A téli olimpiát újra a kontinensen rendezték meg, a bajorországi Garmisch-Partenkirchenben, 28 ország részvételével. Négy sportág: bob, jégkorongozás, korcsolyázás és síelésben rendeztek versenyeket. A világverseny az „első síbotránnyal” indult, ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy az amatőrizmus jegyében kizárta a síoktatókat a versenyből, amely leginkább az osztrák és svájci indulókat érintette. A síelésen belül új versenyszámok mutatkoztak be: alpesi sí összetett versenye és a 4 x 10 kilométeres sífutás.

A német olimpián szerezte meg a norvég Sonia Henie harmadik olimpiai aranyérmét. Ezután le is zárta sportolói pályafutását, Hollywoodba költözött színészi karrier reményében. Az olimpia legeredményesebb versenyzője szintén norvég lett: Ivar Ballagrud gyorskorcsolyázó 3 arany- és egy ezüstérmet szerzett.

Magyarországot ezúttal három sportágban 3 női és 22 férfi sportoló képviselte. Legeredményesebbnek most is Rotter Emília – dr. Szollás László műkorcsolyázó páros bizonyult, akik ismételten bronzérmet szereztek.

Rotter Emília így emlékezett vissza az olimpiára:

„Az 1936. évi olimpiára nagy önbizalommal mentünk, hiszen az előző három évben világbajnokságot, 1934-ben pedig még Európa-bajnokságot is nyertünk. Annak ellenére, hogy alig volt gyenge páros az indulók között, reméltük, hogy győzni fogunk. Tudtuk, ha hibátlanul versenyzünk, akkor olimpiai bajnokok leszünk. Gyakorlatunk nehéz, tartalmas volt, de kevés lendülettel hajtottuk végre. Itt-ott egy-egy hiba is becsúszott. A forgóugrásnál Laci letette a lábát, a híres egykezes halálforgásunk sem sikerült tökéletesen. Talán közrejátszott az is, hogy tizedikként indultunk, és a pálya rossz állapota megnehezítette kűrünk hibátlan végrehajtását.

Olimpiai bajnok az ötödikként indult német Maxi Herber — Ernst Baier páros, második az osztrák Pausin testvérpár lett, és mi újra a harmadik helyen végeztünk. Mindkét olimpia előtt azt gondoltuk, hogy érmeink fényesebbek lesznek.”

Páros műkorcsolyában a Szekrényessy testvérpár: Piroska és Attila a negyedik helyen végzett.

Korcsolyázásban indult: Botond Éva (15. hely), Pataky Dénes (9. hely) és Tardonfalvy (Terták) Elemér (8. hely).

Síelésben indult: Balatoni Levente (feladta), Csík Imre (30. hely alpesi összetett síelés), Kővári Károly (27. alpesi összetett síelés) és Szalay László (19. alpesi összetett síelés).

Jégkorongcsapatunk a 7. helyen zárta a versenyeket a középdöntőben.

A döntőt mindenki nagy meglepetésére Nagy-Britannia nyerte, szemben a favorit Kanadával. A kanadaiaknak azonban nem feltétlen kellett búsulniuk, ugyanis az angol csapat játékosainak döntő része kanadai származású volt. Két versenyzőt el is tiltottak a versenyzéstől, mert ugyan Angliában születtek, de Kanadában éltek, ráadásul a kanadai szövetség bevonta versenyzési jogukat.

Manhercz Erika

Válogatás a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteményéből

Rotter Emília acél korcsolyája élvédővel.

Forrás:

A fehér olimpiák. In: Természetjárás – Turista Magazin. 22. évfolyam, 2. szám. 1976.02.01. 12-13. o.

Esti Kurir. 14. évfolyam, 38. szám. 1936.02.15. 8. o.

Esti Kurir. 14. évfolyam, 33. szám. 1936.02.09. 12. o.

Herzog Tamás: A téli olimpiák története. A nemzetek és a sportolók a havas-jeges játékokon. In: Élet és Tudomány. 2010/5. szám. 146-148. o.

Horváth István: Fejezetek a téli olimpiák történetéből. In: Képes Sport. 23. évfolyam, 2. szám. 1976.01.13. 18-19. o.

Ivanics Tibor: Magyarországot képviselték az olimpiai játékokon (1924-1936). In: A Magyar Olimpiai Akadémia Évkönyve 2008.

