Ma száz éve, 1921. november 23-án született Szűcs Sándor, tizenkilencszeres magyar válogatott labdarúgó. Szülővárosában, Szolnokon a hat elemi elvégzése után először polgári fiúiskolában tanult, majd a géplakatos szakmát sajátította el, a MÁV Járműjavítóban. Inasévei alatt lelkesen rúgta a bőrt társaival, szabadidejében; tagja volt a tanoda focicsapatának is, így fedezte fel Wéber Lajos, a helyi vállalat csapatának akkori edzője. A saját nevelésű védőjátékos alig tizenhét esztendősen lépett először pályára a magyar bajnokságban. Tehetségére korán felfigyeltek, idővel többszörös ifjúsági válogatott lett. 1941. március 23-án, egy Jugoszlávia elleni barátságos mérkőzésen, a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott. Stabil teljesítménye és kirobbanó formája az Újpesti Torna Egylet szakembereinek figyelmét is felkeltette. A MÁV az 1940/41-es szezonban negyedik, az 1941/42-es idényben harmadik helyen végzett a bajnokságban. A szolnoki csapat – Szűccsel a soraiban – 1941-ben érte el sikerei csúcsát, amikor Magyar Kupa győztes lett, elnyerte a legjobb magyar vidéki csapatnak járó trófeát, valamint a Magyar Vasutas Bajnokságban is élen végzett. Ebben az évben felröppent a pletyka arról, hogy az UTÉ-hez igazol, végül erre csak 1944-ben került sor, miután a világháborús események miatt a MÁV pályája használhatatlanná vált; a sportélet és a MÁV labdarúgó szakosztályának munkája fokozatosan ellehetetlenedett.

Címlapon a magyar válogatott tagjaként, az 1943. május 16-i genfi győzelem után

Újpesti éveiben, a lila-fehérek csapatának oszlopos tagjaként három magyar bajnokságot nyert, többek között Szusza Ferenccel és Zsengellér Gyulával játszott együtt. Válogatottbeli szereplését látva igazi „kullancsként” jellemezte a szakma, és Gallowits szövetségi kapitány. Középhátvédként ő testesítette meg az ideális védő eszményképét, aki mellett az ellenfél csatárainak kevés mozgástér adatott. Akár az Aranycsapat tagja is lehetett volna, de élete más fordulatot vett.

Az UTE 1949-ben (Szűcs a sorban balról a negyedik helyen)

1948 nyarán az UTE Hévízen edzőtáborozott, ahol az ekkor már nős, kétgyermekes labdarúgó megismerkedett a szintén házas, népszerű táncdalénekesnővel, Kovács Erzsivel, aki éppen zongorista férjével, Boros Lászlóval turnézott a Balatonnál. A sorsdöntő találkozásból szerelem lett, az énekesnő elhagyta férjét, és bár kapcsolatukat igyekeztek titokban tartani, románcuk mégis hamar kitudódott. Ebben az időben az Újpest már a Belügyminisztérium kötelékeiben, Budapesti Dózsa néven szerepelt a magyar első osztályban; játékosai hivatalosan is egy fegyveres rendvédelmi szerv alkalmazásában álltak. Amikor a klub vezetősége tudomást szerezett a kapcsolatról, felszólította a játékost a „szocialista erkölccsel összeegyeztethetetlen”, házasságon kívüli viszony azonnali befejezésére. Annak ellenére, hogy a Dózsában továbbra is alapembernek számított, 1948 októbere után már nem szerepelt a nemzeti tizenegyben, ami feltételezhetően összefüggött a magánéleti problémákkal. A szüntelen igazoltatások, az internálás fenyegető rémképe miatt a pár 1950 szilveszterén elhatározta, hogy disszidál. Olaszországba készültek, Szűcs az AC Milánhoz szeretett volna elszerződni, mivel az olasz együttes korábban már érdeklődött iránta.

