Az 1867-es kiegyezést követően a dualizmuskori Magyarországon felvirágzott az üdülő- és fürdőélet. A turizmus hazai megjelenése a 19. századra tehető, amikor már nem csak az arisztokrácia, hanem a polgárság számára is elérhetővé váltak a különféle kikapcsolódási formák. Ekkor az Osztrák-Magyar Monarchiában karakteres fürdőélet alakult ki. Az első világháborúig a belföldi turizmust szinte kizárólag a fürdőlátogatás jelentette. A gazdaság fellendítése miatt elsődleges cél volt a hazai turizmus segítése, emiatt az állam élénken felkarolta az ügyet. Másrészt az infrastruktúra kiépítése miatt is nagyban függött a turizmus az államtól. A Tátrai fürdő-és sportélet felvirágoztatásában is nagy szerepet játszott a kormányzat. Tanulmányom célja a tátralomnici fejlesztések rövid bemutatása a 20. század első felében.
A legkorábbi tátrai üdülőt, Ótátrafüredet 1797-ben alapította gróf Csáky István, a terület tulajdonosa, aki vadászpihenőt és kápolnát építetett a területre.
Elsőként a vasút kiépítése kellett a Tátra szépségének felfedezéséhez. A térségben 1871-ben nyitották meg a Kassa-Odenbergi magánvasutat. A későbbiekben, 1896-tól a Csorbatói Fogaskerekű Vasutat is ez a társaság üzemeltette.
A turizmus megindulásának további alappillére volt a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) megalakulása 1873. augusztus 10-én Tátrafüreden. Az MKE élete szorosan kötődött a fürdőélethez, ugyanis a fürdőbevételek egyharmada az Egyesületet illette. Az MKE megalakulása után fellendült az útépítés és a menedékházak építése, melyek egyre nagyobb forgalmat generáltak a térségben. Az MKE megbízásából 1876-ban német nyelvű, majd 1882-ben magyar nyelvű Tátra-kalauzt is kiadtak, 1877-ben pedig négyezer példányban adtak ki Tátra térképet. Az egyesület támogatta a Tátra tudományos feltárását is: megkezdődtek a barlang-kutatások, a tavak mélységének vizsgálata és a természeti környezet megfigyelése, ezzel szorosan összefüggve pedig kialakult a természetvédelmi mozgalom is, mely a meglévő környezet védelmére buzdított.
1892-ben az akkori földművelésügyi miniszter, gróf Bethlen András vett az állam részére tíz birtokot a Magas-Tátra déli oldalán, mellyel megalapozták a fürdő-és nyaralótelep létrehozását Tátralomnicon. A későbbiekben Darányi Ignác földművelésügyi miniszter is vásárolt számos telket, köztük a magas Tátra egyik legszebb pontjánál, a Csorba-tónál. Az így létrehozott turistaparadicsommal az idegenforgalmat próbálták fellendíteni, melytől számottevő jövedelmet reméltek. Az első gőzvonat 1895. szeptember 1-én futott be Tátralomnic állomásra.

Szontagh Miklós 1896-os Tátrakalauza részletesen leírja az újonnan létrehozott fürdőközpontot. Ekkor a „szanatórium”, vagyis a nagy fürdőház mellett már két szálloda, kávéház és vendéglő, összesen 101 szobával várta az érkezőket. E mellett persze számos magánkézben lévő villa is épült a területen (pl. báró Liptay Béla, vagy báró Orczy Agatha villája), ráadásul erdőőri ház is létesült. Már ekkor állt a tátralomnici versenytér istállókkal, ahol július vége és augusztus eleje között rendszeresen rendeztek lóversenyeket. Egyéb sportolási lehetőség volt ekkor a galamblövészet és a tenisz. A település környékén pedig számos kisebb-nagyobb túraútvonal közül választhattak a kirándulók. Ezen felül hangversenyekkel és táncmulatságokkal várta az állandó zenekar a kikapcsolódni vágyókat. Így láthatjuk, hogy igen hamar pezsgő élet alakult ki Tátralomnicon.
1903. január 18-án megalakult a Magyarországi Szálló- és Fürdővállalat Részvénytársaság, melynek célja a magyarországi fürdő- és nyaralótelepek fejlesztése volt, kiemelten a tátrai régióban. A Nemzetközi Vasúti Hálókocsi társaság szerződést kötött a földművelésügyi minisztériummal a részvénytársaság létrehozásának érdekében. Így a társulat igazgatótanácsi tagjai között megtaláljuk Neef Alfonzt is, aki a Hálókocsi Tanács igazgatója volt. A korabeli sajtó ugyanakkor hangsúlyozta a részvénytársaság magyar jellegét azzal, hogy a 6 igazgatótanácsi tag közül 5 magyar volt. A Magyarországi Szálló- és Fürdővállalat Társaság azonban nem működött sokáig, 1909-ben már felszámolás alá került.
Az Európai Hálókocsi Társaság jókora összeget fektetett bele a Szentiványi-Csorbató és a Tátralomnici fürdő-és nyaralótelep létrehozásába, így részükre, illetve az érdekeltségükbe tartozó Magyarországi Szálló- és Fürdővállalat Részvénytársaság részére bérbe adták a területeket, így megkezdődhetett a szállodák építése.
1907-ben Tátralomnicon már három szálloda állt, uszodával, gyógyintézettel, vasútállomással, parkkal. Ezen túl húsz villa is épült, valamint egy római katolikus és egy református kápolna. A turistaparadicsom rendkívül korszerű volt, hiszen már vízvezetékkel, villamos világítással, továbbá lóversenytérrel és teniszpályával várta a kikapcsolódni vágyókat. A kincstár 1908-ban lovaglóutat építetett Tátralomnic felől a Kőpataki-tóhoz. Ezen túl számos sétálóutat építettek, valamint egy öt kilométer hosszú, önmagába visszakanyarodó kocsiutat, melyet Betlhen-körútnak neveztek. A Szentiványi-Csorbatónál lévő központ pedig öt szállóval, vasútállomással várta a vendégeket. Itt is fürdő, vízvezeték és csatornázás, valamint villamos világítás gondoskodott a kényelemről.
A fentiekből láthatjuk, hogy a Tátra fejlesztésénél kezdetben a fürdőkultúra fellendítésére és a nyári kikapcsolódásra helyezték a hangsúlyt. 1906 óta már a téli szezonokra is megnyitották a nyaraló övezeteket, ekkor lendültek fel a téli sportok (bob, skeleton, tobogán, korcsolyázás és lábszán), melyek gyakorlására pályákat létesítettek. A Tátrában dr. Szontagh Miklós, Újtátrafüred alapítója volt az, aki először tartotta a téli szezonban is nyitva létesítményeit vendégei számára.
Érdekesség, hogy Csík Imre földművelésügyi miniszter 1907-ben a Turisták Lapja hasábjain kifejtette, hogy olcsóbb szállodákat is szükséges építeni, hogy nagyobb rétegek számára tegyék elérhetővé a Tátrában való üdülést. Ennek érdekében a későbbiekben bevezették a tiszti üdülést és olcsóbb panziókat is létesítettek.
Csík Imre 1910-ben Svájcba utazott, akkor még főerdőtanácsosként, hogy a külföldi berendezkedéseket és sportpályákat tanulmányozza.
Csík, a tátrai fejlesztések ügyében végzett munkájáért megkapta a Lipót-rend lovagkeresztjét 1917-ben. Kezdetben a liptóujvári erdészeti hivatal vezetője volt, innen került a földművelésügyi minisztériumba. Itt főerdőtanácsosként megkapta a tátrai kincstári erdőbirtokok vezetését. Ő kezdeményezte Darányi Ignác miniszterelnöknél a Tátralomnici gyógyfürdő magyar kézbe vételét a Nemzetközi Hálókocsi Társaságtól. Csík így a Tátra felügyelője címet kapta és további fürdők kerültek igazgatása alá: a Felvidéken Fenyőháza és Ránkfüred, Erdélyben pedig Radnaborberek, Vizakna és Herkulesfürdő.
Tátralomnicon Csík Imre irányításával hatalmas fejlesztések indultak (1906-1918): útépítés, hegyi úthálózat kiépítése, villamosvasút építés a könnyebb megközelíthetőség érdekében, hiszen ezáltal is remélték a turistaforgalom fellendülését. Menedékházakat építettek, például a Nagy Tarpatakvölgyi Menedékházat. A tátrai villamos hálózat kiépítése 1911-ben kezdődött meg az Ó-Tátrafüred-Tátralomnic közötti szakasz kiépítésével. Egy évvel később a vonalat meghosszabbították a Csorba-tóig. Az útvonal mellett jellegzetes favázas állomásházakat és váróhelységeket építettek.
A századelőn a Tátrában élénk sportélet jött létre köszönhetően a fejlesztéseknek. A tátralomnici Palota Szálló volt a Tátra Club központja, melyet a Tátrában nyaraló főrangú családok tagjai alapítottak azzal a céllal, hogy fellendítsék a tátrai sportéletet. A Club számos versenyt rendezett. 1909 júliusában például atlétikai, galamblövő, golf és tenisz versenyt is tartottak. A résztvevők kedvezményes ellátást kaptak a Palace Hotelben, ezzel is könnyítve a versenyen való indulást. A Palace Hotel melletti kis tavon télen korcsolyázhattak is a vendégek.