Kertész István: Téli olimpiák. In: História. 2005. 10. szám. 28-29. o.

Magyarok az Olimpiai Játékokon. 1896-2016. Magyar Olimpiai Bizottság. 2017.

Az Amerikai Egyesült Államokban, New York állam északi részén, az Adirondack-hegységben megrendezett első tengerentúli téli olimpia Lake Placid-ban kapott helyett. A nagy távolság miatt csak 17 ország vett részt a játékokon, ahol ezúttal az amerikai és kanadai versenyzők voltak létszámfölényben.

Ezúttal 4 sportág (bob, jégkorongozás, korcsolyázás és síelés) 14 versenyszámában mérhették össze tudásukat a résztvevők. Ezen túl curling és kutyás szánok futásában rendeztek bemutatókat is.

A gyorskorcsolya versenyeken itt indították el egyszerre a sportolókat (korábban párban indultak), ezzel emelve a küzdelem látványosságát. Az újítás sokaknak nem tetszett, hiszen a gyorsaságon túl a verseny agresszív lett, megjelent a nem túl sportszerű kikönyöklés. A többszörös olimpiai bajnok finn klasszis, Clas Thunberg emiatt vissza is lépett a versenyzéstől.

A síugrás helyszíne is veszélyesebb lett, a pálya meredek volt és a végén tó várta a versenyzőket. Így aki nem tudott kellően lelassulni, az úszással fejezte be az ugrását.

Az amerikai négyes bobcsapat nyert el az aranyérmet. Egyik tagjuk, Eddie Eagen az 1920-as antwerpeni nyári olimpián szintén olimpiai aranyérmet nyert boxolásban. Eddie Eagen ezzel mindmáig az egyetlen sportoló, aki mind téli, mind nyári olimpián aranyérmet tudott nyerni.

Rotter Emília így emlékezett az olimpiára:

„Az 1931. évi magyar bajnokság és a berlini világbajnokság első helyének megszerzése után a közvélemény jogosan várta el tőlünk, hogy az 1932. évi olimpiát is megnyerjük. Anyagi okok miatt sokáig bizonytalan volt az olimpián való részvételünk. Végül társadalmi gyűjtéssel és bemutatókkal összejött a pénz.

Több mint két héttel az olimpia megnyitása előtt indultunk az Amerikai Egyesült Államokba, Lake Placidba, a III. Téli Olimpiai Játékok színhelyére. Liverpoolig vonattal, majd onnan január 21-én a Duchess of York nevű hajóval utaztunk tovább. Mielőtt a nyílt tengerre kiértünk volna, még kétszer kikötöttünk, így egy teljes napot veszítettünk.

A tulajdonképpeni indulás 22-én, déli egy órakor volt Glasgow külső kikötőjéből, szép, napsütéses időben. A harmadik napon azonban a tenger egyre nyugtalanabb lett, és mi egyre rosszabbul éreztük magunkat. A negyedik nap kitört a vihar. Dr. Minnich Jenő, a küldöttségünk vezetője mindnyájunkat ágyba parancsolt. Az egész napot a kabinunkban töltöttük, és nem tudtunk enni semmit. Rettenetes vihar dühöngött az óceánon, a legkomolyabb tengeri betegségben szenvedtünk valamennyien. Különösen Orgonista Olgát és párját, Szalay Sándort, valamint engem viselt meg a háborgó tenger. Társam, Szollás Laci aránylag jól megúszta ezt a napot.

Másnap a hullámok megszelídültek, és a hatodik napon, 26-án már újra jó idő volt. A hajóút hetedik, utolsó napján a kapitány bolondestét rendezett, ami azt jelentette, hogy a rendezvényen mindenkinek valamilyen jelmezbe kellett öltöznie. Nekünk nem nagy kedvünk volt rész venni ezen, mivel a hajóút nagyon megviselt bennünket. A nyolcadik napon teljesen leromlott kondícióban érkeztünk Amerikába, Halifaxba. Alighogy befutott a hajónk, sürgönyt hoztak számunkra, amelyben az amerikai magyarság köszöntött bennünket megérkezésünk alkalmából. Halifaxból vonaton utaztunk Lake Placidba.

