Életének 90. évében elhunyt Korondi Margit kétszeres olimpiai bajnok tornász.
A ma Szlovéniához tartozó Celjében született 1932. június 24-én. Édesapja Korondi (Kronstein) Ferenc volt, a BBTE magyar bajnok tornásza, aki testnevelő tanárként, valamint a BBTE, később a Vasas tornaszakosztályának edzőjeként dolgozott.
Ilyen családi háttérrel nem meglepő, hogy ő is hamar megismerkedett a sportággal. Későbbi visszaemlékezésében így írt a gyerekkori időszakáról: „Édesapám testnevelő tanár volt Budapesten. Az 1932-es olimpia idején egyike a legkiemelkedőbb magyar tornászoknak, de – lévén tanár – profinak számított, így nem indulhatott minden bajnokságok bajnokságán. Úgy hiszem: álmát bennem, velem akarta megvalósítani, mert már párhetes koromban lóbált, forgatott – egyszóval tornásztatott. Járni még alig tudtam, de a BBTE-be már tornászpalántaként érkeztem az ő jóvoltából. A II. világháború miatt 4-5 év kiesés következett, rendszeres edzésmunkába csak 1946 őszén foghattam bele”.
A háború miatt hiányzó éveket azonban sikerült gyorsan ledolgoznia, és édesapjával együtt a Vasasban folytatták a munkát. Első versenyén 1948-ben vett részt, és az ifjúsági másodosztályban az élen végzett. A következő évben már az ifjúsági elsőosztályban indult, ahol mind a budapesti, mind az országos versenyt megnyerte. A gyakorlatai olyan színvonalúak voltak, hogy bekerült abba a válogatottba, amely 1950 decemberében Szófiába utazott a bolgár–magyar versenyre. Keleti Ágnes és Tass Olga mögött összetettben szorosan a harmadik, gerendán és felemás korláton Keleti mögött a második lett.
1951-ben a főiskolai világbajnokságon, mint a TF versenyzője talajon aranyat, csapatban ezüstöt, egyéni összetettben pedig bronzot szerzett. Egyre nagyobb elvárásokat fogalmaztak meg vele szemben, amelyet csak tovább erősített, hogy az olimpia évében, 1952 májusában a Varsóban tartott a lengyel–magyar viadalon az egyéni összetett versenyt ő nyerte meg, mégpedig Keleti Ágnes előtt. Helsinkibe már úgy utazott, mint a mezőny egyik legesélyesebb versenyzője, amely elvárás végül beigazolódott, mert a magyar küldöttség egyik legeredményesebb tagja lett. Felemás korláton olimpiai bajnoki címet szerzett, csapatban második, gerendán, talajon, egyéni összetettben, és a kéziszer csapat tagjaként pedig harmadik helyen végzett.
Az 1952-es nyári játékokat követően három hónapos pihenőt tartott, és az újrakezdés során olyan súlyos sérülést szerzett, hogy 1955 őszéig nem tudott indulni versenyen. Elszántságának köszönhetően sikerült újra formába lendülnie, és a Helsinkiben, valamint Brüsszelben tartott nemzetközi versenyeken már imponáló teljesítményt nyújtott. Ennek köszönhetően a Melbourne-i játékok előtt fél évvel kiharcolta a csapattagságot. Végül Bodó Andreával, Keleti Ágnessel, Kertész Alízzal, Köteles Erzsébettel és Tass Olgával közösen a kéziszer csapat tagjaként aranyat, a tornacsapat tagjaként ezüstérmet szerzett. Ezzel pályafutása során 8 olimpiai érmet sikerült nyernie.
Ausztráliában eldöntötte, hogy az itthoni kaotikus helyzet miatt nem fog hazatérni. A Sports Illustrated magazin felkérését elfogadva amerikai körúton vett részt. Houstonban telepedett le, ahol szintén sporttal foglalkozott, úszóedzéseket tartott, valamint tornatanfolyamokat vezetett gyerekeknek. Később második férjével Los Angelesbe költözött. Testnevelő tanárként dolgozott, valamint szakcikkeket írt.
A rendszerváltást követően gyakran látogatott haza. 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, 2011-ben a Magyar Tornasportért Díjat, valamint ugyanebben az évben az Elnöki Érdemrendet.
Korondi Margit hosszú betegséget követően március 6-án Las Vegasban hunyt el, de a magyar sporttársadalom csak mintegy másfél hónappal később értesült a hírről.