Kovács Erzsi

A határátlépés megszervezésében Kovács József – mint utóbb kiderült –, beépített ÁVH ügynök volt a segítségükre. A menekülési kísérletet az embercsempész jelentette, így az államvédelmi hatóság tisztjei tudomást szerezhettek a terv minden apró részletéről. Végül 1951. március 6-án hajnalban, egy Vas megyei településen letartóztatták őket, és a velük utazó másik párt. Valószínű, hogy az újpesti egyesületben is volt besúgó, aki jelentette a Belügyminisztériumnak, hogy Szűcs búcsúzkodó hangvételű szavakat intézett a csapattársaihoz. A szökés számos egyéb mozzanata is arra enged következtetni, hogy a hatalom csak a lebuktatásra alkalmas pillanatra várt. Az előzetes megbeszélések ellenére csak egy nappal később indulhattak útnak, mert Kovács József arról tájékozatta a két párt, hogy az autó, amivel mentek volna, lerobbant. Feltehetően a hatóság csak a következő napra tudta megszervezni a rajtaütést. A későbbi tanúvallomásokból kiderül, hogy Szűcsék úgy hitték, a határnál vették őrizetbe őket, valójában Nagytilaj attól mintegy 60 km-re fekszik. Tovább árnyalja a képet, hogy „segítőjük” arra kérte a rendőr főhadnagyi rendfokozattal rendelkező labdarúgót, hogy vigye magával – az egyébként soha nem használt – szolgálati fegyverét. Ez pedig később olyan súlyosbító körülménynek számított, amely a legszigorúbb büntetést vonhatta maga után.

A magyar válogatott Torinóban, 1947. május 11-én (Szűcs balról a negyedik játékos)

A vizsgálatok során, immár Budapesten, mind a négyen tartották magukat ahhoz, hogy céljuk nem az ország elhagyása, hanem Kovács József illegális tevékenységének lebuktatása volt. Az énekesnő visszaemlékezése szerint a gyorsított eljárás alatt többször megkínozták őket, végül az asszony akkor tett beismerő vallomást, amikor meglátta Szűcs saját kézírásával lejegyzett üzenetét: „Mondjál el mindent, én is elmondtam mindent.”
A minden nyilvánosságot kizáró perben, amelynek során a vádlottak nem kommunikálhattak a védelmükre hivatalból kirendelt ügyvéddel, 1951. május 19-én hirdettek ítéletet. Míg az énekesnőt, és a másik párt több év börtönbüntetésre, Szűcs Sándort kötél általi halálra ítélték, mivel hazaárulás, fegyvercsempészés és csoportos szökés vádpontokban találták bűnösnek. A labdarúgó helyzetén egyértelműen rontott, hogy rendőrségi alkalmazottként kísérelte meg a tiltott határátlépést. Kovács Józsefet nem vonták felelősségre az ügyben betöltött szerepéért. Szűcs egészen a másodfokú, jogerős ítélet kihirdetéségig nem hitte el, hogy a kivégzést valóban végrehajtják, hiszen a korábbi években Lóránt Gyulát, Mészáros Józsefet, Kéry Károlyt és Egresi Bélát „csupán” internálták disszidálási kísérletükért. Amikor rájött, mekkora bajban van, sporttársainak üzent. Szusza Ferenc értesítette Puskás Ferencet és Bozsik Józsefet, a közbenjárás azonban későn érkezett: mire a játékosok bejutottak Farkas Mihály honvédelmi miniszterhez, Szűcs Sándor már halott volt. Farkas nem titkolta a két sportember előtt, hogy minden hasonló helyzetben ez a sors várhat arra, aki disszidálással próbálkozik.

