A jégen való közlekedésre őseink számos eszközt feltaláltak és alkalmaztak az idők során. A fakorcsolya „keletkezésének” idejét épp ezért nehéz lenne meghatározni; az biztos, hogy a középkori Európában már ismert volt a vas éllel ellátott fakorcsolya. A néprajzi leírások részletesen közlik a kezdetleges fakorcsolyák előállításának módját, de ezzel jelen írásban foglalkozni nem célunk. Annyit azonban mégis meg kell említeni, hogy a modern acélkorcsolya már a XIX. század végén ismert volt, a falusi gyerekek, fiatalok azonban a XX. század első felében is többnyire a fakorcsolyát használták telente a jégen. Elsősorban népi sportjáték eszköz volt, közlekedésre nem használták.

Szép Ernőt – művei jóvoltából – mindeddig a „kávéházi sportok” (kártya, biliárd, sakk) kedvelőjének, no meg nagy focirajongónak ismertük. Az eddig megjelent, sporttal kapcsolatos szépirodalmi alkotásokat felvonultató, magyar nyelvű antológiák kizárólag a fenti vonatkozásokat nevesítik a szerző életművében. Az író azonban egy mára szinte elfeledett lírai elbeszélésében, valamint több publicisztikájában is vallott gyermekkora legnagyobb sportélményéről, amely téli sporthoz, jelesül a korcsolyázáshoz kötődik.

Szép Ernő – Kosztolányi és Márai mellett – a Pesti Hírlap három, ünnepelt tárcaírójának egyike a harmincas években. Ötletei kifogyhatatlanok, mindig a legfrissebb élménye hatása alatt áll. Épp ezért publicisztikája tartalmilag és formailag is rendkívül változatos képet mutat, egyetlen esetet kivéve: a fakorcsolyát ugyanis több tárcában, valamint novellában is megörökítette. Rendre visszatért a témához, sokszor új színekkel, hangsúlyokkal gazdagítva, csiszolgatva, bővítve, máskor épp ellenkezőleg: esszenciává lényegítve azt. Valósággal lubickolt a szoboszlói gyermekkor emlékeiben, amelyek a Kösi (Kösely) jegén való csúszkálást elevenítették fel.

1914-ben, Az Est című lapban, Téli emlék címen írta meg a fakorcsolya-történetet, jellegzetes módon ki-kiszólva az olvasóhoz, ahogy azt publicisztikáiban rendszeresen tette. Nála ugyanis az olvasó egyfajta kommunikációs partner. Ahogy életművének egyik legavatottabb ismerője, Vida Lajos írja:

„műveibe tudatosan vagy ösztönösen, de inkább tudatosan olyan kommunikációs képesség van kódolva, amely azonnal működésbe jön, amint az olvasó olvasni kezdi. Szép Ernő /…/ kacsint, kezet nyújt, leültet maga mellé, veled marad időn és téren át….”

Ugyanott, 23 évvel később ismét megjelent egy írása a fakorcsolyáról.

A Színházi Élet című lap a húszas-harmincas évek fordulóján Sportoló írók, színésznők, színészek címmel mini riportokat közölt, több hírességgel. Az írókat az akkor már rendkívül népszerű Szép Ernő képviseli, aki kétséget sem hagy afelől, mit jelentett számára a fakorcsolya: első sportjának nevezi, rögtön az első mondatban.

1932-ben aztán a Pesti Hírlap reprezentatív, karácsonyi albumában Fakorcsolya címmel Szép Ernő lírai elbeszélést közöl, amelyben aprólékos részletességgel és újra meglelt, valójában soha el nem veszített gyermeki ártatlansággal, a felfedezés és az alkotás izgalmát nosztalgikus derűvel fűszerezve írja meg a fakorcsolya elkészítésének módját. S míg 18 évvel korábban a gyermeki érzékenység és igazságérzet sérülése utólag visszafogott társadalomkritikában nyilvánult meg, ezúttal reálisan szemléli a gazdag gyerek – szegény gyerek problematikát.

1941-ben új kötettel jelentkezett, címe: Felnőtteknek. A kötetben, amelyben gyermekkora emlékei és élményei elevenednek meg, természetesen szerepel a fakorcsolya is, ezúttal Hát a fakorcsolya címmel. Míg azonban a Pesti Hírlap karácsonyi albumában, néhány évvel korábban megjelent írása míves irodalmi publicisztika, ez utóbbi elbeszélése már vérbeli novella.

A kötetet a rákövetkező évben újra kiadták. 1943-ban még megjelent egy új novelláskötete, azt követően azonban Szép Ernő hangja elhalkult; zsidó származása miatt a háború végéig nem közölték írásait.

Amint hogy a háborút követően sem. Szép Ernővel nem tudott mit kezdeni a népi demokrácia. Néhány pályatársával ellentétben (Ady, József Attila stb.) őt nem lehetett kiragadott részletek segítségével politikai propagandává csűrni-csavarni. Ízig-vérig polgári író volt, bőréből pedig soha nem tudott és nem is akart kibújni: idegenül mozgott a háború utáni világban, képtelen volt kiszolgálni a rendszert. Írásait persze nem közölték a lapok, ami rendkívül komoly megélhetési problémákhoz vezetett. Élete utolsó éveiben a feljegyzések szerint így viszonozta a bemutatkozást: „Szép Ernő voltam.” Nincstelenül, gyomorrákban halt meg, 1953-ban. Csak születése centenáriuma felé közeledve, a 80-as években kezdődött reneszánsza: sorra jelentek meg művei, addig kiadatlan elbeszélései (Kispanasz), és korábban már publikált írásai egyaránt. A színházak műsorra tűzték Patika című darabját, amely a maga idejében nagy politikai viharokat váltott ki.
És újra megjelentek írásai a lapokban. A fakorcsolyáról szólóak is, több alkalommal.