A New York állam északi részén lévő település az első pillantásra kellemes benyomást keltett bennünk. Megérkezésünk után, hosszas keresés után megfelelő lakást találtunk, amely egészen közel volt a műkorcsolyázó-versenyek színhelyéhez, a Jégpalotához. Az olimpia szervezői a megnyitóünnepség előtt néhány nappal egy hatalmas luxusklubban ismerkedési estélyt rendeztek a résztvevőknek. Sokan voltak, de mi nem nagyon ismerkedtünk, siettünk haza. A versenyig nem is mentünk sehová, csak gya­koroltunk a jégpályán. Az edzések után pedig nagyokat sétáltunk.

A megnyitó közeledtével egyre több aláírást kértek tőlünk, és adtunk is noteszekbe, kis papírdarabkákra. Ez a népszerűség egyrészt azért volt, mert a páros műkorcsolyázás az érdeklődés középpontjában állt, másrészt nagy esélyesként indultunk ebben a küzdelemben. De nem egyedüli favoritként, ugyanis az 1928. évi olimpiai bajnok francia Joly – Brune páros friss Európa-bajnoki címmel érkezett Lake Placidba. Úgy gondoltuk, a hazai légkörben versenyző amerikai Loughran – Badger páros, valamint a kanadai Wilson testvérpár – amelynek férfi tagja az egyéni versenyben a 4. helyen végezve mutatta be felkészültségét – egyenrangú ellenfelei lehetnek mindkét párosunknak.

A versenyen Lake Placid közönsége nagy szeretettel fogadott és a legjobbaknak kijáró tapssal jutalmazott bennünket. Sajnos ez, meg a kitűnő gyakorlatunk kevésnek bizonyult. A francia páros hatalmas lendülete és az amerikaiak hazai környezete elegendő volt ahhoz, hogy megelőzzenek bennünket. A pontozóbírók véleménye az volt, hogy kűrünk sok akrobatikus elemet tartalmazott. Mivel versenyünk az olimpia utolsó napján volt, másnap már utaztunk Montrealba, a világbajnokság helyszínére.”

Rotter Emília kezdetben egyéniben műkorcsolyázott, majd áttért a páros számra. Első partnere Szabó Gyula volt, majd 1929-től versenyzett dr. Szollás Lászlóval, akivel 1931-1936 között megszakítás nélkül országos bajnokok lettek. Párosuk négy évvel később is bronzérmet szerzett a Németországban megrendezett téli olimpián.

Forrás:

A fehér olimpiák. In: Természetjárás – Turista Magazin. 22. évfolyam, 2. szám. 1976.02.01. 12-13. o.

Herzog Tamás: A téli olimpiák története. A nemzetek és a sportolók a havas-jeges játékokon. In: Élet és Tudomány. 2010/5. szám. 146-148. o.

Horváth István: Fejezetek a téli olimpiák történetéből. In: Képes Sport. 23. évfolyam, 2. szám. 1976.01.13. 18-19. o.

Ivanics Tibor: Magyarországot képviselték az olimpiai játékokon (1924-1936). In: A Magyar Olimpiai Akadémia Évkönyve 2008.

Kertész István: Téli olimpiák. In: História. 2005. 10. szám. 28-29. o.

Magyarok az Olimpiai Játékokon. 1896-2016. Magyar Olimpiai Bizottság. 2017.

Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012. Ötkarikás érmeseink, Budapest, 2012. 303. o.

Az első, utólag téli olimpiának minősített Chamonix-ban megrendezett versenyek hatalmas közönségsikert arattak. Így 1925-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy ezentúl a téli olimpiai játékokat is megrendezik a nyári olimpiák évében, és hivatalosan is I. Téli Olimpiának ismerték el a korábbi francia sport heteket Ekkor még a téli olimpiát a nyári versenyek kiegészítőjeként tekintették. Így kezdetben egy ország rendezte mind a nyári, mind a téli versenyeket. Kivételt ez alól rögtön az 1928-as téli olimpia jelentett. A nyári versenyeket Hollandia bonyolította le, ahol azonban az időjárás nem adott lehetőséget a téli versenyek megrendezésére. Így 1928-ban a svájci St. Moritz adott otthont a téli olimpiának.

Most már a szervező ország, valamint a versenyzők is tudatosan tudtak készülni az olimpiára. Ezúttal öt sportág (bob, jégkorongozás, korcsolyázás, síelés és skeleton) 13 versenyszámában indult 25 ország összesen 464 versenyzője. Összességében a férfi versenyzők voltak túlsúlyban, hiszen csupán 26 női versenyző vett részt az eseményen.

