Rovatunk augusztusi alkalmával egy közel 100 éves programfüzetet mutatunk be, amely egy hajdani nemzetközi vándordíjas atlétikai emlékversenyre készült. Az eseményt a Ferencvárosi Torna Club atlétika-szakosztálya szervezte, amely a club alapítóelnökéről, dr. Springer Ferencről nevezte el az évenként megrendezett tornát.

Ki is volt dr. Springer Ferenc? 1863. október 15-én, Budapesten látta meg a napvilágot egy német származású család gyermekeként. A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, majd a jogi tanulmányait követően ügyvédi pályára lépett. Az 1890-es évek elejétől aktív politikai szerepet vállalt a Függetlenségi és 48-as Párt tagjaként. Munkája és közéleti tevékenysége miatt a IX. kerület ismert és elismert alakja volt, így nem volt meglepő, amikor 1899. április 15-én a megalakuló Ferencvárosi Torna Club első elnökének választották. A következő kicsit több, mint két évtizedben a magyar sportélet egyik legjelentősebb vezetőjévé vált. Aktívan közreműködött a Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-es létrejöttében, valamint az Üllői úton 1911-ben átadott falelátós Fradi-pálya felépülésében. Elnöksége alatt a ferencvárosi labdarúgók 8 magyar bajnokságot, 1 Magyar Kupát és 1 Challenge Cup-ot nyertek, mely utóbbi sorozat az Osztrák-Magyar Monarchia labdarúgókupája volt. 1920. október 29-én bekövetkezett halála után nagy űrt hagyott maga mögött a magyar sportéletben.

A Ferencvárosi Torna Club első elnöke: dr. Springer Ferenc

Springer Ferenc jelentőségét jól mutatja, hogy a Ferencvárosi Torna Club azóta is ápolja az egykori elnök emlékét. Már a halálát követő évben, 1921 augusztusában megrendezték a Springer Ferenc nemzetközi vándordíjas atlétikai viadalt, amelynek helyszíne az FTC Üllői úti sporttelepe volt. A versenyen a klasszikus atlétikai számok mellett egy összesített csapatrangsort is vezettek, ahol a dobogós helyezésekért kapott pontok után a legeredményesebb egyesület egy évre hazavihetett egy impozáns, ezüstből készült vándorserleget. A házigazda zöld-fehérek atlétái mellett a hazai mezőny legjobb klubjai: a MAC, az MTK és a BBTE rendszeres résztvevők voltak, emellett pedig német, osztrák és cseh versenyzők is gyakori vendégnek számítottak.

Az első három kiírás alkalmával a házigazda FTC uralta a mezőnyt, 1924-től pedig egy MAC–FTC párharc alakult ki, amelynek során a két klub felváltva nyerte az egyes évek összesített csapatversenyét: 1924-ben MAC, 1925-ben FTC, 1926-ban ismét MAC siker született. Az 1927-es tornát kétnaposra tervezték, amelyen külön versenyszámokban indultak a junior, valamint az I. és II. osztályú felnőtt atléták. Az esemény rangját az is emelte, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség ezt az alkalmat tekintette a közelgő Budapest–Párizs atlétikaiverseny válogatójának. Vagyis, aki ezen a tornán a saját kategóriájában győzelmet aratott, azt meghívták a főváros legjobbjait tömörítő keretbe. Ez az eredménykényszer ösztönzőleg hatott egyes indulókra, így Papp Györgyre, az FTC atlétájára, aki az 5000 méteres síkfutás számában új országos csúcsot állított fel.

A versenyen tehetséges fiatal sportolókon kívül rutinos, olimpiát megjárt indulókat is találunk. Egyikük Muskát László az MTK atlétája, aki az 1924-es párizsi nyári játékokon a 4×100 méteres váltó tagjaként a pontszerző 4. helyen zárt. A Springer Ferenc emlékversenyen a 110 méteres gátfutás számában ért elsőként célba. Muskát László pályafutása befejezése után a vendéglátóiparban találta meg a számítását. Ő volt az EMKE Kávéház utolsó tulajdonosa.

Az indulók között volt a klasszikus all-round sportemberek egyik utolsó klasszisa, Szepes Béla is. A kiváló gerelyhajító már ekkor is olimpikonnak számított, igaz 1927-ben még nem a nyári játékoknak köszönhetően, hanem az 1924-ben Chamonix-ban rendezett első téli olimpia révén, ahol a 18 kilométeres sífutás és az északi összetett síelés számában indult. Szepes Béla a sportolói tehetségét leginkább az atlétikában tudta kamatoztatni. 1925-től kezdve zsinórban hétszer nyerte meg a magyar bajnokság gerelyhajítás számát, majd az 1928-as amszterdami olimpián ugyanebben a számban ezüstérmesként végzett. Civil foglalkozását tekintve újságíró és sportkarikatúrista volt, aki ezen a területen is maradandót alkotott. 1965-től kipróbálta magát a szobrászként is, több sporttárgyú kisplasztika fűződik a nevéhez.

A Springer Ferenc emlékverseny legeredményesebb versenyzője a cseh Vilém Šindler volt, aki a 800 és az 1500 méteres síkfutás számaiban diadalmaskodott. A közép- és hosszútáv specialista Šindler egy rutinos versenyzőnek számított. 1925-ig a Sparta Prága színeiben atletizált, majd 1926-tól az SK Židenice versenyzője lett. A 800 és az 1500 méteres, valamint a 10 kilométeres síkfutás többszörös csehszlovák bajnoka volt, 800 méteren többször ő tartotta az országos csúcsot, emellett részt vett az 1924-es és az 1928-as olimpián. Sportpályafutása utolsó éveiben az SK Moravská Slavia Brno versenyzője volt, majd 1932-ben végleg felhagyott az atlétikával.

Sorozatunkkal olyan ritkán látott relikviákat szeretnénk bemutatni a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteményéből, amelyek jeles eseményekhez, sportolókhoz, kiemelkedő sportteljesítményhez köthetők, vagy éppen funkciójuk miatt rendelkeznek említésre méltó sporttörténeti értékkel.