1969-ben a Képes újság a Felnőtteknek című kötetben megjelent szövegváltozatot közölte, apró kihagyással az elején, A fakorcsolya címváltoztatással.

Ugyanezt tette a Vasárnapi Új Szó című lap, egy évvel később.

A Magyar Nemzet 1995. február 20-i számának melléklete Polgár című rovatában egy műkorcsolya témájú fotóval idézik föl Szép Ernő 1945-ben papírra vetett sorait a fakorcsolyáról. Ugyanez az írás jelenik meg bővebb terjedelemben, három évvel később, a Népszava című lapban, A fakorcsolyám címmel. A publicisztika egy addig még nem ismert családi anekdotának is helyet ad. Íme, egy részlet:

„Kérem, az én legelső korcsolyázásomnak csúnya vége lett. Nem az, hogy elpottyantam, nem tudom hányszor, az katonadolog, hanem az, hogy beszakadt a jég alattam, vagyis alattunk. Friss jég volt az, azon reggelre fagyott be csak a Kösély, éppen karácsony első nap reggelére.
Odaszaladtak a lékben halászó emberek, azok húzgálták fel, akik a Kösélybe estek.
Összefagyva, sírva-ríva mentem haza. Már bőgtem, mert tudtam, mi vár rám. Apám volt a szoboszlai apák közt az az apa, aki a legtöbbet verte a fiát, mármint engem. Meg is érdemeltem.
Csuda meglepetés: nem nyúlt apám a pipáért, hogy a szárat kicsavarja. Azt mondta nyájasan:
– Fiam – azt mondja -, máma karácsony napja van, minden gyerek kap
ajándékot, az is, aki nem keresztény. Én nagyon szegény ember vagyok, azt az ajándékot adom néked, hogy most nem töröm össze a csontodat.
Ez volt az én szép karácsonyi ajándékom.”

És nem zárható ki teljesen, hogy a fakorcsolya témának más közlései, változatai is léteznek Szép Ernő tollából. Mindezek alapján elmondható, hogy az életmű egészét figyelembe véve is különlegességnek számít, hogy a fakorcsolyáról szóló Szép Ernő-írásoknak több szövegváltozata létezik. A szépirodalmi mű és a publicisztika műfaji követelményeinek eltérő jellegéből adódóan az alkotások kissé különbözőek, de még több köztük a hasonlóság. Mindamellett sport- és egyben irodalomtörténeti kuriózum, hogy egy magyar író hiteles leírása révén képet nyerhetünk egy népi sporteszköz megalkotásáról egy szépirodalmi alkotásban, amely ráadásul olyan művészi igényességgel, részletességgel és megjelenítő erővel beszéli el a folyamatot, ahogyan azt Szép Ernő tette.

Farkas Ágnes

Irodalom:

1. Szép Ernő: Felnőtteknek (Hát a fakorcsolya)
= Hungária Kiadó, 1941
2. Ua.
= Hungária Kiadó, 1942
3. Ua.
= Hajdúszoboszló Városi Tanács, 1988
4. Pesti Hírlap karácsonyi albuma 1932
A Pesti Hírlap Vasárnapja (54. évf. 40 – 51. sz.; 1932. október – december) különszáma (127 p.; 6. oldal)
5. Vasárnapi Új Szó, 1970. január 11.
(Az Új Szó vasárnapi melléklete – XXIII. évf. 8. szám)
6. Vida Lajos szerk.: Szép Ernő élet- és pályaképe
= Csokonai. Debrecen, 2007
7. Takács Ferenc: Irodalom és testkultúra
= Pauker Holding /…/ Budapest, 2016.
8. Kálmán C. György: Alkalmiság és újítás Szép Ernő kisregényeiben
= http://real.mtak.hu/43966/1/szeperno_kotet_u.pdf
9. Magyar Nemzet, 1995. február 20.
10. Népszava, 1998. december 24.
11. Képes Újság, 1969. 2.
12 Alföld, 1993
13. Az Est, 1914. január 4.
14. Az Est, 1937. január 30.
15. Színházi Élet, 1929
16. Újság, 1925. december 25.
17. Kiss Tamás: Szép Ernő: Kispanasz
= Alföld, 1993. 44.
18. Szép Ernő: Kispanasz 1992
= Gondolat – Nyilvánosság Klub – Századvég, Budapest 1992.

