesíthesse az edzésadagját. Magyar bajnokságok és világversenyek nélkül dolgozta végig a háború éveit, egyértelműen azzal a céllal, hogy esélyesként utazhasson a következő olimpiára.
1945. augusztus 25-én rendezték a korszaknyitó versenyt az ünnepélyesen felavatott Sportuszodában: Székely Éva 1:27-es országos csúccsal nyerte a 100 méteres mellúszást.
 
Saját kulcsa volt az uszodához
Székely Éva már 13 évesen annyit edzett, amire abban a korban mások nem lettek volna képesek. Sárosi mesterrel bevezették a mindennapos edzés fogalmát. Ezt akkor sokan ellenszenvvel fogadták. Már az is nagy szó volt, ha kortársai közül valaki hetente háromszor eljárt edzésre.
Szorgalma és kitartása később meghozta a várva várt diadalt. A sikertelen londoni játékok után úgy döntöttek Sárosi Imrével, hogy még nagyobb fordulatszámra kapcsolnak. Tovább növelték az edzésadagot, fokozták az iramot és csökkentették a pihenőket. A világon elsőként áttértek a napi három, majd a napi négy edzésre. Az uszodát hatkor nyitották, de Székely Évának az már késő volt. Államvizsgára készült az egyetemen, és a teljes edzés nem fért volna bele az idejébe. Külön kulcsot kapott az uszodához, hogy már hajnali ötkor megkezdhesse a tréninget.
 

Sportfotó-történeti kiállítás nyílt a SportAgórán!

2017. 03. 03.  

Vermes Lajos az első magyar sportfényképész és a „palicsi olimpiák” megteremtője címmel 2017. március 2-án megnyílt a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum legújabb fotókiállítása.

A kiállítás Nagybudafalvi Vermes Lajos a magyar sportért tett munkásságának állít emléket. A megnyitón beszédet mondott Dr. Szabó Lajos a Magyar Olimpia és Sportmúzeum igazgatója, Dr. Szikora Katalin a Testnevelési Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, és Szarka Klára a Fotótörténeti Társaság elnöke és a Budapest Fotó Fesztivál kurátora. A kiállítás része a Budapest Fotó Fesztivál hivatalos programjának.

Vermes Lajos a magyar sport egyik legsokoldalúbb és legvitatottabb alakja volt a XIX. század második felében. 1880 és 1914 között az ő kezdeményezésére szerveztek rendszeresen sportjátékokat a Szabadka melletti Palicson. Sor került többek között versenyekre gyaloglásban, kerékpározásban, birkózásban, vívásban és teniszezésben. A palicsi játékokat 1885-ben a Herkules hasábjain nevezték „magyar Olympiának”, majd a Pierre de Coubertin báró által propagált modern olimpiai versenyek rendszeressé válása után kezdték őket előolimpiaként emlegetni. Vermes Lajos a nagyszámú sportoló szállásaként felépítette birtokán a Bagolyvárat, 1891-ben pedig aszfaltborítású kerékpárpályát építtetett, és a pálya mellé falelátót állíttatott. Magyarországon ez volt az első ilyen pálya, de Európában is csak a harmadik.

Vermes Lajos maga is kiváló sportember volt. Számos sportot űzött; tornázott, atletizált, vívott, kerékpározott. Alapító tagja volt a Szabadkai Torna Egyletnek és az Achilles Sportegyletnek (ez utóbbinak alelnöke is volt), valamint többek között az NTE előtornásza, az MTK első elnöke, a MAC titkára és a Budapesti Kerékpáros Egylet alelnöke. Egész családi vagyonát Palicsfürdő fejlesztésébe és a sportba ölte, még villamosvasutat is tervezett Szabadkától Palicsig. A vállalkozás azonban az 1890-es évek elején csődbe ment és elúszott vele a családi vagyon is. Ezek után Vermes Kolozsvárra költözött, ahol az egyetem torna és vívómestereként helyezkedett el. A világháború miatt tért vissza Palicsra és ott élt haláláig.

Vermes Lajost minden újdonság vonzotta, így az aktív sportolás mellett sportfotózással is foglalkozott. A tőle fennmaradt eredeti képek a magyar sportfotózás korai történetének leggazdagabb és legértékesebb anyagát alkotják. A képek jelentős része beállított műtermi fotó, melyek főként a kerékpározás, vívás, birkózás és a testépítés témájában készültek. Azonban hagyatékában fellelhető egy saját maga által tervezett sorozatfényképezőgépezet rajza is, mely már fázisfotók készítésére is alkalmas lehetett.

A kiállítás gazdag fotóanyaggal, valamint az Olimpia és Sportmúzeum gyűjteményéből származó tárgyakkal mutatja be Vermes Lajos szerteágazó munkásságát és eredményeit. A kiállítás nem jöhetett volna létre Vermes Mihály, Táborosi László és Ljudevit Vujković Lamić – Moco valamint Németh Árpád segítő támogatása nélkül.

A kiállítással egy időben a múzeum kiadásában Vermes Lajos munkásságáról angol és magyar nyelvű album is megjelent, mely a múzeumban megvásárolható.

Kérjük tekintse meg galériánkat is!
 

95 éves Szepesi György

2017. 02. 06.  
Február 5-én ünnepli 95. születésnapját a legendás sportriporter, Szepesi György, az Aranycsapat tizenkettedik tagja.

