Június havi műtárgyunk apropóját egy nemrég kapott ajándék adja. A pozsonyi Váray János (1889-1915) zászlós által elnyert plakettet leszármazottai ajándékozták a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumnak. A Magyar Jogász Sport Egyesület rendezte meg Magyarország első céllövő bajnokságát 1911-ben. A versenyt a lövészet magyarországi meghonosítója, Szemere Miklós pestszentlőrinci lövőházában rendezték meg. Az esemény fővédnöke pedig nem más volt, mint József főherceg, aki személyesen is tiszteletét tette a rendezvényen. Ezúttal katonatisztek is részt vehettek a nyilvános versenyen a közös hadügyminiszter és a honvédelmi miniszter engedélyével, a versenyzők között így számos tisztet találhatunk. A céllövő bajnokság és a „király-díj” győztese Velez Rezső lett. 

„A hónap műtárgya” sorozatunkkal olyan ritkán látott darabokat szeretnénk bemutatni a múzeum gyűjteményéből, amelyek jeles eseményekhez, sportolókhoz, kiemelkedő sportteljesítményhez köthetők, vagy éppen funkciójuk miatt rendelkeznek említésre méltó sporttörténeti értékkel. Jelen hónapban a fakitermelők komoly fizikai terheléssel járó, de sportértékkel bíró szakmai versenyére kalauzoljuk az érdeklődő olvasót.

 

A szokatlannak ható verseny 60 éves történetre tekint vissza, ugyanis első magyarországi megmérettetését 1962-ben rendezték meg. A vetélkedés amatőr jellegét jól jellemzi, hogy a hazai versenytől függetlenül más nemzetek is rendeztek hasonló megmérettetéseket. Bemutatott műtárgyunk is ehhez kötődik. Az 5. alkalommal megrendezett magyarországi verseny hivatalos érmét mutatjuk be. Előlapján egy láncfűrészt kezében tartó férfi egy kivágott fán áll. Mögötte évgyűrűk jelzik, hogy a verseny során kivágott fák szabályos metszését is számításba vették. Hátlapján egy bükkfaerdőt ábrázol, ugyanis az 1968-os verseny „alapanyaga”, a bükk volt.

 

Ezen a megmérettetésen fakitermelési szakmunkások, technikusok és mérnökök mellett az erdészek méretették meg magukat. Eleinte ez a versenyt szűk szakmai réteget szólított meg, hiszen az első megmérettetések még „üzemi jellegűek” voltak, de hat év leforgása alatt a küzdelem kinőtte magát és már szélesebb társadalmi körök megszólítására is alkalmas volt. Magyar versenyzők a környező országok megmérettetésein is részt vettek, ahogy az 1968-as hazain a másodízben jugoszláv indulók mellett vietnámi és kelet-német megfigyelők is részt vettek.

 

A viadal a hazai erdészet mérnöki és szakmai rétegeinek fő versenye lett, amely egyfajta öttusává alakult, hiszen a versenyzőknek nemcsak fizikai, hanem technikai tudásukat is bizonyítaniuk kellett. Az előkészítő versenyszám a láncfűrészek élesítése volt, majd azok szerelése. Ezután a döntési versenyszámban két feladatot kellett megoldani. Állványhoz függőlegesen rögzített, 35 cm-es bükk hengeres fából egyrészt hajkolással és döntővágással, másrészt szúróvágásból indított vágáshoz csatlakozó döntővágással kellett egy-egy korongot lefűrészelni ugyanazzal a láncfűrésszel, de saját élesítésű lánccal. Az utolsó versenyszám a célba vágás fejszével feladat volt, ahol a versenyzőknek vízszintesen és függőlegesen elhelyezett céllapon 10-10 célkarikát kellett eltalálnia.