A jelen alkalommal Hajós Alfréd olimpiai ezüstérmét mutatjuk be, amelyet 100 évvel ezelőtt, az 1924-es párizsi játékokon nyert a művészeti versenyek építészet kategóriájában alkotótársával, Lauber Dezsővel. Hajós Alfrédról köztudott, hogy ő az első magyar olimpiai bajnok, de az már kevéssé ismert, hogy civil foglalkozását tekintve építészmérnök volt. A Műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát, majd pályakezdő építészként először Alpár Ignác és Lechner Ödön irodájában dolgozott. 1907-ben önálló irodát nyitott és hamar keresett építésszé vált. Számos olyan épületet tervezett, amely ma már városképi jelentőséggel bír, mint a Római katolikus gimnázium Lőcsén, a Magyar Általános Hitelbank palotája Szabadkán, vagy az Aranybika Szálló Debrecenben. A sport iránti szeretete építészként is megmutatkozott. 1922-ben az ő tervei alapján épült meg az Újpesti Torna Egylet Megyeri úti stadionja, majd az 1924-es nyári olimpiai játékok művészeti versenyében egy Lauber Dezsővel közösen készített stadiontervvel második helyet ért el. Így Hajós Alfréd és az amerikai Walter W. Winans az egyedüliek, akik mind sportolóként, mind a szellemi versenyek résztvevőiként olimpiai érmet szereztek.

Nemcsak sportolóként, hanem építészként is kivívta a kortársai elismerését. Nem volt tehát meglepő, amikor 1930. március 12-én a Nemzeti Sportuszoda tervpályázatán őt hirdették ki győztesnek. Március 17-én Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatási miniszter ünnepélyes kapavágásával meg is indult a beruházás. A feszes ütemtervet sikeresen tartották, így december 4-én már próbaversenyeket rendeztek az új uszodában, december 7-én pedig ünnepélyes keretek között, egy nemzetközi úszóversennyel megnyitották a világ első, nézőtérrel is ellátott fedett uszodáját.

Hajós Alfréd a Nemzeti Sportuszoda építkezésén

Átadásakor Európa legnagyobb fedett úszócsarnokának számított a maga 33 m hosszúságú és 18 m széles úszómedencéjével. Vizét kezdetben a margitszigeti termálvízforrás, valamint a Dunából szivattyúzott hideg víz keveréke biztosította. A medence körül 2500 néző befogadására alkalmas nézőteret, az épület körül 800 fürdőzőre elegendő öltözőhelyiséget építettek. Minden szempontból méltó otthona lett a világszínvonalú magyar úszó- és vízilabdasportnak.

Hajós Alfréd elkötelezetten támogatta a Nemzeti Stadion építésének ideáját, és maga is számos stadiontervet készített az évtizedek során. Az elsőt 1913-ban Villányi Jánossal közösen alkotta meg a régi lóversenytér telkére, amely a mai Dózsa György út, Thököly út, és Stefánia út közötti területre tervezett. A következő munkáját 1919-ben alkotta meg, amely görög és magyaros elemeket ötvözött, s helyszínként arra Margitszigetre szánta, amelyet 1919. március 28-án nyitottak meg ingyenesen a főváros lakossága előtt. Az 1930-as évekre a stadionépítés ügye heves vitákat váltott ki az építésztársadalmon belül, amely végül három elismert építész, Borbíró Virgil, Hajós Alfréd, és Maróti Géza tervcsatájában teljesedett ki. Az 1930-as évek második felében egyre radikalizálódó politikai élet őt sem hagyta hidegen. Sportsikereinek köszönhetően a zsidótörvények hatálya alól kezdetben mentességet élvezett, de a nyilasuralom idején már bujkálnia kellett. A szintén olimpiai bajnok Halassy Olivérrel közösen zsidó sportolókat igyekezett bújtatni.

Budapest ostroma után több középület, például a Vajdahunyad várának és a Tőzsdepalotának a helyreállítási munkáit vezette. A Nemzeti Stadion kérdése azonban továbbra sem hagyta nyugodni. 1946 februárjától újra a régi lóversenytérre összpontosított, és számos tervet dolgozott ki az Istvánmezei út, a mai Stefánia út és a Dózsa György út által határolt területre. A Centrális Stadion munkacímre hallgató létesítmény tervezésére a főépítészi megbízást végül mégsem ő, hanem Dávid Károly kapta. Dávid munkáját a tervek elkészítésében Juhász Jenő és Kiss Ferenc, míg a statikai tervezés terén Gilyén Jenő segítette. A korábbi stadionkoncepciók áttanulmányozása után a döntnökök a Hajós által is kiszemelt régi Lóversenytér mellett tették le a voksukat. Az építkezés 1948-ban kezdődött, és időnként lelkes önkéntesek, köztük az Aranycsapat tagjai is bekapcsolódtak a munkába. A megnyitó ünnepséget 1953. augusztus 20-án tartották, Avery Brundage, a NOB elnökének a jelenlétében. A megnyitón díszvendégként Hajós Alfréd is részt vett, aki számára ez egyszerre volt egy álom beteljesülése és keserű csalódás, mert élete munkájaként tekintett a Nemzeti Stadion megtervezésére, ennek ellenére még szakértőnek sem kérték fel a megvalósuló projekthez. Két évvel a stadion megnyitása után távozott az élők sorából.

Hajós Alfréd személye a Sportmúzeum szempontjából is fontos, mert tagja volt annak a Testnevelési és Tudományos Tanácsnak, amely 1954-től megkezdte a múzeum alapgyűjteményének az összeállítását, majd halála előtt a Báthory utca 5. alatti lakását és relikviáinak egy részét a majdani múzeum számára ajánlotta fel.

A nyári Európa-bajnokságra hangolva múzeumunk gyűjteményének egy ritka darabját, az 1948–1953 között rendezett Európa-kupájának győzelmi díját mutatjuk be.