Az olimpia legnagyobb szenzációja a 15 éves norvég Sonja Henie volt, aki a magyar származású Szabó Hermát legyőzve lett olimpiai bajnok műkorcsolyában

A szervezettek körülmények ellenére az időjárást azonban senki sem tudta befolyásolni. A szokatlanul enyhe tél minden versenyszámban megnehezítette a sportolók dolgát. A felolvadt jég és a kásás hó szokatlan körülményeket teremtett.

Magyarország ezúttal három sportágban képviseltette magát: Eötvös Zoltán gyorskorcsolyában, Szepes (Strauch) Gyula síelésben indult, valamint jégkorongcsapatunk is debütált.

A jégkorongozók a jéglabdához voltak szokva, amely lényegesen eltért a jégkorongtól, leginkább a gyeplabdához hasonlítható. A jéglabdázás 1899-ben honosodott meg hazánkban, de az első nyilvános mérkőzést csak 1907-ben tartották meg. A legjobb csapatok között tartották számon a Budapesti Korcsolyázó Egylet csapatát, amely sorozatos sikert aratott osztrák, cseh és német klubcsapatok felett is.

Érdekesség, hogy a csapat átlagéletkora is viszonylag magas, 30 feletti volt. A játékosok sajnos a selejtezők során kiestek a küzdelemből.

A 18 kilométeres sífutásban Szepes (Strauch) Gyula képviselte hazánkat, aki a második hivatalos téli olimpián első zászlóvivőnk lett, hiszen a korábbi játékokon a rendező ország képviselői vitték a zászlókat. Gyula testvére, Szepes Béla is kiutazott a versenyre, de az edzésen nagyon csúnyán esett, megrándult a karja, feje és hasa is sérült, így a versenyen már nem tudott indulni. Szepes az olimpia alatt a Nemzeti Sportnak is tudósított, valamint rajzolta jellegzetes karikatúráit az eseményekről. Az edzésen történt sorozatos, köztük az olimpiai címvédő, Tullin Thams bukása arra késztette a szervezőket, hogy megrövidítsék a nekifutó pályát. Így csökkentek ugyan a bukások, viszont az ugrások is rövidebbek lettek.

A sífutás körülményei is borzalmasak voltak, Szepes Gyula 10 kilométernél adta fel a versenyt az eleve nehéz terepen, az olvadó hóban.

Legeredményesebb versenyzőnk Eötvös Zoltán volt, aki három versenyszámban is indult. 10. helyen végzett az 1500 méteres gyorskorcsolya távon, leelőzve számos skandináv riválisát. Az 500 méteres távon 19. lett, míg 5000 méteren a 20. helyen ért célba. Eredménye azért is figyelemre méltó, mert a versenyeket meglehetősen rossz jégen rendezték: a reggeli csípős fagyok ellenére napközben olvadásnak indult a jég, a hibákat számos zászló jelezte. Egyes versenyeket el is kellett halasztani a szokatlanul enyhe idő miatt.

Eötvös is korának klasszikus sportolója volt, mindenféle sportot űzött, amire éppen lehetősége volt: tavasszal futott, nyáron evezett és úszott, ősszel vadászott és vívott, télen pedig korcsolyázott. 16 éves korától rendszeresen sportolt, amiről testedzési naplót is vezetett.

Forrás:

Jégkorongozás. In: A magyar sport kézikönyve. Szerk.: Sass Tibor – László István – Antal Zoltán. Budapest. 1960. 145-147. o.

Herzog Tamás: A téli olimpiák története. A nemzetek és a sportolók a havas-jeges játékokon. In: Élet és Tudomány. 2010/5. szám. 146-148. o.

Ivanics Tibor: Magyarországot képviselték az olimpiai játékokon (1924-1936). In: A Magyar Olimpiai Akadémia Évkönyve 2008.

Kertész István: Téli olimpiák. In: História. 2005. 10. szám. 28-29. o.

Magyarok az Olimpiai Játékokon. 1896-2016. Magyar Olimpiai Bizottság. 2017.

Magyar sísport 1913-1933. Szerkesztette: Hensch Aladár. Budapest, 1933. Magyar Sí Szövetség

Nemzeti Sport. 20. évfolyam, 32. szám. 1928.02.15. 1. o.

Nemzeti Sport. 20. évfolyam, 33. szám. 1928.02.17. 7. o.

Nemzeti Sport. 20. évfolyam, 34. szám. 1928.02.19. 7. o.