Az 1867-es kiegyezést követően a dualizmuskori Magyarországon felvirágzott az üdülő- és fürdőélet. A turizmus hazai megjelenése a 19. századra tehető, amikor már nem csak az arisztokrácia, hanem a polgárság számára is elérhetővé váltak a különféle kikapcsolódási formák. Ekkor az Osztrák-Magyar Monarchiában karakteres fürdőélet alakult ki. Az első világháborúig a belföldi turizmust szinte kizárólag a fürdőlátogatás jelentette. A gazdaság fellendítése miatt elsődleges cél volt a hazai turizmus segítése, emiatt az állam élénken felkarolta az ügyet. Másrészt az infrastruktúra kiépítése miatt is nagyban függött a turizmus az államtól. A Tátrai fürdő-és sportélet felvirágoztatásában is nagy szerepet játszott a kormányzat. Tanulmányom célja a tátralomnici fejlesztések rövid bemutatása a 20. század első felében.
A legkorábbi tátrai üdülőt, Ótátrafüredet 1797-ben alapította gróf Csáky István, a terület tulajdonosa, aki vadászpihenőt és kápolnát építetett a területre.
Elsőként a vasút kiépítése kellett a Tátra szépségének felfedezéséhez. A térségben 1871-ben nyitották meg a Kassa-Odenbergi magánvasutat. A későbbiekben, 1896-tól a Csorbatói Fogaskerekű Vasutat is ez a társaság üzemeltette.
A turizmus megindulásának további alappillére volt a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) megalakulása 1873. augusztus 10-én Tátrafüreden. Az MKE élete szorosan kötődött a fürdőélethez, ugyanis a fürdőbevételek egyharmada az Egyesületet illette. Az MKE megalakulása után fellendült az útépítés és a menedékházak építése, melyek egyre nagyobb forgalmat generáltak a térségben. Az MKE megbízásából 1876-ban német nyelvű, majd 1882-ben magyar nyelvű Tátra-kalauzt is kiadtak, 1877-ben pedig négyezer példányban adtak ki Tátra térképet. Az egyesület támogatta a Tátra tudományos feltárását is: megkezdődtek a barlang-kutatások, a tavak mélységének vizsgálata és a természeti környezet megfigyelése, ezzel szorosan összefüggve pedig kialakult a természetvédelmi mozgalom is, mely a meglévő környezet védelmére buzdított.
1892-ben az akkori földművelésügyi miniszter, gróf Bethlen András vett az állam részére tíz birtokot a Magas-Tátra déli oldalán, mellyel megalapozták a fürdő-és nyaralótelep létrehozását Tátralomnicon. A későbbiekben Darányi Ignác földművelésügyi miniszter is vásárolt számos telket, köztük a magas Tátra egyik legszebb pontjánál, a Csorba-tónál. Az így létrehozott turistaparadicsommal az idegenforgalmat próbálták fellendíteni, melytől számottevő jövedelmet reméltek. Az első gőzvonat 1895. szeptember 1-én futott be Tátralomnic állomásra.