Olaszország, Ausztria, Csehszlovákia, Svájc és Magyarország első alkalommal 1927 és 1930 között egymás közt rendezte meg a Coupe Internationale européenne-t, magyar nevén az Európa-kupát. Ez volt az öreg kontinens első kupasorozata, amelyben nemzeti válogatottak szerepeltek. Mivel az öt résztvevő nemzet mindegyike a kontinens közepén helyezkedett el, a hivatalos Európa-kupa elnevezés helyett a köznyelv Közép-Európa-kupaként emlegette. A FIFA világbajnokságával és a dél-amerikai nemzetek kupájával szemben az Európa-kupa lebonyolítása éveket vett igénybe, hiszen nem egyetlen rendező országa volt, hanem oda-visszavágós rendszerben minden résztvevő hazai pályán fogadta ellenfelét, vagy tett idegenbeli túrát. A két világháború között négy ilyen sorozatot rendeztek meg, de az utolsót, amikor a csoport élén éppen Magyarország állt, az Anschluss megszakította.

A második világháború befejezése után a közép-európai nemzetek kupájának folytatása újra napirendre került. A nyugati szövetségesek és a Szovjetunió uralta öreg kontinens azonban 1945 után két részre oszlott és a későbbi vasfüggöny Ausztriát, Svájcot és Olaszországot Magyarországgal és Csehszlovákiával ellentétes táborba sorolta. A labdarúgás azonban olyan erős hagyományokkal rendelkezett, hogy az aktuálpolitikai események ellenére is lehetővé tette, hogy a korábban szoros kapcsolatban álló közép-európai válogatottak a továbbiakban is rangadókat vívhassanak. 1948-ban az ötödik Európa-kupa küzdelme változatlan névsorral és lebonyolítással vette kezdetét. Az öt résztvevő mindegyike nyolc mérkőzést játszott le, négyet hazai, négyet idegen környezetben. A győzelemért 2, a döntetlenért 1 pont járt és a végső győztes az lett, aki a legtöbb pontot gyűjtötte. Pontegyenlőség esetén a gólkülönbség döntött.

Az 1948. április 21-ei nyitómérkőzésen a magyar nemzeti tizenegy az Üllői úton fogadta a Svájc válogatottját. A mindössze 19 éves Puskás Ferenc már az első percben betalált, de a helvétek három gyors góllal válaszoltak, így 1:3-as előnnyel vonulhattak szünetre. A második félidőben aztán beindult a magyar henger: a svájciak hálóját Deák „Bamba” Ferenc kétszer, Egresi Béla, Szusza Ferenc, Puskás és az újonc Gőcze Sándor egyszer-egyszer zörgette meg, míg a magyar kapuba a helvétek csak egyszer tudtak betalálni. Május 2-án a bécsi „Práterben” az osztrák–magyar örökrangadó, majd 23-án a Fradi-stadionba visszatérve a csehszlovákok elleni mérkőzés következett. A svájci meccsel szemben az osztrák és csehszlovák mérkőzés nagy csatát hozott. Az osztrákok ellen Szusza és Deák révén kétszer is vezettünk, de a mérkőzést végül szerencsés körülmények között 3:2-re a sógorok nyerték. Húsz nappal később a magyarok a csehszlovákok ellen már győzni tudtak, így a bécsi vereségből fel tudott állni a csapat. Egresi az első, Deák a második félidőben zörgette meg északi szomszédunk hálóját, amire a csehszlovákok csak egy kései szépítő találattal tudtak válaszolni.

Az 1949. május 8-ai Magyarország – Ausztria Európa-kupa mérkőzésének összefoglalója: https://www.youtube.com/watch?v=EFdkuxrExOE (Forrás: MLSZ TV)

1949. április 10-ei prágai meccsünk a „Puskás-korszak” egyik legsúlyosabb vereségét hozta. Az mérkőzés első gólját a csehszlovákok a 41. percben szerezték meg, de a második félidőben a magyar kapuba négyet rámoltak be, ezt pedig Puskás és Szusza csak egy-egy találattal tudta kozmetikázni. A végeredmény 5:2 lett, amelynek a szakmai stábban következményei lettek. Gallowich Tibort szövetségi kapitányt menesztették, így az osztrákok elleni hazai mérkőzésre a magyar csapat május 8-án már Sebes Gusztáv vezetésével futott ki. A Megyeri úti stadionban aratott 6:1-es magyar győzelem az Európa-kupa megnyeréséért vívott harcnak újra esélyt adott. Puskás mesterhármast szerzett, Deák két gólt, míg Kocsis Sándor egyet lőtt, amire az osztrákok csak egy találattal tudtak válaszolni. Június 12-én az olaszokat fogadtuk, ahol az Azzurri korán vezetést szerzett, amire Deák tudott válaszolni. Több gól nem született, így az olaszok elleni történelmi győzelem még váratott magára. Ezután egy hosszabb szünet következett, hiszen nemzeti tizenegyünk két kivétellel minden mérkőzését lejátszotta. 1952. szeptember 20-án a Stadion Wankdorfban Svájcot Puskás két góljával és Kocsis valamint Hidegkuti Nándor egy-egy találatával 4:2-re múltuk felül.

Az 1953. május 17-ei római olimpia stadion avatójára szóló belépőjegy. A jegy a híres Curva Nordba az „északi kanyarba” szól

A magyar csapat az utolsó római mérkőzése előtt holtversenyben Ausztriával vezette a csoportját, így a válogatott első Európa-kupa elsősége karnyújtásnyira került. Az 1953. május 17-én játszott mérkőzés több tekintetben is sporttörténeti vonatkozással bírt. Egy olaszok felett aratott diadallal a magyarok nagy lépést tehettek a végső győzelem felé, valamint az Azzurri ellen tartó nyeretlenségi átkot is megtörhették. Ha ez nem adott volna elég súlyt az összecsapásnak, az 1960-as római olimpiának helyszínt adó Stadio Olimpico nyitómérkőzése volt. Az olaszok jól kezdték a mérkőzést, a magyar védelem viszont állta a sarat, majd Hidekuti a 41. percben mindenki meglepetésére megszerezte a vezetést. A második félidőben aztán Puskás Ferenc öt perc alatt két találatot szerzett, amivel a párharcot végleg eldöntötte. Magyarország 1925 után győzte le először saját otthonában Olaszországot és 11 pontjával a csoportot immár egyedül vezette.