 

Érem átmérője: 3,5 cm

Anyaga: réz

A felvidéki magyar sportélet a 19. század utolsó harmadától rohamos fejlődésnek indult és számos izgalmas életpályát termelt ki a sportolók, az edzők, és a sportvezetők között egyaránt. A hónap műtárgya rovatunk áprilisi számában egy napra pontosan 90 évvel ezelőttre datált oklevelet mutatunk be, amely Moravek Gyulának, a Pozsonyi Torna Egylet elnökének a klub örökös tiszteletbeli elnökké választásáról tanúskodik. De pontosan mivel is érdemelte ki ezt a megtiszteltetést?

Moravek Gyula egy pozsonyi evangélikus polgárcsaládba született. A város evangélikus líceumában ismerkedett meg a tornával, amelyet Gottl Adolf, a Pozsonyi Torna Egylet egyik alapítója oktatott. Vélhetően az ő hatására lépett be az egyesületbe, amely az oklevélben szereplő leírás szerint 1892-ben történt. Moravek Gyula ekkor már joghallgató volt, akinek az egyesületi tagság a kapcsolatépítés szempontjából is előnyös helyzetet biztosított, mivel a PTE a pozsonyi értelmiség egyik legfontosabb közösségi szervezete volt a századforduló környékén. A fiatal Moravek lassan építgette a karrierjét, így az 1898-ban befejezett tanulmányai után előbb a pozsonyi királyi ítélőtábla, majd pozsonyi pénzügyigazgatóság gyakornoka lett, végül 1901-től a város polgármesteri hivatalának apparátusába került fogalmazóként. A következő évben választmányi tag lett a PTE-ben, s ettől kezdve az egylet irányításában aktív szerepet kellett vállalnia. Tevékeny részese lett a Pozsonyi Torna Egylet első aranykorának, amely a századfordulótól az első világháború kitöréséig tartott. A háború alatt a városi tanács számított a munkájára, így nem vonultatták be katonának. Szerepet játszott a város élelmiszerellátásának koordinálásában, és munkájának elismeréseként a fogalmazói pozíció mellett tiszteletbeli aljegyző, majd tiszteletbeli tanácsnok címeket kapott.

A háború után közreműködött a csehszlovákiai magyar sportélet, és a PTE újraindításában, valamint a magyar lakosság érdekeinek védelmében politikai pályára lépett, és alpolgármesteri kinevezést kapott. A PTE elnöki pozícióját 1924-ben vette át Jankó Zoltántól. Az egylet ekkorra már súlyos anyagi gondokkal küzdött, és a szakmai munka minősége erősen visszaesett. Olyan sportágakban is végzetesen lemaradtak a riválisaikhoz képest, ahol korábban ők számítottak úttörőnek. Ilyen volt a labdarúgás, vagy a korábban nagy népszerűségnek örvendő atlétika, amely szakosztály a megszűnés szélére került, de a legnagyobb hagyományokkal bíró tornát is csupán 7 sportoló űzte ekkor. Az ezt követő időszakot joggal lehetne moraveki konszolidációnak nevezni, mert a PTE az évtized végéig nemcsak felszámolta az adósságállományát, hanem eredményes sportszakmai munkát valósított meg, amelynek keretében újraépítette az utánpótlás-nevelését is. Ebben a munkában tevékeny részt vállalt az elnök két fia, ifj. Moravek Gyula, és Moravek István is. Az egylet fejlődését mutatja, hogy amíg a háború előtt 230 fős taglétszámmal bírt a PTE, addig 1927-re már több mint 700 fő tartozott a klub holdudvarába.