Szontagh Miklós 1896-os Tátrakalauza részletesen leírja az újonnan létrehozott fürdőközpontot. Ekkor a „szanatórium”, vagyis a nagy fürdőház mellett már két szálloda, kávéház és vendéglő, összesen 101 szobával várta az érkezőket. E mellett persze számos magánkézben lévő villa is épült a területen (pl. báró Liptay Béla, vagy báró Orczy Agatha villája), ráadásul erdőőri ház is létesült. Már ekkor állt a tátralomnici versenytér istállókkal, ahol július vége és augusztus eleje között rendszeresen rendeztek lóversenyeket. Egyéb sportolási lehetőség volt ekkor a galamblövészet és a tenisz. A település környékén pedig számos kisebb-nagyobb túraútvonal közül választhattak a kirándulók. Ezen felül hangversenyekkel és táncmulatságokkal várta az állandó zenekar a kikapcsolódni vágyókat. Így láthatjuk, hogy igen hamar pezsgő élet alakult ki Tátralomnicon.
1903. január 18-án megalakult a Magyarországi Szálló- és Fürdővállalat Részvénytársaság, melynek célja a magyarországi fürdő- és nyaralótelepek fejlesztése volt, kiemelten a tátrai régióban. A Nemzetközi Vasúti Hálókocsi társaság szerződést kötött a földművelésügyi minisztériummal a részvénytársaság létrehozásának érdekében. Így a társulat igazgatótanácsi tagjai között megtaláljuk Neef Alfonzt is, aki a Hálókocsi Tanács igazgatója volt. A korabeli sajtó ugyanakkor hangsúlyozta a részvénytársaság magyar jellegét azzal, hogy a 6 igazgatótanácsi tag közül 5 magyar volt. A Magyarországi Szálló- és Fürdővállalat Társaság azonban nem működött sokáig, 1909-ben már felszámolás alá került.
Az Európai Hálókocsi Társaság jókora összeget fektetett bele a Szentiványi-Csorbató és a Tátralomnici fürdő-és nyaralótelep létrehozásába, így részükre, illetve az érdekeltségükbe tartozó Magyarországi Szálló- és Fürdővállalat Részvénytársaság részére bérbe adták a területeket, így megkezdődhetett a szállodák építése.
1907-ben Tátralomnicon már három szálloda állt, uszodával, gyógyintézettel, vasútállomással, parkkal. Ezen túl húsz villa is épült, valamint egy római katolikus és egy református kápolna. A turistaparadicsom rendkívül korszerű volt, hiszen már vízvezetékkel, villamos világítással, továbbá lóversenytérrel és teniszpályával várta a kikapcsolódni vágyókat. A kincstár 1908-ban lovaglóutat építetett Tátralomnic felől a Kőpataki-tóhoz. Ezen túl számos sétálóutat építettek, valamint egy öt kilométer hosszú, önmagába visszakanyarodó kocsiutat, melyet Betlhen-körútnak neveztek. A Szentiványi-Csorbatónál lévő központ pedig öt szállóval, vasútállomással várta a vendégeket. Itt is fürdő, vízvezeték és csatornázás, valamint villamos világítás gondoskodott a kényelemről.
A fentiekből láthatjuk, hogy a Tátra fejlesztésénél kezdetben a fürdőkultúra fellendítésére és a nyári kikapcsolódásra helyezték a hangsúlyt. 1906 óta már a téli szezonokra is megnyitották a nyaraló övezeteket, ekkor lendültek fel a téli sportok (bob, skeleton, tobogán, korcsolyázás és lábszán), melyek gyakorlására pályákat létesítettek. A Tátrában dr. Szontagh Miklós, Újtátrafüred alapítója volt az, aki először tartotta a téli szezonban is nyitva létesítményeit vendégei számára.
Érdekesség, hogy Csík Imre földművelésügyi miniszter 1907-ben a Turisták Lapja hasábjain kifejtette, hogy olcsóbb szállodákat is szükséges építeni, hogy nagyobb rétegek számára tegyék elérhetővé a Tátrában való üdülést. Ennek érdekében a későbbiekben bevezették a tiszti üdülést és olcsóbb panziókat is létesítettek.
Csík Imre 1910-ben Svájcba utazott, akkor még főerdőtanácsosként, hogy a külföldi berendezkedéseket és sportpályákat tanulmányozza.
Csík, a tátrai fejlesztések ügyében végzett munkájáért megkapta a Lipót-rend lovagkeresztjét 1917-ben. Kezdetben a liptóujvári erdészeti hivatal vezetője volt, innen került a földművelésügyi minisztériumba. Itt főerdőtanácsosként megkapta a tátrai kincstári erdőbirtokok vezetését. Ő kezdeményezte Darányi Ignác miniszterelnöknél a Tátralomnici gyógyfürdő magyar kézbe vételét a Nemzetközi Hálókocsi Társaságtól. Csík így a Tátra felügyelője címet kapta és további fürdők kerültek igazgatása alá: a Felvidéken Fenyőháza és Ránkfüred, Erdélyben pedig Radnaborberek, Vizakna és Herkulesfürdő.
Tátralomnicon Csík Imre irányításával hatalmas fejlesztések indultak (1906-1918): útépítés, hegyi úthálózat kiépítése, villamosvasút építés a könnyebb megközelíthetőség érdekében, hiszen ezáltal is remélték a turistaforgalom fellendülését. Menedékházakat építettek, például a Nagy Tarpatakvölgyi Menedékházat. A tátrai villamos hálózat kiépítése 1911-ben kezdődött meg az Ó-Tátrafüred-Tátralomnic közötti szakasz kiépítésével. Egy évvel később a vonalat meghosszabbították a Csorba-tóig. Az útvonal mellett jellegzetes favázas állomásházakat és váróhelységeket építettek.
A századelőn a Tátrában élénk sportélet jött létre köszönhetően a fejlesztéseknek. A tátralomnici Palota Szálló volt a Tátra Club központja, melyet a Tátrában nyaraló főrangú családok tagjai alapítottak azzal a céllal, hogy fellendítsék a tátrai sportéletet. A Club számos versenyt rendezett. 1909 júliusában például atlétikai, galamblövő, golf és tenisz versenyt is tartottak. A résztvevők kedvezményes ellátást kaptak a Palace Hotelben, ezzel is könnyítve a versenyen való indulást. A Palace Hotel melletti kis tavon télen korcsolyázhattak is a vendégek.

A Tátra Club, a golf első hazai, 1902-es bemutatója után elhatározta, hogy golfpályát épít a nyaralóhelyen. A pálya építésének megtervezésére nem mást kérték fel, mint a Club titkárát, Lauber Dezsőt. Lauber a Magyar Olimpiai Bizottság titkára volt, számos sportágban versenyzett a Magyar Athletikai Club és a Pécsi Atlétikai Club színeiben. A pálya elkészülte után itt rendezték meg Magyarország első golfversenyét. 1912-ben pedig megrendezték az első golfbajnokságot.

A 4200 méter hosszú tátralomnici bobpályát szintén Lauber Dezső kezdeményezésére építették 1909-ben. A hegyen rendszeresen rendeztek bob-, ródli- és skeleton versenyeket. Az egyedülálló pálya villamos felvonóval rendelkezett, melynek csúcsán a Gertrud-menedékház szállásolta el a sportolókat. 1910-től 1914-ig minden évben Tátralomnicon rendezték meg a magyar bob bajnokságot. A bobpálya sajnos az első világháború után tönkrement, így bobpálya a Tátrában egyedül Tátrafüreden működött tovább.

A szánkópályát Szánthó Zénó liptóújvári erdőmérnök tervezte.
A Tátrában és az erdélyi hegyvidékeinken is megfordultak ismertebb magyar sportolóink, például Dr. Rácz Vilmos atléta, Fuchs Jenő négyszeres olimpiai bajnok kardvívó és Kehrling Béla teniszező, aki számos más sportágat, így a bobozást is űzte. Dr. Rácz Vilmos pedig rendszeresen indult a Tátrában megrendezett ródliversenyeken, melyeken gyakran diadalmaskodott.