Szűcsnek esélye sem volt a megmenekülésre, hiszen személyével a rendszer példát akart statuálni. Mivel a II. világháború után a magyarországi labdarúgásban megszüntették a profizmust, a játékosok – hivatalosan – csak civil foglalkozásukért kaphattak fizetést, továbbá az MLSZ 1947-től megtiltotta a válogatott keret tagjainak külföldre igazolását, így nagy számban „lógtak meg” ígéretes hazai labdarúgók egy-egy nyugat-európai profi szerződés reményében. A labdarúgó szövetségnek és a politikai vezetésnek egyaránt érdekében állt a folyamat megállítása, amelyhez kiváló alapot szolgáltatott a két híresség „közerkölcsöt sértő” életmódja, romantikus kapcsolata. Szűcs azért is lehetett megfelelő alanya egy ilyen eljárásnak, mert a vádpontok (a házasságtörés és a hazaárulás) még súlyosabbnak minősültek annak tükrében, hogy formálisan a rendvédelemnél szolgált. Az elrettentő akció elérte célját, hiszen az eseményeket követően, 1956-ig, egyetlen magyar válogatott labdarúgó sem próbálkozott szökéssel.

A Szűcs Sándorról készült karikatúra, Szepes Béla: Gólkirályok, labdaművészek.

A futballvilág hősei c. könyvében. Az, hogy Szűcs helyet kapott az 1957-ben

megjelent kiadványban, egyfajta „titkos” rehabilitálásként értelmezhető.

Bár a perrel kapcsolatos összes információt, és Szűcs halálát államtitokként kezelték, kivégzésének híre a labdarúgók körében ismert volt. A „Szűcs-per” dokumentumait, Szűcs Sándor sírjának pontos helyét a sportoló 1989-es rehabilitálásáig nem hozták nyilvánosságra. 1991-ben posztumusz alezredesi rangot adományoztak neki. Azóta Szolnokon labdarúgópályát, Újpesten iskolát neveztek el róla. A történetről 2005-ben dokumentumfilmet forgattak, 2013-ban pedig, Halálcsel címmel, drámát mutattak be az Újpest Színházban. Kovács Erzsi, fogsága idején, több alkalommal kapott álhíreket Szűcs állítólagos felbukkanásával kapcsolatban. 1954-ben, egy öngyilkossági kísérlet után szabadult a börtönből. Idővel folytatta énekesi pályáját, hazai sikerei után 14 évig szerepelt külföldön, immár engedéllyel. 1994 után számos díjjal ismerték el munkásságát. 2014-ben, 85 éves korában hunyt el Budapesten.

Csapó-Baranyi Réka

Felhasznált irodalom:

Glaub Krisztián: Sport és/vagy politika. Farkas Mihály és a Budapesti Honvéd labdarúgócsapata. In: Aetas. 30. (2015) 4. sz. 60.
Takács Tibor: Büntetőterület. Futball és hatalom a szocialista korszakban – Modern magyar történelem. Budapest, Jaffa, 2018.
A Szolnoki MÁV Sportegyesület jubileumi évkönyve. Szerk.: Varga Alexa – Varga Csaba. Szolnok, Szolnoki MÁV SE, 2010.
https://www.magyarfutball.hu/hu/szemelyek/adatlap/993/szucs_sandor (letöltés ideje: 2021.11.03.)
https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/szucs-sztori-kivegeztek-hogy-puskasekat-megfelemlitsek-3299707/ (letöltés ideje: 2021.11.18.)
https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/szucs-sztori-kivegeztek-hogy-puskasekat-megfelemlitsek-2-resz-3302638/ (letöltés ideje: 2021.11.18.)
https://nfi.hu/hu/film/miert-egy-tragikus-szerelem-tortenete (letöltés ideje: 2021.11.19.)

A kiegyezést követő gazdasági fellendülés során Budapest igazi világvárossá fejlődött, ahová a Monarchia minden területéről érkeztek a dolgozni, és akár letelepedni vágyók. Nem volt ez másként a cseh és morva vidékek polgáraival sem, amit jól mutat, hogy amíg 1870-ben 6492, addig 1891-ben több mint 15 ezer olyan személy élt a magyar fővárosban, aki a cseh tartományokból származott. Közülük nyilván nem mindannyian voltak cseh vagy morva identitásúak, ettől függetlenül kialakult egy tevékeny közösségük Budapesten, amely több szervezetet is működtetett, és nem csupán önsegélyező, valamint közművelődési feladatokkal foglalkoztak, hanem sporttal is. A cseh nép sport iránti rajongásának kialakulásában jelentős szerepet játszott Miroslav Tyrš és Jindřich Fügner, akik 1862-ben megalapították a Sokol nevű tornamozgalmat. Eszményképüknek az ókori görög testnevelést tartották, ezért a test és a szellem együttes fejlesztésének szükségességét hirdették. Modern mintaként a német Turnverein mozgalom szolgált számukra, amelynek politikai nézeteit is adaptálták, így a Sokol egyszerre vált a cseh nacionalizmus egyik meghatározó szervezetévé, valamint a 19. század utolsó harmadában – a többi szláv nép bevonásával fiókegyesületi hálózatot létrehozva – a szláv identitás megkerülhetetlen formálójává.