Moravek munkássága azonban nemcsak helyi, hanem országos szinten is meghatározó volt. A két világháború közti Csehszlovákiában egy merőben egyedi, nemzetiségi alapon szerveződő sportélet alakult ki, így a magyarságnak is szüksége volt egy olyan szervezetre, amely összefogja az egyesületeket, és megszervezi a bajnokságokat. A felvidéki magyarok 1926-ban kezdték meg az előkészítő munkát, és végül 1928. január 10-én Ótátrafüreden tartották meg a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség alakuló közgyűlését. A CSMTSZ elnökének Révay Istvánt, alelnökének Moravek Gyulát választották meg. A szövetség fő célkitűzése az volt, hogy a magyar klubok számára lehetőség szerint minden olyan sportágban indítsanak országos bajnokságot, amelyben kellő számú jelentkező biztosítható. Mivel addig csak a labdarúgásban volt ilyen szervezett magyar liga, ezért ez egy komoly vállalás volt Révay Istvánék részéről, de a CSMTSZ néhány év leforgása alatt elérte a kívánt célt.

A Moravek Gyula vezette PTE összesen 7 szakosztállyal rendelkezett (atlétika, asztalitenisz, birkózás és ökölvívás, labdarúgás, torna, úszás és vízilabda, valamint vívás), amelyek közül kettőben országos szinten is meghatározónak számítottak. Elsőként az úszókat és vízilabdázókat érdemes említeni, akik Stahl Lajos szakmai irányítása mellett a Grössling fürdőben csehszlovák bajnokok sorát nevelték ki. Közülük a csehszlovák vízilabda válogatott tagjaként Neményi Béla az 1924-es, Steiner Pál és Kroc Rudolf az 1928-as, míg Schmuck Károly az 1928-as és az 1936-os nyári olimpián is részt vett. A PTE úszószakosztályához kapcsolódó érdekesség, hogy Kőnigh György, az MTK egykori játékosa, későbbi nemzetközi játékvezető, és a Központi Sportiskola vízilabda-szakosztályának egyik alapítója a PTE keretei között, Stahl Lajos irányítása mellett kezdte el az úszást.

Moravekék másik sikersportága az asztalitenisz volt, amelyben szinte egyeduralkodónak számítottak a magyar bajnokságban, de sikerült csehszlovák bajnoki címet is szerezniük. A klub legjobb játékosai Simboch Béla, Léderer Frigyes és Révész Ferenc voltak. Nemzetközi viszonylatban ugyan nem tudták felvenni a versenyt a legjobbakkal, azonban a klubon belüli nevelőmunkát dicséri, hogy náluk kezdte karrierjét a későbbi kilencszeres világbajnok Sidó Ferenc, aki az első bécsi döntést követően költözött át családjával Magyarországra.

Moravek Gyula az előrehaladott korára való tekintettel 1938 áprilisában lemondott a klubelnöki pozíciójáról. A következő évek politikai változásai egyre kevésbé tették lehetővé, hogy a PTE folytassa a korábban megszokott magas színvonalú szakmai munkát, majd 1945-öt követően az újjáalakult Csehszlovákiában feloszlatták a magyar identitású sportklubokat, így a Pozsonyi Torna Egyletet is megszűntették.

Iváncsó Ádám

Méret: 39,5×26,7 cm

Technika: kézzel festett

Készítő: Völkel József (1882–1939), pozsonyi festő, képzőművész

Múzeumunk gyűjtőkörébe nemcsak a magyar, hanem a Kárpát-medencén belüli többi nemzetiség sportéletéhez kapcsolódó tárgyak és emlékek is beletartoznak. A hónap műtárgya rovatunk márciusi részében ezért a Körmöcbányai Önkéntes Tűzoltó Egyesület (Freiwilliger Feuerwehrverein der Stadt Kremnitz) német nyelven kiadott alapszabályára esett a választásunk, amely Kerezsi Endre hagyatékának részeként került a múzeum tulajdonába. Egy ilyen szervezet elsőre talán nem tűnik profilba vágónak, azonban a tűzoltó egyesületek a 19. század folyamán fontos szerepet játszottak a magyarországi testkultúra fejlesztésében, és a rendszeres testedzés propagálásában. A megfelelő fizikai felkészültség ugyanis elengedhetetlen volt a hatékony és összehangolt tűzoltói munkához. Több olyan egyesület is létezett a korszakban, amely nevében is jelezte a két tevékenység összefonódását, pl.: a Soproni Torna- és Tűzoltó Egylet, vagy a Nemzeti Torna Egylet, amely 1868–1870 között Nemzeti Torna- és Tűzoltó Egyletként működött.