51 éves korában, hosszú küzdelem után elhunyt olimpiai bajnok tornászunk, Szilas.
Sopronban született 1970. április 13-án. Testvére tornaedzései nagy hatással voltak az ifjú Szilveszterre, aki otthon próbálta utánozni bátyja mozdulatait.
1980-ban került a Rába ETO-ba, ahol Szólás Nándor lett az edzője. 1986-ban az Újpesti Dózsába került, majd 2000-től a Dunaferrnél, 2001-től pedig a Budapesti Honvédban folytatta pályafutását. A magyar válogatott keretnek 1989-től volt tagja.
1998-ban az Ifjúsági Európa-bajnokságon harmadik lett gyűrűn, lólengésben pedig negyedik. 1990-ben a világbajnokságon bronzérmet szerzett gyűrűn, 1991-ben a brüsszeli Európa Kupán pedig első helyezést ért el lólengésben.
Első olimpiája az 1992-es barcelonai volt, ahol hatodik helyezést ért el gyűrűn, hetedik lett lóugrásban, összetett egyéniben és csoportban pedig kilencedik. Párizsban a szerenkénti világbajnokságon újabb sikereket szerzett: gyűrűn ezüstérmes lett, a budapesti világbajnokságon pedig bronzérmet szerzett. A prágai Európa Bajnokságon ismét bronzérmet szerzett gyűrűn. Az 1996-os szerenkénti világbajnokágon gyűrűn ezüstérmet szerzett, ahogy az atlantai olimpián is. 1997-ben a világbajnokságon ismételten második helyezést ért el. 1998-ban az Európa Bajnokságon és a Világkupa döntőn aranyérmet szerzett. Az 1999-es világbajnokságon, majd 2000-ben az Európa bajnokságon ismételten a második helyen végzett. 2000-ben Sydneyben olimpiai bajnok lett gyűrűn.

2001-ben második lett a világbajnokságon, a következőn világbajnok, a 2002-es Európa bajnokságon pedig bronzérmes. 2003-ban jelentette be visszavonulását.
1992-ben a Testnevelési Főiskolán edzői diplomát szerzett. 2001-től a József Attila Tudományegyetemen médiát hallgatott. Vállalkozó lett, Sopronban rádiót is indított. 2007-től a Soproni Torna Clubban dolgozott edzőként, 2008-ban pedig saját iskolát indított a hűség városában.
1995-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Edzőként dolgozott St. Loiusban és Sacramentoban. 2000-ben, az olimpia után költözött vissza Magyarországra. 2011-2013 között Izlandon dolgozott edzőként.
Dolgozott Svájcban is, majd Szombathelyen és Eisenstadtban tanított edzőként.
2011-ben beválasztották a Magyar Torna Szövetség Halhatatlanjainak Klubjába.
2021. decemberében került kórházba koronavírus fertőzéssel. Hosszú küzdelem után hunyt el január 24-én, 51 éves korában.
Sydneyben győztes tornagyakorlata az alábbi linken megtekinthető:

„Hol nincs versenyzés, nincs küzdhelye bátor erőnek.”[1]

Január 22-e – immár 33 éve – a Magyar Kultúra Napja: 199 éve, 1823-ban e napon született meg a Himnusz tisztázata Kölcsey Ferenc tollából.

Noha a sport, mint közkeletű kifejezés mai értelmezésében még nem létezett nálunk a Himnusz születésének időszakában, Berzsenyi Dániel, az antik, görög olimpiák iránti elragadtatásától fűtve, már megírta levelét Széchenyi Istvánnak a „pannon olimpiák” tárgyában, és Széchenyi is bejárta már Angliát barátjával, Wesselényi Miklóssal, ahol – egyebek mellett – Drais báró parádés hobby horse-át[2] is szemügyre vehette.

Mindezek híre nyilván Kölcseyhez, és a pezsgő, magyar reformkori irodalmi élet más résztvevőihez is eljutott. Így például Vörösmartyhoz és Kisfaludy Károlyhoz. (Utóbbi előszeretettel írt „sportos”, frappáns sorokat pl. lóversenydíjak átadására.)

A Himnusz szerzője 1833-ban vetette papírra alábbi, időmértékes gnómáit. S noha óvakodnunk kell az erőltetett megfeleltetésektől, sorai a nemes versengés, vetélkedés, bátorság, törekvő és kezdeményező szellem, valamint a küzdelem erkölcsiségében kikezdhetetlen útmutatásai, szóhasználata pedig egyértelműen a versenyek világát idézi.