A Budapesti Hírlap már 1913-ban a főrangú társaságok kedvelt téli üdülőhelyeként jellemzi Tátralomnicot:

„Lapunk vasárnapi számának Társaságból című rovatában, a cikk írója megemlékezett a társaság téli szórakozásáról, a mely a hóval födött tájékok, hegyvidékek felé viszi a szórakozni, mulatni vágyó közönséget. Ezzel kapcsolatban természetesen szóba került Tátralomnic is, a mely ilyenkor, hóhullás idején, valóságos Mekkája a főrangú társaságnak.”1

A Csorba-tó a korabeli korcsolyázás fellegvára lett. Nemzetközi korcsolya versenyeket is tartottak jegén, például 1900-ban itt tartottak európai gyorskorcsolyázó bajnokságot (500 méter), valamint nemzetközi gyorskorcsolyázó versenyt (5000 méter). A versenyek helyszíne eredetileg a budapesti Városligeti tó lett volna, de a szokatlanul enyhe időjárás miatt a Csorba-tó lett az új helyszín. A tavon később bandy (jéglabda) és jéghoki versenyeket is rendeztek.
Az első világháború új kihívások elé állította a tátrai sportéletet is. A hegyen megjelentek a katonai sítanfolyamok, melyek nem várt tömegeket hoztak a hegyre:
„A Magas Tátra összes menedékházait és legtöbb fürdőhelyét katonai sítanfolyamok foglalták el az egész télen át s így a hegység hangos volt a zajtól a második háborús télen is. Az összes völgyek állandóan jártak voltak és a csúcsok közül is nem egy látott annyi embert hátán, mint még soha. Egyáltalában elmondható, hogy az öreg Tátra még sohasem látott akkora embertömegeket bércei közt, mint e télen. Állandóan körülbelül 3000 katona szántogatta a havat a Tátra magyar részén, nem is számítva a telepek fürdővendégeit és a tiszti üdülőtelepek lakóit.”2

1916-ban Tátralomnic a tavaszi időszakban is nyitva maradt a rengeteg látogató miatt. A sajtó azzal indokolta a szokatlanul nagy érdeklődést, hogy a háború elzárta az utazók elől a tengerpartokat. A szokatlan embertömeg ellátása ekkor még nem okozott gondot.

1917-ben a nyári szezont még meghosszabbították, Tátralomnic október 1-ig várta a vendégeket, de ekkor már csökkentették a vasúti járatokat napi 4 vonatra. Ugyan a vendégsereg ekkor már apadóban volt, ugyanakkor már kezdett akadozni ellátásuk a készletek csökkenése miatt. Az élelmiszeren túl a tüzelő is fogytában volt. 1918. januárjában a téli idényre megnyitott kincstári birtokban lévő fürdők, így Tátralomnic számára is az országos közélelmezési hivatalt vezető miniszter biztosította a szükséges élelmiszereket. 1917. novembere óta dr. Dobay Sándor lett a tátrai állami fürdők és a magyar turisztika kormánybiztosa. Ténykedését sokan bírálták.
1918. február elején megrendezték a Magas-Tátrában az Országos síversenyt, amire a háború 1914-es kitörése óta nem volt példa. A staféta- és ugróversenynek, valamint az ifjúsági- és hölgyek versenyének is egyik megállója volt Tátralomnic.
1918-ban már arról cikkezett a sajtó, hogy az állam bérbe adná a tulajdonában lévő fürdőhelyeket. A gondolatot mindkét oldalról támadták. Ajánlatok is érkeztek, ugyanakkor a felkínált bérleti díjakat keveselték.
Az első világégés lezárulásával rengeteg kérdés merült fel hegyvidékeink sorsáról. A Magyar Kárpát Egyesület már 1918. decemberében tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy a magyarság által felvirágoztatott Tátrát, a fürdő- és sí központokat elcsatolják Magyarországtól. Érvelésükben arra hivatkoztak, hogy a területek elvétele olyan lenne, mintha az osztrákok elveszítenék Tirolt, vagy a svájciak az Alpeseket. Hangsúlyozták a Tátra gazdasági, kulturális és egészségügyi fontosságát, továbbá a szepesség hazafias érzelmeit. Tiltakozásuk azonban nem vezetett sikerre, a Tátrát a Felvidékkel elcsatolták a trinanoni békediktátum értelmében.
A Tátra az elcsatolás ellenére is kedvelt üdülőhely maradt, mely a költő, Szabó Lőrincet is megihlette. Duruzsolj, tátrai villamos című verse 1927-ben jelent meg a Pesti Napló hasábjain:

Duruzsolj, tátrai villamos
Duruzsolj csak, tátrai villamos,
duruzsolj s vidd sárga-fehér
fényburádat a gyönyörű
éjszaka csöndjében, szaladj
kanyarogva, fölfelé, havas
faluk s fenyőerdők
között, csavargó
kis sárga fény, föl a hegy
derekára-nyakára, duruzsolj
jó meleg éneket a jó meleg
bágyadásban, fejed fölött
lengesd meg a kanyarodók
nagy körsikolyát, a sínek
rohamriadóját:
duruzsolj, tátrai villamos,
szaladj és zsongd tele altató
énekeddel fájó fejemet,
mert a szomorúság
országából indultam én
ma reggel, és
most látom csak, hogy minden, amit
el akartam hagyni, velem
jött s itt van, becsomagolva nehéz
bőröndökbe, itt van, velem:
itt vagyok én,
ő, a másik, az a
másik, a másik, a mindig
szomorú koldus, akit
tegnap leszúrtam, itt van, velem,
a halott, én, áldozatom,
aki elől
menekültem és akit
nem mertem elásni, Dunábadobni: velem az a másik,
itt van, földarabolva, nehéz
bőröndbe zárva, velem
utazik, láthatatlanul,
meggyilkolt gyilkosom – óh
duruzsolj, tátrai villamos,
duruzsolj és vidd sárga-fehér
fényburádat a havas faluk
s fenyőerdők között, rohanj
föl, föl, rohanj,
sikoltó villamos-szék, rohanj
tovább-tovább a kanyarok
lengő sikolyában, föl a tél
ormaira, és az utolsó
tetők és állomás után
dobd le magadat, kivilágított
üvegsír, s dobj ki magaddal
az életből, valahova,
akárhova, boldog
halálba, hóba, feledésbe!