A Tátra Club, a golf első hazai, 1902-es bemutatója után elhatározta, hogy golfpályát épít a nyaralóhelyen. A pálya építésének megtervezésére nem mást kérték fel, mint a Club titkárát, Lauber Dezsőt. Lauber a Magyar Olimpiai Bizottság titkára volt, számos sportágban versenyzett a Magyar Athletikai Club és a Pécsi Atlétikai Club színeiben. A pálya elkészülte után itt rendezték meg Magyarország első golfversenyét. 1912-ben pedig megrendezték az első golfbajnokságot.

A 4200 méter hosszú tátralomnici bobpályát szintén Lauber Dezső kezdeményezésére építették 1909-ben. A hegyen rendszeresen rendeztek bob-, ródli- és skeleton versenyeket. Az egyedülálló pálya villamos felvonóval rendelkezett, melynek csúcsán a Gertrud-menedékház szállásolta el a sportolókat. 1910-től 1914-ig minden évben Tátralomnicon rendezték meg a magyar bob bajnokságot. A bobpálya sajnos az első világháború után tönkrement, így bobpálya a Tátrában egyedül Tátrafüreden működött tovább.

A szánkópályát Szánthó Zénó liptóújvári erdőmérnök tervezte.
A Tátrában és az erdélyi hegyvidékeinken is megfordultak ismertebb magyar sportolóink, például Dr. Rácz Vilmos atléta, Fuchs Jenő négyszeres olimpiai bajnok kardvívó és Kehrling Béla teniszező, aki számos más sportágat, így a bobozást is űzte. Dr. Rácz Vilmos pedig rendszeresen indult a Tátrában megrendezett ródliversenyeken, melyeken gyakran diadalmaskodott.

A Budapesti Hírlap már 1913-ban a főrangú társaságok kedvelt téli üdülőhelyeként jellemzi Tátralomnicot:

„Lapunk vasárnapi számának Társaságból című rovatában, a cikk írója megemlékezett a társaság téli szórakozásáról, a mely a hóval födött tájékok, hegyvidékek felé viszi a szórakozni, mulatni vágyó közönséget. Ezzel kapcsolatban természetesen szóba került Tátralomnic is, a mely ilyenkor, hóhullás idején, valóságos Mekkája a főrangú társaságnak.”1

A Csorba-tó a korabeli korcsolyázás fellegvára lett. Nemzetközi korcsolya versenyeket is tartottak jegén, például 1900-ban itt tartottak európai gyorskorcsolyázó bajnokságot (500 méter), valamint nemzetközi gyorskorcsolyázó versenyt (5000 méter). A versenyek helyszíne eredetileg a budapesti Városligeti tó lett volna, de a szokatlanul enyhe időjárás miatt a Csorba-tó lett az új helyszín. A tavon később bandy (jéglabda) és jéghoki versenyeket is rendeztek.
Az első világháború új kihívások elé állította a tátrai sportéletet is. A hegyen megjelentek a katonai sítanfolyamok, melyek nem várt tömegeket hoztak a hegyre:
„A Magas Tátra összes menedékházait és legtöbb fürdőhelyét katonai sítanfolyamok foglalták el az egész télen át s így a hegység hangos volt a zajtól a második háborús télen is. Az összes völgyek állandóan jártak voltak és a csúcsok közül is nem egy látott annyi embert hátán, mint még soha. Egyáltalában elmondható, hogy az öreg Tátra még sohasem látott akkora embertömegeket bércei közt, mint e télen. Állandóan körülbelül 3000 katona szántogatta a havat a Tátra magyar részén, nem is számítva a telepek fürdővendégeit és a tiszti üdülőtelepek lakóit.”2

1916-ban Tátralomnic a tavaszi időszakban is nyitva maradt a rengeteg látogató miatt. A sajtó azzal indokolta a szokatlanul nagy érdeklődést, hogy a háború elzárta az utazók elől a tengerpartokat. A szokatlan embertömeg ellátása ekkor még nem okozott gondot.