A budapesti cseh közösségben először 1887-ben merült fel egy Sokol egyesület létrehozása, s a kezdeményezéshez csatlakozott az előző évben alapított, a józsefvárosi és az erzsébetvárosi közösséget összefogó Svornost Cseh-szláv Művelődési és Segélyegylet (Českoslovanský vzdělávací a podporovací spolek „Svornost“). Az alapításra végül mégsem került sor, de a Svornost fiatalabb tagjai már ekkor elkezdték a tornázást. Ennek kiteljesedését megtörte, hogy 1890-ben a hatóságok pánszlávizmus, szocializmus és anarchizmus vádjával feloszlatták a Svornostot. A tagság egy része szervezeti keretek nélkül is folytatta az egylet munkáját. Amatőr színielőadást szerveztek a Herz vendéglőbe, aktív kapcsolatot tartottak fenn a Külföldi Cseh Egyletek Szövetségével (Svaz českých spolků zahraničních) és továbbra is hívei maradtak a tornázásnak. Valószínűleg prágai ösztönzésre merült fel ismét a budapesti Sokol megalapításának ötlete.

1894. november 4-én tartották az egylet első gyűlését, amelyen összeállították az alapszabályt, amit a Belügyminisztériumnak kellett jóváhagynia. Végül másfél éven át tartó egyeztetés, és többszöri javítás után 1896. május 18-án elfogadták az alapszabályt, így 1896. július 5-én a Két koronához címzett vendéglőben megtartották a budapesti Sokol tornaegylet (Tělocvčná jednota Sokol) alapító közgyűlését. A 70 fővel megalakuló klub első elnöke Eduard Langenberg, alelnöke Jan Janoušek, művezetője pedig František Rous lett. Az első hónapokban problémát okozott, hogy állandó és kellően felszerelt testedző helyszínt találjon magának az egylet, de a taglétszám fokozatos emelkedésének köszönhetően november elejétől ki tudták bérelni a Nemzeti Torna Egylet Szentkirályi utcai tornacsarnokát, amely akkor nagyszerűen felszereltnek számított.

A budapesti Sokol tornaegylet tagjai Prágában

Itt tartották első, nyilvános tornabemutatójukat 1897. december 5-én. A torna mellett aktívan szervezték a budapesti csehek társasági életét is. Farsangi bálokat tartottak, amelyre „Farsangi Lapok” (Šibřinkový List) néven újságot is nyomtattak, s ennek mellékleteként jelent meg a „Pest-budai szlávság” („Slovanský živel v Pešt-Budině“) is, amely a magyar főváros szláv közösségeinek életét mutatta be. A Sokolnak nők is tagjai lehettek, ami szintén segítette a taglétszám emelkedését, amely az 1900-as évek elején már meghaladta a 110 főt. Ennek következtében az egyletnek a torna mellett kerékpár, futball és szórakoztató szakosztálya is alakult. A budapesti Sokol igyekezett kerülni a politikai tevékenységet, de fontosnak tartották a cseh kultúra ápolását, és jó kapcsolatot tartottak fenn a főváros és a közeli települések szláv lakosságával is. A többi cseh egylettel közösen gondozták a Budapesten eltemetett zeneszerző, Josef Slavík síremlékét, megünnepelték Jan Hus és Jindřich Fügner emléknapjait, valamint kirándulásokat szerveztek a szentendrei szerbekhez. A kultúra ápolása céljából könyvtárat is alapítottak, amely 1909-re már több mint 379 kötettel rendelkezett, emellett számos cseh lapra és folyóiratra előfizettek. 1909-től néptánc oktatással is elkezdtek foglalkozni, amelyhez a József Főherceg Szálló ingyen biztosított különtermet, csupán a világítást kellett fizetniük. A táncokat J. Medřický oktatta.