(Pesti Napló, 1927. április 3.)

Irodalom:
Ablonczy Balázs: Védkunyhó. Idegenforgalmi fejlesztés és nemzetépítés Észak-Erdélyben 1940 és 1944 között. In: Történelmi Szemle. 50. évfolyam, 4. szám. 2008. 507-533.
A Magyar golf története 1902-től 1975-ig.
URL: https://hungolf.hu/szoveteg/magyar-golftortenet/magyar-golf-tortenete-1/ Utolsó lekérés: 2022.01.16.
A tátrai sportélet fejlesztése. In: Turistaság és Alpinizmus. 7. évfolyam, 11. szám. 1916-1917. 281- 284.
Bob. In: Magyar Sport Enciklopédia A-K. Budapest, 2002. 169-172. o.
Bödő László: Ki volt Lauber Dezső? In: Pécsi Szemle. 1. évfolyam, 1. szám. 1998. tavasz-nyár. 87-91. o.
Budapesti Közlöny. 51. évfolyam, 268. szám. 1917.11.20. 5. o.
Budapesti Hírlap, 20. évfolyam, 34. szám. 1900.02.04. 13. o.
Budapesti Hírlap. 107. szám. 1903.04.19. 8. o.
Budapesti Hírlap. 29. évfolyam, 163. szám. 1909.07.11. 17. o.
Csík Imre: A Magas-Tátra kincstári birtokairól. Térképvázlattal. In: Turisták Lapja. 19. évfolyam, 5-7. szám. 1907. május-július. 80-85. o.
Emlékek a télről. In: Az Érdekes Újság. 1. évfolyam, 2. szám. 1913.03.30. 38-39. o.
Katona Csaba: Magyar és cseh fürdők az Osztrák-Magyar Monarchiában. In: Limes – Tudományos Szemle. 21. évfolyam, 1. szám. 35-44. o.
Központi Értesítő. 47. szám. 1909. 1301. o.
Hencsei Pál: A műegyetemtől a sport élvonaláig. Budapest, 2007. 58-59. o.
Magyar Hírlap, 1929. 39. évfolyam, 25. szám. 1929. január 30. 10. o.
Magyarország. 16. évfolyam, 164. szám. 1909.07.13. 12. o.
Magyarországi Kárpátegylet évkönyve. I. évfolyam, 1874.
Nemzeti Sport. 1909. 7. évfolyam, 24. szám. 1909.06.12. 44-45. o.
Nemzeti Sport. 7. évfolyam, 51. szám. 1909.12.18. 20-21. o.
Nemzeti Sport. 17. évfolyam, 6. szám. 1925.01.11. 6. o.
Pesti Napló. 60. évfolyam, 164. szám. 1909.07.13. 14. o.
Sport-Világ. 16. évfolyam, 4. szám. 1909.01.23. 39. o.
Szerk.: Szikora Katalin A Magyar Olimpiai Akadémia évkönyve 1993, Budapest, 1994, 100-102. o.
Schermann Szilárd: Szögescipők nyomai a Kárpátok bércein. Budapest, 1937.
URL: http://mhk.szofi.net/tatra/tatra05.htm
Utolsó lekérés: 2022.02.07.
Szojka, Ladislav: A tátrai villamos vasút története. In: Közlekedéstudományi Szemle. 41. évfolyam, 4. szám. 1991. 142-152. o.
Szontagh Miklós: Tátrakalauz. Utmutató a Magas Tátrába és a Tátravidéki fürdőkbe. Budapest. 1896. 110-112. o.
Turistaság és Alpinizmus. 7. évfolyam, 7-8. szám. 1916-1917. 200. o.
Turistaság és Alpinizmus. 8. évfolyam, 5. szám. 1917-1918. 1917.11.15. 109-111. o.
Turistaság és Alpinizmus. 8. évfolyam, 7-8. szám. 1918. január-február. 187-188. o.
Turistaság és Alpinizmus. 9. évfolyam. 6. szám. 1918. december. 138. o.
Turistaság és Alpinizmus. 10. évfolyam. 7. szám. 1919. január. 141-143. o.
Turistaság és Alpinizmus. 15. évfolyam, 3-4. szám. 1925. 61. o.
Turista Magazin. 114. évfolyam, 6. szám. 2003.06.01. 21. o.