1917-ben a nyári szezont még meghosszabbították, Tátralomnic október 1-ig várta a vendégeket, de ekkor már csökkentették a vasúti járatokat napi 4 vonatra. Ugyan a vendégsereg ekkor már apadóban volt, ugyanakkor már kezdett akadozni ellátásuk a készletek csökkenése miatt. Az élelmiszeren túl a tüzelő is fogytában volt. 1918. januárjában a téli idényre megnyitott kincstári birtokban lévő fürdők, így Tátralomnic számára is az országos közélelmezési hivatalt vezető miniszter biztosította a szükséges élelmiszereket. 1917. novembere óta dr. Dobay Sándor lett a tátrai állami fürdők és a magyar turisztika kormánybiztosa. Ténykedését sokan bírálták.
1918. február elején megrendezték a Magas-Tátrában az Országos síversenyt, amire a háború 1914-es kitörése óta nem volt példa. A staféta- és ugróversenynek, valamint az ifjúsági- és hölgyek versenyének is egyik megállója volt Tátralomnic.
1918-ban már arról cikkezett a sajtó, hogy az állam bérbe adná a tulajdonában lévő fürdőhelyeket. A gondolatot mindkét oldalról támadták. Ajánlatok is érkeztek, ugyanakkor a felkínált bérleti díjakat keveselték.
Az első világégés lezárulásával rengeteg kérdés merült fel hegyvidékeink sorsáról. A Magyar Kárpát Egyesület már 1918. decemberében tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy a magyarság által felvirágoztatott Tátrát, a fürdő- és sí központokat elcsatolják Magyarországtól. Érvelésükben arra hivatkoztak, hogy a területek elvétele olyan lenne, mintha az osztrákok elveszítenék Tirolt, vagy a svájciak az Alpeseket. Hangsúlyozták a Tátra gazdasági, kulturális és egészségügyi fontosságát, továbbá a szepesség hazafias érzelmeit. Tiltakozásuk azonban nem vezetett sikerre, a Tátrát a Felvidékkel elcsatolták a trinanoni békediktátum értelmében.
A Tátra az elcsatolás ellenére is kedvelt üdülőhely maradt, mely a költő, Szabó Lőrincet is megihlette. Duruzsolj, tátrai villamos című verse 1927-ben jelent meg a Pesti Napló hasábjain:

Duruzsolj, tátrai villamos
Duruzsolj csak, tátrai villamos,
duruzsolj s vidd sárga-fehér
fényburádat a gyönyörű
éjszaka csöndjében, szaladj
kanyarogva, fölfelé, havas
faluk s fenyőerdők
között, csavargó
kis sárga fény, föl a hegy
derekára-nyakára, duruzsolj
jó meleg éneket a jó meleg
bágyadásban, fejed fölött
lengesd meg a kanyarodók
nagy körsikolyát, a sínek
rohamriadóját:
duruzsolj, tátrai villamos,
szaladj és zsongd tele altató
énekeddel fájó fejemet,
mert a szomorúság
országából indultam én
ma reggel, és
most látom csak, hogy minden, amit
el akartam hagyni, velem
jött s itt van, becsomagolva nehéz
bőröndökbe, itt van, velem:
itt vagyok én,
ő, a másik, az a
másik, a másik, a mindig
szomorú koldus, akit
tegnap leszúrtam, itt van, velem,
a halott, én, áldozatom,
aki elől
menekültem és akit
nem mertem elásni, Dunábadobni: velem az a másik,
itt van, földarabolva, nehéz
bőröndbe zárva, velem
utazik, láthatatlanul,
meggyilkolt gyilkosom – óh
duruzsolj, tátrai villamos,
duruzsolj és vidd sárga-fehér
fényburádat a havas faluk
s fenyőerdők között, rohanj
föl, föl, rohanj,
sikoltó villamos-szék, rohanj
tovább-tovább a kanyarok
lengő sikolyában, föl a tél
ormaira, és az utolsó
tetők és állomás után
dobd le magadat, kivilágított
üvegsír, s dobj ki magaddal
az életből, valahova,
akárhova, boldog
halálba, hóba, feledésbe!

(Pesti Napló, 1927. április 3.)

