Több mint százhúsz éve jelentek meg a modern téli sportok Magyarországon. A XIX. század végén már a svájci szánkóéletről is olvashattak tudósításokat a magyar újságokban. A századelőn már itthon is meg lehetett vásárolni a szükséges felszereléseket, az első évtized végére már a Tátrában és a Budai hegyekben is szánkózhattak, sőt versenyezhettek a szánkózás szerelmesei.
A Tátra Klub által 1909-ben átadott lomnici bob pályához felvonó is épült. 1914-ig itt rendezték meg a nemhivatalos magyar bajnokságokat.
A világháború alatt hanyatlott a sportélet, Trianonnal elvesztek a magashegyeink, így a Tátra is. Hosszú időre megszakítva ezzel az ígéretesen induló magyar szánkósport fejlődését.
A most bemutatott szánkó két évtizeddel ezelőtt, vásárlás útján került be a múzeum gyűjteményébe. Ezt a típust megtalálhatjuk a Weszely István sportboltjának 1911-es katalógusában is. Az 1911-es téli sportélet fejlettségét mutatja, hogy mekkora a választék a bolt kínálatában.

Hosszúsága: 125 cm
Szélessége (elől): 40 cm
Magasság (kormánynál): 46 cm
Anyaga: fa, vas, kender heveder

Ifjabb Fekete Géza Dezső gyorskorcsolyázó szobra

E havi hónap műtárgya rovatunk ezúttal ifjabb Fekete Géza Dezső Gyorskorcsolyázó című sportplasztikáját mutatja be. A lendületes téli sportágat megjelenítő bronzszoborral kitérőt teszünk a szobrászművészet világába.

A szobrot Ard Schenk holland gyorskorcsolyázóról mintázta, akit a televízióban látott versenyezni. Schenk az 1968-as téli olimpián ezüstérmet szerzett, 1972-ben a Sapporoban megrendezett téli játékokon pedig három aranyérmet nyert. Ezen túl 1970-1972 között három világbajnoki címet szerzett. Sikereivel a világ legjobbjai közé került.

 A sportoló mély benyomást tett a rá jellemző elnyúlt mozgásával, melyet a művész a kisplasztikán keresztül próbált megjeleníteni. A szobrot a nagyközönség már 1973-ban is megtekinthette a művész és édesapja közös Sportszobor kiállításán a Ferencvárosi Torna Club székházában. Az alkotás 2001-ben került a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteményébe.

A szobor anyaga bronz, talapzata márvány.

Ifjabb Fekete Géza édesapja, Galántai Fekete Géza nyomdokain járva tanult bele a szobrászmesterségbe, aki az 1952-es helsinki olimpián Ökölvívó című szobrával szerepelt. Fia gimnáziumi éveit mélyen áthatotta a sport: atletizált, kosárlabdázott és vízilabdázott a budapesti Petőfi Sándor Gimnáziumban. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán folytatta. Magát sportot szerető művészként definiálta: szívesen ábrázolta a mozgás szépségét, melyet ő maga is átélt. Igyekezett megfogni az adott sportágak legjellemzőbb mozdulatait, de egyes sportolók portréját is elkészítette (pl. Albert Flórián, Kozma István, Papp László). Rá nagy hatással lévő testnevelő tanáráról, Paulinyi Jenőről is készített egy bronz emléktáblát.
Az Ezüstgerely művészeti pályázat rendszeres résztvevője volt, hét alkotása részesült elismerésben. A művész 2021 decemberében hunyt el.
A szobor magassága 33,3 cm, hossza 37,5 cm, talpmagassága: 2,5 cm.

Manhercz Erika

„A hónap műtárgya” sorozatunk leporolásával olyan ritkán látott darabokat szeretnénk bemutatni a múzeum gyűjteményéből, amelyek jeles eseményekhez, sportolókhoz, kiemelkedő sportteljesítményhez köthetők, vagy éppen funkciójuk miatt rendelkeznek említésre méltó sporttörténeti értékkel. Jelen hónapban a korcsolya világába kalauzoljuk az érdeklődő olvasót.

A sportág régi hagyományokra tekint vissza, hiszen 1896 óta évente rendeznek világbajnokságot, és a korai időkben a magyar versenyzők kiemelkedő eredményeket értek el. Az első világháború előtt a női és férfi műkorcsolya vb-t még külön helyszínen tartották. A hölgyeknél Kronberger Lily 1908 és 1911 között zsinórban négy győzelmet aratott, de korcsolyáját 1911-ben kötött házassága után végleg „szögre akasztotta”. A stafétát Lilytől a svájci Davosban megtartott soron következő világversenyen, 1912. január 27-én és 28-án Méray-Horváth Zsófia vette át, és a sportágnak Helvét földön is magyar világbajnoka lett. Világbajnoki címét az „Opika” néven is emlegetett Méray ezután zsinórban kétszer is megvédte.

Férfi műkorcsolyában a magyar versenyzők nem voltak ennyire sikeresek, érmet először Földváry Tibor szerzett, aki Európa bajnokságon 1892-es második, 1894-ben harmadik, 1895-ben pedig első helyen végzett. Az urak közül világbajnokságon először, 1910-ben Davosban, harmadik helyével, Szende Andor (Budapesti Korcsolyázó Egylet, BKE) tudott érmet szerezni. „Helvét földön” Szende úgy lett dobogós, hogy előtte csak a sportág két legendája, a svéd Ulrich Salchow és a német Werner Rittberger végzett. Szende 1912. február 16-án és 17-én Manchesterben rendezett világversenyen újra harmadik lett, majd ezt az eredményét egy évvel később, Bécsben is megismételte.

Bemutatott műtárgyunk tőle származik; egy érem, amelyet Manchesterben elért harmadik helyéért kapott. Az elért eredményekért után kapott medálokat a korban még nem a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) adta, hanem az esemény házigazdájaként tevékenykedő helyi korcsolya klub. Az előlapon egy korcsolyázó jelent látható, amelyet Sir Henry Raeburn skót festőművész 1795-ös olajfestménye ihletett. Hátoldalára a Brit Korcsolya Szövetség és manchesteri korcsolya klub nevét verték, a világbajnoki harmadik helyezés tényét pedig vésték.
Átmérő: 3,9 cm
Anyaga: ezüst

Nagy Gergely