A küzdelmeknek azonban nem volt vége, bár nemzeti tizenegyünk többet nem lépett pályára. Csehszlovákia 5:0-ra legyőzte a csoport utolsó helyén álló Svájcot, és ha az Azzurri ellen a genovai meccsen győzni tud, a sorozatot jobb gólkülönbségének köszönhetően még megnyerhette volna. Az utolsó mérkőzésen az olaszok azonban 3:0-ra diadalmaskodtak, így az Európa-kupa küzdelmeit történetében először Magyarország nyerte meg 11 ponttal, 27 rúgott és 17 kapott góllal. Mögötte Csehszlovákia és Ausztria végzett (9-9 pont), negyedikként Olaszország (8 pont), míg az utolsó helyet Svájc foglalta el (3 ponttal). A korabeli erőviszonyokhoz csak viszonyításképpen: Olaszország kétszeres világbajnok volt, Magyarország és Csehszlovákia az utolsó a két VB ezüstérmese, míg Svájc rendezhette az egy évvel későbbi, 1954-es labdarúgó-világbajnokságot, ahol Ausztria bronzérmet szerzett, a helvétek pedig a legjobb nyolc közé jutottak, amit azóta sem tudtak megismételni. Bár ebben a sorozatban közép-európai nemzetek vettek részt, mégis az Európa-bajnokság előfutárának tekinthető. Az 1948–1953-as Európa-kupának összesen csak öt résztvevője volt, de még így is egyel több, mint az 1960-ban megrendezett első Európa-bajnokságon, ahol Csehszlovákia, Szovjetunió, Franciaország és Jugoszlávia részvételével négy csapat indulhatott. A létszámot azóta folyamatosan bővítették, legutoljára a 2016-os franciaországi kontinenstornára, ahol már 24 csapat vehetett részt.

Mivel ekkoriban még nem volt hivatalos győztes avatás, a diadalért járó trófeát Rómában az Olaszország – Csehszlovákia mérkőzés után Barcs Sándor MLSZ elnök vette át. Az 1948–1953 között rendezett Közép-Európa-kupa trófeáját múzeumunk gyűjteménye őrzi. A trófea egy olimpiai ötkarikán elhelyezett koszorúban egy labdát védő kapus, háttérben kapuval. Az Európa-kupának nem volt köze az olimpiai játékokhoz, de mivel a díjat Olaszországban készítették, így azon az ötkarika azért szerepelhetett, mert az Olasz Olimpiai Bizottság mellett ezt a jelképet olasz sportszövetségek is használták. A trófea anyaga bronz és fémötvözet, magassága 35,9 cm, hossza 27,5 cm.

Nagy Gergely

Ehavi rovatunkban az egyik legkorábbi magyar sportplakát kerül sorra, amely az 1896-os millenniumi ünnepségsorozat kísérőprogramját, az Ezredéves Torna- és Sportünnepélyek májusi eseményeit hirdette. Mit is népszerűsített konkrétan a plakát, ki volt az alkotója és miért hibás a rajta lévő program? Az alábbiakban röviden ezekre a kérdésekre keressük a választ.

1895. december 31-én éjfélkor az ország egész területén harangszó köszöntötte az újévet, amelynek szimbolikus jelentősége volt. Ekkor ünnepelte ugyanis a magyarság a Honfoglalás ezredik évfordulóját és ez alkalomból az 1896-os év során egy nagyszabású ünnepségsorozat, valamint egy millenniumi kiállítás vette kezdetét, amelyben a sport is kiemelt figyelmet kapott. A programokért Schmidt József, a millenniumi kiállítás igazgatója volt a felelős, aki 1895. június 15-én egy értekezletet hirdetett meg, amelyre az ország összes sportegyesületét meghívta. A fővárosi klubok szinte teljes létszámmal vettek részt, de a 180 vidéki egyletből csupán 5 küldött képviselőt. Az értekezleten létrehozták az Országos Torna- és Sportbizottságot, amelynek célja a millenniumi kiállítás idejére szervezendő sportversenyek programjának összeállítása, a versenyek lebonyolítása, valamint egy alkalmas versenytér kialakítása volt. A 60 tagot számláló bizottság élére Berzeviczy Albert képviselőházi alelnököt, a Magyar Olimpiai Bizottság későbbi első elnökét nevezték ki. Munkáját olyan meghatározó sportvezetők segítették, mint Gerenday György, a Magyar Atlétikai Club alelnöke, Iszer Károly, a Budapesti Torna Club művezetője, valamint Porzsolt Gyula, a Magyar Úszó Egylet alelnöke.

Az Országos Torna- és Sportbizottság elnöke: Berzeviczy Albert

Az Országos Torna- és Sportbizottság működéséhez és programjainak megvalósításához a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium biztosította az anyagi fedezetet. 1896 januárjában még tervezés alatt állt az ezredéves kiállítás időtartama alatt rendezendő torna- és sportünnepélyek programjainak végleges változata. Az akkor elfogadott programvázlat szerint 8 db atlétikai-, 10 db nemzetközi pályakerékpár- és 5 db távkerékpárversenyt kívántak megrendezni, emellett további nemzetközi vívó-, evezős-, úszó- és tornaversenyek szerepeltek a tervezetben. A bizottság február 17-ére kidolgozta a féléves időintervallumot felölelő versenynaptárt, amely illeszkedett Ferenc József júniusi budapesti látogatásának programjához. Május 3-án kezdődtek volna a millenniumi sportversenyek egy országos kerékpárversennyel, majd attól kezdve október végéig szinte minden hétvégére terveztek sportrendezvényt.

Komoly problémát jelentett azonban, hogy Budapest ekkor még nem rendelkezett több ezres tömeg befogadására alkalmas sportlétesítménnyel. Az Országos Torna- és Sportbizottság pályázatot írt ki a megfelelő helyszín megtalálására és a tervek elkészítésére. Berzeviczy Alberték február 5-én hozták meg a döntést, amelynek révén a Bláthy Ottó gépészmérnök által elkészített anyag nyert. Bláthy pályázata alapján a Neuschloss és Csömöri út által határolt, a főváros tulajdonát képező, az ezredéves kiállítás szomszédságában lévő területre tervezték a versenyteret. A pálya Csömöri úti bejárati oldalán teraszos királyi pavilont építettek és további öt tribünt alakítottak ki 36 páhollyal 3100 ülő- és 1500 állóhellyel. A szemközti, Stefánia úti bejáratnál három tribün készült 2080 ülő- és 1500 állóhellyel, míg a bírók emelvénye benn állt a pályán, a célvonal mellett. A tribünök alatt öltözők, irodák, fürdők és büfék lettek kialakítva. Az elliptikus versenypálya legnagyobb hossza 227 méter, legnagyobb szélessége 87 méter, a pálya belső körvonalának kerülete 500 méter volt. A füves terület mellett agyagos, salakkal leszórt atlétapálya helyezkedett el 200 méteres egyenessel, ugró- és súlydobó területtel, s ezt egy bitumenes, a centripetális erőket is figyelembe vevő kerékpárpálya vette körül.