Irodalom:
Ablonczy Balázs: Védkunyhó. Idegenforgalmi fejlesztés és nemzetépítés Észak-Erdélyben 1940 és 1944 között. In: Történelmi Szemle. 50. évfolyam, 4. szám. 2008. 507-533.
A Magyar golf története 1902-től 1975-ig.
URL: https://hungolf.hu/szoveteg/magyar-golftortenet/magyar-golf-tortenete-1/ Utolsó lekérés: 2022.01.16.
A tátrai sportélet fejlesztése. In: Turistaság és Alpinizmus. 7. évfolyam, 11. szám. 1916-1917. 281- 284.
Bob. In: Magyar Sport Enciklopédia A-K. Budapest, 2002. 169-172. o.
Bödő László: Ki volt Lauber Dezső? In: Pécsi Szemle. 1. évfolyam, 1. szám. 1998. tavasz-nyár. 87-91. o.
Budapesti Közlöny. 51. évfolyam, 268. szám. 1917.11.20. 5. o.
Budapesti Hírlap, 20. évfolyam, 34. szám. 1900.02.04. 13. o.
Budapesti Hírlap. 107. szám. 1903.04.19. 8. o.
Budapesti Hírlap. 29. évfolyam, 163. szám. 1909.07.11. 17. o.
Csík Imre: A Magas-Tátra kincstári birtokairól. Térképvázlattal. In: Turisták Lapja. 19. évfolyam, 5-7. szám. 1907. május-július. 80-85. o.
Emlékek a télről. In: Az Érdekes Újság. 1. évfolyam, 2. szám. 1913.03.30. 38-39. o.
Katona Csaba: Magyar és cseh fürdők az Osztrák-Magyar Monarchiában. In: Limes – Tudományos Szemle. 21. évfolyam, 1. szám. 35-44. o.
Központi Értesítő. 47. szám. 1909. 1301. o.
Hencsei Pál: A műegyetemtől a sport élvonaláig. Budapest, 2007. 58-59. o.
Magyar Hírlap, 1929. 39. évfolyam, 25. szám. 1929. január 30. 10. o.
Magyarország. 16. évfolyam, 164. szám. 1909.07.13. 12. o.
Magyarországi Kárpátegylet évkönyve. I. évfolyam, 1874.
Nemzeti Sport. 1909. 7. évfolyam, 24. szám. 1909.06.12. 44-45. o.
Nemzeti Sport. 7. évfolyam, 51. szám. 1909.12.18. 20-21. o.
Nemzeti Sport. 17. évfolyam, 6. szám. 1925.01.11. 6. o.
Pesti Napló. 60. évfolyam, 164. szám. 1909.07.13. 14. o.
Sport-Világ. 16. évfolyam, 4. szám. 1909.01.23. 39. o.
Szerk.: Szikora Katalin A Magyar Olimpiai Akadémia évkönyve 1993, Budapest, 1994, 100-102. o.
Schermann Szilárd: Szögescipők nyomai a Kárpátok bércein. Budapest, 1937.
URL: http://mhk.szofi.net/tatra/tatra05.htm
Utolsó lekérés: 2022.02.07.
Szojka, Ladislav: A tátrai villamos vasút története. In: Közlekedéstudományi Szemle. 41. évfolyam, 4. szám. 1991. 142-152. o.
Szontagh Miklós: Tátrakalauz. Utmutató a Magas Tátrába és a Tátravidéki fürdőkbe. Budapest. 1896. 110-112. o.
Turistaság és Alpinizmus. 7. évfolyam, 7-8. szám. 1916-1917. 200. o.
Turistaság és Alpinizmus. 8. évfolyam, 5. szám. 1917-1918. 1917.11.15. 109-111. o.
Turistaság és Alpinizmus. 8. évfolyam, 7-8. szám. 1918. január-február. 187-188. o.
Turistaság és Alpinizmus. 9. évfolyam. 6. szám. 1918. december. 138. o.
Turistaság és Alpinizmus. 10. évfolyam. 7. szám. 1919. január. 141-143. o.
Turistaság és Alpinizmus. 15. évfolyam, 3-4. szám. 1925. 61. o.
Turista Magazin. 114. évfolyam, 6. szám. 2003.06.01. 21. o.

2 Turistaság és Alpinizmus. 6. évfolyam, 10. szám. 1915-1916. 384. o.

A 2018-as téli olimpiát a dél-koreai Phjongcshang rendezte. Ázsiában korábban csak Japán látta vendégül a téli ötkarikás játékokat: 1972-ben Szapporoban, míg 1998-ban Naganoban rendeztek téli olimpiát. Miután 2011-ben eldőlt, hogy Phjongcshang ad otthont a versenyeknek, még abban az évben létrehozták a helyi szervezőbizottságot, amely az esemény előkészítéséért felelt. A munkálatok során megtörtént a helyszínek kijelölése, hatalmas beruházások vették kezdetüket, kiépítették az olimpiai várost és a fővárost, Szöult összekötő vasútvonalat. A versenyek két helyszínen zajlottak: míg Phjongcshang Mountain Cluster-be a havas, addig Gangneung Coastla Cluster-ben a jeges események látogattak. A két olimpiai falu, amely több ezer ember elszállásolására volt alkalmas, 2017-re készült el. A bennük lévő lakásokat a játékokat követően értékesítették.

Az olimpia kabalafigurája Szuhorang, egy fehér tigris, akinek neve a koreai védelem és tigris szavakból tevődik össze. Koreában a fehér tigrist szent állatként tisztelik, az 1988-as szöuli nyári játékok kabalafigurája is tigris volt.

Az olimpiai láng Koreában a hagyományos váltófutás során 2018 kilométert tett meg, több mint 7500-an futottak vele, és 2018 február 9-én ért célba a hivatalos megnyitó ünnepségen. Az útvonal egy szakaszon a két Koreát elválasztó tűzszüneti sávon haladt.
A phjongcshangi téli olimpián 93 ország 2793 versenyzőjének részvételével, 15 sportág 102 versenyszámában avattak bajnokot. Az ötkarikás játékok programjában újításként kaptak helyet a curling vegyespáros, a hódeszka Big Air (ugrás), az alpesi sí csapat, és a gyorskorcsolya tömegrajtos versenyszámok. Lekerült azonban a műsorról a hódeszka parallel műlesiklás versenye. A 19 magyar sportoló alpesi sízésben, műkorcsolyázásban, sífutásban, short track-ben, gyorskorcsolyában és szabadsíelésben állt rajthoz. A magyar versenyzők a téli olimpiák történetében az eddigi legjobb eredményeket érték el. Egy aranyérmet szereztek az 5000 m-es férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltóban, ezen kívül egy negyedik, két ötödik és egy hatodik helyezést tudhattak magukénak. Megszületett tehát a magyar sport első téli olimpiai aranyérme.