A budapesti Sokol tornaegylet tagjainak szertornázása

A tornaoktatást továbbra is Nemzeti Torna Egylet csarnokában folytatták, heti három alkalommal, de a közönség számára szabadtéri bemutatókat is tartottak a kőbányai Dreher sörgyár kertjében. A budapesti szervezet tagjai 1905-től rendszeresen részt vettek a prágai Sokol-találkozókon, amelyek közül az 1907-es vonzotta a legtöbb külföldi delegációt. A pesti Sokol egylet – taglétszámát tekintve – akkor a 6. helyen állt a külföldi egyletek sorában, és olyan városok tagegyesületei előzték meg, mint Berlin, Drezda, Kijev, München és Tbiliszi.

Az budapesti Sokol tornaegylet 1908-as csoportképe

A magyarországi Sokolnak az évtized második felében komoly gondot jelentett a taglétszám stabilizálása; a tagok száma 1908-ig 75 főre csökkent. Vélhetően ennek a problémának az orvoslása vezetett oda, hogy 1910-re már nemcsak cseheket találunk a tagok között, hanem – beszámolójuk szerint – „talán az egész szláv világ képviseltette magát”. Ez a kijelentés nyilván némileg túlzó, és elsősorban szlovák, kisebb részben szerb, lengyel és ruszin tagokat toborozhattak. 1910 azért is fontos év az egylet számára, mert akkor alakult meg 28 fővel kispesti fiókegyesülete, ahová elsősorban az ott alapított textilgyár munkásai léptek be. A torna oktatásokat František Kašpar tartotta.

A budapesti Sokol tornaegylet tagjai gyakorlat közben

1911-ben ünnepelte az egylet fennállásának 15. évfordulóját. Ennek alkalmából a József Főherceg Szállóban ünnepséget tartottak, amelyre a budapesti szláv szervezeteken kívül a bécsi Sokol is küldött tagokat. A következő időszak is reményteljesnek ígérkezett az egylet számára. Az 1911-ben létrehozott Magyar–Cseh Ipari Bank hivatalnokai közül többen is beléptek a Sokolba, amely 1913 elejére már 160 taggal rendelkezett, s egy hat tagú tornatanári stáb látta el az oktatást. Némi megingás után a kispesti fiókegyesület működése is stabilizálódott. Ez a fellendülés nem tartott sokáig, mert bár 1914. június 14-én még mintegy 900 érdeklődő előtt tartottak szabadtéri bemutatót a kőbányai sörgyár udvarán, a következő hónapban kitört az első világháború, a hadra fogható fiatalokat besorozták és a budapesti Sokol működése megszűnt.

Iváncsó Ádám

Schlosser Imre 115 évvel ezelőtt lépett először pályára a magyar nemzeti tizenegy tagjaként, és ezzel kezdetét vette első nemzetközi klasszisunk válogatott pályafutása.

Schlosser Imre, aki a magyar futballtörténelembe a Ferencváros legendájaként vonult be, a zöld–fehér klub megalapítása előtt 10 évvel, 1889. október 11-én, Budapesten született. Slózit – ahogy labdarúgó pályafutása során becézték – az FTC figyelmébe két bátyja ajánlotta, és az akkor 15 éves Imrét a zöld–fehérek Malkay Mihály közbenjárásával, 1905-ben szerződtették. A ballábas játékosnak egy meccs elég volt ahhoz, hogy Malaky a lefújás után hivatalosan is leigazolja. Schlosser pályafutása innentől töretlenül ívelt felfelé, és tehetségére egy év leforgása alatt a korabeli magyar válogatott is felfigyelt. 1906 őszén, a csehek ellen Prágában rendezett barátságos válogatott meccsen, már a nemzeti tizenegy tagja volt.