A plakát főszereplői: Wlassics Gyula kultuszminiszter és Szokolyi Alajos atléta

A bizottság az esemény promotálásával is foglalkozott, ezért pályázatot írtak ki egy színes eseményplakát megalkotására, amely havi bontásban ismertette a versenyek programját. A négy beérkezett pályázat közül március 11-én választották ki a győztest, amelyet Rigler József Ede papírkereskedő és nyomdász nyújtott be. Riglerék nem bíztak semmit a véletlenre. A plakát bal szélén szereplő két főalak közül a kürtöt fújó lovast Wlassics Gyula kultuszminiszterről, a mellette álló alakot a korszak közismert sportolójáról, Szokolyi Alajosról mintázták. A bizottság által leadott versenynaptár szerint Riglerék el is készítették a plakátokat, azonban a Millenárisra keresztelt versenytér kivitelezése nem haladt a tervek szerint. A május 3-ai nyitóversenyt először 10-ére, majd 14-ére kellett halasztani, így az Ezredéves Torna- és Sportünnepély május havi plakátja nem a valójában megvalósult programot mutatja.

A Millenáris sporttelep 1905-ben (forrás: Fortepan / Széman György)

A sporttelepet 1896. május 14-én az Óbudai Torna Egylet atlétikai és kerékpáros versenyeivel nyitották meg. A rendező klub tagjai mellett a Magyar Athletikai Club, a Magyar Testgyakorlók Köre, a Budapesti Torna Club, és III. kerületi Torna és Vívó Egylet versenyzői vettek részt. Az 1896-os sportversenyek közül a legnagyobb érdeklődést a június 2-án megtartott ifjúsági tornaverseny váltotta ki, amelyet Ferenc József is a helyszínen tekintett meg. Az eseményen 124 iskola 4800 tanulója vett részt. A diákok a királyi páholy előtt elvonulva 24 oszlopba sorakoztak, majd a Himnusz elhangzása után szabadgyakorlatokat, katonai rendgyakorlatokat, buzogánygyakorlatokat, füzértáncot és szertornabemutatót tartottak. A program végén Ferenc József a páholyból lemenve személyesen gratulált a diákoknak a bemutatóhoz.

Iváncsó Ádám

Hónap műtárgya-rovatunk e havi írását a 2024-es párizsi olimpia női kézilabda selejtező tornájának alkalmából mutatjuk be. Női csapatunk a nyári olimpiai kvóta megszerzésére, hazai környezetben, Debrecenben, megrendezésre kerülő tornán lesz lehetősége. Az első ellenfél a mai nap folyamán Nagy-Britannia lesz, ami a Főnix Csarnokban rendezett torna nyitó mérkőzése is lesz. A tornán a magyarokon és a briteken kívül Japán és Kamerun szerepel még. Ez alkalmából a 2000-es sydney-i olimpia kézilabdatornájának belépőjegyét választottuk a hónap műtárgyává.

A modern olimpiák történetében hazánk kiemelkedő szerepet foglal el, ugyanis az atletikus sportágak, a vizes számok, vagy a küzdősportok mellett csapat- és labdajátékokban is több alkalommal képviseltette már magát és számos kiemelkedő eredmény ért el. A kézilabda először az 1936-os berlini olimpián kapott helyet a versenyszámok között, igaz ekkor még teljesen más szabályok és pályaméretek alapján játszották, mint napjainkban. Ezután viszont a kézisek sokáig hiányoztak az ötkarikás játékokról és csak, az 1972-es müncheni olimpián került vissza a programba. Ekkor még csak a férfi tornát rendeztek, de négy évvel később Montrealban már női versenyt is lebonyolítottak.

Hazánkban a kézilabda a kezdetektől nagy népszerűségnek örvendett, hiszen a magyar csapatok a világbajnokság indulása óta szinte mindig ott voltak az élmezőnyben, a nő csapat az 1965-ös VB címen kívül is számtalan alkalommal jutott a legjobb négy köze. Az első montreali tornán is bronzérmet szereztek, négy évvel később Moszkvában a negyedik helyen zártak. A rendszerváltás után egy újabb generáció mutatta meg, hogy hazánk kézi sportja továbbra is a világ elit része, és az 1996-os atlantai olimpián bronzérmet szereztek.

A női csapat ezután a 2000-es sydney-i olimpia egyik esélyeseként jutott ki az ötkarikás játékokra. A korábbiakkal ellentétben a női versenyen résztvevő csapatok számát 8-ról 10-re bővítették, de így is csak a sportág szűk elitje képviseltethette magát. Magyarország az egy évvel korábbi világbajnoki 5-ik helyezésével, Norvégia, Franciaország, Ausztria és Románia mögött kvalifikálta magát, ehhez csatlakozott az Európa-bajnok Dánia, a házigazda Ausztrália, illetve a további kontinens bajnokok, mint Brazília, Dél-Korea és Angola. A 2000-es olimpiára kijutott nő kéziseink a modern idők legkiválóbb magyar válogatottjaként tündököltek. A csapatot olyan fiatal és rutinos játékosok alkották, a teljesség igénye nélkül, mint Pálinger Katalin, Balogh Beatrix, Pádár Ildikó, vagy az ebben az évben honosított, eredetileg jugoszláv válogatott, de már jó ideje Magyarországon játszó Bojana Radulović. A posztján, átlövőként, akkoriban legjobb Radulovićról az a hír járta, ha nem jut eszébe az aktuális figura, inkább gyorsan lő egy gólt. Ha tízszer nem jut eszébe, akkor tízet.