Az eddigi jeges-havas megmérettetések során a magyar sportolók két ezüst- és négy bronzérmet szereztek műkorcsolyában és jégtáncban. Az első érmet, egy bronzot a Rotter Emília-Szollás László páros nyerte. Ők négy évvel később ismét harmadik helyezést értek el. 1948-ban Kékessy Andrea és Király Ede ezüstérmet nyertek. 1952-ben és 1956-ban Nagy Mariann és Nagy László mindkétszer bronzérmet szereztek. 1980-ban a Regőczy Krisztina-Sallay András duó állhatott dobogóra magyar színekben, hiszen páros jégtáncban ezüstérmesek lettek. A phjongcshangi aranyérem felvezetéseként tekinthetünk az utóbbi olimpiákon a gyorskorcsolyázók értékes pontszerző helyezésire. A Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor alkotta csapat olimpiai szereplése mögött kalandos út állt. Mivel a szöuli világkupa elődöntőjében kizárták a magyar csapatot, így azért kellett izgulni, hogy Kazahsztán ne érjen el dobogós helyezést, különben a mi váltónk ki sem juthatott volna a téli olimpiára. „A 2015-ös vb-n állt össze először a későbbi győztes névsor, Moszkvában másodikok lettünk. Már Sanyival is érezhető volt a nagy javulás, de az igazi ugrást Shaoang, vagyis Ádó megjelenése jelentette. Onnantól kezdve mindenkire veszélyesek lettünk. Ádó az első versenyen hibázott, Sanyi le akarta szedni a fejét, hogyan csinálhatott olyan hülyeséget. Nyugtattuk őt az öltözőben, 15 éves, először versenyzik a felnőttek közt az öccse, persze hogy van benne drukk. Akkortól éreztük, ott a helyünk a legjobbak közt. És akkor magunk sem gondoltuk, milyen hihetetlen izgalmak jönnek még, hogy egyáltalán ott lehessünk az olimpia nyolc csapata közt.” – idézte fel Knoch Viktor az olimpiáig vezető rögös út, valamint a győztes csapat összekovácsolódásának emlékét. Az olimpiai döntő is eseménydúsan alakult gyorskorcsolyázóink számára: a csapat sokáig a harmadik és negyedik helyen szerepelt, majd a nagy esélyes Korea kiesését követően, három körrel a verseny vége előtt, kiváló taktikával és egy remek váltással átvettük a vezetést Kína, és a harmadik helyen befutó Kanada előtt. Liu Shaolin Sándor egyéniben is szép eredményt ért el: 500 és 1500 m-en egyaránt ötödik lett gyorskorcsolyában.

Két pozíciót előrelépve, a pontszerző 4. helyet szerezte meg Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Bácskai Sára, Heidum Bernadett és Kónya Zsófia a 3000 m-es rövidpályás gyorskorcsolya váltó női versenyén, miután a zsűri szabálytalanság miatt kizárta a kínai és kanadai együttest. A megmérettetés során Korea végzett az élen. Jászapáti Petra egyéniben hatodik lett 1500 m-en. A nemzetek közötti vetélkedés Norvégia győzelmével ért véget, akik az olimpiai éremtáblázat vezető helyén zártak 14 arany-, 14 ezüst- és 11 bronzéremmel.

Az idézet forrása:
https://index.hu/sport/alapvonal/2020/07/22/rovid_palyas_gyorskorcsolya_valto_aranyerem_2018/
letöltés ideje: 2022.01.24.

A NOB 2007 júliusában ítélte oda Szocsinak a téli olimpia rendezési jogát. Az oroszok a valaha volt legnagyobb keretből gazdálkodva, szinte a semmiből teremtettek látványos olimpiát. A szervezés során hatalmas összegeket áldoztak a Szocsi-környéki infrastruktúra korszerűsítésére. A fejlesztések során új vasútvonalakat hoztak létre, hidakat, alagutakat, erőműveket és szállodákat emeltek. A beruházások mértékével jócskán túlszárnyalták a 4 évvel korábban megrendezett, vancouveri olimpiára fordított összeget. Egyes becslések szerint a szocsi olimpia összköltségvetése a 48 milliárd dollárt is elérte.

A versenyek közeledtével nem kerülhette el a világ figyelmét az a biztonsági készültség, amely a Krasznaja Poljanán (vörös hegyi rét) elterülő Szocsit jellemezte. A városban 37 ezer katona teljesített szolgálatot, akiknek munkáját 400 fegyveres segítette. A különböző nemzetközi forrásokból származó információk szerint a szervezőknek iszlám és csecsen terrorista fenyegetésektől is tartaniuk kellett. A szigorú védelmi intézkedések miatt az előkészületek azt a benyomást keltették, mintha az oroszok inkább hadgyakorlatot szerveznének, nem világversenyt. A biztonság garanciájának üzenetét hordozták azok a felvételek, amelyeken az orosz államfő, Vladimir Putyin felavatta az újonnan elkészült szocsi létesítményeket és kipróbálta az egyik sípályát. Ugyancsak szokatlan látványt nyújtott a zord körülményekhez, a havas-jeges, hideg időjáráshoz szokott téli sport szerelmesei számára és a Fekete-tenger partján elterülő népszerű üdülővárosban a pálmafák látványa. A tengerparton felépített olimpiai faluban, amely csupán pár száz méterre feküdt a jeges versenyhelyszínektől, tavaszias volt időjárás az olimpia idején.
Más látványosság is kapcsolódott a szocsi olimpiához: ugyanis először jutott ki a világűrbe az olimpiai fáklya. Az ötkarikás jelkép, amelyet biztonsági okokból nem gyújtottak meg, egy Szojuz TMA–11M típusú űrhajó fedélzetén, háromfős nemzetközi legénység kíséretében utazott a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). 2014. február 7-én ezzel a fáklyával gyújtották meg az olimpiai stadionban a lángot.

Természetesen nem maradt el a hagyományos fáklyafutás sem, amelynek során az olimpiai láng mintegy 65 ezer kilométernyi utat tett meg 123 nap alatt Oroszországban, ezzel az olimpiák történetében a leghosszabb idő alatt érkezve meg a célállomásra. A nagyszabású megnyitó ünnepségen közel háromezer sportoló között vonult fel a magyar csapat, amelynek zászlóját Heidum Bernadett, rövidpályás gyorskorcsolyázó vitte.

A magyar versenyzők biatlon, korcsolyázás és síelés összesen 29 versenyszámában indultak. Biatlonban Szőcs Emőke és Gombos Károly képviselte hazánkat. Gyorskorcsolyában Nagy Konrád 1500 méteren 26. helyen végzett. Short trackben kevésbé jöttek az eredmények az elmúlt két olimpiához képest. A női 3000 méteres váltóban a Keszler Andrea, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Lajtos Szandra és Kónya Zsófia alkotta csapat a 6. helyet szerezte meg. Sífutásban Szabó Milán és Simon Ágnes álltak rajthoz. Alpesi síben Bercz Anna óriás műlesiklásban, kombinációban, lesiklásban, szuper-óriás műlesiklásban és szlalomban is megmérettette tudását. A férfiak között Farkas Norbert 50. lett óriás-műlesiklásban. A legnagyobb meglepetést Miklós Edit, az akkor 25 esztendős, csíkszeredai születésű versenyző tartogatta, aki lesiklásban a 7. helyen végzett, ezzel megelőzve számos osztrák és amerikai esélyest.