Pesti Hírlap. 50. évfolyam, 37. szám. 1928. 02.15. 20. o.

Színházi Élet. 1927. 5. szám. 85. o.

Az első „jeges” olimpiának már korábban is voltak előzményei. A skandináv országokban nagy hagyománya volt a különböző korcsolya- és sí versenyeknek: Svédországban 1901 óta rendezték meg az Északi Játékokat, valamint a Vasaloppet sífutást, Norvégiában pedig a Holmenkollen síversenyt. Így elsősorban az északi országok tiltakoztak a téli olimpia megrendezésére, féltve saját versenyeiket. Az ellenállás dacára a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1921-ben határozott a Nemzetközi Téli Sporthét megrendezésére.

Az eseményt 1924 január 25. és február 4. között rendezték meg a franciaországi Chamonix-ban, a Mount-Blanc közvetlen közelében.  Ezen a világversenyen 13 női és 245 férfi versenyző vett részt. A hivatalosan „téli nemzetközi sporthétnek” nevezett eseményt a nyáron megrendezett párizsi olimpia folytatásának tekintették és csak utólag minősítették olimpiává.

A 16 versenyző ország összesen 4 sportág (bob, jégkorongozás, korcsolyázás és síelés) 14 versenyszámában mérhette össze tudását. Érdekesség, hogy a műkorcsolyázás már az 1908. évi londoni olimpián is helyett kapott a nyári versenyszámok mellett.

A legnagyobb szenzáció a svájci bobcsapatot övezte, akik tombolán nyert fa bobbal indultak a versenyeken, a rossz minőségű kásás jég miatt mégis leelőzték a modern bobbal induló sporttársaikat.

Az első téli versenyen hazánk is képviseltette magát a síelés három versenyszámában. A négy férfi versenyzőnk közül Németh Ferenc végzett a legjobb helyen: 20. helyezést ért el az 50 kilométeres sífutásban. Déván István, aki korábban 1912-ben atlétikában indult a stockholmi olimpián, 200 méteren az előfutamig jutott. Ezúttal 18 kilométeres sífutásban és északi összetett síelésben indult. Utóbbi számban helyezetlen lett, de a 18 kilométeres sífutásban a 31. helyen végzett.

Szepes (Strauch) Béla és Háberl Aladár indult még északi összetett síelésben és 18 kilométeres sífutásban, de mindketten feladták a küzdelmet.

Érdekesség, hogy Szepes Béla is indult később nyári olimpián, 1928-ban ezüstérmet szerzett gerelyhajításban. Az amszterdami olimpiára a Nemzeti Sport tudósítójaként érkezett, naponta küldte a híreket és rajzolta karikatúráit.

A magyarok első téli olimpiáját „tanulmányútnak” nevezhetjük. A téli sportok űzésében Szepes Béla leírása szerint a norvégek voltak a legjobbak, akik földrajzi adottságaikat kihasználva már hosszú idők óta kitapasztalták a sízés csínját-bínját. A magyar csapat tapasztalatlanságát mutatja, hogy mielőtt Németh Ferenc nekiindult élete első 50 kilométeres távjának, hosszasan tanakodtak, hogy mi lenne a megfelelő ruházat. A könnyű mozgás érdekében ezért kissé hiányos öltözékben, éhesen vágott neki Németh a távnak. Ruházatát dolgozótársaitól kapta, ráadásul kölcsönléccel állt rajthoz. A hosszú táv miatt a szervezők 8-10 kilométerenként ellenőrző pontokat létesítettek, ahol naranccsal, banánnal és datolyával kínálták a versenyzőket. Németh elmondása szerint annyira éhes volt, hogy a kapott frissítőkön túl a többi versenyző által, az útközben eldobált gyümölcsöket is megette. Végül sikeresen célba ért, de teljesen átfagyott a zord, mínusz 17 fokos időben.

A magyar származású, de osztrák színekben versenyző Szabó Herma (akkori férje után: Hermine Planek Szabó) aranyérmet szerzett a műkorcsolyázók női versenyében. Herma édesapja magyar, édesanyja pedig ismert osztrák műkorcsolyázó volt páros versenyben. Bécsben született és ott is nőtt fel, magyarul már nem tanult meg. Öt világbajnoki címet szerzett egyéniben, kettőt pedig párosban Ludwig Wrede oldalán. Ő honosította meg elsőként a női műkorcsolyázásban az ugrásokat, melyeket könnyedén, elegánsan kivitelezett.