Az olimpiai torna rajtján szeptember 17-én Magyarország Angola elleni 42:22-es kiütéssel kezdett, majd két nappal később a világbajnoki ezüstérmes Franciaország következett. A 45. percben még 20:16-ra a gallok vezettek, de nagy hajrával végül a magyarok 23:22-es arányban diadalmaskodtak. Radulović az előbbi mérkőzésen 11, utóbbin 9 gólt dobva lett a mérkőzés legtöbb találatot elérő játékosa. Dél-Korea ellen fordított útra vitt a hullámvasút. Az első 25 percben, 19:12-ig hatalmas lendülettel támadtak a mieink, de szünet előtt négy gyors gólt is kaptunk, (19:16), utána 30 perc alatt még huszonöt, így végül meglepetésre 41:33-as vereséget szenvedtünk, de a mérkőzésen a legtöbb gólt, szám szerint 8-at, így is a Dunaferr szélsője Balogh Beatrix lőtt.

A csapat azonban nem tört meg, a mérkőzés után a szövetségi kapitány Mocsai Lajos is higgadtan nyilatkozva annyit mondott: „ezzel nem törtük fel a további utunkat, csak kicsit megnehezítettük.” Az utolsó csoportmeccs – újabb hektikus küzdelem, 21:21-es döntetlen Romániával – után nem a brazilok, hanem az osztrákok jöttek szembe a negyeddöntőben. Az egyenes kieséses szakaszban már a sérülések is nehezítették a csapat útját, hiszen Nagy Anikó térdszalagszakadása miatt Radulovics egyedül maradt a posztján. A csoportküzdelmek hektikus formája után mindenki abban bízott, hogy az egyenes kieséssel egy új torna veszi a kezdetét. Az Ausztria ellen játszott negyeddöntő azonban hatalmas csatát hozott és a modernkori magyar kézi történet egyik legheroikusabb küzdelmét láthatták a nézők. Kéziseink már az elején 10:4-re elhúztak, és úgy tűnt a nagy öregekből álló ellenfél meg sem tudott moccanni. Aztán az osztrákok magukra találtak és az 56. percben, 21:25-nél megint úgy nézett ki, hogy vége, csak éppen ellentétes előjellel. Ám ekkor egy 4:0-ás hajrával sikerült kiegyelíteni. Csakhogy 25:25-nél, az egyenlítő gólunknál Dzsandzsagava kapus az akkor még új, gyors középkezdés-szabállyal élve a félvonalhoz rohant, és az üresen hagyott hálónkba ívelte a labdát. A bírók ezt a gólt végül érvénytelenítették, így hosszabbítás következhetett, ahol Farkas Andrea utolsó bravúrja meghozta a 28:27-es győzelmet.

Az elődöntőben a világbajnok Norvégia következett, ahol a magyar csapat végig uralva a mérkőzést meggyőző 28:23-as diadalt aratott. 8:3-as rajttal kezdtünk, 16:10-es félidővel vonultunk szünetre, egy olyan csapat ellen, ahol a világ akkori két legjobb kapusa is, Leganger és Tjugum is játszott. A mieink még szünetben is a pályán pörögtek, képtelenek voltak leállni, Pádár Ildikó utóbb el is árulta, miért: „Az osztrákok ellen is jól sikerült az első félidő, de szünetben begörcsöltünk, ezért most úgy döntöttünk, kinn maradunk, mozgunk, a padnál hergeljük egymást.” Mocsai pedig azzal „hergelte” a norvégokat, hogy az olimpia előtt két nappal rendezett edzőmeccsen még rejtegette Radulovicsot, aki az elődöntőben kereken tíz gólt lőtt. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, a magyar szövetségi kapitány norvég zászlót tartott a kezében, de rögvest meg is okolta, miért: „Az ellenfél vezérszurkolójától kaptam, azokkal a szavakkal, hogy ilyen megérdemelten még senki sem győzte le Norvégiát. Nekem is életem meccse volt, pedig 33 évesen világbajnoki döntőn ültem már a férfi válogatott kispadján. Óriási lehetőség előtt állunk.”

A magyar csapat végül az ezüstérmet szerezte meg, ami hazánk eddigi legjobb olimpiai eredménye a sportágban

Mocsai nem túlzott, hiszen a magyar női kézilabdásaink először jutottak olimpiai döntőbe, ahol a regnáló Európa-bajnok Dánia ellen léptünk pályára. A fináléban 46 percen át ott folytattuk, ahol a norvégok ellen abbahagytuk. A 46. percben, 23:17-nél a dánok időt kértek. 2000. október 1-én, vasárnap három aranyat nyertünk kajak-kenuban, jó másfél órája vízipólósaink huszonnégy év után tértek vissza a csúcsra, most pedig javában készülődött aznapi ötödik, az örökrangsorban 150. olimpiai bajnoki címünk. Az Európa-bajnok azonban az utolsó negyed órát 14:4-re megnyerte, ezzel pedig 31:27-re múlta felül a magyar csapatot. A magyar női kézisek a döntő elvesztése ellenére is szép eredményt értek el és a nyári olimpiai játékokon a sportág eddigi legjobb helyezését szerezték meg.

Belépőjegy a sydney-i olimpia 2000. szeptember 21-i kézilabda-mérkőzéseire

E havi műtárgyunk is ennek a tornának az egyik emléke. A 2000-ben rendezett sydney-i XVII. nyári olimpiai játékok női kézilabdatornájának csoportmérkőzéseire szóló egyik belépőjegye. A jegy elülső oldala bal felén sárga, jobb oldalán kék alapon olimpiai logó és felirat „Sydney 2000 GAMES OF THE XXVII OLYMPIAD” Közepén hamisítás gátló hologramos kör alakú minta. Hátulján kékkel írt használati szabályzat és szponzorok felsorolása és a jegy sorszám pirossal. A belépőjegy a dán-ausztrál és a magyar-dél-koreai csoportmérkőzésre szól. Sárga mezőben felirat „September 21 7:30 PM Handball; Pavilon 2; Sydney Olympic Park – NORTH Homebush, NSW; $19 A” Ülőhely: „DOOR F; AISLE 105; ROW 5; SEAT 37”. Hátulján kézzel felírt eredmény: „DÁNIA-AUSZT.; HUNGARY-S.KOREA 33:41”. A jegy 5×14,5 cm anyaga nyomtatott papír.