Miklós Edit így nyilatkozott a verseny előtt: „Akkor leszek elégedett, ha az első hatban végzek.” És bár elsőre úgy tűnt, hogy a síelő álma megvalósulhat, hiszen holtversenyben hatodikként ért célba a rendkívül technikás pályán, végül azonban a norvég versenyző, Smiseth Sejerdted megelőzte. A versenyszám másik érdekessége, hogy végül két olimpiai bajnokot avattak a szlovén Tina Maze és a svájci Dominique Gisin személyében, akik történelmi holtverseny során, ugyanazon időeredménnyel értek célba.

Végül a téli olimpiák történetének összesített rangsorában Magyarország nem javított 34. helyén a Szocsiban rendezett játékokon, hiszen versenyzőink nem szereztek érmet. A szocsi olimpiai éremtáblázatban a házigazdák vgeztek az első helyen, 13 aranyéremmel. Hazánk vonatkozásában külön érdekesség, hogy az olimpiai bajnoki címet megszerző kanadai női jégkorong válogatott hálóját a magyar származású Shannon Szabados kapus védte.

Az idézet forrása:
Kisalföld. 69. évfolyam, 36. szám (2014.02.12.)

Az 1976-os montreali nyári, valamint az 1988-as calgaryi téli játékok megrendezése után 2010-ben Kanada immár a harmadik olimpiájára készült. Február 12. és 28. között ugyanis Vancouver – Kanada harmadik legnépesebb városa – látta vendégül a rangos sporteseményt, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 115., prágai ülésén megszerezte a XXI. téli olimpia rendezési jogát. Kanada legfontosabb Csendes-óceán parti kikötővárosa Salzburgot és Phjongcshangot megelőzve győzött, miután Bern visszalépett a versenyből. A megfelelő feltételek megteremtéséhez Richmond, és a Vancouvertől mintegy 125 kilométerre elhelyezkedő Whistler, Kanada legjelentősebb és leghíresebb sí központja járult hozzá. Vancouver adott otthont a „jeges számoknak”: a jégkorongnak, a curling-versenyeknek, a műkorcsolyának és a jégtáncnak. Whistlerben (ahol olimpiai falut és médiaállomást egyaránt létesítettek a szervezők) a bob-, skeleton- és szánkóversenyeket, a biatlont, sífutást, síugrást és az északi összetett versenyeket rendezték. Richmond a gyorskorcsolya versenyek, West Vancouver pedig az extrém sportok (síakrobatika és snowboard) otthona volt a két hét során.

A négy településen összesen 9 helyszínen folytak a versenyek. A kanadai szervezőbizottság, a VANOC teljesítményét jól példázza, hogy a sportlétesítmények jelentős része már egy évvel a játékok előtt szinte üzemelésre készen állt. A gazdasági világválság globális hatásának tükrében még kimagaslóbb volt a VANOC mindvégig stabil pénzügyi helyzete, valamint az előzetesen összeállított, feszes ütemtervhez való alkalmazkodási képessége. Az olimpia nyitó- és záróünnepsége a BC Place Stadionban került megrendezésre, amely Kanada első fedett stadionja volt. A létesítményt 1983-ban adták át, majd három évvel később II. Erzsébet királynő itt nyitotta meg az 1986-os világkiállítást.

Az épület különlegessége, hogy avatásakor ez volt a világ legnagyobb olyan fedett stadionja, amelynek tetejét magas nyomású levegő tartotta. Az aréna felújítása 2008-ban vette kezdetét, mintegy 150 millió dolláros költségvetés mellett. A nyitóünnepélyen a grúz delegáció tagjai gyászszalagot viseltek, miután egyik szánkósuk egy edzésen halálos balesetet szenvedett. A magyar csapat zászlóvivője Sebestyén Júlia volt, aki negyedik téli olimpiai szereplését tudhatta magáénak. Sebestyén utolsó olimpiáján végül a 17. helyen végzett az egyéni műkorcsolyázók mezőnyében.

Érmeket összesen 15 sportágban osztottak Vancouverben. A programba két új versenyszám került: síakrobarikában a férfi és női cross. A 16 magyar versenyző közül ismét Huszár Erika érte el a legjobb eredményt: a rövidpályás gyorskorcsolya 1500 m-es számában az előkelő, pontszerző 6. helyet szerezte meg. „Torino után ismét ezerötszázon szereztem pontot, ennek ellenére továbbra is az ötszáz a kedvenc távom.” – nyilatkozott a verseny után Huszár, aki a legjobban szereplő magyar csapattagként vihette nemzeti zászlónkat a záróünnepségen. Hatalmas sikert tudhatott magáénak női rövidpályás gyorskorcsolya váltónk is. A Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika és Keszler Andrea alkotta csapat az ötödik helyen zárt, egy meglehetősen kaotikusra sikeredett, lökdösődésektől nem mentes B döntő után. „Csak akkor volt esély relatíve tiszta váltásokra, amikor Erika egy kicsit nagyobb előnyt szerzett, később viszont egyre nagyobb lett a lökdösődés. A hollandok és az olaszok olyan széles terpeszben váltottak, ami messze van a fair play szellemétől, még ha a szabályok nem is rögzítik, miként kell tartani a lábakat.” – értékelte Heidum Bernadett a pályán zajló eseményeket.

Említésre méltó még a Hoffmann Nóra-Zavozin Maxim jégtánc páros szereplése, akik a 13. helyre korcsolyázták magukat. Érdekesség, hogy a jégtáncosok Vancouverbe utazása annak függvényében vált csak biztossá, hogy Zavozin időben megkapta a magyar állampolgárságot. Emlékezetes Berecz Anna teljesítménye is, aki mind az öt alpesi számban kivívta a jogot az indulásra, és ebből négy számban sikeres célba érést tudhatott magáénak.