Az első világháború előtt Magyarország és Csehország is az Osztrák–Magyar Monarchia részét képezte, előbbi birodalmon belüli jogállása révén az 1867-es kiegyezés hatására belügyeiben, így sportéletében is sokkal nagyobb autonómiát tudhatott magáénak, mint utóbbi, amely továbbra is az összbirodalmi parlament (Reichstag) döntéseire volt utalva, és ott is csak területi alapon képviseltethette magát. Labdarúgó szövetségét az 1901-es esztendő során mindkét ország megszervezte. A magyar válogatott első hivatalos meccsét 1902. október 12-én Ausztriával játszotta, ami megalapozta az osztrák–magyar mérkőzések örökrangadóinak történelmi hátterét. Az első világháború kitörése előtt Csehország válogatottja hivatalosan nyolc mérkőzést játszott, hetet – köztük az elsőt – Magyarország, egyet pedig Anglia nemzeti tizenegye ellen. Az osztrák atlétikai körök azonban a tartományi szinten autonomikusan szerveződő sportéletet nem tartották kívánatosnak, és javaslatot fogalmaztak meg arra, hogy a nemzetközi versenyeken a birodalom különböző tartományi sportszervezetei közös színekben induljanak. A központosítási törekvések kisebb viszályt okoztak az osztrák és magyar sportszervezetek között, így a magyar és az osztrák labdarúgó szövetségek között kitört konfliktus az első világháború előtt a cseh–magyar sportbarátság felélénkülését eredményezte. E sportbarátságnak a magyar labdarúgásra is kedvező hatása volt, mivel a M. L. Sz. és a Cseh Labdarúgó Szövetség (C. S. F.) a cseh és magyar válogatott csapatok mérkőzéseinek állandósítására szerződést kötött.

Ennek keretében került sor 1906 tavaszán Budapesten, majd 1906 októberében Prágában a két nemzeti tizenegy barátságos mérkőzésére. Bár a korban a magyar válogatott is jelentős erőt képviselt, de hazánkban a fiatal sportág jelentős elmaradásban volt a cseh féllel szemben. Ezért nem meglepő, hogy a korabeli sajtó és „szakma” az összecsapások esélyesének „Bohémia” legjobbjait tartotta. Ehhez képest a csehek a tavaszi budapesti mérkőzésre csak tartalékcsapatot küldtek, és a meccs 1:1-es végeredménnyel zárult. Az őszi visszavágóra azonban mindkét fél a lehető legerősebb kezdőjét küldte gyepre, így Prágában a közönség igazi rangadót tekintethetett meg. Erről a korabeli a Sport-Világ így emlékezett: „a cseh csapat nem hiába viselte az oroszlános jelvényű inget, mert tényleg oly összeállításban állt ki, a mely a legkiválóbb angol csapatoknak is méltó ellenfele lett volna. A Slaviát 9 játékos képviselte és Sparta középfedezete Rezek, s a Meteor jobbfedezete, Kopecky, sem azért kerültek az összeállításba, hogy egyesületük is szerepeljen, hanem mert tényleg a maguk nemében Prága legjobb játékosai.”  A magyar csapat ezzel szemben így állt fel: Domonkos (MTK) – Manglitz (FTC), Molnár I. (UTE) – Szamos (BTC), Szednicsek (Törekvés), Biró (MTK) – Sebestyén (MTK), Károly (MTK), Horváth (BTC), Molnár II. (UTE), Schlosser (FTC).