2 Turistaság és Alpinizmus. 6. évfolyam, 10. szám. 1915-1916. 384. o.

A 2018-as téli olimpiát a dél-koreai Phjongcshang rendezte. Ázsiában korábban csak Japán látta vendégül a téli ötkarikás játékokat: 1972-ben Szapporoban, míg 1998-ban Naganoban rendeztek téli olimpiát. Miután 2011-ben eldőlt, hogy Phjongcshang ad otthont a versenyeknek, még abban az évben létrehozták a helyi szervezőbizottságot, amely az esemény előkészítéséért felelt. A munkálatok során megtörtént a helyszínek kijelölése, hatalmas beruházások vették kezdetüket, kiépítették az olimpiai várost és a fővárost, Szöult összekötő vasútvonalat. A versenyek két helyszínen zajlottak: míg Phjongcshang Mountain Cluster-be a havas, addig Gangneung Coastla Cluster-ben a jeges események látogattak. A két olimpiai falu, amely több ezer ember elszállásolására volt alkalmas, 2017-re készült el. A bennük lévő lakásokat a játékokat követően értékesítették.

Az olimpia kabalafigurája Szuhorang, egy fehér tigris, akinek neve a koreai védelem és tigris szavakból tevődik össze. Koreában a fehér tigrist szent állatként tisztelik, az 1988-as szöuli nyári játékok kabalafigurája is tigris volt.

Az olimpiai láng Koreában a hagyományos váltófutás során 2018 kilométert tett meg, több mint 7500-an futottak vele, és 2018 február 9-én ért célba a hivatalos megnyitó ünnepségen. Az útvonal egy szakaszon a két Koreát elválasztó tűzszüneti sávon haladt.
A phjongcshangi téli olimpián 93 ország 2793 versenyzőjének részvételével, 15 sportág 102 versenyszámában avattak bajnokot. Az ötkarikás játékok programjában újításként kaptak helyet a curling vegyespáros, a hódeszka Big Air (ugrás), az alpesi sí csapat, és a gyorskorcsolya tömegrajtos versenyszámok. Lekerült azonban a műsorról a hódeszka parallel műlesiklás versenye. A 19 magyar sportoló alpesi sízésben, műkorcsolyázásban, sífutásban, short track-ben, gyorskorcsolyában és szabadsíelésben állt rajthoz. A magyar versenyzők a téli olimpiák történetében az eddigi legjobb eredményeket érték el. Egy aranyérmet szereztek az 5000 m-es férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltóban, ezen kívül egy negyedik, két ötödik és egy hatodik helyezést tudhattak magukénak. Megszületett tehát a magyar sport első téli olimpiai aranyérme.

Az eddigi jeges-havas megmérettetések során a magyar sportolók két ezüst- és négy bronzérmet szereztek műkorcsolyában és jégtáncban. Az első érmet, egy bronzot a Rotter Emília-Szollás László páros nyerte. Ők négy évvel később ismét harmadik helyezést értek el. 1948-ban Kékessy Andrea és Király Ede ezüstérmet nyertek. 1952-ben és 1956-ban Nagy Mariann és Nagy László mindkétszer bronzérmet szereztek. 1980-ban a Regőczy Krisztina-Sallay András duó állhatott dobogóra magyar színekben, hiszen páros jégtáncban ezüstérmesek lettek. A phjongcshangi aranyérem felvezetéseként tekinthetünk az utóbbi olimpiákon a gyorskorcsolyázók értékes pontszerző helyezésire. A Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor alkotta csapat olimpiai szereplése mögött kalandos út állt. Mivel a szöuli világkupa elődöntőjében kizárták a magyar csapatot, így azért kellett izgulni, hogy Kazahsztán ne érjen el dobogós helyezést, különben a mi váltónk ki sem juthatott volna a téli olimpiára. „A 2015-ös vb-n állt össze először a későbbi győztes névsor, Moszkvában másodikok lettünk. Már Sanyival is érezhető volt a nagy javulás, de az igazi ugrást Shaoang, vagyis Ádó megjelenése jelentette. Onnantól kezdve mindenkire veszélyesek lettünk. Ádó az első versenyen hibázott, Sanyi le akarta szedni a fejét, hogyan csinálhatott olyan hülyeséget. Nyugtattuk őt az öltözőben, 15 éves, először versenyzik a felnőttek közt az öccse, persze hogy van benne drukk. Akkortól éreztük, ott a helyünk a legjobbak közt. És akkor magunk sem gondoltuk, milyen hihetetlen izgalmak jönnek még, hogy egyáltalán ott lehessünk az olimpia nyolc csapata közt.” – idézte fel Knoch Viktor az olimpiáig vezető rögös út, valamint a győztes csapat összekovácsolódásának emlékét. Az olimpiai döntő is eseménydúsan alakult gyorskorcsolyázóink számára: a csapat sokáig a harmadik és negyedik helyen szerepelt, majd a nagy esélyes Korea kiesését követően, három körrel a verseny vége előtt, kiváló taktikával és egy remek váltással átvettük a vezetést Kína, és a harmadik helyen befutó Kanada előtt. Liu Shaolin Sándor egyéniben is szép eredményt ért el: 500 és 1500 m-en egyaránt ötödik lett gyorskorcsolyában.

Két pozíciót előrelépve, a pontszerző 4. helyet szerezte meg Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Bácskai Sára, Heidum Bernadett és Kónya Zsófia a 3000 m-es rövidpályás gyorskorcsolya váltó női versenyén, miután a zsűri szabálytalanság miatt kizárta a kínai és kanadai együttest. A megmérettetés során Korea végzett az élen. Jászapáti Petra egyéniben hatodik lett 1500 m-en. A nemzetek közötti vetélkedés Norvégia győzelmével ért véget, akik az olimpiai éremtáblázat vezető helyén zártak 14 arany-, 14 ezüst- és 11 bronzéremmel.