Nagy Gergely

Hónap műtárgya-rovatunk márciusi állomásának aktualitását a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokságra kijutott magyar válogatott, pontosabban annak felkészülési mérkőzései adják, amelyek sora ebben a hónapban kezdődik. Az első ellenfél március 22-én éppen az a török válogatott lesz a Puskás Arénában, akikről az alábbiakban bővebben is szó esik majd: ugyanis egy Szoboszlai Dominik-mezt választottuk a hónap műtárgyául, amely a 2020-as török-magyar mérkőzést idézheti fel.

A múzeumunk birtokában lévő magyar válogatott mez érdekessége, hogy az kivételesen nem a futballpályán tűnt fel először, hanem egy kiállítótérben: a Külgazdasági és Külügyminisztérium hozzájárulásával az isztambuli Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ, valamint a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány, múzeumunkkal közösen, labdarúgás tematikájú tárlatot készített és mutatott be 2021-ben, kifejezetten a magyar-török kapcsolatokra fókuszálva. A kiállítást „Testvérek a zöld gyepen – Együtt, egymással szemben” címmel 2021. július 26.-án nyitotta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Dr. Szabó Lajos, múzeumunk korábbi igazgatója. A tárlatot, hosszabbítás után 2021. szeptember 10-éig látogathatták meg az érdeklődők. A különleges kialakítású képregényszerű matricasor és az információs tablók a török–magyar futballkapcsolatokat és a történelmi összefonódásokat voltak hivatottak felidézni, de mindezeken túl egy különös installációt is kapott a tárlat: a zöld „gyepre” egy szabadrúgást elvégző játékos modelljét is felállították, akinek lövése gyönyörű ívben éppen gólba tart. Ez a játékos pedig nem viselhetett a hátán más számot, mint a 10-est – ám a fölötte lévő felirat ezúttal nem Puskás (akinek tiszteletére egyébként Kispest testvérkerületében, az isztambuli Pendikben a Török–Magyar Barátság Parkban a Kristóf Lajos alkotta Puskás-mellszobrot is elhelyezték), hanem Szoboszlai nevét hirdette.

Érdemes közelebbről is vetni néhány pillantást a szóban forgó mezre, vagy inkább mezgarnitúrára, hiszen a szereléshez rövidnadrág és sportszár is tartozik. Egy Adidas márkájú, M-es méretű, idegenbeli válogatott szettet látunk rövid ujjú felsőrésszel, amelyen a 2020. szeptember 3.-ai dátum és a török illetve a magyar zászlót ábrázoló vasalt minta is megtalálható. Ebből már tudjuk: az aznap lejátszott Törökország-Magyarország idegenbeli válogatott tétmérkőzésről van szó, amelyet a törökországi Sivasban rendeztek a 2020/21-es Nemzetek Ligája B-divíziós csoportkörének 1. fordulójában. Talán még a nem oly fanatikus szurkolók is élénken emlékezhetnek, hogy a meccset éppen Szoboszlai Dominik 80. percben szerzett kapufás szabadrúgásgóljával nyerte meg 0–1-re a magyar labdarúgó válogatott. Ezzel a győzelemmel pedig a nemzeti csapat elindult egy olyan úton, ami először a Nemzetek Ligája A-divíziójába, majd pedig – talán nem túlzás állítani – az Európa-bajnokságra vezetett.

Mi történt ugyanis ebben a kiírásban? A magyar válogatott, bár a törökök kapitánya e szóban forgó vesztes meccs után úgy nyilatkozott, hogy a mieinké a leggyengébb csapat a csoportban, s Marco Rossi sem tudott nehezebb ellenfeleket elképzelni azoknál, akiket kihúztak a negyedik kalapos magyar csapat mellé, nagy bravúrral mégis az élen végzett a B3 jelű négyesben Oroszország, Szerbia és Törökország előtt, ami azt jelentette, hogy egy osztállyal feljebb léphetett. Ennek köszönhetően a Nemzetek Ligája következő, 2022/23-as kiírásában már az A-divízió halálcsoportjában szerepelhettünk Angliával, Németországgal és Olaszországgal, vagyis immár az abszolút európai elittel kellett felvenni a harcot. S bár a realisták csoportutolsónak „várták” a magyarokat, a csapat minden papírformát megcáfolva 10 ponttal a második helyet szerezte meg úgy, hogy Angliát oda-vissza verték (5-0-s összesítéssel!), Németország ellen döntetlen és győzelem volt a mérleg, csupán Olaszország volt a mumus mindkét meccsen. Ha az olaszok elleni utolsó mérkőzésen is sikerül egy bravúr és Magyarország megnyeri a csoportját, a négyes döntőbe is bejuthatott volna. Azonban így is óriási tett volt, hogy a Liga legjobb nyolc csapata között zárt, s ezzel megőrizte a helyét az NL A-divíziós elitjében, s nem utolsósorban kiemelt lett a 2024-es németországi Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolásánál is, aminek előnyeit – Németországgal, Svájc és Skóciával kerültünk össze – remélhetőleg a bőrünkön érezhetjük a nyáron.

Látszólag messzire eveztünk a 2020. szeptember 3.-ai eseményektől, pedig a fenti összesítés is csak az akkor lejátszott törökországi mérkőzés jelentőségét mutatja, amely jókora lendületet, kvázi kezdőlökést adott az Európa-bajnoki részvételére készülő magyar válogatott számára.

Nézzük most tovább a mezt, amelynek vasalt zászlómintáinál az imént elidőztünk. Ezt a kialakítású dresszt 2018-tól kezdte viselni a válogatott, amelynek meggypiros, hazai változatát – a gyártó indoklása szerint – az Aranycsapat egykori szerelése ihlette, az idegenbeli mezen pedig ugyanazon apró, kereszt-és hosszanti csíkozású mintázat látható, mint a hazain. Az MLSZ honlapja szerint a felsőrészek tervezésekor „a márka szem előtt tartotta, hogy a magyar közönség inkább a tradicionális viseletet részesíti előnyben a pályán, ezért is ötvözték a korábbi Adidas mezeknél is használt piros-fehér-zöld színösszeállítást az új textilek fiatalosabb, dinamikus motívumával. Újdonságként került a mezekre a nemzeti címer mellé az 1901-ben alapított Magyar Labdarúgó Szövetség emblémája, amely a szerelések hamisíthatóságát hivatott minimalizálni.” Magyarország ebben a szettben harcolta ki – többek között – a 2020-as EB-részvételt is az Izland elleni pótselejtezőn 2020. november 12-én.