A csapatok összeállításából is kitűnik, hogy a két válogatott gerincét azok a klubok adták, amelyek a magyar és cseh klubfutballnak napjainkban is meghatározó egyesületei. A csehek tizenegy játékosából tíz a Slavia és a Sparta Praha játékosa volt, míg a magyar fél kezdőjének nyolc játékosát az MTK, FTC, UTE trió adta, mellettük piros sapkában és „aranygombokban” a Budapesti Torna Club (BTC) kettő, a Törekvés egy játékosa lépett pályára. A magyarok kezdő tizenegyéből kitűnik, hogy 17-ik születésnapja előtt pár nappal az a Schlosser Imre is pályára lépett, aki később a honi labdarúgás legendája lett. A korabeli beszámolók alapján a mérkőzés nagy iramban folyt, és az esélyesebb cseh csapat szerezte meg a vezetést. A Nemzeti Sport ezt így foglalta össze: „A csehek biztos győzelem tudatában állanak ki. Csak mikor a mieink rendkivül szivós ellentállását a csatársor részéről mindgyakrabban megújuló támadásokat tapasztalják, kezdenek ők is teljes iramú játékba. Ezen időtől kezdve a mérkőzés befejeztéig a legváltozatosabb és élvezetes játék folyik. Egy összeütközésnél Macsun úgy megsérül, hogy kénytelen a pályát elhagyni, s igy a cseh csapat csak 10 emberrel játszik. Mindkét részről kornerek esnek, mig végre a 22-ik percben sikerül Stary-nak gólt lőni […]” A korabeli játékszabályok még nem tették lehetővé, hogy egy csapat cserélhessen, így a csehek szinte az egész mérkőzést emberhátrányban játszották le. Ennek ellenére megszerezték a vezetést, de a magyarok már a gól utáni váltani tudtak, és az egyénieskedő játék helyett a csapatmunkára helyezték a hangsúlyt, így még a félidőben egyenlítettek: „A magyar csatársor látja, hogy a kitűnő védelem ellen egyéni játékkal nem boldogul, […] teljesen szokatlan összjátékba kezd. A jobb oldal lerohanása meghozza a kiegyenlítést. Sebestyén által levitt labdát Károly a kornervonalról ügyesen adja hátra a centerben előrohanó Horváthnak, ki ezt kapásból lövi és lövését Jenik fogni nem tudja (33. perc) 1:1.”

A második félidőben a magyarok két góllal is elhúztak, de a csehek egyenlíteni tudtak. A mérkőzés vége előtt a vendégcsapat megint vezetést szerezett, ami az addig jó hangulatú hazai közönséget elkeserítette. A prágai szurkolók, akik az esélytelenebbnek tartott vendégek hősies játékának végig sportszerűen tapsoltak, ekkor kezdték felfogni, hogy csapatuk akár vereséget is szenvedhet. A csehek azonban gyors góllal tudtak válaszolni, így végül kialakult a 4:4-es végső eredmény. „Felállás után a magyarok ismét fölénybe kerülnek és gyakori támadásaik eredménynyel járnak. […] A 14-ik percben a szép összjáték eredményeképpen Károly lövi a vezető gólt. Felállás után pár percre egy az egész csatársoron keresztüljátszott labdát Molnár II. befejeli a csehek kapujába. Az eredmény ekkor 3:1 a mi javunkra. […] Domonkos a legveszélyesebb helyzetekben kitűnően véd. A cseheknek mégis sikerül Koschek és Stary védhetetlen lövései által kiegyenlíteni. Közben a kiegyenlítés után a magyar csatársor összeszedve a még meglévő erejét, újból rendiívül hevesen támad. A félidő 41-ik percében a vezetés ismét a miénk. Károlynak […] sikerül a csehek fedezeteit kijátszani és az egyik hátvédet is elkerülve, a labdát az őt nyomon követő Horváthnak leadni, ki a 16-os vonalról egy süvítő lövéssel védhetetlen gólt lő. – 4:3. – E negyedik gól volt különben a legszebb a nyolc közül. Azonban a csehek kitűnő játéka már két perc múlva újabb eredményt jelent […] 4:4. Az ezután következő pár perc alatt az iram nem lankad, de eredményt elérni már nem lehet.”