Ám költői képeiben – akárcsak Kisfaludy esetében – a pálya, a verseny, a küzdeni és a győzni szavak túlmutatnak eredeti jelentésükön: mindig a közösség, a haza érdekében tett erőfeszítés és önmegvalósítás példázatai.

Kölcsey Ferenc: Versenyemlékek

I

Bátorság ad erőt, pályán a gyáva hanyatlik:
Bátran lépj, hogy utóbb fény koszorúzza fejed.

II

Szállj versenyre, magyar; s fog kelni körűled az élet.

III

Messze tekints. A pálya kicsiny; túl rajta nagyobb vár.

IV

Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derűl fény.

V

Küzdeni s győzni tanúlj. Kell küzdeni s győzni hazádért.

VI

Önnérzés, te vagy a diadalmas bére, nem a díj.

VII

Nemzeti fény a cél. Hogy elérd, forrj egybe magyar nép.

                                                                                                                            Farkas Ágnes

[1] Kisfaludy Károly: Emléksorok (Lóversenydíjakra) – Sándor-bilikom

[2] A kerékpár egyik korai változata

79 éves korában elhunyt a belga Jacques Rogge, aki 2001 és 2013 között töltötte be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki tisztségét.
1942. május 2-án született Belgiumban a flamand Gentben. Orvosi tanulmányait Nagy Britanniában végezte, majd Belgiumban dolgozott ortopéd sebészként. Mindemellett sikeres sportoló volt: tizenhatszoros országos bajnok volt rögbiben, vitorlázásban háromszor is képviselte Belgiumot az olimpiákon finn dingiben: 1968-ban Mexikóvárosban, 1972-ben Münchenben és 1976-ban Montrealban.
A Belga Olimpiai Bizottságban először a sportolókat képviselte, majd a szervezet elnöki tisztségét töltötte be 1989 és 1992 között. Ezután 1989 és 2001 között az Európai Olimpiai Bizottságot vezette. 1991-ben választották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjává. 2000-ben Sydneyben és 2004-ben Athénban is élénk szerepet vállalt az olimpiák szervezésében. A nemzetközi szervezet elnökévé 2001-ben választották. Ezzel feladta orvosi praxisát és az olimpizmus központjába, Lausanne-ba költözött. 2013-ban Thomas Bach váltotta le az elnöki tisztségben, Rogge-t pedig tiszteletbeli elnökké választották.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke kiemelte Rogge sport iránti elhivatottságát és szenvedélyét. Különösen támogatta a fiatalok sportját és az Ifjúsági Olimpia bevezetését, valamint mindenkor kiállt a sport tisztaságáért. Az első Ifjúsági Olimpia megrendezéséről 2008-ban döntöttek és Szingapúr rendezte 2010-ben. Rogge továbbá részt vett az Agenda 2020 reformprogram kidolgozásában, melyet 2014-ben hirdettek ki. A programból eddig nem sok valósult meg.
2005-ben múzeumunkban is tiszteletét tette Rogge, az alábbi képekkel emlékezünk meg róla.
Jacques Rogge tiszteletére félárbócra engedték az Olimpiai Múzeum zászlóit a svájci Lausanne-ban.

Források:
https://olympics.com/ioc/news/ioc-announces-passing-of-former-ioc-president-jacques-rogge
https://edition.cnn.com/2021/08/29/sport/jacques-rogge-ioc-death/index.html
https://www.britannica.com/biography/Jacques-Rogge

Intézményünkkel és a KÖZTI-vel közös kiállítás nyílt Hajrá, magyarok! – A Népstadiontól a Puskás Arénáig címmel, a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben, június 15-én. A tárlat a Népstadion építésének kezdetétől, egészen a 2019-ben megnyílt Puskás Arénáig mutatja be a helyszín történetét. A jelentős sport- és kulturális eseményeknek otthont adó létesítmény múltját fényképek, tervlapok és történetek segítségével elevenítik fel. A kiállítást a labdarúgó Európa-bajnokság Magyarország-Portugália mérkőzésével egybekötve, a magyar Novák Károly Eduárd romániai paralimpiai bajnok kerékpározó, Románia ifjúsági és sportminisztere nyitotta meg.