Idézetek forrása a megjelenés sorrendjében:
https://www.nemzetisport.hu/teli_olimpia/vancouver-2010-huszar-erika-nagyon-buszke-eredmenyere-2018539 letöltés ideje: 2022. január 10.
https://24.hu/elet-stilus/2010/02/25/vancouver_elegedettek_valto_tagjai/ letöltés ideje:2022. január 10.
kulcsszavak: téli olimpia, 2010, Vancouver, Sebestyén Júlia, Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea, korcsolyázás, jégtánc

1999. június 19-én, Szöulban dőlt el, hogy Torino rendezheti 2006-ban a XX. téli olimpiai játékokat. Ebben nagy szerepe volt a torinói születésű Primo Nebiolonak, aki a világ egyik legnagyobb sportszervezetének, a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek az elnökeként, illetve 1992-től a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként tevékenykedett, valamint haláláig Magyarország tiszteletbeli konzuljaként munkálkodott Torinóban. A NOB akkori döntése több okból kifolyólag is a meglepetés erejével bírt, főként, mert Torino a legnagyobb esélyest, a svájci Sion városát előzte meg. A végső győztes ellen szólt továbbá, hogy ritkán ítélik oda a rendezés jogát elsőször pályázó városnak, illetve a település a mindössze 200 m tengerszint feletti magasságával nem bővelkedik a téli sportok versenyeinek megrendezéséhez szükséges természeti adottságokkal. Így adódott, hogy csak a gyorskorcsolya, a műkorcsolya és a jégkorong versenyszámait látta vendégül Torino, a „havas sportok” versenyei olyan közeli olasz településeken kerültek megrendezésre, mint Bardonecchia, Cesana-San, Sicario, Pinerolo, Pragelato, Sauze d’Oulx és Sestriere.

A döntés egyik oka lehetett, hogy a korábbi korrupciós esetek miatt a NOB 108. soron kívüli ülésén új választási szabályzatot fogadott el, amelynek értelmében a NOB-tagok nem kereshették fel személyesen a jelölt városokat. Más feltételezések szerint az olasz város sikere egyaránt köszönhető az ügyes tárgyalásoknak, és annak, hogy a NOB kárpótolni szerette volna Olaszországot a 2004-es nyári játékok rendezési jogának elvesztéséért. Más meglátás szerint a NOB ezzel visszavághatott Svájcnak, amiért korábban a svájci Marc Hodler NOB-tag Salt Lake City-i vizsgálódása nyomán robbant ki a korrupciós botrány.
Míg a 4 évvel korábbi Salt Lake City-i téli játékok előtt az egész világ figyelemmel kísérte a készülődést, különös hangsúlyt fektetve a biztonsági intézkedésekre, a 2004-es athéni nyári olimpia előtt mindenki azért izgult, hogy időben elkészül-e az olimpiai stadion tetőszerkezete, addig a torinói előkészületek még az esemény előtt néhány héttel sem kaptak különösebb sajtóvisszhangot, legalábbis Olaszországban. Decemberben arról cikkeztek a lapok, hogy bár a sípályák már készen állnak a versenyek lebonyolítására, az enyhe időjárás miatt hóágyúkat kell bevetni a megfelelő körülmények megteremtéséhez. A hazai rendezéssel kapcsolatos érdektelenséget jól mutatja az a tény is, hogy hat héttel az ötkarikás játékok kezdete előtt a jegyek felét még nem sikerült értékesíteni, míg az eladott belépők nagy része külföldi szurkolóknál talált gazdára. Az olimpiai láng 2005. december 8-án indult útnak Rómából, miután XVI. Benedek pápa megáldotta.

A rendvédelmi erőknek nem csak egy esetleges terroristatámadással, de a különböző helyi csoportok tüntetéseinek lehetőségével is számolnia kellett, figyelve arra, hogy azok a nemzetközi sportesemény körüli médiafelhajtást kihasználva ne okozhassanak zavart.
A 2006-os téli olimpia emblémája Torino jellegzetes épületének, a Mole Antonellianának stilizált alakját idézi. A látvány egy jégkristályokból összetevődött hegy képébe csap át, ahol a fehér a havat, a kék szín az eget jelképezi. „A kristályok egymáshoz illeszkedéséből hálózat jön létre: az új technológiák és a népek közötti örök olimpiai közösség hálózata.” – olvashatjuk a Magyar Olimpiai Akadémia évkönyvében.

Az olimpiai közösséget ezúttal 80 ország 2608 versenyzője alkotta, akik 15 sportág 84 versenyszámában mérettettek meg. A program összesen 6 új versenyszámmal bővült biatlonban, korcsolyázásban, snowboardban és síelésben. Hazánkat 4 sportág 22 számában 11 férfi és 8 női versenyző képviselte Torinóban. Legnagyobb sikerünknek Huszár Erika és Knoch Viktor szereplését tudhatjuk be, akik 26 év után ismét pontszerző helyezést értek el a téli játékokon. Huszár Erika a negyedik, Knoch Viktor az ötödik helyet szerezte meg a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 m-es női és férfi versenyén. Knoch Viktor összesen négy téli olimpián indult, először 2006-ban Torinoban, legutóbb pedig 2018-ban, Phjongcshangban, ahol az első aranyérmet megszerző rövidpályás gyorskorcsolya váltó tagjaként írt történelmet. Torinói szereplése annak fényében még érdekesebb, hogy ha a nála 10 évvel idősebb bátyja, a szintén short trackes Balázs – aki ott volt a Salt Lake City-i olimpián is – nem sérül le a felkészülés közben, komoly vetélytársa lehetett volna az olimpiai kvótáért vívott harc során. Egy vele készült későbbi interjúban a következőképp emlékszik torinói pontszerző bravúrjára, amelyet mindössze 16 esztendősen ért el: „Az ilyen történelmi dolgokról annyiban volt fogalmam, hogy Huszár Erika gyakran mondogatta, hosszú idő után ő szeretne az első magyar pontszerző lenni, amire neki meg is volt az esélye. Ő végül negyedik lett 1500-on, de én pár nappal megelőztem. Jómagam abszolút tét nélkül mentem ki, rám nem állt, hogy négy éve készültem az olimpiára, és azért az ötödik helyemhez hozzátartozik, hogy az elődöntőben szerencsém is volt.”