Az 1906. október 7-én játszott cseh–magyar rangadó szép játékot, fordulatos és nagy iramú mérkőzést, valamint nyolc gólt és a fiatal Schlosser Imre első válogatottságát hozta. Az összecsapáson Slózi nem szerzett gólt és nem adott gólpasszt, de a magyar csatársorba tökéletesen beilleszkedett, így támadósorunk olyan összeszokottság érzetét keltette, mintha már évek óta együtt játszanának. A Sport-Világ erről így elmélkedett: „Az öt csatárról nem tudunk elég hü képet adni. De annyit előrebocsáthatunk, hogy ennél jobb összeállítást s ennél jobb játékot el sem képzelhető.” A közel 17 éves Imrét négy rutinosabb csatártársa mellett külön dicsérettel is illették: „A korára fiatal Schlosser valósággal feltűnést keltett játékával. […] Schlosser és Sebestyén a bal- illetve jobb szélen óriási tempót diktáltak s gyakran ivezték egymásnak a labdát […]”

Schlosser Imre egy év leforgása alatt az FTC mellett a magyar válogatott ígéretes csatárává nőtte ki magát, és a hozzá fűzött reményeket be is váltotta. Minden helyzetből, közelről és távolról, lábbal és fejjel egyaránt nagy pontossággal vette célba a kaput. Sikereinek és népszerűségének csúcsán klubcsapatának és a válogatott tizenegynek is egyszerű, mindig becsületesen, odaadóan küzdő tagja maradt. Az élvonalban – 1905 és 1928 között – több mint két évtizeden át játszott, és a válogatottban is 21 évig szerepelt, 1906 és 1927 között. Nyolc szezonon át (1906–1915) az ő góljai kellettek a Ferencváros sikerkorszakához: hat bajnoki elsőség mellett zsinórban hatszor lett a bajnokság gólkirálya. Tizenhét alkalommal mesterhármast rúgott, kilencszer négy, kétszer öt, egyszer hat és egyszer, egyedüli Ferencváros játékosként, egy mérkőzésen nyolc gólt is lőtt.

1916-ban, a sportszakma nagy meglepetésére, az MTK-ba igazolt, ami előfutára volt a magyar klubfutball átalakulásának. Az első világháború utáni trianoni Magyarországon ugyanis a labdarúgás sportja az amatőrizmus felől a profizmus felé mozdult el. Klasszisát a kék–fehéreknél is megcsillogtatta Schlosser, és csapatával az aktuális bajnokság élén ugyancsak hatszor végzett. Egy éves bécsi kitérő után, 1927-ban újra zöld-fehér mezben lett bajnok, így abszolút csúcstartónak számít a maga 13 elsőségével, és a hét gólkirályi cím (hatszor a Ferencvárossal, egyszer az MTK-val) szintén a legjobb magyar mutató. A 38. életévében járt, amikor címeres mezben utoljára pályára lépett. Legnagyobb sikerét 1911. október 29-én, a Svájc elleni mérkőzésen (9:0) aratta. Ekkor a vendégek hálóját hat góllal „zörgette meg”. 1912-ben, a cári Oroszország csapata ellen (12:0) öt gólt ért el. Az ellenfelek kapuit további három mérkőzésen (1909. Ausztria 4:3, 1911. Franciaország 3:0 és 1912. Németország 3:1) három-három góllal vette be. Schlosser Imre kiugró klub- és válogatott karrierje nemcsak a magyar labdarúgás korai korszakában volt meghatározó, személyéről a kortárs nemzetközi szakma is elismerően nyilatkozott, így Slózi lett a honi futball első, Európa-szerte „jegyzett” klasszisa.

A labdarúgást az aktív játékosi karrierje után sem hagyta el, és edzői pályafutásba kezdett. Magyarországon és külföldön is dolgozott, de sikereket már nem ért el. Kis ideig bíráskodott is, így a sportágat játékosként és bíróként a pályán, edzőként pedig a gyep mellől is irányította. Még megérte a nagy vetélytárs Ausztria elleni 100. találkozót. Az 1955. október 16-ai mérkőzésen Kocsis és Puskás között állva, százezres tömeg elismerő ünneplése közben, „Slózi” végezte el a kezdőrúgást. Ez volt a búcsúfellépte. 1959. július 18-án, 69 éves korában hunyt el.

Nagy Gergely