Nincs olyan város, vagy település, amely története során ne szenvedett volna jelentősebb tűzkárokat. A 19. századot megelőzően az ilyen esetek elhárítását a céhek, a kézműves szervezetek, és a lakosság tagjai közösen végezték. A technológiai fejlődés, a bonyolultabb, drágább tűzoltógépek megjelenése szükségessé tette a jobban felkészített és kiképzett tűzoltóegységek megszervezését. Széchenyi Ödön kezdeményezésére 1862 után komoly lendületet kapott a hazai önkéntes tűzoltómozgalom, és országszerte sorra alakultak az egyesületek. Körmöcbánya lakossága 1874-ben kezdte meg a szervezkedést, és hivatalosan 1875-ben alapította meg a saját önkéntes tűzoltó egyesületét.

A hajdani aranybányászatáról és pénzveréséről híres felvidéki kisváros lakosságának java német, kisebb részben szlovák és magyar anyanyelvű volt. A helyi közösségi élet egyik legagilisabb szereplője az építészmérnök végzettségű iskolaigazgató, Schrőder Károly volt. A Tolnáról származó pedagógus 1864-ben került a településre, ahol a főreáliskola tanáraként mértant, valamint mértani és építészeti rajzot oktatott. Két évvel később már az iskola megbízott igazgatójaként dolgozott, és kezdeményezésére kezdett meghonosodni a torna az intézményen belül. A foglalkozásokon előbb fakultatív jelleggel vettek részt a diákok, majd 1869-től, a Kultuszminisztérium által meghatározott előírásoknak megfelelően a torna a hivatalos tanterv részévé vált. Schrődert a következő évben az iskola rendes igazgatójává nevezték ki, és egyre aktívabban kezdte szervezni a város közösségi életét, amelynek központja a főreáliskola lett. Munkájának nagy lendületet adott, hogy 1874-ben egy új épületet kapott az intézmény, amelyben megkezdte az önkéntes tűzoltó egyesület munkájának szervezését. A Freiwilliger Feuerwehrverein der Stadt Kremnitz végül 1875. április 14-én alakult meg, s vezetője Schrőder Károly lett. Az egyesület alapszabályát Turócszentmártonban nyomtatták.

Schrőder megkerülhetetlen tényezővé vált a városban, aki az iskolaigazgatói és egyesület elnöki pozíciója mellett tagja lett a városi tanácsnak is. Német származása ellenére eltökélt volt a magyar nyelv terjesztésében, így a főreáliskola az 1866/67-es tanévtől már kétnyelvű változatban adta ki az évkönyveit, majd 1880-ban megalapította a Körmöcbányai Magyar Egyesületet, amely a helyi kulturális élet magyar szellemű vezetését látta el.

A Körmöcbányai Önkéntes Tűzoltó Egyesület működése stabil volt, sőt, a szervezet az évek folyamán egyre jobban beágyazódott a város társadalmi életébe. Bálokat és táncestélyeket szerveztek, valamint az 1890-es évek elején már saját tűzoltózenekarral is rendelkeztek. Schrőder Károly közösségépítő munkája elérte a kívánt célt, mivel az egylet az alapító elnök 1896. szeptember 21-én bekövetkezett halála után is fennmaradt, egészen az első világháború kitöréséig. A tűzoltózenekar a helyi tornaversenyek kísérőprogramjának rendszeres résztvevője volt, míg Schrőder Károly emlékére egy ösztöndíjalapot hoztak létre, amelyből a tehetséges körmöcbányai diákokat támogatták.

Iváncsó Ádám

Statuten des freiwilligen feuerwehr-vereines in Kremnitz
Méret: 19×12 cm
Oldalszám: 12