Az idézet forrása:
https://index.hu/sport/alapvonal/2020/07/22/rovid_palyas_gyorskorcsolya_valto_aranyerem_2018/
letöltés ideje: 2022.01.24.

A NOB 2007 júliusában ítélte oda Szocsinak a téli olimpia rendezési jogát. Az oroszok a valaha volt legnagyobb keretből gazdálkodva, szinte a semmiből teremtettek látványos olimpiát. A szervezés során hatalmas összegeket áldoztak a Szocsi-környéki infrastruktúra korszerűsítésére. A fejlesztések során új vasútvonalakat hoztak létre, hidakat, alagutakat, erőműveket és szállodákat emeltek. A beruházások mértékével jócskán túlszárnyalták a 4 évvel korábban megrendezett, vancouveri olimpiára fordított összeget. Egyes becslések szerint a szocsi olimpia összköltségvetése a 48 milliárd dollárt is elérte.

A versenyek közeledtével nem kerülhette el a világ figyelmét az a biztonsági készültség, amely a Krasznaja Poljanán (vörös hegyi rét) elterülő Szocsit jellemezte. A városban 37 ezer katona teljesített szolgálatot, akiknek munkáját 400 fegyveres segítette. A különböző nemzetközi forrásokból származó információk szerint a szervezőknek iszlám és csecsen terrorista fenyegetésektől is tartaniuk kellett. A szigorú védelmi intézkedések miatt az előkészületek azt a benyomást keltették, mintha az oroszok inkább hadgyakorlatot szerveznének, nem világversenyt. A biztonság garanciájának üzenetét hordozták azok a felvételek, amelyeken az orosz államfő, Vladimir Putyin felavatta az újonnan elkészült szocsi létesítményeket és kipróbálta az egyik sípályát. Ugyancsak szokatlan látványt nyújtott a zord körülményekhez, a havas-jeges, hideg időjáráshoz szokott téli sport szerelmesei számára és a Fekete-tenger partján elterülő népszerű üdülővárosban a pálmafák látványa. A tengerparton felépített olimpiai faluban, amely csupán pár száz méterre feküdt a jeges versenyhelyszínektől, tavaszias volt időjárás az olimpia idején.
Más látványosság is kapcsolódott a szocsi olimpiához: ugyanis először jutott ki a világűrbe az olimpiai fáklya. Az ötkarikás jelkép, amelyet biztonsági okokból nem gyújtottak meg, egy Szojuz TMA–11M típusú űrhajó fedélzetén, háromfős nemzetközi legénység kíséretében utazott a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). 2014. február 7-én ezzel a fáklyával gyújtották meg az olimpiai stadionban a lángot.

Természetesen nem maradt el a hagyományos fáklyafutás sem, amelynek során az olimpiai láng mintegy 65 ezer kilométernyi utat tett meg 123 nap alatt Oroszországban, ezzel az olimpiák történetében a leghosszabb idő alatt érkezve meg a célállomásra. A nagyszabású megnyitó ünnepségen közel háromezer sportoló között vonult fel a magyar csapat, amelynek zászlóját Heidum Bernadett, rövidpályás gyorskorcsolyázó vitte.

A magyar versenyzők biatlon, korcsolyázás és síelés összesen 29 versenyszámában indultak. Biatlonban Szőcs Emőke és Gombos Károly képviselte hazánkat. Gyorskorcsolyában Nagy Konrád 1500 méteren 26. helyen végzett. Short trackben kevésbé jöttek az eredmények az elmúlt két olimpiához képest. A női 3000 méteres váltóban a Keszler Andrea, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Lajtos Szandra és Kónya Zsófia alkotta csapat a 6. helyet szerezte meg. Sífutásban Szabó Milán és Simon Ágnes álltak rajthoz. Alpesi síben Bercz Anna óriás műlesiklásban, kombinációban, lesiklásban, szuper-óriás műlesiklásban és szlalomban is megmérettette tudását. A férfiak között Farkas Norbert 50. lett óriás-műlesiklásban. A legnagyobb meglepetést Miklós Edit, az akkor 25 esztendős, csíkszeredai születésű versenyző tartogatta, aki lesiklásban a 7. helyen végzett, ezzel megelőzve számos osztrák és amerikai esélyest.

Miklós Edit így nyilatkozott a verseny előtt: „Akkor leszek elégedett, ha az első hatban végzek.” És bár elsőre úgy tűnt, hogy a síelő álma megvalósulhat, hiszen holtversenyben hatodikként ért célba a rendkívül technikás pályán, végül azonban a norvég versenyző, Smiseth Sejerdted megelőzte. A versenyszám másik érdekessége, hogy végül két olimpiai bajnokot avattak a szlovén Tina Maze és a svájci Dominique Gisin személyében, akik történelmi holtverseny során, ugyanazon időeredménnyel értek célba.

Végül a téli olimpiák történetének összesített rangsorában Magyarország nem javított 34. helyén a Szocsiban rendezett játékokon, hiszen versenyzőink nem szereztek érmet. A szocsi olimpiai éremtáblázatban a házigazdák vgeztek az első helyen, 13 aranyéremmel. Hazánk vonatkozásában külön érdekesség, hogy az olimpiai bajnoki címet megszerző kanadai női jégkorong válogatott hálóját a magyar származású Shannon Szabados kapus védte.

Az idézet forrása:
Kisalföld. 69. évfolyam, 36. szám (2014.02.12.)