Szoboszlai Dominik gólja Izland ellen

De vissza a mezhez: fehér alapszínen szürke vízszintes csíkozású M-es felsőrészt látunk, elöl vasalt 10-es számmal, a Magyar Labdarúgó Szövetség logójával, az Adidas márkajelzéssel és a magyar címerrel, ujjain a Nemzetek Ligája és az UEFA Respect vasalt illetve hímzett logóival. A vállakon megtalálható az ikonikus három meggypiros Adidas-csík, a nyaki részen meggypiros szegély, az ujjon legalul zöld szegély látható. A mez hátára pirossal a „Szoboszlai” nevet, a „Magyarország” feliratot, valamint a 10-es számot vasalták fel. Ehhez egy M-es méretű, gumírozott és fekete derékmadzaggal ellátott fehér alapszínű rövidnadrág tartozik, oldalt az Adidas három meggypiros csíkjával, bal lábszárán piros, szintén vasalt 10-es számmal, jobb lábszárán a Magyar Labdarúgó Szövetség logója, a bal lábszáron hátul pedig az Adidas hímzett logója található. A sportszár kötött, fehér alapon felül vízszintesen az Adidas három meggypiros csíkjával, elöl középen az Adidas piros logójával, sarkánál és lábujjainál pedig szürke színberakással díszítve. S bár ezt a mezt Szoboszlai sosem viselte, csak a törökországi tárlaton lévő bábun lehetett látni, mégis minden jegyében identikus egy meccsmezzel, hiszen kifejezetten a Magyar Labdarúgó Szövetség készíttette.

A Sivasban megrendezett mérkőzést, amelyre a Covid-19 járvány miatt zárt kapuk mögött került sor, a portugál Artur Dias vezette. A Senol Günes szövetségi kapitány irányította hazaiak a Cakir – Müldür, Demiral, Söyüncü, Meras – Ayhan, Yandas (Kahveci, 58.) – Kutucu (Yazici, a szünetben), Calhanoglu, Kilinc (Karaman, 76.) – Yilmaz felállásban rohamoztak – szinte csupa magasan rangsorolt bajnokságból érkezve –, míg az éppen egy nagyobb sérüléshullámban lévő magyar válogatott pedig a Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Sigér (Schäfer, 60.), Holender – Sallai (Kalmár, 81.), Szoboszlai – Szalai Á. (Nikolics, 70.) összeállításban lépett pályára, s a kispadunkra Dibusz, Kovácsik, Kecskés Á., Simon K., Babati, Pátkai, Cseri és Szőke ülhetett le. A meccs érdekessége magyar szempontból, hogy Marco Rossi taktikát váltott. A korábbi jól megszokott 4–2–3–1-es felállás helyett inkább háromvédős hadrendet vetett be, ami persze részben kényszerűség is volt: ez jobban igazodott a sérülésektől megtizedelt válogatott összetételéhez.

A Nemzeti Sport tudósítása a meccsről:

„A magyar együttes higgadtan és okosan járatta a labdát, Szoboszlai Dominik és Nagy Ádám vezérletével középen is bátran passzolgatott. Félórányi, a vártnál is jobb magyar játék után megint mindössze centiken múlt, hogy gól szülessen, mert Holender Filip nagyszerű csavarását követően a lécről pattant ki a labda. Az első félidőről sokat elmond, hogy Gulácsi Péternek a 39. percben kellett először védenie […]. A második játékrész úgy indult, ahogy az első, Sallai Roland szerezhetett volna gólt. […] A 71. percben beálló Nikolics Nemanja pedig a 28. válogatottságát könyvelhette el, két és fél évvel a 27. után. Jobbkor nem is térhetett volna vissza: a 80. percben testközelből láthatta, amint Szoboszlai Dominik káprázatos szabadrúgásgólt lő. Elfogultság nélkül leírható, hogy megérdemelten vezetett a válogatott, mert a meccs nagy részében stílusosan, határozottan, s olykor ötletesen is futballozott – és legalább ilyen jó érzéssel tehetjük hozzá, hogy teljesen megérdemelten nyerte meg idei első mérkőzését.”

Szoboszlai így nyilatkozott a góljáról a Rangadónak: „Van olyan érzés, amikor eltalálod a labdát és látod, hogy be fog menni. Én most éreztem, hogy iszonyatosan jól eltaláltam, és hála Istennek a kapufáról befelé pattant. A többiektől az öltözőben meg is kaptam a magamét.”  https://rangado.24.hu/magyar_foci/2020/09/03/nemzetek-ligaja-torokorszag-magyarorszag-nyilatkozatok-szoboszlai-dominik-sallai-roland/

Az ominózus szabadrúgást, amelyet egy Willi Orbánnal szemben elkövetett szabálytalanságért ítéltek meg, a kaputól 33 méterre jelölte ki a játékvezető. Szoboszlai lövése a jobb kapufa belső részéről csapódott a bal alsó sarokba, sebessége 101 km/óra volt. A labda mozgását szinte csak a fejével követő török kapusnak 1,17 másodperce lett volna reagálni, de esélye sem volt a pontos lökettel szemben.

https://www.youtube.com/watch?v=BfdoKnTuIOM

Múzeumunk isztambuli kiállítása persze csak a mozdulatot, a rúgásban lévő dinamizmust igyekezett némileg megjeleníteni, ami a látogatói létszám alapján igen népszerűnek volt mondható. A tárlatról képgaléria és videóösszeállítás is megtekinthető a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Isztambul honlapján:

https://culture.hu/hu/istanbul/esemenyek/testverek-a-zold-gyepen-%E2%80%93-egyutt-egymassal-szemben

Mivel 2024. március 22-én tovább gazdagodik a magyar-török futballtörténelem, nem maradt más hátra, mint hogy erre az alkalomra is hasonló Szoboszlai-szabadrúgásgólokat kívánjunk a magyar válogatottnak.

László Laura