1923 december közepén olyan hírek terjengett, hogy a Magyar Atlétikai Club saját költségén 2 bobsleigh csapatot is indít az olimpián. A két öt fős csapat vezetői Déván István és Dr. Rácz Vilmos lettek volna. Az első hírek arról szólt, hogy a csapat tagjai a MAC és a HUNGÁRIA EE evezőseiből fog állni.

Némileg ellentmond a fentieknek, hogy Dr. Rácz Vilmos hirdetésben verbuvált bob csapatot a téli sporthétre, amelyre előre el is küldte a nevezését. A Nemzeti Sport hasábjain keresett vállalkozó szellemű társakat. Rácz megjelölte a várható költségeket, így feltehetően a MAC nem állta a magas számlát:

„Dr. Rácz. Vilmos bobcsapatot szervez, mint arról már beszámoltunk és ezzel kapcsolatban a következő felhívással fordult ennek a sportágnak a híveihez: „Felkérem mindazokat, akik Chamonix-ban, az olimpiádon, a bobsleigh-versenyen a vezetésem alatt induló 5-ös bobcsapatban (nevezés már elment;) saját költségükön részt akarnak venni, hogy nálam (IV., Váci-utca 40. I. 8. Telefon 195-61. és 140—29.), legkésőbb folyó hó 29-éig akár írásban, akár személyesen, vagy telefonon jelentkezzenek. A túra január 8-tól február 4-ig tart. Költség fejenként kb. 3 millió korona, amely összegben a vásárolandó bob árából egy versenyzőre eső rész is bentfoglaltatik.” Dr. Rácz Vilmos”

Valószínűleg a magas költségek miatt nem talált társakat Rácz. 1924. januárjában a Pesti Napló jelenti, hogy nem nevezte csapatát.  A Sporthírlap korábban arról számolt be, hogy szép számmal lennének ugyan jelentkezők, de Rácz doktor sportembereket keres csapatába.

Úgy tűnik, hogy a későbbiekben azért voltak sportsikerei, ugyanis 1929-ben a svábhegyi ródliversenyt megnyerte. Ekkor már számos ródliversenyt nyert külföldön (Semmering, Tátra) is. Így elmondhatjuk, hogy ugyan bobbal nem jutott ki világversenyre, de a szánkózásban nagyobb sikereket ért el.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1925-ben Prágában tartott kongresszusán határozott a téli olimpiák létrehozásáról.

Források:

A téli olimpiák története a kezdetektől napjainkig. sielok.hu

Dr. Keresztényi József: Olimpia fehérben. In: Magyarország. 9. évfolyam, 4, szám. 1972.01.23. 28. o.

Ivanics Tibor: Magyarországot képviselték az olimpiai játékokon (1924-1936). In: A Magyar Olimpiai Akadémia Évkönyve 2008. 210-225

Herzog Tamás: A téli olimpiák története. A nemzetek és a sportolók a havas-jeges játékokon. In: Élet és Tudomány. 2010/5. szám. 146-148. o.

Magyarok a téli olimpiai játékokon. Szerk. Ivanics Tibor. Magyar Olimpiai Bizottság. 1998.

Magyarok az Olimpiai Játékokon. 1896-2016. Magyar Olimpiai Bizottság. 2017.

Magyar sísport 1913-1933. Szerkesztette: Hensch Aladár. Budapest, 1933. Magyar Sí Szövetség

Takács Ferenc: A téli olimpiák története. I. In: Fejér megyei hírlap. 54. évfolyam, 16. szám. 1998. január 20. 11. o.

Manhercz Erika

Az 1924-es téli olimpiához kapcsolódó tárgyak a Sportmúzeum gyűjteményéből:

A Magyar Sí Szövetség téglalap alakú bronz plakettje, melyet Háberl Aladár kapott . Leltári száma 2013.104.1.

Készítette Berán Lajos

Holfeld Henrik (BBTE örökös elnöke) ezüst emlékplakett, melyet Háberl Aladár kapott. Leltári száma: 2013.122.

Készítette Berán Lajos

Bronz plakett, melyet Háberl Aladár kapott 1933-ban. Leltári száma: 2013.124

Az előlapon a BBTE Fadrusz János által készített Toldi-vándordíj motívuma, a farkasokkal küzdő Toldi alakja látható.