A téli játékok lezárulta után a világsajtó vegyes megítéléssel értékelte a torinói eseményeket. Míg az olasz lapok a szervezést méltatták, addig más sajtóorgánumok a „szürke” vagy „doppingtól beárnyékolt” jelzőkkel illették a versenyeket. A záróünnepséget követő szavazáson, amelyen a nemzetközi sajtó képviselői az olimpiákat rangsorolhatták, a torinói játékokat a legkevésbé emlékezetesnek hozták ki. Sokak szerint a valós teljesítményekről elvonta a figyelmet az a hatalmas doppingrazzia, melyet az osztrák csapatnál tartottak, miután a hatóságok tudomást szereztek róla, hogy Walter Mayer, az osztrákok korábbi edzője is a helyszínen tartózkodik, annak ellenére, hogy 2002-es doppingvétség miatt 2010-ig eltiltották minden olimpiai szerepléstől.

Források a hivatkozás sorrendjében:
Ivanics Tibor: A Magyar Olimpiai Akadémia évkönyve 2008. 281. o.
https://magyarnemzet.hu/sport/2021/03/knoch-viktor-gyorskorcsolya-olimpiai-bajnokunk-nem-veszett-ossze-a-lengyel-felesegevel?utm_source=rss&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator
letöltés ideje:2022.01.05.
kulcsszavak: téli olimpia, Torino, 2006, téli sport, Huszár Erika, Knoch Viktor, gyorskorcsolya

A 2002-es téli olimpiai játékok rendezési jogát, öt korábbi próbálkozás után nyerte el az amerikai mormon vallás fővárosaként ismert Salt Lake City. Az amerikai város 30 évig tartó sikertelen pályázási sorozata Budapesten szakadt meg, 1995-ben, a NOB 104. ülésén. A győzelmet korrupciós botrány árnyékolta be, amelynek során számos olyan NOB tag lemondásra kényszerült, aki a korábbi helyszíni felmérések során nagy értékű ajándékokat fogadott el. A vádakat elutasítva, Juan Antonio Samaranch elnök is visszaadta a korábban Salt Lake Cityben neki ajándékozott vadászpuskát. Az előzmények ellenére 2002. február 8-án, a Utah Egyetem stadionjában fellobbant az olimpiai láng.

A megnyitó ünnepséget hatalmas érdeklődés övezte, az esemény előtt két héttel már 44 ezer belépőjegyet értékesítettek. A szervezés során komoly erőpróbát jelentett az esetleges terrorista akciók megfékezése. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás okozta sokk minden eddiginél komolyabb biztonsági intézkedések bevezetését eredményezte. A terrorcselekmények elleni készültség, valamint az, hogy az olimpiai program újabb látványos versenyszámokkal bővült, soha addig nem látott magasságokba emelte a téli játékok költségeit. (A Salt Lake City-i játékok közel 2 milliárd dolláros költségvetése a sydneyi nyári olimpiára fordított összeggel vetekedett.) Az eseményre 1,3 millióan váltottak jegyet, a lelátók zsúfolásig teltek mind a szabadtéri, mind a fedett helyszíneken. A szervezésben 24 ezer önkéntes segédkezett, az akkreditált helyszíni tudósítók száma meghaladta a 11 ezer főt.

A XIX. téli olimpiai játékok már a szervezés során megmutatkozó rekordok miatt is a figyelem középpontjába került: összesen 77 ország 2399 versenyzője mérettette meg magát. Több új számot tűztek műsorra: a női bob kettes, a férfi és női 1500 m-es rövidpályás gyorskorcsolyázás, biatlon sportágban az üldözéses verseny férfiaknak 15,5 km-es, nőknek 10 km-es távon, a férfi és női sífutás, 1,5 km-es sprint szabadstílusban, az északi összetett egyéni (nagysánc és 7,5 km sprint) és a női skeleton újdonságként kerültek a programba. Snowboardban a korábbi óriás-műlesiklást a férfi és női párhuzamos lesiklás váltotta fel.

Hazánkból 25 versenyző vett részt a játékokon, akik a biatlon, bob, korcsolyázás és síelés 30 versenyszámában mérték össze tudásukat más országok sportolóival. Az 1936-os téli olimpián szintén 25 fő alkotta a magyar csapatot, ennél nagyobb létszámú delegáció csak az 1964-es innsbrucki olimpiára utazott ki. Az éremtáblázat élén továbbra is megőrizte vezető helyét Németország, valamint Norvégia, míg harmadiknak az Egyesült Államok zárkózott fel – részben – a hazai környezetnek köszönhetően. A mezőny erősségét jól mutatja, hogy 18 hitelesíthető versenyszámban 10 világcsúcs született. Külön kiemelendő, hogy gyorskorcsolyázásban minden versenyszámban megdőlt a korábbi rekord.

A magyar küldöttség legjobb eredményét Sebestyén Júlia érte el, aki egyéni műkorcsolyázásban a 8. helyet szerezte meg. Sebestyén, aki kiváló teljesítményt nyújtott, programja bemutatása után a következőképp nyilatkozott: „Annyira meg akartam mutatni, hogy mit tudok! Az olimpiánál jobb alakalom pedig nem kell. Igaz, már a Grand Prix-ken is sikerült hibátlanul futnom, de az Európa-bajnokságon elrontottam a Lutzot. Most nagyon figyeltem, hogy tényleg minden tökéletes legyen. Egyébként már a bemelegítésnél éreztem, hogy hibátlanul sikerül majd a programom.”

Eredményesen szerepeltek gyorskorcsolyázóink is: Egyed Krisztina és Baló Zsolt az 1000 és 1500 méteres távokon is országos csúcsot döntöttek, időeredményeikkel közelebb kerültek az élvonalhoz. Bár rövidpályás gyorskorcsolyázóink a selejtezők során búcsúztak a versenytől, legígéretesebb sportolóinknak, Knoch Balázsnak és Nagy Mariannak sikerült országos csúcsot javítani. 1,5 km-es sprint sífutásban a Tagscherer fivérek, Imre és Zoltán egyaránt a középmezőnyben végeztek, ezzel teljesítve az előzetesen kitűzött célt. Biatlonistáink közül Szöllősi Ivettet érdemes kiemelnünk, aki lövészetben egyéni legjobbját érte el. Műlesiklásban a megfelelő edzéslehetőség hiánya ellenére, mindkét versenyzőnk, Tóth Zoltán és Vincze Péter is értékelhető helyen végzett. Női bob kettesünk és férfi bob négyesünk annak ellenére is szépen helyt állt a játékokon, hogy a mezőny jelentős részre magasabb technikai felszereltséggel rendelkezett.

Az idézet forrása: Nemzeti Sport. 13. évfolyam, 51. szám (2002.02.21.)