A labdarúgással az angyalföldi grundokon, gyermekként ismerkedett meg. Jóllehet tizenkét éves korától igazolt játékos volt alsóbb osztályokban, hamar belátta, hogy nem olyan tehetséges, mint az akkor világhírű magyar focisták. Úgy érezte, hogy a pálya széléről többet tud nyújtani a sportnak.

Ez utóbbit szó szerint kell érteni, mert 1945-ben rádiós lett, és az oldalvonal mellett állva közvetítette a meccseket. Ezek közül alighanem a leghíresebb az 1953-as londoni 6:3, az „Évszázad mérkőzése”, amelyet milliók hallgattak idehaza, Szepesire pedig ráragadt az elismerő minősítés: ő az Aranycsapat 12. játékosa.

Szervezője volt a Magyar Rádió Körkapcsolás című műsorának, amely rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, és 1963-tól 2009-ig kíváncsi rádióhallgatók millióihoz juttatta el a magyar stadionok hangulatát. Ő honosította meg azt a sportközvetítési stílust, amelyben a riporter lelkesen, magas hőfokon együtt él a játékkal, a csapattal, a versenyzővel, azonosul a történésekkel, együtt örül a sikernek, a győzelemnek, s kesereg balsiker, vereség esetén.

Az olimpiáról először 1948-ban tudósított, s sorozatban tizenöt ötkarikás nyári játékról közvetített egyedi stílusban az éteren keresztül. Egy híján félszáz magyar olimpiai aranyérem megszületésénél lehetett ott, az 1964-ben Tokióban győztes magyar vízilabda válogatott döntő mérkőzésén például egy ország kiáltotta vele: „Lőj, Dömötör!” Emellett tizennégy labdarúgó-világbajnokságnak is a kommentátora volt, s bekerült a Guinness-féle Rekordok könyvébe. Ő ugyanis a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere, a 2005-ös Magyarország-Argentína barátságos futballmérkőzésnek csaknem napra pontosan hatvan évvel azután lehetett a rádiós szakkommentátora, hogy az 1945-ös magyar-osztrákon bemutatkozott sportriporterként.


Társadalmi megbízatásokat is vállalt: 1979 és 1986 között volt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, elnöksége idején szerepelt utoljára a magyar labdarúgó-válogatott világbajnokságon, az 1986-os mexikói tornán. 1982-ben beválasztották a FIFA végrehajtó bizottságába, s tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak is.

Szepesi György munkásságát számos elismerés övezi: első magyar sportújságíróként kapta meg a Gerevich-díjat, birtokosa az Orth György-díjnak, az Aranytollnak, 2007 januárjában Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át, 2004-ben lett a Prima Primissima-díj kitüntetettje, s ugyanebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal jutalmazta. Birtokosa a NOB Olimpiai Érdemrend Ezüst Fokozatának, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének is.

2016 januárjában Szepesi György kapta a Magyar Labdarúgó Szövetség életműdíját az M4 Sport – Az Év sportolója gálán.

Keleti Ágnes 96 éves

2017. 01. 09.  

Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok és világbajnok tornásznő 1921. január 9-én született Klein Ágnes néven, zsidó család gyermekeként.
 
Az ő korában a női torna még nem a 35 kilós gyereklányok sportja volt, hanem nőies nők művelték. Igaz, a gyakorlatok is mások voltak, a kockázatos és lélegzetállító produkciók helyett az esztétikum és a harmónia dominált.

Keleti Ágnes 1938-ban, 17 évesen lett a válogatott keret tagja. 1940-ben nyerte első magyar bajnoki érmét. A negyvenes évek kirekesztő zsidótörvényei miatt sportpályafutása átmenetileg megrekedt, a háború alatt bujkálnia kellett. 1945-től versenyezhetett újra.

Az 1948-as londoni olimpián szerepelhettek először magyar tornásznők világversenyen, a háború után. Keleti Ágnes is elutazott a brit fővárosba, azonban bokasérülése miatt csupán szemlélője lehetett a versenyeknek.
 
Hazatérve tanári diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán.
1952-ben, a helsinki olimpián versenyezhetett először a nemzetközi mezőnyben. Akkor már 31 éves volt, mégis megszerezte az olimpia bajnoki címet talajon (műszabadgyakorlat). Ráadásul egy ezüst- (összetett csapat) és két bronzérmet (felemáskorlát, kéziszer csapat) nyert. 1954-ben, Rómában világbajnok lett.
 
1956-ban, 35 évesen érkezett el sportpályafutása csúcsára. Melbourne-ben négy olimpiai bajnoki érmet (felemáskorlát, gerenda, talaj, kéziszer csapat), valamint két ezüstérmet (összetett egyéni és csapat) szerzett. Az olimpia után nem tért haza. Eleinte Ausztráliában élt nővérével, Verával és családjával, akik még 1946-ban vándoroltak ki, majd Izraelben telepedett le, ahol a Testnevelési Főiskolán tanított, részt vett a nemzeti tornasport megalapításában, 1958 és 1980 között pedig a tornászválogatott edzője volt.

Minden idők legeredményesebb magyar tornásznőjének nevéhez 46 hazai bajnoki cím fűződik. Az 1983-ban, Budapesten rendezett világbajnokság idején látogatott újra Magyarországra. A kilencvenes évek vége óta kettős állampolgár. A Nemzet Sportolója, tagja a Halhatatlanok Klubjának, neve a nemzetközi tornászhírességek csarnokában is helyet kapott.

Keleti Ágnes idén 96 éves. Boldog születésnapot kívánunk!